Az ajtó kivágódott, én pedig riadtan álltam fel, hogy ha tényleg nagyon muszáj, ellenkezhessek.
-Egy szót se!-rontott be Taehyung idegesen, majd egy hirtelen mozdulattal erősen maga elé rántott, és kezét számra tapasztotta.
A vér is megfagyott bennem. Fogalmam sem volt, mi történik, de a fiú viselkedése még jobban megijesztett, mint az idegen ember dörömbölése az ajtó előtt.
Karjaiba zárt, szorosan tartott, miközben tenyerét még mindig nem vette le számról. Lassan a földre ült, én pedig engedtem, hogy magával húzzon. Nem messze a nyitott ajtó előtt ültünk, a szobában, ahol kényelmesen rá lehetett látni  a bejárati ajtóra, és az elhomályosított üvegére.
Mindketten feszülten vártunk, és hallgattunk. Remegtem a félelemtől és bizonytalanságtól karjai között.
Egy alakot láttam, aki szüntelenül verte az ajtót, és végre azt is értettem, amit mond.
-Taehyung-sshi! A főbérlő vagyok. Elfelejtette befizetni a múlt havi bért. A múltkor jártam itt, de akkor nem volt itthon. Taehyung-sshi! Tudom, hogy itthon van, kérem, fizesse ki a bért!-hallottam a férfi hangot.
Boldogan nyögtem fel a fiú karjaiban, reménykedve, hogy meghallja a férfi, és kiszabadulhatok innen. Adrenalin töltötte meg ereim, és végre éreztem, hogy van valami kis remény még számomra. Azonnal ki akartam szabadulni, és odarohanni a férfihoz, ordítozva, hogy engedjen ki innen, mert ez nem az a hely, ahová tartozom. Azt akartam, hogy végre megmentsen valaki, és hazamehessek anyához. Az sem érdekelt, mi lesz Taehyunggal.
Fészkelődtem karjai között, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy egy ember végre itt van, kint áll az ajtó előtt, már csak be kell jönnie ide, hogy lássa, mi folyik itt, hogy mit művel velem a saját lakásában ez a fiú.
-Ssst!-szólt rám Taehyung feszülten, és talán még erősebben magához húzott. Bármennyire próbáltam, megmozdulni sem tudtam erős kezei között.-Nem viccelek, Eunji, ha leleplezel, bántani fogom anyukád.-suttogta fülemhez hajolva Taehyung, mire kővé dermedtem. 
Pillanatok alatt könnybe lábadt a szemem, amint belegondoltam, hogy miattam anyának baja eshet. Tudtam, hogy képes lenne rá. Ő pedig azt tudta, hogy ha nem hinnék neki, akkor sem vállalnám a kockázatot, mert túlságosan szeretem az anyukámat. Sakk matt. 
A fiú fenyegetése pofon vágott, talán még a tegnapinál is nagyobb fájdalmat okozva ezzel. A reményeim egy pillanat alatt szertefoszlottak, elernyedtem karjai között, és hagytam, hogy a reménytelenség és kétségbeesés könnyek formájában törjön utat magának arcomon.
-Taehyung-sshi! Ha nem nyit ajtót, használni fogom a saját kulcsom. Kérem, jöjjön ki!-rázott vissza kicsit a jelenbe az ajtó előtt álló főbérlő, de már nem tudtam, mit is kezdhetnék vele. Elvesztettem a hitem, nem mertem játszani Taehyunggal. Nem akartam veszélyeztetni az édesanyám életét, még akkor sem, ha az én életem volt a tét.-Bemegyek!-kiáltotta a férfi. 
Kulcscsörgés.
-Eunji, eszedbe se jusson!-fordított kétségbeesetten maga felé a hátam mögött ülő fiú.-Tudod, hogy megteszem. Ugye tudod?-nézett mélyen szemembe, választ várva.
Kerültem a szemkontaktust, ám ő levette kezét számról, és ujjával állam alá nyúlt, majd megemelte fejem, hogy szemembe nézhessen.
Bólintottam.
-Rendben. Maradj itt.-sóhajtott halkan, aztán sietve felállt, és rám zárta az ajtót.
Sírva húztam össze magam, miközben ő kint beszélgetett az ahjussival. Térdemre hajtottam fejem, és próbáltam elfojtani sírásom.
-Csak aludtam. Ne haragudjon, kérem. Itt a múlt és e havi bér is.-hallottam kintről mosolygó hangját. Hihetetlen, mennyire meg tudja magát játszani, még ilyen helyzetekben is. Dühösen rúgtam egyet előre, aminek következtében a lábamnál heverő vizes palack-amiről csak akkor vettem tudomást-felborult.
Kint érezhetően megfagyott a levegő, én pedig ijedten szám elé kaptam kezem.
Nem tudtam, miért imádkozzak; hogy rám találjon a férfi, vagy ne.
-Mi volt ez? Ugye nem egy állat?-a férfi egyre közelebb jött a szobához, majd rögtön az ajtó előtt megállt.
-Dehogyis, ahjussi. Hiszen tudja, hogy allergiás vagyok az állatokra.-nevetett zavartan Taehyung,ezzel kimentve magát a bajból.
Pár perccel később hallottam, ahogyan elköszönnek, és csukódik a bejárati ajtó. 
Nem tudtam, mire számítsak, de féltem a fiútól, ezért görcsösen szorongatva pulcsimat bámultam a szobaajtót, míg végül az kivágódott.
Taehyung dühösen indult el felém, én pedig riadtan hátrébb csúsztam, ám a fiú elkapta a csuklóm, és felrántott a földről.
-Elment a csepp eszed is? Nincs benned félelem anyukád iránt, megőrültél?!-ordítozott a karom szorongatva, így nem tudtam megmozdulni sem.
-Én őrültem meg? Képes vagy ezt vágni a fejemhez, miután elraboltál és megfenyegettél azzal, hogy bántani fogod az anyukámat?-tört ki belőlem a zokogás tehetetlenül. Gyenge, gyáva és cselekvőképtelen voltam. A legjobban mégis az ijesztett meg, hogy Taehyung kiabált velem.
A fiú nagyot nyelt, és engedett a szorításon, majd bátortalanul magához húzott. Hagytam, hogy megöleljen.