Remegő kezekkel gomboltam be az ingemet csupán a tükörképemet figyelve. Mikor a végére értem ciccegve vettem tudomásul, hogy már megint félregomboltam. Idegességemben, ahelyett, hogy újra kezdtem volna, úgy döntöttem inkább átcserélem az inget egy pólóra.

Kisétáltam a nappaliba, és kissé megkönnyebbülve láttam, hogy a többiek sem erőltették meg magukat öltözködés terén. Persze, hiszen ők nem voltak odáig Saneiért, csak én.

- Mindek oké, ya? – veregette meg a hátamat Chanyeol, mikor levetettem magam mellé a kanapéra. – Idegesnek tűnsz.

- Jól vagyok. – mosolyogtam erőltetetten, holott pontosan tudtam, hogy ő az, aki mindenkinél jobban tudja, hogy mit érzek a hamarosan megérkező lány iránt.

Három éve láttam őt először és utoljára. És ennyi idő alatt sem sikerült őt kivernem a fejemből, mai napig nem tudom miért. Igen, gyönyörű lány volt a vékony testalkatával, hosszú csillogó fekete hajával és hatalmas barna szemeivel. Ráadásul azzal a csodálatos sötétszínű ajkait, olyan mondatok hagyták el, hogy azonnal beleszerettem. Vagy legalábbis komoly érzelmeket keltett bennem.

Akárhányszor úgy éreztem végre sikerült elfelejtenem, véletlenül meghallottam, hogy Nono vele beszél telefonon, az én szívem meg hevesebben kezdett verni a hangja hallatán, hiába nem értettem egy szót sem, abból, amit mondott. Nono folyamatosan mutogatta a képeket, amiket Sanei küldött neki, én meg egy idő után feladtam, hogy elfelejtsem. Minden reggelemen úgy ébredtem fel ezután, az elkövetkezendő két évben, hogy bárcsak történne valami csoda, ami idehozná őt hozzám. Szerettem volna jobban megismerni, a közelében lenni csak szimplán kiélvezni, hogy ott van. Velem. Illetve, elnézést, velünk, merthogy nem csak engem tarolt le az elképesztő személyiségével és kisugárzásával.

Amikor Nono bejelentette, hogy nemcsakhogy ideutazik, de egész nyáron itt is marad, bennem felébredt egy reményszerű érzés. Persze, tisztában voltam vele, hogy csak barátok lehetünk, mert legnagyobb bánatomra még mindig foglalt volt. De attól még itt lesz tőlem egy köpetre és, ha közelebb kerülünk, egymáshoz bármikor megölelhetem.

A csengő hangja szakított ki hirtelen elbambulásomból. Olyan elemi erővel pattantam álló helyzetbe, hogy egy pillanatra megszédültem.

- Na, nyugi, nem a királynőt várjuk látogatóba. – bökött oldalba Sehun, amíg Suho elrohant ajtót nyitni a vendégeinknek, akik te jó ég, ma itt is fognak aludni. Na, jó lelkileg nem készültem fel erre az egészre. – Srácok, Kai hyungot elvesztettük!

- Szedd össze magad, azt akarod, hogy Sanei-ssi így lásson meg? – legyezte meg Kyungsoo az arcom előtt a kezét, amitől egy kicsit összekaptam magam. Igaza van, nem lenne túl szép viszontlátás. Valamint egyből lebuknék, hogy odáig vagyok érte, és nem merne velem barátkozni.

Suho és Nono után lépkedett ő, én meg éreztem, hogy megfordul velem a világ. A csudába, Sanei gyönyörűbb, mint volt. A kék lenge ruha, amit viselt, csodásan festett rajta, a haja kicsit kócosan omlott a vállára, ami számomra még szebbé varázsolta őt. Egy földre szállt angyal volt, akit, mintha csak azért teremtettek volna, hogy visszavonhatatlanul mélyen szerelembe eshessek vele. Jól van, Jongin, ez már túl nyálas. Sanei, besétált, szép volt, odáig voltam érte. Pont.

- Sanei-ssi! – kiabálták a tagok kórusban és neki rontottak a döbbent lánynak, hogy egy jó kis csoportos ölelésben részesíthessék. A lábaim, alig akartak megmozdulni, de gyorsan urrá lettem rajta, hogy ne tűnjek ki a többiek közül. Úgy neki estünk a magyar szépségnek, hogy szerencsétlen felborult volna, ha Chanyeol hyung nem áll mögötte, hogy elkapja.

Képtelen voltam levenni a szemem a padlóról, amíg Sanei megölelt mindenkit egyesével. Egyszerűen túl csinosnak találtam őt és tudtam, hogy ha elkezdem bámulni az, feltűnik neki és lebukok.

Utolsóként állt meg előttem. Láttam, a földön, hogy ideges, mert egyik lábáról a másikra állt. Lassan felemeltem a fejemet és abban a pillanatban, hogy tekintetünk találkozott a szívem kihagyott egy ütemet. Arcán döbbenet és zavar tükröződött, amitől még édesebb lett.

- Örülök, hogy látlak Sanei-ya. – köszöntöttem végül mosolyogva, és gondolkodás nélkül öleltem őt magamhoz a derekánál fogva. Meglepetten hajtotta a fejét a vállamra, ami tökéletesen passzolt oda. Mintha csak azért született volna, hogy illeszkedjen az ölelésembe, mint egy puzzle hiányzó darabja.

- Én is örülök, Kai. – kezdte piszkálni a haját, mikor Nono krákogása miatt elhúzódott tőlem. Túl messzire mentem volna? Remélem, hogy nem, mert szerettem volna a határon belül maradni és nem átlépni azt.

Amíg vacsoráztunk minden tag megakart vele osztani valami fergeteges sztorit az elmúlt évekből, amióta nem láttuk őt. Sanei mosolyogva figyelt mindenkire evés közben, és édesen válaszolgatott, amikor kérdezték. Látszott rajta, hogy nyugodt, és könnyen feloldódott a társaságunkban, aminek nagyon örültem.

Amikor a tanulmányairól beszélt láttam rajta, hogy lelkes és büszke, arra, amit tanul. Gyerekekkel akar foglalkozni, mennyire bájos. Nincs rá esély, hogy itt, Szöulban fog gyerekeket tanítani?

Nevetnem kellet, amikor Sanei, Nono és Baekhyun hyung társaságában ismét előadta azt a táncot, amit évekkel ezelőtt Tokióban improvizáltak. Akármennyire is béna volt a kis lépéssorozat, Sanei hihetetlenül mozgott, ami felkeltette az érdeklődésemet. Vajon táncolt már korábban? Meg kellene tudnom, hogy felajánlhassam neki, táncoljon velem is. Akkor kettesben maradhatnánk. Jaj, Jongin megint hol jár az eszed? Ha kettesben maradnál, vele tudnál uralkodni magadon? Nem. Na, akkor, csitt és nézd tovább, mennyire cuki, amikor tele van a szája rizssüteménnyel.

Másnap délelőtt izgatottabban mentem be a próbaterembe, mint szoktam. Reggel Nono megígérte, hogy Saneivel benéznek a délutáni tánc próbára, amitől lelkesebben táncoltam, mint eddig bármikor. Amíg a vokál-line a zeneteremben próbált, én Sehunie és Lay hyung társaságában melegítettem, vagy csak úgy random mixekre mozogtunk. Olyan délfelé járhatott az idő, amikor Baekhyun kivételével megérkezett a többi tag is, hogy átnézzük a holnapi koncert teljes tánc anyagát.

- Ezt figyeljétek milyen kincset szereztem. – ült le lelkesen Chanyeol a földre kezében fogva a telefonját. – Sanei-ya telefonszáma. Nono dongsaeng adta meg.

- Küldjünk neki egy képet! – javasolta azonnal Chen, leülve mellé. – De előtte mi is beírjuk a számát, hogy zaklathassuk.

Mindenki előszedte a mobilját, hogy elmenthessék Sanei számát, és be kell, valljam, meg sem fordult a fejemben, hogy én kimaradjak a buliból. Egy vissza nem térő alkalomnak tekintettem, amit meg kellett ragadnom. Muszáj volt.

- Na, Kai-ya mostantól küldözgethetsz félmeztelen képeket magadról, zuhanyzás után, Saneinak. – kacsintott rám Suho, mire zavartan a tenyerembe temettem az arcomat. Meg sem fordult a fejemben ilyesmi.

- Biztosan értékelné. – röhögött fel Chanyeol is. – Viszont most inkább küldjünk neki egy selcát mindannyiunkról. – gyorsan körbe kémlelt, hogy megnézze megvagyunk-e mind a kilencen, de nem voltunk.

- Hol van Hyunie? – forgolódott Xiumin a hiányzó emberkét keresgélve.

- Biztos még tesztel Nonoval. – vonta meg a vállát Chanyeol. – Vagy ki tudja. Egy órája küldtem el, azóta lehet, hogy élvezik egymás társaságát.

Felváltva kezdtünk fújolni hyung felé, amikor nyílt az ajtó és Baekhyun sétált be rajta vigyorgó arccal.

- Tudom, hogy nem tudtok nélkülem élni. – legyintett, majd levágódott közénk. – Miről maradtam le?

- Nos, amíg te élvezted Nono társaságát, Chanyeol megszerezte új dongsaengunk telefonszámát és küldeni akartunk volna neki egy selcát, ha itt lettél volna. – avatta be az elmúlt percek eseményeibe őt Chen. Baekhyun vidáman összecsapta a kezét és előre slisszolt Chanyeol mellé, hogy jó elől lehessen a képen.

Én valahol középtájon foglaltam helyet, hogy ne legyek túl feltűnő, de azért látahó helyen üljek. Egy pár kép küldés után végre megkezdtük a próbát. Ahogy elindult az első zene, bennem felébredt a későn kelő adrenalin és megfeledkeztem mindenről, ami nem tánc volt. Csak én voltam és a koreográfia. Tökéletes összhang, tökéletes harmónia.

Akármennyire is próbáltam koncentrálni nem tudtam időnként nem Chanyeol felé pillantani. Miért kérte el Sanei telefonszámát? Hallottam reggel, hogy elmesélte a kis éjszakai beszélgetésüket. Lenne köztük valami? Nem, kizárt. Yeol-ah pontosan tudja, mit érzek, ráadásul Saneinek van barátja otthon. Vagy mégis érez valamit Chanyeol iránt? Vajon ő a biasa? Ki kellene derítenem...

Nagyjából négy óra fele megérkeztek a várva várt lányok. Nono már otthonosan mozogva lépett be, azonban Sanei döbbenten ácsorgott az ajtó előtt pár méterrel. Miután magához tért, Suho hyung elmagyarázta neki, hogy mit és miért próbálunk, utána pedig Chen megkérte jöjjön a koncertre, amibe végül beleegyezett.

Újrakezdtük a gyakorlást és valamiért könnyebben és jobban kezdtem mozogni tudva, hogy Sanei is nézi. Igyekeztem erősen a lépésekre összpontosítani, ami nehezemre esett, mert Sanei le sem vette rólam a szemét. Lehet, tévedek a biasának kilétével kapcsolatban? Volna rá némi esély, hogy, akár én is lehetek a biasa?

Nyolc óra után jött el a szokásos vacsora megrendelése, ami legnagyobb örömömre csirke volt. Míg vártunk, hogy megérkezzen egy kisebb körbe ültünk le a földön. Egyik oldalamon Sanei, a másikon Sehun foglalt helyet. Különös módon remegni kezdtek az ujjaim, a lány közelségétől. Óvatosan végig mértem őt, és észrevettem, hogy csillogó szemekkel figyeli a szemközt ülő Nono Baekhyun párost, akik igencsak aranyos helyzetben ölelték egymást. Jó volt rájuk nézni, bárkinek, és ezek szerint Sanei is örült, hogy így láthatja őket. Hirtelen rám emelte mély barna tekintetét, amitől ösztönösen elmosolyodtam. Ahogy előre hajolt, amíg néztük egymást, néhány kósza hajtincs a szemébe hullott, nekem pedig akaratlanul elindultak az ujjaim, hogy a füle mögé simítsam őket. Csakhogy, amikor az arcához értem, képtelen voltam elvenni onnan a kezemet. A puha, bársonyos bőrétől megint kihagyott egy ütemet a szívem. Sanei felemelte a karját, amiről azt hittem, hogy leakarja ütni az enyémet az arcáról, de legnagyobb meglepettségemre megfogta a kezemet, amit még mindig az arcán tartottam. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, ő pedig halványan mosolygott. El sem hittem, hogy ilyen szép idilli jelenetet megélhetünk.

Egyik percről a másikra szakadt meg ez, amikor Nono hirtelen megragadta kezét és kirángatta őt a mosdóba. A csudába, tudtam, hogy túl messzire megyek. Még szerencse, hogy itt van Nono, aki mindkettőnket szemmel tartja. A két lány távozása után Chanyeol a szemét ráncolva fordult felém, mint, akinek fogalma sincs, arról mi történt.

- Azért egy fura volt. – jelentette ki, én meg csak megvontam a vállamat. Nem lett volna szabad hozzá érnem. Ki tudja, milyen sebeket tépett ez fel bennem. Mert kötve hiszem, hogy ő bármit is érezne irántam, azon kívül, hogy rajong értem, hiszen Exo-l volt ő maga is. Sőt lehet még most is az.

Megérkezett a rendelt étel, de a lánykák még mindig nem tértek vissza, ami kezdett engem is aggasztani.

- Lehúzták magukat a Mágiaügyi Minisztériumba? – nyújtogatta a nyakát Baekhyun figyelve, hogy hátha nyílik az ajtó. – Vagy találkoztak a BTS-el és úgy döntöttek inkább őket preferálják?

- Szerintem pont ez történt. – nézett rá a szemét forgatva Xiumin. – Nono Jimint választotta helyetted. Törődj bele. Mostantól őket sminkeli, és Jimin társaságát élvezi a tiéd helyett. Ez van.

- Folytasd csak ezt tovább, Uminie hyung és meglátod, a torkodon akad a pálcika, amit lenyomok rajta. – fenyegette meg nevetve őt Baekhyun, mire mi mind röhögésben törtünk ki. Mielőtt összeverekedhettek volna vicceskedéből, nyílt az ajtó és belépetek az elveszettnek hitt tündérkék. Baekhyun gyorsan modorálta magát, hogy Nono ne vehessen észre semmit az előbb történtekből, mert nem akarta, hogy megtudja nem hivatalos barátnője, hogy titokban féltékeny BTS Jiminre, amióta Nono néhány hete elkotyogta, hogy ő a BTS kedvence. Igazából tudtuk, hogy minden második fiúra féltékeny, akivel látja őt, de jobb volt ezt titokban tartani kedvenc sminkesünk előtt, mert a reakciója kevésbé lett volna vicces.

Mielőtt Sanei visszaült volna közénk, Nono visszahúzta és mondott neki valamit magyarul, amiután megölelték egymást. Sanei arca más volt, amikor elvette tőlem a vacsoráját.

- Minden rendben van? – fürkésztem a pofiját, míg ő eszegetni kezdett egy csirkeszárnyat.

- Minden rendben. – mondta nem túl meggyőzően. A fejemet csóválva ettem tovább. Ugye nem az a baja, hogy hozzá értem? Kérlek, mondd Sanei, hogy semmi köze ennek az egésznek, ahhoz, hogy megérintettelek! Bárcsak neki is olyan varázslatos lett volna, mint nekem...

A vacsora befejezése után, összepakoltunk magunk után és indulni készültünk. Utolsóként léptem ki a teremből Saneivel, aki egy hatalmasat sóhajtott, mikor bezártam magunk után az ajtót.

- Most már tényleg mondd el mi bajod. – álltam meg vele szemben, mert komolyan aggódni kezdtem, hogy valamit rosszul csinálok és bajt okozok neki a jelenlétemmel.

- Hiányzik a tánc. – vallotta be kissé megemelve a vállát az arca felé. - Az egyetem miatt abba kellett hagynom, mert nem volt rá időm. De, annyira szerettem, amíg jártam.

- Milyen stílus? – érdeklődtem azonnal, a hátamat a falnak vetve. Ez az Kai! Elérkezett a te időd. Kettesben akarsz lenni vele, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz? Akkor most kell lépned!

- Társastáncoltam az alsó tagozatban, utána mazsoretteztem, de azt hamar meguntam. – sorolta visszaemlékezve. - A gimnáziumban voltak táncóráink, amiken minden félévben más stílusban táncoltunk. Imádtam, azokat az órákat.

- Akkor nincs konkrét stílus, amiben táncolni szeretnél? – összepréselt ajkakkal emeltem égnek a tekintetem, amíg gondolkoztam. Nem vehettem nagy levegőt, hogy ne lássa, mennyire zavarba ejt engem a kérdés, amit végül feltettem. – Mi lenne, ha időnként táncolnánk egyet?

Ó, te szentséges, ég. Ez mégis mennyire hangzott rosszul? Csak, mert a fejemben sokkal jobban hangzott. Ugye nem fog elfutni?

- Tessék? – rázta a fejét zavartan. – Mármint te meg én?

- Igen. Idejövünk, amikor nincsen dolgunk és mutatok neked egy-két lépést. – nem bírtam a szemébe nézni, mert túlságosan remegtem belül. Hogy lehettem ilyen mulya, hogy megkérdeztem? Biztos, azon gondolkozik most, hogy, hogyan tudna innen elmenekülni, és egy új személyazonosságot szerezni, hogy ne kelljen engem többet látnia. Ezt a szép barátság kezdetet szépen elcsesztem. Jól van, akkor. Ennyit erről. – Persze csak, ha te is szeretnéd és...

- Oké. Csináljuk. – állította le a megkezdett magyarázkodásomat, amitől döbbenten kerekedett el a szemem. – Mindig is szerettem volna veled táncolni.

Na, álljuk csak meg egy pillanatra. Jól hallottam, amit mondott? Hogy értette ezt? Most, akkor nem ijesztettem el, és marad? És komolyan táncolni fogunk? És jól vettem ki a flörtölést a hangjából?

Jó, rendben, legyen így. Egy kicsit nekem is szabad vallanom, ha neki is.

- Én is veled. – hajoltam hozzá közelebb. Jó lehet túlzásba estem, de kit érdekel? Ő kezdte, nem én!

Izgatottan néztem a szemébe, amikor ő is közelebb hajolt hozzám. Tudtam, hogy ez fog következni, mármint az, hogy nem fogok tudni ellenállni neki, akármennyire is szeretnék. A derekánál fogva közelebb húztam őt magamhoz. Olyan közel volt az arcunk, hogy szinte összeért az ajkunk. Te jó ég, de kíváncsi voltam, hogy milyen íze lehet a szájának. Meg akartam csókolni, meg akartam tenni, de ő elhúzódott tőlem. Hát persze, barátja van. Előbb kellett volna gondolkodnom, mint cselekednem. Milyen buta vagyok...

- Ne haragudj. – engedtem el és tettem egy lépést hátra. – Nem kellett volna, hiszen barátod van.

- Aha. – motyogta kicsit elveszve a gondolataiban. – Menjünk.

Mozdulatlanul figyeltem, ahogy elindul a kijárat felé. Hogy lehettem ennyire meggondolatlan? Nem kellett volna ennyire nyilvánvaló jeleket küldenem neki. Biztos vagyok benne, hogy most utál, és esélye sincs, annak, hogy barátok legyünk. Szép volt, Jongin! Ezt rendesen megcsináltad.

Sanei egyik pillanatról a másikra megpördült a sarkán, visszasietett hozzám és a vállamba kapaszkodva nyomott egy puszit az arcomra.

- Én is akartam volna. – suttogta a fülembe, amitől elöntött a megkönnyebbülés. – De nem tehetem meg. Még nem.

- Várni fogom, Sanei. – ígértem meg. Nem is tudtam volna mást mondani. Hiszen most vallotta be, hogy én sem vagyok neki közömbös. Ha ennyit vártam rá, ami még hátra van, már igazán nem oszt nem szoroz.

Ahogy végig húzta az ujjait az arcomon, belehajtottam a fejem a tenyerébe. Igen, határozottan biztos lettem benne, hogy ő is akar engem. Lehet nem pontosan ugyanúgy, mint én őt, de akar.

Mennyi ideig kell még várnom, hogy azok a csodálatos ajkak végre abirtokomba kerülhessenek? Lesz olyan szerencsém, hogy ő is, annyira belémszeret, mint, amennyire én haladok, az afelé vezető úton?

Sziasztok!

Nos, így egy hónappal nagyjából a befejezés után, gondoltam Valentin nap alkalmából elhozom nektek ezt a rövid kis Kai szemszögéből íródott fejezetet. Remélem minden rendben van veletek, és azt kell mondjam, hogy lehetségesen találkozunk nem sokára egy új történetemben, ami kicsit sem lesz hasonló ehhez. Amint lesz fejlemény tájékoztatlak titeket. Addig is minden jót kívánok! Halgassatok sok sok Exot!

Puszi mindenkinek:

Szeszih