Sanei

A fiúk hallani sem akartak, arról, hogy visszamegyünk Nono lakására és nélkülük vitatjuk meg, hogy pontosan mihez is akarunk kezdeni. Hajnali öt óra is elmúlt már, a nappaliban nyolcan ültünk, és nem haragudtunk, arra a három fiúra, akik úgy döntöttek lefekszenek, hiszen néhány órája lenyomtak egy három órás koncertet.

- Menjetek ti is aludni! – ajánlottam Chanyeolnak, aki rendíthetetlenül ült a kanapén. Csak úgy, mint Baekhyun, Chen, Sehun, D.O és természetesen Kai. – Nem kérhetem, hogy miattam tartsátok magatokat ébren. Délben tévés vetélkedőre kell mennetek!

- Kit érdekel az most, Sanei-ya? – akadt ki Chanyeol a fejét rázva. – A barátunk vagy, a dongsaengunk. Ha bajod van, akkor itt vagyunk, hogy segítsünk!

A többiek egyetértően bólogattak én meg éreztem, ahogy egy könnycsepp lecsordul az arcomon. Hogy mondhatta azt nekem Lóri, hogy ők nem is a barátaim? Többet tettek értem az ittlétem alatt, mint ő valaha.

- Köszönöm. – motyogtam, miközben Kai vállára hajtottam a fejemet, aki kicsit furcsán ölelt magához. Szerettem volna reménykedni benne, hogy Kinga információja téves és igazából nem is indult el a barátom Koreába, azért, hogy magával vigyen haza. Ugyanis eszem ágában sem volt vele tartani!

Nono még mindig telefonálva járkált fel-alá a tévé előtt, és mivel magyarul beszélt gyanítottam, hogy megint Kingával van vonalban.

- Igen. Jó, várj, kihangosítalak, hogy Szandi is halljon. – magyarázott hadarva és a következő pillanatban már én is hallottam Kinga hangját, ami kivételesen nagyon komolyan hangzott.

- Ne haragudj, Szandi! Én könyörögtem neki, hogy ne csináljon hülyét magából. Mondtam neki, hogy maradjon a seggén, de hajthatatlan volt, mióta összevesztetek. – Kinga hangjából csak áradt az idegesség, amitől rá sem ismertem.

- Az én hibám, basszus. – túrt a hajában Nono mérgesen. – Kedd óta nem veszem fel neki a telefont. Ha felvettem volna...

- Hagyjuk már, Noncsi. – szakítottam félbe. – Lóri hajthatatlan. Nem bírja elfogadni, hogy ez a helyzet van. Nem érti meg, hogy nekem ez így jó. Ő csak azt látja, hogy a barátnője lelépett a nyárra, egy másik földrészre és nem azt, hogy ettől ő most lehet, hogy boldog!

Némaság telepedett a helységre. A fiúk nem értették miről beszélünk, de sejtették, hogy semmi jóról.

- Mikor indult el Lóri gépe? – törte meg pár másodperccel később Nono a csendet.

- Magyar idő szerint nyolckor. – mondta Kinga azonnali reakcióval.

Ezek szerint még van tizenkét óránk, arra, hogy ideérjen. Remek. A tenyerembe temetett arcommal előre hajoltam, annyira, hogy lecsúsztam a kanapéról és földre estem.

- Köszönjük Kinga. A lepcsesszádnak időnként nagy haszna van. – búcsúzott el Nono, a volt sógornőmtől, mert látta rajtam, hogy teljesen készen vagyok.

- Bár megakadályozhattam volna. – mondta Kinga, majd megszakadt a hívás. A könnyek csak úgy csorogtak le az arcomon egymás után, szép fekete csíkot hagyva az útjuk mentén.

- Na, mi a helyzet? – Chen próbálta összerakni a szálakat, de mivel nem beszélt magyarul, muszáj volt kérdeznie.

- Minden király. Sanei félig ex barátja tizenkét óra múlva landol Szöulban! – csapta össze a kezét Nono, mintha csak azt közölte volna, esik az eső. Merthogy hosszú napok után, ma éjszaka elkezdett ömleni, de úgy, mintha muszáj, lenne neki. Mi ez, ha nem baljóslat?

Kai hangosan kifújta a levegőt, majd se szó, se beszéd, felállt a kanapéról és otthagyott minket. Ekkor kezdte el igazán rázni a testemet a sírás.

- Sanei-ya. – szólalt meg Baekhyun, mire odakaptam a fejemet. – Ha szereted, a barátomat, akkor most szépen utána mész, mert várja.

Hitetlenül elnevettem magam. Nem hittem el, hogy Baekhyun komolyan képes ugyanazzal a szöveggel Kai után küldeni, amivel egy pár hete én is Nono után küldtem őt. Megtörölve az arcomat, bólintottam, és az utasításnak eleget téve berohantam Kai szobájába.

Ő az ágyán hanyatt fekve, bámulta volna a plafont, ha bal karjával nem takarta volna el az arcát. Óvatosan bezártam magam mögött az ajtót, és csípőmmel a falnak támaszkodva figyeltem őt.

- El fog vinni magával. – suttogta a levegőbe, alig hallhatóan. Egy hirtelen mozdulattal ülő helyzetbe került és könnyektől csillogó szemekkel nézett rám. – Nem készültem fel rá, hogy elvesznek téged tőlem, Sanei! Nem!

- Nem fog elvenni tőled senki! – léptem oda hozzá. Mellé ülve megpróbáltam megfogni a kezét, de elrántotta azt. – Miből gondolod, hogy visszamegyek hozzá, Kai? Hát nem bizonyítottam be neked eléggé, hogy téged szeretlek?

- Én csak rettegek ettől, Sarang, érted? Végre megkaptalak, az enyém vagy. És attól félek, hogy, ha megjelenik a barátod, te benned fellángol valami, és azt fogod érezni, hogy vele kell lenned!

- Ne beszélj butaságokat. – csúsztam hozzá közelebb. – Ha lenne bennem még láng, ami lángolhatna iránta, te is tudod, hogy nem hagytam volna, hogy megtörténjen ez az egész köztünk.

- Szeretlek, Sanei! Szertelek az istenért! Mindennél jobban. – ragadta meg a kezemet erősen, birtoklóan. – Te vagy a levegőm, ha nem lennél velem, egyszerűen megfulladnék. Nélküled nem vagyok. Te teszel engem egésszé, te vagy a lány, akire egész idáig vártam. Szükségem van rád, és nem akarom, hogy elhagyj engem!

- Szeretlek, Kai! – két kezem közé vettem az arcát. Az ujjaimmal végigsimítottam arcélein, majd belevezettem őket a hajába. – El sem tudod képzelni, mióta vágytam már rád. Szerinted csak így eldobnám magamtól, ezt az egészet? Boldog vagyok itt. Veled, a fiúkkal, Nonoval. Visszaadtátok az életem értelmét, azzal, hogy megismertelek titeket. Nem foglak elhagyni. Meg se forduljon a fejed, hogy én nem azt érzem, mint te, vagy, hogy képes lennék téged elhagyni. Annyira elmondhatatlanul szerelmes vagyok beléd. Minden percben egyre jobban szeretlek, mert te vagy, akire vártam tizenöt éves korom óta. A mindent elsöprő szerelmem. A...

Kai meg se várva, hogy folytassam, magához húzva megcsókolt. Szenvedélyesen, de végtelen szerelemmel becézgette ajkaimat, amíg én utat nem engedtem édes nyelvének a számba. Úgy simultam a karjaiba, akár egy puzzle hiányzó darabja. Ketten voltunk egészek. Nem akartam egy percre se, hogy azt érezze, képes lennék visszamenni Lórihoz. Csak rá volt szükségem, senki másra. Ezt a szerelmet nem vehetik el tőlem. Sajnálom, Lóri. Nagyon, nagyon sajnálom, hogy ez történt, de biztosan megértenél, ha te is azt éreznéd, amit én.

Ha éreznéd azt a szívdobbanást, ami fokozatosan felgyorsul, akárhányszor Kai a közelemben van. Ha éreznéd a bizsergést, amit a bőrömön hagy minden érintésével. Ha éreznéd azt a felszabadultságot, amit minden beszélgetésünk során érzek. Ha éreznéd, azt a boldogságot, amit egyetlen mosolyával okoz nekem minden alkalommal.

Szerettem Kai minden porcikáját. Nem csak a testét, őt magát teljes lényével. Ahogy belemerült a munkájába, amikor táncolt és kizárta a külvilágot. Az édességét, mikor az igazi valód arcával mutatkozott előttem. A feltétel nélküli bizalmát, amit belém vetett. Szerettem, hogy önmagamért szeretett és esze ágában sem volt változtatni rajtam, mert azt mondta, akkor már nem az a lány lennék, akibe három éve első látásra beleszeretett. Annyira tökéletes összhangban voltunk egymással. Ő volt az Ádámom, aki megtalálta az Éváját ebben az életben is.

Kai már nem a biasom volt, akit ha megláttam sikítottam. Kai a szerelmem volt, akinek a jelenlététől megszállt a nyugalom, de közben liftezett a gyomrom.

Hosszúra nyúlt csókcsatánkat követve visszamentünk a nappaliba, ahol már csak Chanyeol, Baekhyun és Nono ültek. Melléjük telepedve bámultunk ki az utcafrontra, ahol már lehetett látni a felkelő nap első sugarait, amint lilára festik az alsó égboltot.

- Mit fogsz mondani Lórinak, Sanei? – Nono kivételesen koreaiul szólt hozzám, hogy ne rekessze ki a fiúkat a beszélgetésből.

- Az igazat. – határoztam el magam. – Elmondom, hogy szerelmes lettem. Elmondom, hogy boldogabb vagyok nélküle, és, hogy rettenetesen haragszom rá, amiért csak azért jött össze velem, mert ki akart sajátítani. Tudnia kell, hogy nem Kai a fő okom a szakításra.

- Hanem? – kérdezett Nono értetlenül.

- Hanem az, hogy mellette nem vagyok boldog.

Sziasztok!

Ezután a fejezet után következik három kis gimis visszatekintés! Holnap találkozunk, puszi nektek!

Szeszih