Sanei

„#BaekNono Baekhyun megérdemled, hogy boldog legyél! Remélem, nem veszik el tőled a szerelemedet!"

„#BaekNono Az Exo-L-ek támogatnak, oppa! Nem engedjük, hogy elválasszanak titeket egymástól."

„#BaekNono Ha kell, egész éjjel képeket töltök fel, hogy a hasteg fenn maradjon! Szeretünk, oppa!"

Másnap reggelre, ilyen és ehhez hasonló kommentekre, és kép feltöltésekre ébredtünk. Nem győztük megnézni mindet, hiszen a világ minden tájáról posztoltak rajongók, akik elég erőteljesen jelezték, hogy boldognak akarják kedvencüket látni, és nem pártolnak el tőle, csak azért mert szerelmes lett.

- Szerintetek ez változtat bármit is az igazgató döntésén? – Suho továbbra sem volt meggyőződve róla, hogy a tervünk sikerrel járhat.

- Nem sokára kiderül. – nézte meg a telefonján az időt Baekhyun. Fél kettőre járt az idő. Már csak kevés választott el minket, hogy megtudjuk változik-e bármi is. A próbaterem kanapéján ültem, egyik oldalamon Nono, a másikon Chanyeol. Amíg én barátnőm kezét szorongatva próbáltam támaszt nyújtani, Chanyeol egyedüli ülő helyzetben lévő tagként nézte a sétáló fiúkat. Kai az egyik falnak támaszkodva bámult maga elé. Mióta felébredtünk reggel, azóta nem nagyon szólalt meg. Őt is legalább, annyira bántotta az egész, mint engem. Miért nem fogadta el egyből az igazgató Baekhyun kapcsolatát? Miért kell ez a felhajtás?

- Indulnunk kell. – köszörülte meg a torkát Nono félve. Felállt mellőlem, és erőt véve magán megfogta Baekhyun kezét. – Ugye minden rendben lesz?

- Senki nem vehet el téged, tőlem. – biztosította őt szerelme. Mielőtt kiléptek az ajtón, még egy pillanatra visszafordult felénk. Mindannyian felmutattuk neki mindkét kezünket ökölbe szorítva. Mellettük álltunk és a legjobbakat kívántuk nekik. Megérdemelték.

Kai és én nem mehettünk velük el újra. Ez már az ő harcuk volt. Nekünk ki kellett maradni belőle. Először sem kellett volna feleslegesen ott lennünk, de, akkor szükségük volt a támogatásunkra. Most is kellett volna, de nem mehettünk. Nem lett volna helyes.

Odasétáltam a még mindig falat támasztó barátomhoz és bármiféle előrejelzés nélkül átkaroltam a nyakát és hozzá bújtam. A derekamnál fogva magához húzott, arcát a vállamba temette.

- Aggódok. – suttogtam a mellkasának támasztott homlokommal. – Szerinted láthatta az igazgató, hogy trendet teremtettek?

- Minden bizonnyal. – simogatta nyugtatóan Kai a hajamat. – Bár, ne így kellett volna történnie.

Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. Odahajolva hozzá egy gyors puszit nyomtam a szájára.

- Szeretlek. – mondtam egyszerűen.

- Én is szeretlek. - ráncolta a szemöldökét furcsállva. – De, hogy jött ez most?

- Jó érzés, azt mondani neked, hogy szeretlek. – vontam meg a vállamat. – Melletted végre azt érzem haza értem, és nem akarok tovább menekülni a problémáim elől.

Kai mosolyogva kisimított egy kósza tincset az arcomból és a kezébe fogta az az államat.

- Otthon vagy, Sanei. Nem kell tovább menekülnöd. – hozzá érintette az ajkát a homlokomhoz. – Mellettem örökké biztonságban leszel, sarang.

Örökké... Ez a szó mindig ijesztő volt a számomra. Gyerekkoromban el sem tudtam képzelni mit jelenthet ez. Ahogy egyre idősödtem, még zűrzavarosabb lett minden. Hogy mondhatja azt valaki, hogy örökké, hogy azt is mondja semmi sem tart örökké? Sosem hittem ennek. Az örökkét egy hazugságnak tartottam. Olyan semmilyennek. Ne szerettem hallani, de még mondani sem. Elcsépelt, unalmas hülyeség volt a számomra.

De, amikor Kai mondta nekem, valahogy mindent megváltoztatott. Lehet, azért nem szerettem eddig az örökkét, mert nekem nem volt örökkém? Kai, te vagy az örökkém...

Egy óra is eltelik, ha nem több, mire Baekhyun és Nono ismét kinyitják a próbaterem ajtaját és... mosolyogva lépnek be rajta.

- Ez csak jót jelenthet! – pattant fel a földön ülő Xiumin, hogy magához ölelhesse a párt. – Mondjátok, hogy jót jelent, ha így vigyorogtok!

- Együtt lehetünk. – jelentette ki Baekhyun boldogan. – Együtt lehetünk! – ismételte meg, mire mind örömujjongásba törtünk ki. Hihetetlen érzés volt, ahogy egy csapatként a kör közepére szorítottuk a boldog párt, akik immár a nyilvánosság előtt is egy pár lehettek.

- Meséljetek el minden részletet. – adta utasításba D.O, aki gyakorlatilag csontig rágta a körmeit, amíg várakoztunk.

Mivel Nono az örömtől és a látszólagos sokkhatástól nem tudott megszólalni, Baekhyun vette szokás szerint magához a szót. Állítása szerint, ahogy beléptek, az igazgató nem volt túl boldog, amiért az engedélye nélkül ilyen tartalmat tettek ki, de látva, hogy trendet teremtettek vele, azt mondta nem bánja. Cöh, mintha csak az áldására lett volna szükségük! Ezután ott maradtak még, amíg hivatalos közleménybe nem foglalták, hogy Nono és Baekhyun együtt vannak, ezenkívül Nono állása is megmarad a fiúk állandó sminkeseként. Valamint az országból sem toloncolják ki!

- Ezt meg kell ünnepelnünk! – tapsolt örömittasan Chanyeol. – Este buli a dormban, skacok!

- De, hát holnap este koncertetek lesz! – akadt ki Nono a fejét rázva.

- Nem baj, van egy kiváló sminkesünk, akit véglegesítettek és tökéletesen végzi a munkáját! – ölelte át a lány nyakát játékosan a mellette ülő Xiumin. – Nem szabadulhatsz meg tőlünk!

A vidámságunk okát természetesen azonnal kiposztolták, hogy a rajongók is megtudják; nem volt hiábavaló a fáradozásuk. Sőt, még Taeyeont is felhívtuk,

aki percekig ecsetelte mennyire, de mennyire boldog, hogy nyertünk. Hát igen, mi is azok voltunk. Úgy igazán, nagyon boldogok.

Estére valóban rögtönöztek a srácok egy gyors bulit, amin szokás szerint csak a kilenc fős banda és mi ketten Nonoval vettünk részt. Ezúttal a legfelső emelet játékszoba részlegén buliztunk, játék estet tartva. Egyszerre volt kikapcsolódás és ünneplés.

- Na, jobban vagy? – nyomtam Nono kezébe egy pohár innivalót, mire ő mosolyogva felém fordult.

- Tudod, Sanei, tegnap azt hittem mindennek vége. Vissza kell mennem Pestre, el kell hagynom Szöult, a fiúkat, mindent. De valahogy minden megoldódott. Itthon maradhatok. – tárta szét a karját és bár mosoly ült az arcán, a szemén még látszódott, hogy kicsit még mindig retteg. – És látod igaz, hogy a segítség gyakran onnan érkezik, ahonnan a legkevésbé várnád.

- Már nem is utálod, annyira, igaz? – löktem meg a vállát, Nono pedig csak nevetve bólintott.

- Ezek után szerinted utálhatnám? – forgatta meg a szemét. – Úgy tűnik ő lett az első számú rajongónk. Ő rakta ki az első képet #BaekNono felirattal.

- Hé, én vagyok az örök numberoneotok! – kértem ki magamnak. Nono lerakta a poharat az asztalra, és szorosan magához ölelt. Átkaroltam másfél fejjel kisebb legjobb barátnőm vállát, és hallottam, ahogy felsóhajt.

- Tudom, Sanei. Te már azelőtt shippeltél minket, mielőtt egyáltalán találkoztunk volna. – húzódott el végül. Az arcán legördült egy boldogságtól kicsorduló könnycsepp. – Sosem hittem benne igazán, hogy megtörténhet ez. Hogy én és Baek, vagy, hogy te és Kai. De te hittél benne. Jobban, mint bármiben. És megvalósult. Nem tudom milyen csoda folytán, de megvalósult. Baekhyun szembe szállt értem az ügynöksége igazgatójával. Ő, az, akire vártam idáig, és több. Ő...

- Életed szerelme. – fejeztem be helyette.

- Igen. – nevette el ismét magát. – Azt gondoltam csak a rajongója vagyok. Hosszú időn keresztül le voltam ragadva azon, hogy de helyes, meg uramisten aegyo king. Aztán, amikor megismertem őt közelebbről, a lábam egy idő után nem csak azért remegett a közelében, mert helyesnek tartottam őt kívülről. Beleszerettem, abba az emberbe, aki ő maga. Vágyni kezdtem rá, hogy halljam a vicceit, a nevetését, hogy esténként felhívjon és elmesélje mi történt vele még olyankor is, amikor ott voltam vele. Megértett engem, én is őt. Meg tudtam neki nyílni és olyankor komoly volt. Nem viccelődött, csak hallgatott. Olyankor éreztem azt először, hogy bele szerettem. De úgy igazán. És, ahogy egyre közelebb kerültük egymáshoz, ez csak egyre mélyebb lett.

Nem tudtam nem mosolyogni, azon, hogy Nono mennyire aranyosan mesélte el nekem végre, azt, amire olyan régóta vártam. Semmit nem tudtam eddig a kapcsolatukról, vagy, hogy pontosan hogyan jöttek össze. És most, hogy már nem volt titok, Noémi is megnyílt végre.

- És, mondd, mikor volt az első pillanatotok, amikor mindketten tudták, hogy ez már jóval több, mint barátság? – kérdeztem csípőmmel az asztalnak támaszkodva. Noémi nosztalgikus arccal meredt a föld felé.

- Egy évvel ezelőtt sokáig kellett benn maradnom az ügynökségnél. Már éppen indulni akartam volna haza, de valamiért kíváncsi voltam, hogy valamelyik hülye ott van-e még a próbateremben. – jött azonnal izgalomba, ahogy felelevenítette első komolyabb pillanatukat. – Lementem, és hallottam, hogy a zeneteremben valaki zongorázik, úgyhogy benyitottam, remélve, hogy nem egy random idol van bent, aki leordítja a fejemet, ha megzavarom. – kacagva megvakarta a nyakát és sóhajtva folytatta. – Baekhyun volt odabent, és megkért, hogy menjek be. Leültem mellé, zongorázott nekem, utána tanítgatni próbált és játszani kezdett egy dalt. Egy dalt, ami azóta is a közös dalunk. Utána valahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és végül megcsókolt.

- És mi lett, azután? – követeltem, holott éppen a következményeket éltük jelenleg is. Noémi már nyitotta volna a száját, de ekkor Chen odakiáltott nekünk, hogy menjünk mi is csocsózni, mert unalmas, a fiúk-fiúk ellen játék. – Azt azért még elmondod, hogy melyik dal volt?

- A Beautiful, a szóló száma. – mondta, majd odasietett a csocsóhoz és Xiumin mellé állt párba, hogy nyerjen a Chen-Lay párossal szemben.

Boldogan néztem, ahogy ügyetlenkedik, de a fiúk nem szidják meg ezért, mert sokkal jobban szerették, annál, hogy bántsák. Mindketten igazi otthonra, barátokra és szerelemre leltünk Szöulban. Vajon képes leszek szeptemberben felszállni a repülőre és itt hagyni mindezt?

- Nagyon elgondolkoztál. – állt meg mellettem hirtelen Sehun. – Baj van?

- Szeretek itt lenni. – vallottam be. – Valahogy olyan, mintha mindig is itt kellett volna lennem. Koreában. Veletek, Nonoval.

Sehun meglökte a vállamat, majd átkarolt és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Örülök, hogy az életünk része lettél, Sanei-ya. – bólogatott komolyan, de azért viccesen. – Nélküled unalmasabb lenne minden.

- Remélem is, oppa, mert nem szabadultok meg egykönnyen tőlem. – öltöttem ki rá a nyelvemet. Sehun megragadta a kezemet és beállított billiárdozni, mert azt gondolta, hogy megverhet benne.

Éjfél fele a kivetítő előtt ültünk, mindannyian kifulladva, de töretlen boldogsággal. Egy nagy tálba kihelyezett gumicukrot dobáltunk egymás szájába, mert viccesnek tűnt. Csakhogy túl fáradtak voltunk, ahhoz, hogy el is kapjuk így a legtöbb édesség a földön, vagy a kanapén landolt a szánk helyett.

- Te, Baekhyun. – szólalt meg egyszer csak Nono, aki éppen az említett fiú karjaiban feküdt. – Komolyan mondtad, hogy feleségül vennél, ha kirúgnának?

- Persze, hogy komolyan mondtam. – ölelte magához szorosabban barátnőjét. – Te vagy az igazi, egy nap úgyis összeházasodnánk. Így egy kicsit előrébb hoztam volna csak a dátumot.

Mindannyian kíváncsian figyeltük, ahogy Nono arca elvörösödik és a barátja felé fordul. Kai ölében fekve figyeltem az eseményeket, remélve, hogy Nono nem robban fel zavarában.

- Te el akarsz venni, engem? – kapta a szája elé kezeit és feltornázta magát ülő helyzetbe. Baekhyun megnyalta a száját, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a cukros tálhoz nyúlt és kutatni kezdett benne.

- Nos, tudom ez nem igazi gyűrű, de kit érdekel? – kivette egy cukorgyűrűt. Lekászálódott a kanapéról és térdre ereszkedett, én meg komolyan, attól féltem, hogy Noémi most fog szívrohamot kapni és meghalni. – Szeretlek, Nono! Tudom, hogy te vagy életem szerelme, mindig is tudtam, de féltem. Szeretem, hogy sosem vagy mérges, vagy ha igen olyankor is mosolyogsz. Szeretem a csillogó szemeidet, a szenvedélyt, amit a munkád iránt érzel. Szeretem, hogy te vagy a legkedvesebb ember ezen a világon és sosem fogy el a szívedben a szeretet. Szeretem, amikor nem veszed észre, hogy figyellek és elmerülsz a gondolataidban. Azt akarom, hogy minden napomon, életem végéig melletted kelhessek fel, és feküdhessek le. Szükségem van rád! – lehunyta a szemét és feltette a kérdést, amit a többiekkel úgy vártunk, mint a kedvenc sorozatunk új részét. – Noémi, hozzám jössz feleségül?

Nono arcán könnyek kezdtek lecsorogni és mindenféle gondolkodás nélkül letérdelt Baekhyunnal szembe.

- Igen, igen, igen! – ismételte. Baekhyun hitetlenül felnevetett, az ujjára húzta a cukorkagyűrűt és úgy csókolta meg, mintha szomjazna és Nono lenne az utolsó üveg víz.

A csapat ismét örömujjongásba kezdett, a mai nap során már másodjára. Tegnap még el akarták őket szakítani egymástól, ma már jegyesek. Milyen egy őrült világ a miénk...

Na, sziasztok!

El kell, hogy mondjam, ezek a fejezetek és az események egyre közelednek a végéhez a történetnek, ami furcsa érzéssel tölt el. Számítottatok erre? Voltak meglepőbb fordulatok? Mit gondoltok, hogyan fog végződni a történet? Esetleg van már konkrét kedvenc jelenetetek? Ha, gondoljátok osszátok meg a véleményeteket velem valamelyik kérdésemmel kapcsolatban. Köszönöm, hogy itt vagytok!

Puszi: Szeszih