Sanei

Elmondhatatlanul csodálatos érzés Kim Jongin karjai között felébredni reggelente. Nézni nyugodt arcát, amikor én már ébren vagyok, de ő még alszik, egy igazi valóra vált álom. Az ujjaimmal óvatosan kifésültem az arcából a haját, ügyelve rá, hogy ne ébresszem, majd egy sóhajt követően kibontakoztam az öleléséből. Magamra kaptam a köntösömet, amit előző éjjel előszeretettel hámozott le rólam kedvesem, és halkan kiosontam a szobából.

A hatalmas ablakokon keresztül láttam, hogy még igencsak korán reggel van, de képtelen voltam tovább aludni. Valamint Kait sem akartam felébreszteni, mert tudtam, hogy morcos lenne miatta. Tudván, hogy a nyárból csak két hét maradt, egyre nehezebb volt lepleznem az érzéseimet. Chanyeol egyre gyakrabban kérdezte mi bajom van, mert állítása szerint túl hamis volt a mosolyom. Igaza volt. Akármennyire is próbáltam kiélvezni a fennmaradó időt, túlságosan nyomasztott a fülemben kattogó óra. Idegesített, hogy hiába került minden a helyére, nekem el kellett mennem. Milyen megoldás létezik a problémámra? Hogyan maradhatnék itt?

A konyhába lépve meglepetten vettem észre, hogy már két személy tartózkodik odabent. Chen és Xiumin kávéztak az asztalnál ülve, de érkezésemre felkapták a fejüket.

- Nahát, Sanei-ya, jó korán felkeltél. – állapította meg mosolyogva Chen. Az utóbbi hetekben elég sok időt töltöttünk együtt, amitől legalább olyan közel éreztem őt magamhoz, mint Chanyeolt. Csak néha, amikor megöleltem vagy a vállára hajtottam a fejemet, láttam rajta, hogy elkomorodik, amit nem tudtam hova tenni.

- Nem tudtam tovább aludni. -–vallottam be leülve mellé a szabad székre.

- Kérsz kávét? Még friss. – pattant fel Xiumin, hogy azonnal hozhasson nekem egy bögrét. Mivel rajongtam a Minseok féle kávéért rábólintottam az ajánlatra, így egy perccel később már mindhárman kávézgatva beszélgettünk általános témákról.

Szépen lassan a többi tag is felébredt. Nem kellett sietniük, hiszen szabadnapjuk volt, ami rájuk is fért, mert már régen volt nekik pihenőjük.

- Éhes vagyok. – nyavalygott Baekhyun köszönés helyett, mikor Nonoval kézen fogva megérkeztek köreinkbe. Nono a fejét fogva ingatta buksiját, mert nem hitte el, hogy a barátja tényleg ennyire ütődött.

- Akkor csinálj magadnak reggelit. – veregette meg a vállát az éppen a helyiségbe lépő D.O, aki ezután mellém ült le és köszönésképp nyomott egy puszit a homlokomra. A homlokpuszi adást kedveskedésnek használták Nono felé, de egy idő után már nekem is elkezdték adni, mert állításuk szerint én lettem a dongsaeng 2.0 a számukra.

- Ne csináld már, eomma! Legyél kedves és főzz a hyungoknak reggelit. – könyörgött aegyoba váltva Baekhyun.

- Ha még egyszer így hívsz, belőled főzök reggelit. – fordult felé Kyungsoo. Baekhyun a száját csücsörítve pislogott ártatlanul a srácra, aki néhány percnyi farkasszemezés után beadta a derekát, azzal az utasítással, hogy menjenek az ebédlő részre megteríteni. Baekhyunie haptákba vágta magát, majd Nonot karon ragadva elrohant, hogy eleget tegyen a kérésnek. Más kérdés, hogy Nono emiatt magára öntötte a kávéját, mert olyan hirtelen ragadta el őt a hév. Vagyis a vőlegénye.

- Segíthetek? – álltam meg a pult mellett, ahová D. O kikészítette a reggeli hozzávalóit. Vigyorogva bólintott és megkért, hogy vágjam össze a zöldségeket. Amíg szeletelni kezdtem szóba elegyedtünk, és hamar el is repült az idő. Élveztem a társaságát, bármikor szívesen beszélgettem vele. Nem kellett nagy, fontos életre szóló téma, ahhoz, hogy kellemesen elcseveghessünk.

- Mikor gyakorlaton voltam tavaly nyáron egy oviban, az egyik kislány minden nap rám borította az ebédjét, mert nem voltam neki szimpatikus. Kíváncsi vagyok, mi lehetett a problémája velem. – merengtem el, miután Kyungsoo kérésére meséltem egy kicsit óvónői képzésemről. – Habár, lehet rosszul esett neki, hogy a kis szerelme, mindig szedett nekem virágot és azzal várt reggelente.

- Tényleg akartam is már kérdezni. Az egyetemen vagy a középiskolában, nem voltak fiúk, akiknek tetszettél? Csak mert mindig úgy beszélsz, mintha Lóri lett volna az egyetlen srác az életedben. – nézett rám érdeklődve, amíg az összes ételt egy tálcára pakoltuk. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, kissé elgondolkodva a kérdésen.

- De, sokan voltak. Konkrétan rajongóim is voltak, akik ajándékokat hoztak nekem néha, sőt volt a gimiben egy srác, aki dalokat írt nekem és elénekelte az iskola rádióban. Szegény igazgatói intőt kapott, én meg még csak el sem mentem vele randizni. – elevenítettem fel a második évemben történt incidenst. Való igaz, jó génekkel születtem, ami miatt elég sok srácnak tetszettem meg az évek során. De Lórin kívül engem senki nem érdekelt. – Az egyetemen is napi szinten kaptam a meghívásokat, de nekem csak Lóri létezett, senki más. Amíg nem jött Kai.

- Meglepődtem volna, ha azt mondod, senki nem közeledett feléd. – nevette el magát Kyungsoo, amikor elindultunk az ebédlő felé. – Láttam Nono gimis képeit, már, akkor is ilyen szép voltál, mint most. Ráadásul lenyűgöző személyiséged van, kislány. Ha azt mondtad volna, hogy senkinek nem tetszettél, kiröhögtelek volna.

- Szerinted szép vagyok? – álltam meg egy pillanatra ledöbbenten. D.O visszafordulva rám nézett és bólintott.

- Igen, dongsaeng, nagyon szép vagy. – azzal odalépett hozzám és összeborzolta az amúgy is kócos hajamat, amit az ébredésem óta nem voltam hajlandó kifésülni.

Lepakoltuk a reggeliket az asztalra, ahol már tűkön ülve várakoztak az éhes szájak, akik azonnal le is csaptak a kajára, mintha hetek óta nem ettek volna. Kai és Baekhyun között foglaltam helyet, és csendesen hallgattam, ahogy

megpróbálták megvitatni mi is legyen a napi program. Elhangoztak lehetőségek, hogy maradjunk a dormban és nézzünk filmet, mert esni fog délután. Hallottam egy strandon töltött nap elhangzását is, sőt valaki állatkertet is mondott, de valamiért egyik ölet sem tetszett meg különösebben senkinek.

- Mi lenne, ha vidámparkba mennénk? – ajánlotta fel Nono, mire a fiúk elhallgattak. – Már egy éve beszéljük, hogy elmegyünk a szabadnapotokon és, aki a leghangosabban sikít a hullámvasúton, az vesz mindenkinek egy óriás vattacukrot.

- Látjátok, ezért veszem őt feleségül, mert ennyire okos. – húzta ki magát büszkén Baekhyun. Nono beleöklözött a vállába, és érdeklődve várta a reakciókat.

- Először is: - tette fel az egyik ujját Suho. – Tudjuk, ya, ami belőled hiányzik, azt Nono hozzád teszi. – mondta, amitől az asztaltársaság kacagásban tört ki, Baekhyun pedig sértődötten biggyesztette le az ajkait. – Másodszor pedig, Nono ez egy jó ötlet. Mindig elfelejtem, hogy te ennyire király vagy.

- Akkor? – ugrott fel izgatottan Chanyeol. – Menjünk vidámparkozni! Aki a leghangosabban sikít, fizeti a vattacukrokat, aki elhányja, magát egy hónapig takarítja az összes fürdőszobát a dormban!

- Hyung, te fogod elhányni magad. – veregette meg a vállát Sehun, és még én is egyetértettem vele.

- Ha elhányod magad, nálunk is takarítasz. – löktem meg a könyökömmel Channie oldalát. Chanyeol két ujjával fogta közre az orra felső részét és szégyenkezve lehajtotta a fejét. Szerintem már megbánta, hogy ezt a fogadást kitalálta.

Délután indultunk el a kijelölt célpontunk felé, mindannyian olyan izgatottan, mintha csak kisgyerekek volnánk.

- Fel akarok ülni veled az óriáskerékre. – mutatott a monumentális építményre Kai, amikor beszabadultunk a parkba. – Az olyan romantikus, nem?

- De, igen. – bújtam hozzá, és élveztem, hogy egy percre sem akarta elengedni a kezemet.

A nagy hullámvasutazást kora estére tettük, hogy előtte mindenki kedvére kiszórakozza magát. Én Kai, Chanyeol és Sehun társaságában töltöttem a délután nagy részét. Dodzsemeztünk először négyen egymás ellen, majd párossával, ahol én ragaszkodtam hozzá, hogy Chanyeol legyen a másik kormányosom. Utána találtunk egy kis bódét, ahol céllövölde volt. Kai is és Sehun is befizettek és mindketten nyertek. Kai egy nagy sárga kacsát, Sehun pedig egy kis barna medvét. A sárga kacsa nálam landolt, természetesen, mert Jongin alapból nekem szánta, a medve pedig nála kötött ki, mert végül is ő a kis medve.

Ezek beültünk a 4D-s mozira, ahol valami béna horror filmet játszottak, de legalább a speciális effektek hatottak. Mielőtt az óriáskerékhez mentünk volna, beugrottunk egy fotó automatába, ahol bár Kai csak kettesben akart volna velem fotózkodni, Chanyeol és Sehun bemásztak a második kép után, így a többin ők

is velünk szerepeltek. Csodálatos délután volt, egyszerűen az egyik legjobb, amióta itt vagyok velük.

Amíg sorba álltunk az óriáskerékhez megérkezett a csapatunk többi tagja is.

- Ah, te neked nyert Kai oppa kacsát? – lepődött meg Nono, mikor észrevette az óriás plüsst a kezemben. Csalódottan fordult vőlegénye felé, aki ezt látva megpróbálta összébb húzni magát. – Nem vagy igaz, Baekhyunie! Te vagy az egyetlen szerencsétlen, aki nem tud a barátnőjének lőni semmit?

- Már a szeretetem nem is elég neked, babe? – tárta szét a karját Baek szomorúságot imitálva, de mivel Nono továbbra is durcásan bámult rá, leengedte a kezét és hátat fordított. – Asszem' megyek, megpróbálom lefizetni az árust, hátha ad egyet nekem, mielőtt rá megy a párkapcsolatom erre.

Nono visszarántotta őt, mielőtt elindult és nyomott egy puszit az arcára.

- Holnap elviszel a játékboltba és bármit megveszel nekem, amit kinézek! – fenyegette meg jövendőbelijét. Baekhyun édesen mosolyogva megígérte neki, majd hozzá tette, hogy a nőjének több játékot vesz, mint, amennyit a gyerekeinek venne. De sebaj, így szereti.

- Adni kellene valami nevet neki, nem? – néztem fel Kaira, és felé mutattam a kacsámat. – Ő az első közös gyerekünk, mi legyen a neve?

- Az első közös gyerekünk? – vigyorodott el vidáman, amitől azonnal zavarba jöttem. Hogy mondhattam ezt? Most biztos azt hiszi őrült vagyok. Jaj, Sanei, te ütődött! – Legyen Kyucho, hogy az első igazi gyerekünket így nevezhessük el.

Boldogan ugrottam a nyakába. Szóval, ha én előre tervezek, akkor ő is. Mindketten őrültek voltunk, amitől csak még jobban szerettük egymást. Tényleg egymásnak lettünk teremtve.

Már majdnem sorra kerültünk az óriáskerékre, amikor az ég felől egy hatalmas dörgés hallatszódott, és néhány másodpercen belünk szakadni kezdett az eső. Nevetve néztünk össze a többiekkel, majd egyszerre rohantunk, hogy valami fedett helyen húzzuk meg magunkat, amíg eláll a zuhé. Egy játékvasút felé kihúzott ernyő alá akartunk behúzódni, de mielőtt beállhattam volna alá, valaki a kezemnél fogva visszarántott.

Az eső hamar eláztatta a ruhámat és a hajamat, de, amikor Kai közelebb vont magához a derekamnál fogva valahogy nem siettem a fedezékbe. A másik kezével kisimította vizes hajamat az arcomból és letörölte a vízcseppeket, amik végig csorogtak az arcomon. Az ajkaimat megnyalva vártam, hogy lehajoljon hozzám és megcsókoljon.

Nem zavart már, hogy elázott a délutáni programunk és Kyucho az első közös gyerekünk, mert olyan csókot kaptam Kaitól, amire egész életemben emlékezni fogok. A nyelve meleg volt, és úgy próbált behatolni, mint még eddig soha. A csók édes volt és nagyon kellemes. Mintha először csináltuk volna ezt.

A vizes rátapadó pólójába kapaszkodtam és nem hagytam neki, hogy egy pillanatra is elengedjen. Többször egymás után megcsókoltuk egymást, mintha ez lenne a levegő, ami életben tart minket. Nem akartam, hogy véget érjen ez a feledhetetlen pillanat. Az ajkával az ajkamon akartam meghalni.