Liu Qingge gyorsan szelte a várost magvetők után kutatva. Gondolatai azonban Shen Qingqiu-nál jártak. A félelmen és az izgatott hangon, mellyel a szobájába hívta. Gondolatain akaratlanul a zavart öröm vette át az uralkodást. A negatívumokat, a lehetséges veszélyeket, a rohadó lábakat és a magvetőket egy rózsaszín köd borította

Ahogy meglátta a magányos élénk piros foltot felé vetette magát. Erőteljes volt, ahogy a Bhai-zhan hegyének vezetőjétől illik. A magvető elugrott a támadás elől. Ruháját Chen Luan felhasította, felfedve ezzel a piros bőrt. Liu Qingge elégedetlenül motyogott. Gyorsan le akarta tudni az undorító szörnyek lemészárlását. Fontosabb gondjai és dolgai is voltak. A magvető azonban, fürgébb és erősebb is volt, mint Liu Qingge gondolta. Félre ugrott, és közelebb tört, hogy meg tudja érinteni a kultivátort.

Liu Qingge hirtelen fókuszáltabb lett. Nem vehette könnyedén a harcot. Hol az egyikük, hol a másikuk került előnybe, de egyik se bírt a másikkal.

- Liu Qingge! – Shen Qingqiu hangja izgatott félelemmel szelte át levegőt.

Liu Qingge szemében félelem villant. Mit keres egyáltalán kint a méreg hatása alatt? Miért hívja őt ilyen kétségbeesetten? A pillanatnyi figyelmetlenség elég volt a magvetőnek, hogy újra fölénybe kerüljön. Liu Qingge bőszen és kétségbeesetten küzdött. Végül egy villámgyors mozdulattal keresztül szúrta az ellenfelét. Liu Qingge aggódón összeráncolta a szemöldökét... Mi történhet ott? Egy gondolat, s már a kardjára is pattant.

- Liu- shidi – Shen Qingqiu hangjából már sütött a kétségbeesés.

Liu Qingge beharapta az ajkát és elemelkedett Chen Luannal a földről. Azonban ekkor váratlanul valaki lerántotta a kardról a bokájánál fogva. Liu Qingge gyorsan reagált és arcon rúgta a támadóját. A bokája azonban viszketni kezdett. Apró piros foltok jelentek meg rajta. Halkan káromkodott, majd szemügyre vette az ellenfelét. Egy pillanatra azt hitte, hogy az előbb leszúrt magvető élte túl a támadást. Odakapta a fejét, azonban a holttest ugyanott volt. Két test egy arc. Tehát a magvetők között is vannak ikrek.

Liu Qingge magához hívta a kardját és támadott. Ellenfelének a mozdulatain érződött a düh és a vérszomj. Liu Qingge már kissé gyorsabban vette a levegőt. Az előző küzdelem, még ha nem is szenvedett sérülést, de lefárasztott. Ráadásul az ellenfele erősebb és okosabb volt az előzőnél. A sikátorban ugrások, rúgások és szúrások monoton zaját lehetett csak hallani, mígnem egy hatalmas robbanásba bele nem remegett a város. Szürke ködfelhő szállt rájuk. Liu Qingge (és a magvető is) rosszmájú pillantásokat vetett a robaj felé. Mindketten bizonyosak voltak benne, hogy egy másik kultivátor szállt be a harcba. Liu Qingge ekkor már nehezen állt a lábán, így nem igazán volt lehetősége mások harca miatt aggódni. Tudta, hogy más ütemben hat a méreg minden emberre. De, hogy őt a Bhai-zhan hegy ura, ilyen ütemben támadja. Ez már majdnem elképzelhetetlen volt számára. Ekkor átfutott az agyán, hátha a Shen Qingqiu harcol, de emlékeztette magát, hogy a 'Nincs Ellenszer' hatása alatt van. Nem ő nem lehetett, biztos valamelyik Huan hua palotabeli tanítvány. Ekkor azonban eszébe jutott Shen Qinqiu kétségbeesett kiáltása. Makacsul és erőteljesen dobbantott egyet a sérült lábával, egyszerűen nem volt hajlandó vele foglalkozni. Jó egy óráig tartott, míg végül a magvető feje búcsút intett a testének.

Shen Qingqiu nem kiáltott többet, ami felettébb nyugtalanította Liu Qinggét. Most a monoton zaj is megszűnt. Csend volt, végtelenül nyomasztó csend. Hajnal felé járt az idő. Liu Qingge egy kis ideig még nézte a feketéskék eget, majd gondolatait összeszedve elindult arra felé, amerről legutóbb a shixiongja hangját hallotta. Idegesen pásztázta a környéket a közelben leomlott épületből alig maradt néhány tégla. A romok azonban nem csatára utaltak. Aligha okozhatta magvető, de komolyan küzdő kultivátor sem. Az egész látvány, olyan volt, mint egy dühkitörés. Liu Qingge felvont szemöldökkel nézte a pusztítást. Nem kellett sok idő, mire felfigyelt a tombolás közepén álló fiatal fiúra. Lou Binghe volt az. Kettejük tekintete egymásba fonódott. A vak is láthatta, hogy méregetik egymást. A mozdulatlan párbajt Lou Binghe gúnyos mosolya törte meg. Megpördült és egy mozdulattal átrepítette három házon a támadni készülő magvetőt.

- Üdvözletem Liu-shishu! – a hang fagyos és kegyetlen volt – Csak nem shizunhoz indult?

Liu Qingge borús tekintettel méregette keresve benne Lou Binghét. Érezte, a háta mögött a gyilkos vágyat. Hárította az ütést, sérült bokája viszont egy pillanatra meggyengül. A férfi szánalmasan térdre esett.

- Hát mit lehet tenni? Úgy tűnik, hogy Liu-shishut lefoglalják ezek a gyenge kis démonok. Hiába várta shizun olyan kétségbeesetten.

Liu Qingge tekintetében lángolt a düh. Shen Qingqiu előbbi kiáltásai és Lou Binghe megszólalásai aligha nem függtek össze.

- Mit tettél vele? – sziszegte Liu Qingge.

- Ugyan shishu... Mégis mit tehettem volna vele, amit te nem tettél már meg? – Lou Binghe hangjában a kegyetlen hidegség mellé helyet kapott a végtelen zabolátlan düh.

Liu Qingge egy pillanat alatt lesápadt, ahogy eszébe jutott az az évekkel ezelőtti szenvedély, ami egy pillanatra fellángolt. Az ajkai megremegtek. Mondani akart valamit, de benn rekedtek a szavak. A nehéz vérszagú levegő megült. Fojtogató csend borult rájuk. Liu Qingge légzése felgyorsult. Lendületből rárontott Lou Binghére. A férfiban valahol mélyen tudatosult, hogy amit most shishuként csinál az méltatlan és szégyenletes. De ő mindig is előbb cselekedett mint gondolkodott. Lou Binghe könnyed mozdulatokkal tért ki a támadásai elől, de nem vágott vissza. Liu Qingge idegesen újra és újra lecsapott. Lou Binghe elismerően összecsapta a tenyerét.

- Liu-shishu! Őszintén felnézek rád! A korodhoz képest elég jó kondícióban vagy.

Liu Qingge érezte, hogy az állkapcsa megfeszül, a homlokán kidagadnak az erek, ám mielőtt visszavághatott volna, újabb jelenléteket érzékelt. Öt magvető közeledett feléjük. Lou Binghe türelmetlenül csettintett a nyelvével. Ami ezután, a következő néhány másodpercben történt elkeserítette Liu Qinggét.

Lou Binghe gyors és precíz mozdulatokkal végzett a Magvetőkkel, mindössze tíz másodperc alatt. Liu Qingge a Bai-zhan hegy ura, kikerekedő szemekkel bámulta a fiatal tanítványt. Az egész egyszerűen szürreális volt. Ha visszagondolt, hogy ő kettővel mennyi ideig harcolt még jobban lesápadt. Lou Binghe egy gúnyos mosoly kíséretében közelebb lépett hozzá.

- Gondold ezt át Liu-shishu, magadat és engem is megkímélhetnéd, a megöléseddel járó bosszúságoktól. Azt ajánlom ne állj shizun és közém!

Ezzel Lou Binghe pár pillanat múlva elszökkent maga mögött hagyva a döbbent Liu Qinggét. Ekkor már hajnalodott. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy pár órával ezelőtt, még izgatott vággyal várta a feladata végét, mely után Shen Qingqiu szobájába mehetett volna.  Látása homályos volt, a börtönbe zárt könnyektől. Tenyerével elrejtette az arcát. Úgy tűnt a falak is Liu Qingge tehetetlenségét bámulják. Gúnyolódva mondanák: „Így akarod megvédeni? Szánalmas vagy!"

Egy kis idő múlva sötét tekintettel szaggatott mozgással megindult az ideiglenes szállásukhoz. Gondolatai üresek voltak. Pusztán az az érzés hajtotta, hogy látni akarja a shixiongját. Látni, a karjaiba zárni, és elrejteni a kegyetlen tanítványa elől.