Szédülés fogott el a ruháim láttán. Mit keresnek itt? Hogy kerülnek ide? Hogy tudta elhozni őket?
A mosdókagylónak dőltem, próbáltam megnyugodni, és megfejteni a megfejthetetlennek tűnőt.
Taehyung betört hozzánk?
Magamra rángattam tiszta ruháim, majd idegesen felkaptam egy hajkefét. Amint hozzáfogtam kócos, hollófekete hajam kifésüléséhez, szemem megakadt a kezemben lévő tárgyon.
Fából készült faragott markolat, babarózsaszínre festett rózsák.
A hajkefém az éjjeli szekrényemről.
Riadtan ejtettem ki kezemből a tárgyat, az pedig hangos puffanással landolt a mosdókagylóban.
Remegő kezekkel támaszkodtam meg a tükör előtt, légzésem szaggatott és nehéz volt.
-Minden rendben?-hallottam kintről Taehyung aggódó hangját, minden bizonnyal a hajkefe keserves becsapódása miatt.
-Igen.-motyogtam.
Hát persze, minden a lehető legnagyobb rendben. Feltéve, ha létezik egy olyan párhuzamos a világ, ahol természetes az, hogy az embert elrabolják, és aztán találkozik a saját, otthoni dolgaival azon a lepukkant helyen, ahol fogvatartják. Ezen felül úgy viselkednek vele, mint egy hercegnővel, a köteleket és a titkolózást leszámítva.
De végtére is, minden a legnagyobb rendben.
Zavarodott voltam és kétségbeesett. Most már muszáj megtudnom, mi ez az egész. Nem bírok ki még egy találgatásokkal teli napot.
Ha nem akarja elmondani, mit keresek itt én, és a személyes cuccaim, akkor majd adok neki rá okot.
Kihúztam egy fiókot, és éles tárgy után kezdtem keresni. Felforgattam az egészet, mire találtam egy borotvát; fogadni mertem volna rá, hogy lesz itt egy. És ahol borotva van, ott borotvapenge is.
Pár másodperccel később kitapintottam a pici dobozt, amiben öt darab új, még nem használt, éles penge volt.
Óvatosan kivettem egyet, majd letettem a mosdókagyló szélére.
Míg hajamat fésültem, végig kattogott az agyam. Vajon sikerülni fog a tervem? Mi van, ha az egész nagyon rosszul sül el? Még egy kudarcot nem bírok ki, muszáj legalább egy kérdésre választ kapnom. Jogom van hozzá.
Sosem voltam az a bátor, nagyszájú típus, aki kiáll az igaza mellett, és megmondja a magáét. Mindig csendben tűrtem, hogy mások hozzanak döntést helyetten, beletörődtem a sorsomba.
De itt most nem erre van szükség. Vakmerőnek kell lennem ahhoz, hogy előrébb jussak; ez már nem játék, nem hagyom, hogy ez legyen a sorsom.
Míg önmagam bátorítottam, Taehyung kezdett türelmetlen lenni.
-Soká végzel még?-hangja kedves volt, de tudtam, hogy nem szabad húznom az időt. Akármennyire is félek, meg kell tennem. Képes vagyok rá. Ez az időszak a határaim átlépéséről fog szólni, és én ma megteszem az első lépést.
Szembe fogok szállni azzal az emberrel, aki elrabolt, és fogva tart.
-Már csak fésülködöm.-válaszoltam az aggodalomtól elfásult hangon.
A félelem elszorította a torkom, és elnehezítette a légzésem. Mintha egy mázsa kő rakódott volna a mellkasomra, és én kétségbeesetten próbáltam megszabadulni azoktól a kövektől.
De ehhez arra volt szükség, hogy végre egyszer az életben cselekedjek.
-Felöltöztél már?-kérdezte hirtelen a fiú.
-Igen.
-Akkor bemegyek.-nyomta le a kilincset, én pedig riadtan fordultam hátra.
Ez nem volt benne a tervemben.