Arra ébredtem fel, hogy valaki az arcom simogatja. Riadtan ültem fel és húzódtam hátrébb, míg a fal meg nem állított. Sziszegve támasztottam homlokom térdemre.
-Megütötted magad?-sietett mellém Taehyung. Hangja aggodalommal teli volt.-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Mutasd a fejed!-érintette meg óvatosan tarkóm. Pár perc néma csend után elhúzta a hajam, hogy jobban meg tudjon vizsgálni, mire én felszisszentem.-Beütötted a fejed a vasba, és kicsattant kicsit. Lefertőtlenítem.
Hallottam, ahogyan távozás után becsukja maga mögött az ajtót. Könnyes szemekkel vártam, hogy visszajöjjön. Borzasztóan fájt a fejem, és émelyegtem. Reméltem, hogy tud segíteni rajtam. Sosem bírtam a fájdalmat, egy kis horzsolás is úgy fájt, mintha éppen kettéfűrészelnének.
Ezért reménykedtem abban is, hogy Taehyung sosem fog megütni.

Ajtónyikorgás.
-Visszajöttem.-ült le mellém a fiú.-Tényleg sajnálom, hogy miattam ez történt. Remélem, meg tudsz bocsátani.-sóhajtott bűnbánóan, majd ahogyan hallottam, valami dobozban kezdett el turkálni.
Amíg ő keresgélt, én hitetlenül ültem a fal mellett. Komolyan hideg vérrel elrabol, és undorító körülmények között fogva tart, hogy aztán ilyen pitiáner dologért bocsánatot kérjen? Abszolút nem értem őt. Biztos vagyok benne, hogy beteg. Egy normális ember nem így viselkedik.
Felsikítottam az éles fájdalom miatt, amikor hozzáért a sebemhez.
-Ez csípni fog.-jelezte előre, és igazat mondott. 
Ahogy tudtam, tűrtem a fájdalmat, de volt egy határ, amit már én, és az alacsony fájdalomküszöböm nem bírt. Elhúztam a fejem, hogy a fiú abbahagyja, amit csinál.
-Muszáj kitisztítani. Mindjárt készen vagyok.-húzott vissza, ám én makacsul felé fordítottam arcom, hogy ne érje el a sebet.-Eunji, elég.-szólt rám erélyesen.
Megijedtem kemény hangszínétől, ezért hagytam, hogy maga felé fordítsa a sérülést.
Összerezzentem, amikor újra megéreztem a maró folyadékot, de a sikítást visszafojtottam.
Tényleg nem tartott sokáig, már csak egy gézt tett a sebesülésre, amit egy hosszú pólyával rögzített, körbetekerve a homlokom. Összepakolt, majd felállt.
-Mindjárt visszajövök.
Nem telt pár másodpercbe, újra hallottam a lépteit. Valamit letett mellém, aztán mögém lépett, és eloldozott a faltól.
Nagyot dobbant a szívem. Ha kirántanám kezéből a kötelet, elfuthatnék, de mivel be van kötve a szemem, biztosan nem találnék ki. 
Hirtelen oldani kezdte a csuklómra tekert erős anyagot. Szívem már hevesen vert. Itt az alkalom. 
Amint lehullt kezeimről a kötél, rohanni kezdtem. Ám amikor megtettem a harmadik lépést, a fiú utolért, és elkapta a csuklóm. Felsikítottam. Erősen szorított, bárhogyan próbáltam, nem tudtam szabadulni.
Ha nem is szökhetek el, ez az egész akkor sem volt hiába. A szememhez nyúltam, majd lerántottam a kendőt.