-Megmasszírozom az ujjaid.-terelte gyorsan a témát mindkettőnk érdekében, és óvatosan sérült kézfejem után nyúlt.
Lesütöttem szemeim. Szégyelltem kicsit magam azért, hogy így viselkedtem vele, azok után, amit előző éjszaka tett értem. De szégyenérzet ide vagy oda, megütött.
Éreztem, ahogyan elzsibbadt ujjaimba némi vér árad, ez felszínes, pár percig tartó boldogsággal töltött el. Taehyung nagyon gyengéden bánt velem, és volt egy olyan érzésem, hogy nem csak a varrat miatt. Jól esett a fiú közelsége és törődése, főleg ebben a helyzetben.
Azt kívántam, bárcsak ne ilyen körülmények között, és hamarabb ismerkedtünk volna meg. Megkedveltem a fiút, még ha minden egyes porcikám is tiltakozott ez ellen. Ott volt bennem a kettős érzés vele kapcsolatban; gyűlöltem őt, azért, amiért elrabolt, és kitett ennek az egésznek, ugyanakkor kezdett egyre jobban a szívemhez nőni. A szüleimen kívül soha senki nem viselte még ennyire gondom. 
A kettős érzés kezdett megőrjíteni. Nem tudtam, mit kezdhetnék ezzel az egésszel. Nem tudtam, mit gondoljak, vagy hogyan viselkedjek vele. Nem akartam vele jól bánni, de nem volt szívem megsérteni, vagy bántani őt. 
Nagyot sóhajtottam, mire rám kapta tekintetét.
-Mi a baj?-kérdezte ártatlanul, még mindig a kezem markolászva.
Szeme csillogott a fáradtságtól és a fájdalomtól.
-Köszönöm, hogy ennyi mindent megtettél értem.-bólintottam, és óvatosan elhúztam a kezem.

Nem válaszolt. Elmélyülve vizsgálta arcom, én pedig kezdtem zavarba jönni.
-Hé, csinálhatnád kevésbé feltűnően is.-fordultam a fal felé, ő pedig felállt.
Hirtelen mozdulata miatt visszanéztem rá, mire ő keserűen elmosolyodott.
-Pihenj. Ha bármi baj van, csak kiálts.
Elvesztette a felhőtlen boldogságát, ez nyilvánvaló volt számomra. Nem volt igazi a mosolya, csak amolyan felszínes, hazug, hogy megnyugtasson; ő még mindig ura a helyzetünknek.
De ez zavart engem.
-Hová mész?-kérdeztem, még mielőtt kilépett volna a helyiségből.
-Aludni.-sóhajtott, majd kulcsra zárta az ajtót.

Ideges és nyugtalan lettem. Miért viselkedik így? 
A fáradtság, a stressz, vagy a tegnapi vitánk lehet az oka? Kezdtem felelősnek érezni magam a történtekért, holott tudom, hogy igazam volt, és nem lett volna joga megütnie engem. 
De annyira hiányzott az irigylésre méltó gyermeki viselkedése, ami tartotta bennem a lelket, hogy igenis, nem rossz ember ő...hogy magamat kezdtem el hibáztatni. 
Elkezdtem érte aggódni.