"Az igazság olyan egyszerű, mégsem veszi észre senki a sok hazugság között."

Ismét a Roxfort Express Roxmortsi megállójában. Újra a hatodikos évem első napja. De most jó fél évszázaddal később és Griffendéles díszben álltam a peronon. Mindenki nyugodt. Nem is sejtik mennyire más lesz idén a megnyitó. A terv előállt és itt volt az ideje végrehajtani. A többi oroszlános diákkal együtt indultam el az iskolába.

- Hogy telt a nyarad Harry? Biztos szörnyű volt. Brrr. Még a hideg is kiráz a gondolattól, hogy együtt kellett élned Pitonnal - hadarta mellettem a kicsi Weasley. Ha tudta volna hol is töltöttem valójában a szünetet. Magamban nevettem a gyerekes viselkedésén.

- El se tudod képzelni milyen szörnyű volt - 'mikor miattatok el kellett jönnöm Voldemorttól' fejeztem be magamba. Ennyi elég is volt neki és rögtön áttért a kviddicsre, így hát nem figyeltem rá.

A Nagyteremben már nyüzsögtek a diákok... Mármint majdnem minden diák, hisz a Mardekáros asztal nagy része komoly kifejezéssel az arcán ült szótlanul. Ennyit arról, hogy ne legyenek feltűnőek, bár a tanári karnak fel se tűnt a ház csendje, hisz senkit se érdekelnek a kígyók, akit meg érdekelnek az nekem és Voldemotnak dolgozik.

Tűkön ülve vártam a beosztási ceremónia végét. Mikor az utolsó kis gólya is leült McGalagony kivitte a Süveget, Dumbledore pedig belekezdett a beszédébe. Nem telt el több három percnél mikor szinte rohanva tört be a mellékajtón a tanárnő.

- Albus, a halálfalók itt vannak - alighogy befejezte a mondatot az ebédlő főajtaja nagy robajjal kitört. Amint a por leülepedett néma csend ereszkedett a teremre. Az ajtó helyén ott állt Voldemort. A Mardekárosok ezt a pillanatot választották arra, hogy együttes főhajtással üdvözöljék a Sötét Nagyurat. Ekkor már a dilinyós öreg sem maradt tétlen. Lelépett a pódiumról és lassan elindult az asztalok között, majd nagyjából mellettem állt meg.

- Rég láttalak Tom! Mi szél hozott iskolánkba? - mondta szokásos álmosolyával és nagyapós hangjával. Szememmel eközben szerelmem tekintetét kerestem. Nem is váratott sokáig. Sokat sejtetőn nézett rám, ami a külső szemlélőknek azt a látszatot adhatta, hogy megint végezni akar velem, de nekem azt jelentette, hogy kezdhetjük a függöny leeresztését.

- Harryért jöttem! - kígyó arcán a pajkos mosoly, külső szemlélőknek, gyilkos vigyornak látszott.

- Sajna ezt nem engedhetem Tom. Harry az iskolánk tanulója és a tanév ideje alatt köteles itt tartózkodni - oktatta ki, úgy mintha azt hinné Voldemort nem tudja ezt.

- Potter, ha nem akarod, hogy baja essen a barátaidnak add fel! - szólt parancsolón. Mellettem a két "barátom" azt hajtogatta nekem, hogy ne menjek és ki vagyok én, hogy ellenkezzek velük. Felálltam és beálltam Dumbledore és Voldemort közé, pont egyenlő távolságra mindkettejüktől. Az öreg kíváncsian fürkészett engem. Nem értette mit akarok elérni ezzel.

- Sose fogom feladni! - kiáltottam. Ez volt a Kis Túlélő utolsó mondata. Arcomról levettem a dacos oroszlán álcát és utat engedtem a kígyó győzelemittas mosolyának, bár mivel akik "számítanak" mögöttem voltak ez nem sokat jelentett

- Szóval nem bánod, ha megölöm Harry Potter barátait? - szinte láttam Dumbledore értetlen arcát mögöttem.

- Csak nyugodtan - erre már az igazgató sem bírta tovább.

- Miket beszélsz fiam? Nem akarod megóvni a szeretteidet? - kérdezte nagyapás hangon. Voldemort biccentett felém egy kicsit ezzel jelezve, hogy megfordulhatok. Az arcomon a vigyor lenéző tónust vett fel

- Miket beszélek? A kérdés ön miket beszél uram. Nem hittem, hogy a kor annyira megártott magának, hogy már nem hall. Ha nem engedi, hogy Vokdemort - az egész terem megborzongott - megölje őket akkor a kis megmentője meg fog halni - a tanárok mozgolódni kezdtek, hallatszottak a halk susmogások, mert senki sem értette mért nem támadnak a halálfalók. Ekkor már az igazgatóhelyettes is megunta a tétlenséget. McGalagony előrébb lépett és megrovón nézett rám.

- Hogy képzeli, hogy ilyeneket mond Mr.Potter? - felelni akartam a kérdésére, de mielőtt megszólalhattam volna egy ismerős tónus csendült mögöttem.

- Hiába kérdezi hölgyem, egy halott nem tud válaszolni - hangján kihallható volt a tiszta gúny. A körülöttünk levők már várták a zöld fényt, de az elmaradt.

- És Harry Potter még a nyár kezdete előtt meghalt - úgy beszéltem hozzájuk, mint a kisgyerekekhez szokás. Ismét csendbe burkolózott a terem. Voldemort mögém lépett és átkarolta a derekam, majd hangosan felnevetett.

- Hogy érted ezt fiam, hisz semmi bajod? - hallottam meg az igazgató hangját. - Maradj nyugton segítünk - suttogta a helyzetemre utalva, mire én kezdtem el nevetni.

- Harry Potter, a Kis Túlélő, már halott. De ezt maga is tudja igazgató úr, hisz végig figyelemmel kísérte ahogy Harry Potter meghalt és megszületett Harry Hell - mosolyom levakarhatatlan volt és látszott a szenilis idiótán, hogy minden eszébe jut arról a bizonyos évről jó ötven évvel ez előttről. Eddig leengedett pálcáját rám emelte. Már nem az a boldog kifejezés virított az arcán, hisz tudta itt már nincs semmi Harry Potterből.

- Szóval tényleg igaz volt a sejtésem - még így is nyugodtan beszélt.

- Csak sajnos túl későn jött rá uram az igazságra - én is felemeltem a pálcámat.

- Mi történt? Miről beszél igazgató úr? Harry mi történt? - értetlenkedett Hermione az ámulatból kikerülve.

- Ezt nem kell értened Granger - mondom lenézően, s közben szerelmem szorított egyet az ölelésen, majd súgni kezdett a fülembe.

- Ideje befejezni a játszadozást. Egyetértesz? - bólintottam.

- Azt hiszem itt az ideje befejezni ezt a felesleges közjátékot. Ég önnel Dumbledore! - egy aprót mozdítottam a pálcámon. - Avada Kedavra! - a zöld fény ami beterítette a termet mindenkit elborzasztott. Győzelemittas mosollyal néztem Voldemortra akinek az arcán hasonló kifejezés ült.

- A világos oldal elbukott! Féljenek kik ellenszegültek nekem és segítették a fény oldalát! - harsogta, s ezzel egy időben a halálfalók körbeállták a tanárok többségét és azokat a diákokat akik nyíltan támogatták Dumbledoret.

- Harry segíts! Csak becsap téged! - hallottam meg a kis sárvérű Grangert.

- Igen haver, ez nem te vagy csak használt valamilyen átkot vagy bűbájt, de meg tudjuk oldani! - kiabált a Weasly patkány.

- Idegesítőek vagytok. Nem vagyok köteles nektek magyarázkodni - fordulok feléjük, szememben a lehető legnagyobb megvetéssel, amiről már tudják, hogy nincs esélyük. Előrébb léptem Voldemort öleléséből, s egy óvatlan pillanatban kiszórtam a két halálos átkot.

- Remélem most már mindenki felfogta, hogy Harry Potter meghalt! Az iskola vezetése innentől a halálfalók kezében van és nemsokára az egész varázsvilág a mi kezünkben lesz! Akik pedig ellenszegülnek... Meghalnak! - fejezem be. Voldemort eközben a tanári asztal mellé ment.

- Innentől rád bízom Perselus az iskola ügyeit! - adta ki a parancsot. - Ideje indulnunk, más dolgunk is van.

- Figyeljétek a diáktársaitok és jelezzétek Piton professzornak, ha valaki gyanúsan viselkedik, vagy éppen észreveszitek, hogy szervezkedik! - fordultam a Mardekáros asztal felé, ahol tisztelgő főhajtásokat kaptam válaszul, majd odamentem párom mellé. - Indulhatunk - mondtam és kisétáltunk, hátunk mögött egy teljesen ledermedt termet és három hullát hagyva.

Hoppanálva utaztunk következő úti célunkhoz, de meglepetésemre nem a minisztériumban lyukadtunk ki, hanem a Malfoy kúriában a közös szobánkban.

- Mit keresünk itt? Nem a minisztériumba akartunk menni? - kérdeztem megfordulva, hogy szembe legyek vele. Kígyó szerű álcája eltűnt talárja szépen simult a testére.

- De, oda akartunk - mondta, majd egy lépéssel átszelte a köztünk keletkezett távolságot és a fülembe duruzsolt tovább. - Tudod milyen ellenállhatatlanul néztél ki ott az iskolánkban? Szinte már irigyeltem a többi jelenlévőt, hogy ők is láthatnak - beleharapott a fülembe mire egy apró morgás szakadt fel a torkomból.

- A nagy Voldemort irigykedik egy csapat kölökre? Ezt se hinné el senki - játszottam a játékot, amit kezdett.

- Önről se hinné senki elsőre Mr.Hell, hogy ilyen jól áll magának a halálos átok, és sok más egyéb is - kontrázott, majd a hajamba túrt és megostromolta az ajkaim.

18+

Durván, szinte követelőzően kért bebocsátást számba, amivel nem is várattam soká. Nyelveink táncot jártak egymással. Nem is emlékszem, hogyan kötöttünk ki az ágyon, csak arra eszméltem, hogy fekszek miközben ő levarázsolta rólunk a felesleges ruhadarabokat és ismét csókolni kezdett, végig le a hasamon át néha elidőzve a mellbimbóimon. Éreztem egyre éledező merevedésem, miközben kéjes hullámok rázták a testem. Minden perccel egyre lejjebb ért, s mikor már azt hittem végre kezelésbe veszi ékességem kikerülte azt és a combjaimat csókolta tovább. Mindenem lüktetett és vágytam a kegyelemre. Egyszer csak abbahagyott mindent és felemelte a fejét.

- Mit szeretnél kedvesem? - kérdezte negédesen.

- Vo... Vol... Voldemort - nem tudtam rendesen beszélni.

- Mi? Ha nem beszélsz rendesen nem fogom tudni mi az amit szeretnél - játssza az ártatlant miközben szemében gonosz fény villan.

- T... Téged - nyögöm a választ.

-Hmm. Jó válasz - vigyorgott, majd ismét lehajtotta a fejét. A következő pillanatban megéreztem édes ajkait hímtagomon. Hatalmas morgást eresztettem ki ajkaim közül, mikor teljes hosszomban elnyelt engem, nem is kellett sok mire egy nyögést követően a szájába élveztem. Ekkor felém tornyosult és egy mély csókba hívott. Éreztem lábamon merev férfiasságát és elhatározásra jutottam. Kibontakoztam a csókból és elindultam lefele a testén. Bár a nyár folyamán már sokszor voltunk együtt, de még egyszer sem viszonoztam neki ezt, így eldöntöttem, hogy itt az ideje. Lassan végigcsókolva minden egyes érzékeny pontját elértem a célom. Kezemmel ráfogtam merevedésére, majd kicsit félve megcsókoltam a tetejét. Észrevehette a pillanatnyi félelmem, mert ekkor megszólalt.

- Nem kell ezt tenned kedves - mondta mosolygós hangon.

- De ezt akarom - feleltem belepirulva a mondatba. Kezem lassan mozgatni kezdtem, majd emlékeimre hagyatkozva elengedtem és nyelvemmel nyaltam végig a csodás ékességet. Egyre idegesebb voltam, hisz hangot nem adott ki párom. Hirtelen elhatározással elkezdtem bevenni számba őt, mire hatalmas mélyről jövő morgást kaptam válaszul így kisebb nagyobb sikerrel próbáltam folytatni amit elkezdtem. Egyszer csak megéreztem hajamban a kezét és, azt hogy enyhén irányítani próbál engem. Engedtem neki, csak az ujjaira figyeltem a fejemen. Egyet simított rajtam, s észrevettem, hogy teljesen a számban van. Isteni érzés volt tudni, hogy örömet okozok neki. Szinte ösztönösen kezdtem el mozogni előre hátra, magával ragadott a hév. Már nem sok kellett volna ahhoz, hogy ő is elélvezzen, mikor lehúzott magáról. Értetlenül néztem fel gyönyörű vörös szemébe, amiben öröm lángja csillant.

- Úgy látszik ismét felizgultál Harry drágám - mosolygott számítón. Ekkor vettem észre, hogy ékességem ismét feléledt, s egy picit elszégyelltem magam. - Gyere - húzott fel ajkaihoz és ismét csókolgatni kezdett apró nyögéseket előcsalva. Keze fenekemre vándorolt és pár pillanattal később már egy ujj járt ki-be a hátsó felemben és azt követte a másik kettő is. Ekkorra hangos sóhajtások lengték be az egész szobát. Mikor úgy vélte eléggé előkészített ujjait kihúzta belőlem és úgy fordított, hogy én legyek felül. Nem értettem mi célja ezzel.

- Csússz rám Harry! - nem kérés, hanem parancs. Nem is akartam ellenkezni. Feltérdeltem vesszeje felé és lassan elkezdtem lefele ereszkedni. Mikor farka bejáratomhoz ért megsemmisítő gyönyör lett rajtam úrrá. Nyakam hátra bicsaklott és egy kiáltás hagyta el számat. Voldemort átfogta a derekamat és tovább vezetett lefelé egészen addig míg teljesen el nem merült szűk járatomban. Szinte elsőre eltalálta legérzékenyebb pontom. Lassan felemelkedtem, majd visszaereszkedtem, s közben ő felfelé lökött.

- Ahh - az eddiginél sokkal hangosabban nyögtem fel. Szinte egyszerre mozogtunk. Ebben a pillanatban eszembe jutott mindaz amin keresztül mentem eddig és rájöttem, hogy ő volt eddigi legjobb döntésem. Gyors tempóval hajtottuk egymást az élvezet irányába. Nem is kellett sok idő, mikor szinte egyszerre élveztünk el. Egymás mellé feküdtünk és átkaroltuk egymást.

18+

- Ideje lenne elindulnunk. A halálfalók már biztos kíváncsiak, hogy hol vannak a vezetőik - mondtam mosolyogva, mire szájon csókol és egy vigyorral felel.

- Tudnak még várni - s ott folytatta a csókot ahol abbahagytuk.

Egy új kor jön, ahol mi uralkodunk, ahol a mi szabályaink élnek, ahol a sötétség győzedelmeskedik. Egy kor melynek kezdetén engem megölt és feltámasztott a legnagyobb sötét úr, a szerelmem, Voldemort.

VÉGE