Nem öleltem vissza.
Nekidöntöttem fejem vállának, és vártam, hogy csillapodjon zokogásom.
Szíveink mintha versenyeztek volna, melyikük ugrik ki hamarabb a helyéről.
Egyébként is zaklatott, és ideges voltam, a fiú közelsége ezen csak fokozott. Mindig zavarba jöttem, amikor ilyeneket csinált, főképp azért, mert nem tudtam az okát.
De az ő szíve is éppoly hevesen vert, mint az enyém, és e két szív összehangolatlan dobogásától a saját levegővételeimet sem hallottam.
Érintése visszarázott a valóságba. Megsimította hajam, mintegy vigasztalásképp, én pedig mellkasához nyúltam, hogy eltoljam magamtól, de ő nem engedett. Talán még erősebben szorított magához, mint amikor attól félt, leleplezem. Sokadjára lepett meg, milyen erős is valójában, holott ez külsőre nem igazán mutatkozott meg rajta.
-Ne. Olyan kellemes így.-mondta halkan, hangjában nyugalommal.
Még mindig fogságba esett, mellkasán pihenő kezeimért nyúlt, majd derekára fonta azokat.
Elvörösödtem.
-Taehyung...-kezdtem.-Miért...miért csinálod ezt?-dadogtam szipogva, zavartan és idiótán. Nagyon kellemetlenül éreztem magam ilyen sokáig ilyen közel hozzá.
Lenézett rám, belefúrta saját tekintetét enyémbe, onnantól kezdve pillantása nem eresztett.
Az volt az első alkalom, amikor elvesztem szemeiben.
-Megyek, csinálok valami kaját. Feküdj le, és takarózz be jól! Neked még pihenésre lenne szükséged.-tolt el magától, én pedig kicsit csalódottan engedtem el. Megzavart folyton változó viselkedésével, időszakos rossz kedvével, a hangulatingadozásaival.
Nem tudtam, hogyan kellene viselkednem, mi lenne az én helyzetemből nézve a legjobb számomra.
Bármennyire is törtem a fejem, mindig ugyanoda lyukadtam. Kedvesnek kell lennem vele.
Ha nem akarok a dühkitöréseitől rettegve élni, akkor nincs más választásom, mint meghúzni magam, és úgy viselkedni, hogy neki jól essen.
Végül is, ez az egész csak félig volt megerőltető számomra, hiszen egy olyan emberrel, mint ő, nehéz volt nem megtalálni a közös hangot. De ellenlábasként ott volt az a tény, miszerint ő nem a barátom. Elrabolt. Elszakított anyától, és fogvatart az albérletében, ezt pedig egy részem sosem fogja megbocsátani neki, viselkedjen akármennyire barátságosan, vagy szeretetreméltóan.
Gondterhelt voltam. Kezdett egy terv kialakulni a fejemben, de nem akartam hozzáfogki a véghezviteléhez. A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha minél hamarabb ránk talál a rendőrség. Ezt akartam, ezért imádkoztam szinte minden egyes pillanatban, de amikor lett volna egy esélyem, én elszalasztottam.
Nem akartam tovább gondolkozni, mi lett volna, ha kicsit bátrabb vagyok, és ennek köszönhetően végre kiszabadulok. Nem akartam agyalni azon, vajon Taehyung csak blöffölt-e, amikor az anyukámról volt szó.
Ezek után már tényleg csak egy opció maradt.
Kihasználni a szeretetét.