– Kik vagytok? Miért akartok a titkos folyón át a városba jönni? – A hang egyértelműen egy fiatal fiúé lehetett.

– Inkább azt mondd meg, te ki vagy – kérdezett vissza Shen Qingqiu.

Annak ellenére, hogy a csónakjuk kicsi és rozoga volt, elegánsan és kifinomultan állt fel. A zöld ruhája, fekete haja és a derekán lógó kard, minden mozdulatáról sugárzott, hogy egy halhatatlan. Liu Qingge lelke megremegett, a látványtól.

– Tűnjetek el! Tilos belépni a városba! – A fiú hangja egyre élesebbé vált.

Liu Qingge egy pillanatig elvarázsolt tekintete megkeményedett. Ez nem a megfelelő idő az álmodozásra.

– Ki vagy te, hogy megállíts minket? – kiáltotta vissza Liu Qingge gúnyosan.

Ahogy a fiú egyre jobban bizonygatta az igazát Liu Qingge egyre türelmetlenebb lett. Igazából nem érdekelte, hogy mit mondd a fiú, csak ki akart kerülni ebből a járatból. A fegyelmezettsége addig tartott, amíg egy lándzsa nem kezdett el feléjük repülni. Sziszegve elszáguldott közvetlenül Shen Quingqiu feje mellett, majd beleállt a falba. Liu Qingge agya azonnal átkapcsolt. Hidegen felkacagott, miközben gondolkodás nélkül visszahajította a rudat, ami a vízbe borította a fiút. A tekintete visszakúszott Shen Qingqiu-ra sebesülés nyomait kereste, de a amaz sértetlen maradt.

– Kihalásszuk vagy ne? – kérdezte töprengő tekintettel Shen Qingqiu.

– Teli van szusszal és energiával, miért kéne kihalásznunk? Menjünk a városba – morogta Liu Qingge. Még azt kéne, hogy kihúzzák, hogy több lándzsát dobáljon rájuk. A tekintete ismét átkutatta a Shen Qingqiu arcát, minden apró részletét. Miután kissé elvörösödve tisztázta, hogy Shen Qingqiu valóban sértetlen, kilazította a bambuszlapátot és folytatta az evezést. A csónak jobbra balra dülöngélt a fekete vízben. Shen Qingqiu arcáról valahogy eltűnt az aggodalom és a távolságtartást. Egy pillanatra elfelejtette minden gondját a játékos boldogság kedvéért. Ahogy a lassan kiértek a barlangból a fény végigkúszott Liu Qingge kékeszöld ruhájának redőin.

Amikor a csónak partot fogott Liu Qingge kiugrott a csónakból, és ösztönösen a kezét nyújtotta Shen Qingqiu-nak. Egy darabig zavartan néztek egymásra, majd Shen Qingqiu megfogta a felé nyújtott kezet. Liu Qingge összerezzent, Shen Qingqiu remegő kezének az érintésétől. Finom gyengédséggel segítette ki a csónakból.

- Khm! – krákogott hangosan Mu Qingfang, aki már észrevétlenül kiszállt a csónakból – Liu shidi megértem, hogy aggódsz, de Shen shixiong egészségi állapota ennyire nem rossz. Ha már hetente egyszer odajössz hozzám érdeklődni, akkor lassan el is hihetnéd a diagnózisom.

A még mindig a másik kezét szorongató Liu Qingge elvörösödött. Shen Qingqiu, érzelemmentes arccal végigmérte a shidijét, majd szólásra nyitotta a száját. A hang azonban bennakadt, mert placcsogó lépések közeledtek feléjük. Liu Qingge villámgyorsan elhúzta a kezét a másiktól és dühösen nézett az ázott nyúlra hasonlító férfira.

Jószívűen, de lenézően kérdezgette őket, hogy miért akarnak ennyire meghalni, mire Liu Qingge legszívesebben felhorkantott volna, de visszafogta magát. Shen Qingqiu engedékenyen mosolygott. Liu Qingge erre, összevonta a szemöldökét. Hirtelen a semmiből eszébe jutott Luo Binghe. Vajon rá is így mosolygott? Egy pillanatra összeszorult a szíve, az elmúlt időszak hidegsége, és a másnak szánt gyengéd mosolyok felzaklatták. A fiú megadóan beleegyezett, hogy kalauzolja őket a városban. Shen Qingqiu tekintete végigpásztázta Liu Qinggét játékos tekintettel. Mivel senki nem ellenkezett bólintott egyet és megkérdezte:

– Fiú, mi a neved?

A fiatalember kihúzta magát.

– A nevem Yang Yixuan. A Jól Kidolgozott Fegyverek vezetőjének fia vagyok.

Liu Qingge látta, ahogy Shen Qingqiu folyamatosan a fiatalembert méregeti és a szemöldöke sosem látott magasságokba emelkedett:

– Mi az? – kérdezte bosszúsan.

– Ez a gyerek képes volt felállni az egyik támadásod után és jó szíve van. Mindkettő ritka tulajdonság; kihasználatlan tehetség – suttogta Shen Qingqiu Liu Qingge füléhez hajolva. Az apró mozdulat tavaszi fuvallatként fújta el a felhőket a szívéről. A kis belsőséges pillanat ennyi hidegség után felpiszkálta a remény halvány szikráját, még akkor is, ha éppen egy harmadik személyről volt szó.

– A kihasználatlan tehetség hasztalan. Nem fogadok tanítványokat. Túl sok a baj velük – hajolt Liu Qingge Shen Qingqiu-hoz. Komoly hangvétele ellenére nem tudta elrejteni, a boldog reménységet, ami hatalmába kerítette. Shen Qingqiu finoman és szinte ösztönösen megsimogatta a shidije vállát, miközben tehetetlenül sóhajtott egyet. Liu Qingge bőre a ruha alatt lángolt az érintéstől. Így indultak el a városközpont felé, egymás mellett.

Ui.: A fejezet DCG fordítása alapján íródott. Ezúton is köszönöm neki!