Sanei

Szombaton hivatalosan is visszaköltöztünk Nono lakásába, miután megállapítottuk, hogy a csövek ismét tökéletesen működnek. A fiúk persze mondták, hogy akár be is bútorozhatnánk hozzájuk, mert sokkal jobb volt nekik, hogy két nő is velük lakott, de erre Nono szépen leoltotta őket, jelezve, hogy a rajongóik ennek nem örülnének, annyira.

Egyébként nekik aznap koncertjük volt, amin ugyanúgy részt vettünk mi is, mert Nono dolgozott én meg szokás szerint eltébláboltam ott magamnak. A három órás koncert végeztével, a tagok kitalálták, hogy végül is miért ne mehetnénk el mindannyian bowlingozni, este tizenegyórakor.

- Nem vagytok fáradtak? – ráncoltam a szemöldökömet, amikor már átöltözve szedelőzködtek az öltözőben.

- Talán egy kicsit. – vonta meg a vállát Chanyeol válaszolva nekem. – De ez meg kell, hogy akadályozza a mókát?

Széttárt karjaimat a nyakamhoz húztam, mert nem tudtam mit mondani. Ahogy nekik jó. Szerettem volna Kai kezét fogni, amíg kimegyünk a stadionból, legalább, addig, amíg az autókhoz nem érünk, de nem tehettem meg. Egy jó nagy csapat lesifotós várakozott a backstage bejáratánál, akiktől percek alatt elszállhatott volna az információ rólam és róla, nemcsak az Exo-L-ekhez, de még Lórihoz is Magyarországra.

A szórakoztató központhoz érve, meglepődtem, amikor nem láttam a bowling pályán egy teremtett lelket sem.

- Ki van bérelve az egész pálya a számunkra. – adott magyarázatot fel nem tett kérdésemre Chen, mikor észrevette rajtam, hogy teljesen ledöbbentem. – Így nem kell, attól félnünk, hogy a rajongók őrültebb fele idekerül.

- Az őrültebb felük?

- Igen. Azok, akik nem ismerik a privátszféra fogalmát. – fintorogva követtem a mondatát befejezve elinduló idolt, hogy cipőt cseréljek. El sem tudtam képzelni milyen kényelmetlen lehet, hogy nem csinálhatsz semmit sem kedvedre, mert a rajongóid, azon része, akik tényleg túl tudnak lépni egy határt, bármikor rád törhetnek. Volt már részem az elmúlt hetek alatt, abban, hogy néhány kattantabb Exo-L miként próbál meg a fiúk közvetlen közelébe kerülni. Sőt, már hallottam, hogy egyikük az én nevemet is kiabálja, amiről fogalmam sincs, hogy került egyáltalán nyilvántartásba. Ők tudják.

Chanyeol felvázolta a tervet, miszerint két csapatra oszolva fogunk játszani egymással.

- A két lány nem lehet egy csapatban. – jelentette ki, mire Nonoval egyszerre akadtunk ki.

- Nono nem is tud játszani! – csaptam hitetlenül a combomra. – Miért ne lehetnénk egy csapatban?

- Mert két lány van. Egyik az egyikbe másik a másikba. – mutogatott két halmazt maga előtt Chanyeol, szerinte logikusan mérlegelve. – Szóval a hallottak alapján, Sanei velem lesz egy csapatban.

- Kösz, oppa. Legjobb vagy. – sértődött meg rá azonnal Nono, felfogva, hogy be lett oltva. Chanyeol az ujjaival szívet mutatott a lánynak és tovább osztotta a csapatokat.

Azt kell, mondjam, hogy végül nem sikerült két rendes csoportba osztódnunk, mert vita alakult ki, mikor rájöttünk, hogy páratlanul vagyunk. Ezért végül páros versenyt hirdettünk, ami szintén nem volt túl jó ötlet, mert még mindig páratlanul voltunk.

- Jó, akkor én kiszállok, mert úgyis béna vagyok. – fújatott Nono felfogva, hogy, addig nem tudunk elkezdeni játszani, amíg nem leszünk párosan.

- Ha a bénák kiszállnának, Baekhyun hyungnak is ki kellene szállnia. – vágott közben Sehun pimaszul. Az említett srác durcásan mosolyogva nézett a maknaera, viszont nem mondott semmi, elismerve, hogy ő is legalább, annyira játszik jól, mint nem hivatalos barátnője.

- Mi lenne, ha nem csapatostul játszanánk, hanem egyesével. – javasolta Suho jó leaderhez híven. – Az utolsó két helyen végző személynek teljesítenie kell valamilyen kívánságát, az első két embernek.

- Végre valami elfogadható ötlet! – kiabálta hálásan az égnek Chanyeol. – Miért nem jutott ez hamarabb eszünkbe?

- Mert hülyék vagytok. – hagyta rájuk Nono, aki már jóval a játék kezdete előtt feladta a versengést. Baekhyun magához húzta a durcás kisasszonyt és belepuszilt a hajába, remélve, hogy sikerül kicsit lenyugtatnia.

Elkezdődött a meccs végre, és már két-három kör után kezdett látszani, hogy kik vannak elől, a középmezőnyben, vagy kullognak hátul. Az első helyen Kai szerepelt, utána követte őt Xiumin, akik mögött ott volt Chanyeol. Az utolsó helyeken pedig ki hinné, de Nono és Baekhyun mellett még Suho nevét olvashattuk. Én szerencsémre valahol az erős középmezőnyben játszottam, egészen közel az elejéhez, hiszen Chanyeol alatt voltam.

Másfél órán keresztül játszottunk, miközben a szurkolások mellett ment a folyamatosan hülyéskedés és viccelődés. Egy teljesen hétköznapi este volt velük az egész. Olyan otthonosan éreztem magam közöttük. A testvéreimként tekintettem rájuk és tudtam, hogy ők is dongsaengként gondolnak rám. Persze, kivéve azt az egy embert.

Néhány hete voltam Koreában, de egyszerűen megmagyarázhatatlan okokból jobban éreztem itt magam, mint bárhol máshol a világon. Utoljára Japánban éreztem ezt a világi nyugtató érzést. Az igazi otthon érzetét, amit nem Nono lakása, a kollégium vagy Szöul adott meg nekem. Hanem az, hogy bekerültem egy társaságba, akik úgy szerettek meg engem, ahogy vagyok. Érdekelte őket mi van velem, ki vagy, milyen vagyok. És engem is érdekeltek ők. Boldog voltam itt és eszembe se jutott, hogy otthon mennyire végtelenül magányosnak érzem

magam minden reggelemen. Hogy mióta hazaköltöztem Japánból minden olyan monoton, megszokott és unalmas.

Nem azért kellett eljönnöm Budapestről, hogy átgondoljam akarok-e férjhez menni. Azért kellett ide jönnöm, hogy szembe találkozzak a valódi életemmel. Az igazi szerelemmel és az igazi barátaimmal. És itt nem csak Nonora gondolok. Chanyeolra, Chenre, Sehunra és Baekhyunra, valamint az összes többi tagra, akik közelebb kerültek hozzám ilyen rövid idő alatt, mint bárki évek alatt.

Hálás voltam, végtelenül, nagyon hálás, hogy felszálltam arra a repülőgépre és elmenekültem. Életemben először jó döntés volt nem szembe nézni a problémáimmal. Holott pontosan tudtam, hogy vár még rám egy-két kellemetlen perc Lórival, amikor elmondom neki, hogy nemhogy vele szakítok, de az otthoni életemmel is.

Hajnali kettő óra fele ért véget a mérkőzés. Chanyeol és Kai végeztek a debella tetején, Nono és Baekhyun pedig a legalján. Senki nem volt meglepődve, vagy megsértődve. Csak nevettünk egyet és kijelentették, hogy bunda volt az egész. Úgy döntöttünk, hogy mielőtt hazafelé vennénk, az irányt beülünk egy kellemes kis marhahús evésre az egyik belvárosi helyre.

- Itt miért kell mindig ilyen sokat várni a kajára? – szenvedett látványosan Baekhyun, amikor közölte vele a pincérlány, hogy egy óra, amíg elkészül az általunk választott étel.

- Addig rendeljünk előételt. – kezdte böngészni a másik haspók, Kai az étlapot. Jelzem csak fél kezével, mert a másikat a combomon nyugtatta, ezzel is megbizonyosodva róla maga felé, hogy az övé vagyok. Egész este apró érintéseket tett felém, mert nagyobbakkal nem akarta a többieket kínos helyzetbe hozni. De én élveztem minden pillanatát.

Belemerültünk egy kisebb vitába a játék kapcsán, amikor Nono telefonja elindult az asztalon a saját útját járva, rezgés közben. Drága barátnőm a szemöldökét ráncolva nyúlt érte, és meglepetten nézett felém.

- Mit akarhat Kinga ilyenkor? – motyogta maga elé, majd bocsánatot kérve tovább állt, hogy ne a hangzavarban kelljen fogadnia a hívást.

A többiek nem értették a szituációt ezért tovább folyt a beszélgetés. Szerettem volna én is bekapcsolódni, de majdnem sógornőm hívása rám hozta a frászt, úgyhogy Kai vállára hajtott fejjel figyeltem az étterem előtt fel-alá járkáló Noémit. Nem tartott sokáig a beszélgetés, talán egy-két percig, de én azt hittem sosem jön vissza az asztalhoz, hogy végre elmondja miről beszéltek.

Miután lerakta még egy kis ideig bámult maga elé, amiből biztosan tudtam, hogy Kinga valami nagy szarsággal hívhatta fel. Gondterhelt arccal lépett ismét hozzánk. Jobb kezével a bal vállát vakargatva állt meg az asztal szélénél, és az ajkait rágcsálva nézett le rám. Kai érzékelte először, hogy a rossz hír rám lesz hatással ezért gondolkodás nélkül kulcsolta össze az ujjainkat, hogy ne hagyjon egyedül. Mondd ki, Nono! Csak mondd ki!

- Lóri elindult Koreába.