"Tévedések sorozata vezet utadon."

Nyugodt hangulat volt a Roxfortban az ötödévem utolsó napjain. Senki sem látta rajtam azt a fájdalmat, amit Sirius elvesztése okozott nekem. Az udvaron át haladva az iskola felé a háború értelmén próbáltam gondolkodni. 'Meg kell szüntetnem ezt!' gondoltam végül magamban. Csak akkor lehet nyugtom, de előbb túl kell élnem a nyarat Durslyékkel, ezek a hónapok néha elgondolkodtatnak azon, vajon miért is védem a muglikat.

Dumbledore azt mondta most egy ideig nyugtunk lesz, nem várhatóak nagyobb támadások és az elmém se fogja többé zavarni Voldemort. De mégis úgy érzem, mintha állandóan mellettem lenne.

A dombon felfele megláttam Ront és Hermionét. Az elmúlt napokban alig beszéltünk egymással. Már épp ráköszönnék Hermionéra amikor ő elordította magát.

- Harry vigyázz!! - már csak azt vettem észre, hogy a földre esek. Majd meghallottam azt a hangot, amit utoljára pár napja a minisztériumban hallottam és amit ha egyszer hall az ember nem felejti el.

- Üdvözöllek ifjú Potter! Úgy látszik a híres Dumbledore kezd kiöregedni, a védővarázslatokon szinte gond nélkül áttörtem. - mondta, s közben én összeszedtem a bátorságom és hátrafordultam. Pont most kellett ennek is történnie! Hát már sosem lesz egy percnyi nyugtom se!

- Voldemort! Mit akarsz!? - bár elég hülyének éreztem magam ettől a nyilvánvaló kérdéstől, de milyen Griffendéles lennék, ha szimplán szó nélkül hagynám őt.

- Ez egyértelmű Potter, most meg foglak ölni és nem tehetsz ellene semmit. - láttam ahogy elkezd valamit az orra alatt mondani, de nem hallottam mit. Amikor feleszméltem, már csak a kékes fényt érzékeltem és mintha hallottam volna a barátaim kiáltását, majd minden elsötétült.

Mikor kinyitottam a szemem a Roxfort Express roxmortsi állomásán találtam magam diákokkal körülvéve akik mintha most érkeztek volna az iskolába. Nem értettem, hogy kerülhettem ide mikor egy pillanattal ezelőtt még a kastélyban voltam.

- Igyekezzetek ne késsétek le a kocsikat! Hé ott, ne ácsorogjatok a kocsik mindjárt indulnak és senki se akarja, hogy ilyen gyönyörű lányok itt maradjanak. - olvadozó lányok, volt az első megfigyelésem de valahonnan ismerős volt ennek a prefektus fiúnak a hangja is. Körbefordultam hátha megint meghallom és felismerem, de megszólalnia sem kellett. Mikor megfordultam Tom Denem állt tőlem pár méterre. 'Ez lehetetlen!' gondoltam elsőre. A pályaudvar kezdett kiürülni, de én még mindig egy helyben álltam és néztem az ifjú Voldemortot miközben próbáltam rájönni, hogy ez mégis miként történhetett. Gondolataimból egy nyájas mégis szigorú hang rángatott ki.

- Ideje lenne elindulni. - mondta, majd megvizsgálva engem hozzátette: - Még egyszer se láttalak az iskolában, elsősnek nem nézel ki, most érkeztél? Az én nevem Tom Denem hatodéves és a Mardekár ház prefektusa. - anélkül is tudnám, hogy mondaná, de csak szépen mosolygok és reménykedek, hogy a Durslyéknél tanult színjátszás működni fog, legalább addig amíg nem találok valakit aki segíthet ebben a reménytelen helyzetben.

- Üdv! Az én nevem Harry Hell, és igen idén érkeztem az iskolába. Hatodéves leszek én is, de kicsit elveszettnek érzem magam, hisz azt mondták még a vacsora előtt menjek az igazgatóiba, de senkit nem látok akit kiküldtek volna elém, hogy időben odaérjek. - mindezt olyan meggyőzőn adtam elő, hogy még magam is megleptem, hogy nem igaz.

- Talán segíthetek, ha még most sietünk egy gyorsabb kocsi időben odaér és még az igazgatóiba is el tudlak kísérni. - az álszent jófiú álca, de engem nem csap be. Ő még most is az aki rászabadította a baziliszkuszt az iskolára és ezzel megölt valakit.

- Köszönöm. - mondtam és pár másodperc múlva maga után húzott. Nem nagyon bíztam benne, hogy sikerül odaérni, de ez volt az egyetlen lehetőségem a lelepleződésem elkerülésére. Mire ezt végiggondoltam már az iskola felé haladtunk.

Csodával határos módon tíz perccel később már az igazgató előtt álltam.

- Nos, Mr. Hell az átiratkozási ügyeket az igazgatóhelyettes intézi így amint itt lesz át is adlak neki. - ekkora balekot is ritkán lát az ember. Fel sem merült neki, hogy nem is jelentették az érkezésem. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó.

- Á, végre itt vagy Albus. Magatokra is hagylak, bár szólhattál volna előbb ifjú barátunk érkezéséről, de sebaj. A beosztásnál találkozunk. - ezzel becsapta maga mögött az ajtót. Dumbledore professzor ahogy látszik nem változott sokat. A szeme olyan, mintha belém látna. Bohókás képpel, mégis komolyan szólt hozzám.

- Üdvözöllek fiam a Roxfortban! Én Albus Dumbledore vagyok az iskola igazgatóhelyettese és átváltoztatástan professzora. Bocsáss meg udvariatlanságom miatt, de az emlékezetem azt súgja idénre nem volt egy átiratkozó diák sem a felvettek között. - mondta kedves, de számonkérő hangon amibe egy kis bizalmatlanság vegyült.

- Jó napot professzor! Az én nevem Harry P...Hell. Elnézést a kellemetlenségért, de mikor a vasútállomáson találtam magam nem jutott más eszembe minthogy kapcsolatba kell lépnem önnel, és ez volt a legegyszerűbb módja. - eddig elnyomott félelem tört elő belőlem. Nem azért, mert itt vagyok, hanem azért mert nem tudom mikor és hogyan juthatnék vissza. Nem akartam elveszteni a barátaim, a biztos pontokat, bár az elmúlt időben egyik sem volt túl stabil, mégis talán újra felállhatunk a mélypontból. Alig vettem észre a leendő igazgató kérdését elmélkedésemben.

- Miért akartál velem találkozni? Bár sokat megéltem már, és sok mindenkivel találkoztam, de rád ifjú barátom nem emlékszem. De bocsásd meg, ha én tévedek.- mondta kissé értetlennek tűnő arccal.

- Nem uram, nem téved még nem találkoztunk, majd csak fogunk, úgy negyven év múlva. - itt szünetet tartottam , hogy felfoghassa szavaim jelentőségét. Arcára döbbenet ült ki, amit róla sose feltételeztem volna, s közben intett a kezével, hogy folytassam - Az én időmben most hatodéves leszek, de nem nagyon számít. Egy gonosz varázsló, akit korunk egyik legnagyobbjának mondanak meg akart ölni, de ahelyett hogy a gyilkos átkot használta volna egy kékes fény jelent meg és a következő amire eszméltem, hogy itt vagyok. - mondtam el egy szuszra a helyzetem. Dumbledore elgondolkodni látszott. Nem tudtam mihez kezdek, ha nem hisz nekem és elküld innen, de a legjobban reménykedtem, hisz minden Giffendéles bátorságomra szükségem volt, hogy elmondjam ezt a nagyon hülye mesének hangzó sztorit. Mintha órák teltek volna el megszólalásáig.

- Elég hihetetlen egy történet ez, de látszik rajtad mennyire őszinte vagy ezért hiszek neked, de senki más nem tudhat arról amit az előbb elmondtál - erre egyetértőn bólintottam. - Gondolom a neved sem igazi és ez így is jó. El sem tudom képzelni mi lenne ha véletlenül találkoznál az egyik ősöddel. Most pedig, ha segíteni szeretnék visszajuttatni téged ahhoz idő kell, így felhasználjuk a lehetőséget amit a fedőtörténeted ad. Mivel úgy is hatodéves lennél a nyár után nálatok, így velük kerülsz egy évfolyamba. Már csak az érkezésed okait kell kitalálnunk gyorsan, mert mindjárt idő van. - mondta, és megkönnyebbülten kezdtem bele a gyors megbeszélésbe.

A nagyterem már zsongott mire odaértünk. A tanár úr azt mondta, hogy amíg az elsősöket beosztják hátul kell maradnom a tanári asztal melletti szobában. Bentről figyeltem a Süveg mély hangját és a tapsvihart egy-egy diák beosztása után.

Fél óra telhetett el mikor kinyílt az ajtó jelezve bemehetek. Odasétáltam Dumbledore mellé, hogy illendő bemutathasson.

- Kedves diákok! Idén egy olyan diák is érkezik körünkbe aki egy másik iskolából jött át a hatodik és hetedik évére. A neve Harry Hell. - szünetet tartott a morgások elcsendesülésére, én közben nézelődni kezdtem a teremben, majd folytatta. - Eddig nagynénjéék nevelték, de tragikus haláluk után, egy Londoni árvaház gondjai alá került. - itt tekintetem Tomra siklott, aki valószínűleg nagyon meglepődhetett mert arcán kiült a meglepetés és valami más. Mintha valaki erejét latolgatná éppen. Ekkor jöttem rá, hogy vissza kéne picit fognom az erőm, de mikor ezt a műveletet végrehajtottam még furcsábban nézett rám. Figyelmem inkább megint Dumbledorera emeltem, aki felesleges maszlaggal tömte éppen a többi diákot és végre a végéhez közeledett.

- A haláleset kivizsgálása során rájöttek, hogy szegény Mr. Hell szüleinek végakaratát, miszerint fiukat a Roxfot Boszorkány és Varázslóképző Szakiskolába akarják iratni haláluk esetén, figyelmen kívül hagyták. A Mágiaügyi Minisztérium intézkedett a szülők akaratáról mihelyst tudomást szereztek róla így nem is húznám tovább a szót ideje beosztani iskolánk egyik új tagját. - velem együtt asszem az egész iskola fellélegzett erre a mondatra. Elindultam a háromlábú szék felé, oda ahol utoljára öt éve. Leültem és a fejemre került a Süveg. Már vártam a hangot a fejemben, ami nem is késlekedett.
Á, egy újdonság! Ritkán fordul elő ilyen szerencsétlenség és személyesen nem is találkoztam ilyennel. Na de mindegy. Nézzük mit tehetünk. Bátorság van bőven, de veszendőben, ésszel sem fukarkodhatsz. Ó, és mintha kiszúrná a szemem, ravaszság és némi megfontolt fondorlat. Azt hiszem itt jó helyed lesz. Próbáltam e közben nem gondolni semmire. Sikertelenül. Sok minden megfordult a fejemben, mint például hogy újra Griffendéles leszek, de az is felsejlett bennem amit elsőben és másodikban a kalap mondott. Így vártam az ítéletet, ami hamar meg is érkezett, megzengetve a Nagyterem ódon falait.

- Mardekár!!!