Taehyunggal nem beszéltünk túl sokat a délután folyamán. Elhozta a tananyagot, ideadta, rácsodálkozott Hoseokra, majd néhány szó után már el is ment. Valószínűleg nem akart nekem kellemetlenséget okozni azzal, hogy olyat kérdez, amitől rosszul érzem magam.

Pozitívum viszont, hogy péntek óta először egy halvány mosoly keletkezett arcomon, amikor Taehyung meglátta Hoseokot. A fiú reakciója ugyanis a 'tipikusan Taehyungos' jellemzőt érdemelné.

Hoseok egyszerűen csak lesétált a lépcsőn, hogy megnézze, minden rendben van-e, míg én Taehyunggal beszélgettem.
-Szia – köszönt Taehyungnak mosolyogva, és megállt mellettem.
-Szi-Szia – dadogta Taehyung, olyan arccal, mintha szellemet látna.
-Oké... ööö... - nézett értetlenül Hoseok Taehyungra, és zavartan elnevette magát. Nem teljesen értette, mire föl ez a reakció. Taehyung ugyanis úgy mérte végig őt, mintha Hoseok egy híres énekes lenne.
-Bo-Bocsáss meg, csak... tök menő, hogy Jimin pont veled lakik, és én most éppen veletek beszélek – magyarázta halkan Tae, továbbra is meredten nézve Hoseokra.
-Semmi baj, bár még mindig nem értem, miért vagyok olyan nagy szám a suliban – nevetett zavartan, tarkóját vakargatva a mellettem álló, majd rám nézett. – Jé! Mosolyogsz – csodálkozott, mire zavartan lesütöttem a szemem és azonnal 'letöröltem' a mosolyt ajkaimról. – Remélem, minden nap jössz, Taehyung, ugyanis péntek óta várok erre a mosolyra – nézett újra Taehyungra Hoseok viccelve, miközben mutató ujját rám szegezte.
-Oké, akkor szia Tae! Holnap is jössz? – kérdeztem gyorsan, visszaterelve a szót arra, hogy Taehyung már éppen elköszönt tőlem, amikor Hoseok lesétált a lépcsőn.
-Ööö... igen, de majd csak később, mert délután énekórám lesz – mondta a fiú, értetlenül pislogva rám. Nem értette, miért kezdtem el így siettetni őt.
-Rendben – bólintottam, és kinyitottam az ajtót, ő pedig továbbra is értetlen arccal lépett ki rajta. – Szia! – köszöntem el mégegyszer, és becsuktam az ajtót.

Hátat fordítottam a bejáratnak, és hátamat nekidöntve csúsztam le a földig, miközben hosszan kifújtam a levegőt.
-Mi az? – néztem a halkan kuncogó Hoseokra.
-Most komolyan ennyire nem akarsz mosolyogni? – kérdezte, és leült velem szemben a földre. Már nem nevetett, de még mindig mosolygott.
-Rosszul érzem magam tőle. Úgy tűnik, mintha túl hamar túllendülnék a szüleim halálán. Tiszteletlenségnek érzem, ha néhány nappal a történtek után mosolygok – magyaráztam, miközben a padlót néztem.
Hoseok megfogta a kezeimet, és halványan mosolyogva nézett szemeimbe, mikor tekintetemet újra rávezettem. Mélyen néztem én is az ő szemeibe, és elvesztem bennük. Szeretetet, megértést, boldogságot, de egyszerre szomorúságot és aggodalmat is sugároztak.
-Ne érezd magad rosszul ettől! A szüleid akkor boldogok, ha mosolyogsz. Biztosan nagyon szeretik a mosolyod – mondta, nekem pedig egy könnycsepp gördült le arcomon. – Ne sírj, kérlek!
-Sajnálom. Csak rontom a hangulatot állandóan – kezdtem el magamat hibáztatni, ami mindig is jó szokásom volt.
-Dehogy rontod a hangulatot – nevetett fel keserűen a fiú.

-Valami baj van? – hallottam hirtelen Mr. Jung ijedt hangját, mire mindketten ugrottunk egyet.
-Apa, szokás szerint a legrosszabbkor jöttél, és elrontottad a lelkizésünket – morgott Hoseok.
-Ja... Bocsánat – hebegte Mr. Jung, és inkább visszament a konyhába.

Hoseok újra elmosolyodott, én pedig elkaptam a tekintetem. Erre szomorúan felsóhajtott, és elhúzta a száját.
-Jimin – szólított meg, mire újra ránéztem. – Én azt szeretném, hogy boldog legyél. – És ezzel a mondatával teli találatot lőtt. Könnyek folytak végig lassan az arcomon, egyre gyorsabban és gyorsabban.
-Köszönöm – suttogtam, ezen pedig ő újra elmosolyodott.

...

Estefelé mindketten a szobájában - vagyis a helyzet miatt a közös szobánkban - voltunk, és igazából nem csináltunk nagyon semmit, a telefonjainkba voltunk merülve. Hoseok – gondolom – a barátaival írogatott, én pedig az üzeneteimre válaszolgattam, méghozzá kb. mindre ugyanazt. Volt olyan, akivel soha azelőtt nem beszéltem, csak max annyit, hogy „Mi a házi matekból?", mégis rám írt, szóval már eléggé kezdtem unni.

Hirtelen Mr. Jung kopogott és nyitott be a szobába.
-Jimin, beszélhetnénk valamiről? – kérdezte, én pedig csodálkozva néztem rá. Nem tudtam, mit akarhat, de elég komoly volt a pillantása, így sejtettem, hogy valami fontos dologról lehet szó.
-Persze – álltam fel az ágyról. Miközben kiléptem Mr. Jung mellett az ajtón, láttam, ahogy egy jelentőségteljes pillantást vet fia felé. Ebből arra következtettem, hogy valószínűleg Hoseokról lesz szó... Vagy talán arról, hogy hol fogok lakni mindezek után, sose tudni...

-Tudnod kell valamit a fiamról – kezdte halkan, mikor arrébb hívott, hogy Hoseok ne hallja meg, amit beszélünk.
-Ez így elég ijesztően hangzik, Mr. Jung – nevettem fel erőltetetten, mire ő egy pillanat erejéig elmosolyodott.
-Nem kell félned, csupán észrevettem, hogy egészen hamar közel kerültetek egymáshoz. Ami nem baj, sőt, örülök is neki, viszont nem szeretném, ha mindezek miatt valami kellemetlenség érne téged. Nem tudom, mennyire tűnt fel a dolog Hoseok viselkedéséből, esetleg egyes tetteiből, de... Hoseok meleg – mondta ki, én pedig csodálkozva néztem rá. Szóval akkor ezért nem akarta Mr. Jung, hogy egy szobában aludjak a fiával.
-Oké, rosszabbra számítottam – bólintottam. – Viszont nem, nem vettem észre, és az információ kissé lesokkolt. Mármint... Hoseok után futnak a lányok a suliban, és egyáltalán nem tűnik melegnek. Ha visszagondolok az elmúlt napokra, voltak furcsaságok, de meg sem fordult a fejemben, hogy... - magyaráztam.
-Ha esetleg zavar, csak szólj nyugodtan, átmehetsz a vendégszobába, vagy akár elmehetsz a nagyszüleidhez, ez a te döntésed - vágott közbe Mr. Jung.
-Rendben – bólintottam. – De nem megyek el. Amíg nem sorozatgyilkos vagy nem akar megerőszakolni, nem érdekel – vontam meg a vállam. – Tőlem lehet meleg, vagy akár transznemű, kutya vagy űrlény is, ugyanannyira nagyszerű srác marad a szememben, mint amilyennek megismertem – mosolyodtam el halványan, Mr. Jung pedig szintén mosolyogva bólintott és megsimogatta a vállam.

Kikerülve a férfit, visszamentem a szobánkba.
-Elmondta, hogy meleg vagyok? – kérdezte Hoseok, továbbra is a telefonjába merülve, mindenféle érzelem nélkül a hangjában.
-Igen – válaszoltam halkan. Nem tudtam, hogyan kezelhetném a témát. Furcsa volt minden azokban a percekben, ezt pedig még kínossá is tette az, hogy nem Hoseoktól, hanem az apjától tudtam meg a fiú szexuális beállítottságát.
-Remek – mondta ironikusan, és letette a telefonját, majd rám nézett. – Akkor megmutatom, hol a vendégszoba – állt fel, és engem kikerülve az ajtóhoz lépett.
-Nem megyek a vendégszobába – ráztam meg a fejem egy helyben állva, ő pedig megtorpant, és csodálkozva nézett rám.
-Nem undorodsz tőlem? – kérdezte meglepetten.
-Egyáltalán – ráztam meg a fejem ismét.
Hoseok néhány másodpercig csak nézett rám, majd hirtelen hozzám lépett és szorosan magához ölelt, fejét pedig vállamba fúrta.
-Köszönöm – suttogta.

Először teljesen lefagytam, de utána viszonoztam ölelését, és hosszan kifújva a levegőt, lehunytam a szemeimet. Meglepett a heves reakciója, de ezzel egyben meg is értettem őt.
-Nem lennék képes emiatt itt hagyni téged. Még csak néhány napja ismerlek, de nagyon fontos vagy számomra. Annyi mindenben segítesz nekem. Hálátlan és előítéletes lennék, ha most eltávolodnék tőled egy ilyen apróság miatt – mondtam neki, és éreztem, ahogy valami végigfolyik a vállam azon részén, ami kilátszott a póló bő nyaka miatt. Hoseok sírt. – Most sírsz? – kérdeztem, és bár ő ezt nem láthatta, halványan elmosolyodtam.
-Most én voltam soron. Mindig te sírsz, most legalább láthatsz engem is sírni – mondta halkan nevetve, ezzel pedig nyert. Ugyanis Jung Hoseok rávett a mosolygásra. Igazi, őszinte mosolygásra. Péntek óta először.

Hehe, ez béna lett X3

Viszoont ahogy már egy ideje megígértem, leírom az álmom, ami alapján jött az ötlet: Megismertem egy srácot interneten, és ő valójában egy felnőtt férfi volt. Valamiért nálunk kezdett el élni (I don't know why) és éppen nyaralni indultunk volna. Apa mondta, hogy menjek vissza a házba valamiért, és mikor ezt mondta, egy doboz sushi volt a kezében (ez még lényeges lesz). Bementem a házba, de nagyon rossz érzésem volt, amiért a szüleimet és öcsémet kint hagytam azzal az idegennel. Kinéztem a konyha ablakon, és elsőnek a szétszóródott sushit láttam meg, majd azt, hogy mindenhol testrészek vannak. Öcsém karja volt az ablakpárkányon, anyának a feje a kertitó mellett, apa feje a medence mellett stb. Nagyon megijedtem, azt sem tudtam, mit csináljak, szóval elindultam a szobámhoz, viszont az ajtóból láttam, hogy valaki fekszik az ágyamon a takaró alatt (azóta mindig parázok, ha sötétben kell az ágyamra feküdni, hogy nehogy ott legyen valaki :')), így visszafordultam és kirohantam az udvarra, fel a padlásra. Folyamatosan az ment a fejemben, hogy bármi történhet, csak ne a gyilkos öljön meg, szóval elterveztem, hogy inkább felakasztom magam. Felkötöttem a kötelet a tetőszerkezetnek egy deszkájára, majd még gyorsan elővettem a telefonom, és írtam egy pár mondatos elköszönő üzenetet Winkera20 -nak (amire már nem emlékszem, de utána reggel még le tudtam írni Vikinek), és írtam gyorsan az utcánkban lakó rendőrnek arról, hogy mi történik. Ezután megszólalt a hátam mögött a férfi, aki mondta, hogy a szeme láttára akasszam fel magam, vagy elvágja a torkom és engem is feldarabol, mint a családom, de mindenek előtt megkínoz. Szóval megtettem, amit kért, és pont akkor hallottam, hogy jönnek a rendőrök, amikor kirúgtam magam alól a széket. Ezután felébredtem.

Mostantól már gyakrabban jönnek majd részek, ugyanis ma bemásoltam az összes eddigi részt (40) a Wattpadra vázlatként, így csak át kell olvasnom és publikálnom őket UwU

2020.10.20. 18:22