Shen Qingqiu finoman eltolta magától Liu Qingge kezét és hirtelen kilépett mögüle.

– Nem tudom, hogy az-e vagy sem. Azt viszont tudom, hogy ha a mester félrelöki a tanítványt a mérgező tüske útjából, és a saját testével védi a csapást, az aligha lehet bántalmazás. Mit gondolsz, Luo Binghe? - válaszolta a bántalmazás vádjára.

A név hallatán sok jelenlévő kultivátor arca döbbenten felcsillant, különösen a Cang Qiong-hegység szekta tagjaié.

Luo Binghe rendületlen tekintettel nézett a tömegből Shen Qingqiura, aki az arcát a legyezője mögé rejtette, de Liu Qingge látta, ahogy mögötte ingerülten az ajkába harap.

– Shizun az életét kockáztatva védett meg; ezt a jótettet soha sem fogom elfelejteni – mondta Luo Binghe lassan a szemében vad fénnyel.

– Tényleg te vagy az? – Qi Qingqi hitetlenkedve kérdezte. – Shen Qingqiu, nem azt mondtad, hogy meghalt? – Visszanézett Luo Binghére. – Mióta vagy életben, miért nem tértél vissza Qing Jing-hegyre? Nem tudod, mennyire bánatos volt a shizunod miattad...

Shen Qingqiu köhögni kezdett, ami annyira megzavarta Qi Qingqit, hogy nem fejezte be a mondatát.

A vádaskodás vég nélkül folytatódott. Liu Qingge kevésszer látta Shen Qingqiu-t ennyire felindultnak. Látszott rajta a fájdalom, amiért elvesztette a tanítványát, a düh, amelyet az alaptalan vádak váltottak ki, és bármilyen jól is palástolta is, a félelem a jövőtől. Liu Qingge fél szemmel az áruló tanítványt nézte, volt valami abban, ahogy Shen Qingqiu-ra nézett... Valami megfoghatatlan megszállottság. Gondolataiból egy női hang mozdította ki.

A nő, aki Qiu Haitangnak nevezte magát, azt állította, hogy Shen Qingqiu valójában a vőlegénye volt, de végül mindenkit lemészárolt a családjából. Még azzal is vádaskodott, hogy egy bűnöző volt a mestere. Liu Qingge semmi értelmet nem látott a történetben. Szemöldöke a nő meséje alatt egyre magasabbra emelkedett, ajkai pedig immár remegtek a dühtől. A szíve mégis összeszorult. Nem igazán foglalkozott Shen Qingqiu múltjával, mert a jelenben élt és nem számított neki a múlt, azonban az, hogy a nő azt állította, hogy Shen Qingqiu-val szerelmesek voltak felzaklatta. Eddig biztos volt benne, hogy... Az alaptalan keserű féltékenység savanyúvá tette a nyálát. Ő maga is megdöbbent, hogy mennyire sokat jelentett neki a férfi, hogy egy ilyen pillanatban egy ilyen ostobaságon akadjon fenn. Kezét Chen Luanra helyezte, miközben száműzte az ehhez kapcsolódó gondolatait.

A Huan Hua palota börtönbe kívánta zárni Shen Qingqiu-t. Egy helyre azzal a szörnyeteg tanítványával. Egy értékes, becsületes embert rab módjára megkötözve, megkínozva... Liu Qingge megszorította a kardja markolatát.

– Befejezted? – Liu Qingge morgott és előhúzta Chen Luant.

– Liu-shidi, vissza! – mondta Yue Qingyuan.

A shixiongjának nem mondhatott ellen, de mégsem mozdult míg egy szelíd kéz finoman és nyugtatóan meg nem érintette a vállát. Shen Qingqiu volt az. Liu Qingge a fogait csikorogtatva visszacsúsztatta a fegyvert a hüvelyébe.

Megdöbbenésére Yue Qingyuan húzta elő helyette a kardját. Hirtelen mintha egy hatalmas alaktalan hálót vetettek volna a földre. A hálóban a spirituális energia hullámként kavargott és áradt megállás nélkül. A másik oldal is alakzatba állt, Liu Qingge pedig elégedett félmosollyal újra a kardja markolatáért nyúlt. Szerette az egyszerű úton rendezni a dolgokat.

Xiu Ya Shen Qingqiu kardja azonban felröppent és egyenesen a Huan Hua Palota mestere előtt beleszúródott a földbe.

– Shidi! – mondta Yue Qingyuan halkan.

– Shixiong, nem kell mondanod semmit, az igazság magáért fog beszélni. Hajlandó vagyok megadni magam – mondta Shen Qingqiu. – Értelmetlen tovább vitázni. Önként feladom magam.

Liu Qingge keze megremegett a kardja markolatán és másik kezével a szektatársa keze után nyúlt, de az egy finom szinte észlelhetetlen mozdulattal a legyezőjével hárította el a másik érintését.

Ui.: A történet néhol szó szerinti idézetet tartalmaz DCG fordításából. Ezúton is köszönöm a fordítást!