Sanei

Amikor átnyújtottam az útlevelemet és a repülőjegyemet a lánynak a pultban, szinte reménykedtem benne, hogy közli velem törölték a járatomat Budapestre és nem kell hazamennem.

De csak elvette a bőröndömet, én meg mehettem a dolgomra. A kézipoggyászomon kívül még a laptopomat akartam magammal vinni, hogy ne unjam magam halálra a tizennégy órás repülőúton. A váróban megnéztem a járatom számát és szinte meg sem lepődtem rajta, hogy legalább két órát késik. Fantasztikus. Még szerencse, hogy az Incheon Nemzetközi repülőtér sokkal nagyobb, mint a pesti, így kiválasztottam egy kényelmesebb lazítós fotelt, majd az ölembe vettem a laptopomat és úgy döntöttem animét fogok nézni, amíg nem szólnak, hogy szálljak be.

A táskámban kezdtem kutatni a fülhallgatómért, amikor a kezembe beleakadt egy kis ajándék doboz, amit előző este a fiúk adtak nekem ajándékba. Hezitálva bámultam a kezemet, mert megígértem nekik, hogy csak azután bontom ki, hogy hazaértem. Végül úgy határoztam nem lesz belőle probléma, hogyha megnézem, mit rejt a csomag tartalma. Felemeltem a dobozka tetejét, ami egy nagyon édes feltehetőleg ezüst karkötőt és egy pendriveot rejtett. Kivettem belőle a karkötőt, amin apró medálok voltak a fiúk nevével ellátva, mindegyiknek a másik oldalán egy kis üzenettel. Gondolkodás nélkül kapcsoltam fel a kezemre, majd a pendriveot is kihalásztam és a laptopomba helyeztem, hogy meglessem a tartalmát, mert feltehetőleg volt rajta valami.

Egyetlen egy fájlt találtam, ami „Sanei yeodongsaeng szeretünk!" néven volt elmentve. Azonnal rákattintottam a videófájlra, és elindult a felvétel, amitől könnybe lábadt a szemem.

- Szia, Sanei-ya! – integetett először a kamerába Chen, majd körbe fordította a készüléket, hogy a többi tag is integethessen. – Ez a felvétel csak neked készül, hogy sose felejts el minket, és mindig ott legyünk veled!

A következő pillanatban egy bevágás következett, amin előkerültek azok a botok, amit csak az Artificial love tánca közben szoktak használni. Egy rövid táncbemutatót követően, ahol a legtöbb közeli Kairól készült, egyesével mondtak egy aranyos üzenetet.

- Köszönöm neked Sanei-ya, hogy bármikor tudtam veled beszélgetni a legbutább dolgokról is. Imádom az aranyos kisugárzásodat és, hogy azokon a rossz vicceken is tudsz nevetni, amin senki más. Legyél nagyon boldog és remélem, az összes új álmod megvalósul! – Sehun két kis szívecskét küldött a monológja befejeztével.

- Hiányozni fognak az éjszakai beszélgetéseink, a kakaóval egybekötve! Remélem, nem gondolod, hogy megszabadultál az új legjobb barátodtól, mert nagyon nem! Úgy foglak zaklatni és bombázni az üzeneteimmel, hogy másra nem is lesz időd, csak, arra, hogy nagyon gyorsan válaszolj nekem. Szeretlek te buta lány, sose felejtsd el, hogy ide bármikor menekülhetsz! – Chanyeol magát nem meghazudtolva egy csókot nyomott a kamerára.

- Sosem fogom neked Sanei, elfelejteni, amit értem tettél, illetve értünk. Ha nem töltöttél volna velünk egy nyarat, Kai-ya nem szeretett volna beléd, és nem lennék most én a világ legboldogabb vőlegénye! Örülök, hogy az életünk része lettél. Te vagy a második legcsodálatosabb lány, akit ismerek és tudod, hogy ez egy szép bók tőlem! Imádlak és remélem, nem az esküvőmön kell téged viszont látnom, mert nyakon csaplak. – fenyegetőzött Baekhyun közben végig mosolyogva.

- Nehéz lesz, hogy nem láthatom mindennap a mosolyodat, ami fényt hozott a napjainkba. Köszönöm neked, ezeket a heteket, és, hogy megismerhettelek. Fontos lettél nekem, Sanei és szeretném, ha tudnád, hogy sok-sok kilométer sem választhat el tőled, úgyhogy ha szükséged van egy ölelésre, akkor nem tudom, hogyan de ott termek melletted és megölellek. Majd kölcsön veszem Jongin-ah képességét! Ne változz meg soha! Nagyon szeretünk! – dobott sok puszit és egy hatalmas nagy szívet Chen.

A könnyeimet törölgetve hallgattam végig a többi fiú üzenetét. Az összes hasonlóan aranyos és a legbelsőmig hatoló volt. Kai üzenete volt az utolsó, amitől tényleg kiszakadt belőlem a zokogás. Megint.

- Jagi, Sarang, Szandi, Sanei. Mindegy melyik néven szólítalak, ugyanazt a lányt takarja. A szerelmemet. Felforgattad a világomat három évvel ezelőtt és sosem hittem volna, hogy, akkora mázlista leszek, hogy ugyanígy fogsz érezni irántam. Őrülten szerelmes vagyok beléd és tudom, hogy visszajössz hozzám, hamarosan. Én várni foglak, ha kell újabb három éven át. Senki más nem létezik, számomra rajtad kívül ezt sose felejtsd el! Szeretlek, Jagi! Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek!

Kai üzenete után bevágások következtek Nono születésnapjáról, a vidámparkos napunkról, medencés bulikról és azokról a mindennapjainkról, amik az elmúlt hetekben történtek.

- Sanei-ya hiányzol! – kiabálta a kilenc tagú idol banda és ezzel véget ért a videó.

Gyönyörű videó volt, egyszerűen képtelen voltam betelni vele. Újra és újra megnéztem. Egyszerűen nem voltam képes felfogni, hogy véget ért a nyár, és nem tölthetek velük több időt. Elölről akartam kezdeni mindent, hogy újra átélhessek minden pillanatot a barátaimmal és a szerelmemmel.

Mély levegőket véve próbáltam magamat összeszedni, amikor a telefonom rezgett egyet a zsebemben, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Érdeklődve nyitottam meg, és kissé meg is lepődtem, hogy magyar szöveg jelent meg a képernyőmön. Lélegzetvisszafojtva futottam át a sorokat többször is egymás után, és éreztem, ahogy elönti a testemet a boldogság érzése.

Körülbelül három hete, amikor éppen egyedül voltam Nono lakásába, hirtelen ötlettől vezérelve írtam egy e-mailt az egyetememnek, van-e még lehetőségem jelentkezni az utolsó pillanatban a Dél-Koreai testvériskola ösztöndíjprogramjára. Tudtam, hogy rettenetesen elkéstem vele, és nem is számítottam rá, hogy támogatni fogják, hogy itt fejezzem be az utolsó két szemeszteremet. Anyukám örömmel vette tudomásul, hogy itt akarok maradni, ráadásul neki nem is volt kérdéses, hogy a szerelmemet és a barátaimat választom. Csak, annyit kért, hogy majd néha azért látogassak haza. Annyit mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy ez bekövetkezik, mert nem kaphatom meg az ösztöndíjat.

De az SMS másról árulkodott. Ugyanis beleegyezett az egyetemem, hogy itt Szöulban folytassam a tanulmányaimat, hiszen már a második diplomámat szereztem náluk, és végig kitűnő tanuló voltam.

A megkönnyebbüléstől ismét rám történt a sírhatnék. A többieknek nem szóltam róla, hogy ne élhessék bele magukat, hogy utána mégse kapjam meg. De, amiután felfogtam az olvasottakat, a kezem már automatikusan tárcsázta is Kai számát.

- Te hiszel még a csodában? – kérdeztem mindenféle bevezetés nélkül, amikor hallottam, hogy felvette.

- Ha rólad van szó, hiszek. – válaszolt Kai automatikusan. Nevetni kezdtem. – Minden rendben, jagi? Törölték a járatodat vagy mitől, vagy ennyire boldog?

Nagy levegőt vettem és kicsit gyorsan elhadartam neki boldogságom okát. Annyira izgatott voltam, hogy már nem is érdekelt, hogy nem sokára felszállok a gépre, mert tudtam egy hét múlva visszajövök és újra azokkal az emberekkel lehetek, akik a világomat jelentik, abban a városban, ami sokkal inkább az otthonom, mint Budapest vagy Debrecen.

- Jól értem, amit mondasz? – hallottam Kai hangján, hogy nem tudja eldönteni az örömtől sírjon-e vagy nevessen. – Visszajössz?

- Egy hét múlva újra találkozunk, jagi, akármennyire is hihetetlen!