Nono

Azután, hogy Sanei visszatért az élők közé, és befejezte valamennyink ignorálását, a napok, hetek elrepültek. Sok forgatás, fotózás, fáradtság. Leginkább ezekkel tudnám jellemezni az elmúlt napokat. Ezekbe a napokba beleesett a huszonnegyedik születésnapom, amire Baekhyun meglepetés bulit szervezett nekem. Életem egyik, ha nem a legszebb estéje volt. A kedvenc fiúkáim és a legjobb barátnőm egy helyen, medencével és finom kajákkal? Mennyország a köbön.

Sikerült végre kettesben eltöltenem egy kis időt Saneivel, aminek szívből örültem, mert szükségünk volt már ezekre a percekre. A kedvenc romantikus animénket néztük, szénhidrátot zabáltunk és végre fesztelenül dumálhattunk mindenről. Másnap színházban voltunk és bejártunk néhány nevezetességet az ő kérésére.

Persze a jó dolgok mellett ott volt az is, hogy Lóri napi háromra növelte a hívásai számát, így már kénytelen voltam állandóan magamnál tartani a telefonomat, mert féltem, hogyha nem veszem fel időben, valami hülyeséget csinál. Hiszen mindezen idők alatt Kai és Sanei egyre közelebb kerültek egymáshoz. Láttam rajtuk, hogy egyre nehezebben tartják pórázon a vágyaikat, én meg egyre kevésbé akartam visszafogni magamat. Kívántam nekik, hogy összejöjjenek, de a napi háromszori Lóris telefon beszélgetéseim végett, nem tehettem, amit akartam.

A szerencsétlen csőtörésnek köszönhetően, egy hétre vendégül fogadtak minket a fiúk. Szívből hálás voltam nekik, hogy felajánlották, mert nem lett volna hova mennünk, ha ők nincsenek.

A hétfői napon elérkezett az Exo új videóklipjének forgatása, ahová sehogy nem tudtuk volna becsempészni Saneit. Az egész nap egy merő rohanás volt. Hyunjae nem győzte szusszal, hogy mikor melyik ruhában vesznek fel egy jelenetet. Nekem szerencsésen eltört két ecsetem, ezért Minjint át kellett küldenem a közeli drogériába, hogy vegyen újakat, mert különben nem tudok dolgozni. Hiába van száznál is több ecsetből álló készletem, a drága gyakornokom nem hozta el az egészet, csak az egynegyedét, mert úgyse használom soha az egészet. Park Minjin egyszer ezért fog szembe találkozni a halállal!

Délutánra már teljesen leamortizálódtam, miután mindenki hozzám rohant, az össze hülye bajával. És itt nem a fiúkra gondolok, hanem az öltöztetőkre, fodrászokra, szervezőkre. Igen, tudom. Nem csak az Exo állandó sminkese, de még az állandóan hívható segélyvonaluk is én vagyok, de hahó. Én is ember vagyok, aki képes elfáradni! Úgyhogy kérem a „Nono is our hero" feliratú pólókat, amiket mostantól minden koncertjükön viselni fognak!

Amikor öt órakor kijelentették, hogy végeztünk mára, megkönnyebbülten estem össze az egyik széken. El sem hittem, hogy ez is megtörténhet!

- Hát ez szokásosan fantasztikus volt. – dobott hozzám egy üveg aloe verás üdítőt Xiumin, amíg a többiek szedelőzködni kezdtek.

- Abban biztos lehetsz. – forgattam a szememet legalább olyan fáradtan, mint ők. Megegyeztünk két évvel ezelőtt, hogy ők kifáradnak testileg, én meg lelkilek. Fifty-fifty. Ez így tökéletes.

- Na, mire vártok? Siessünk, haza felé. Sanei-ya egész nap egyedül volt otthon nélkülünk! – rángatott meg a kezemnél fogva Sehun, aki a legkevésbé tűnt fáradtnak a kilenc fiú közül.

- Igaz, igaz. Szegény biztosan unatkozhatott. – bólogatott hevesen Chen is. – Kár, hogy nem jöhetett ide velünk. Biztos élvezte volna.

- Főleg, hogy Kai-yat ma is elfelejtették felöltöztetni! – vágott közbe Baekhyun pimaszul húzogatva a szemöldökét. Az említett fiú zavartan dobta a táskáját a vállára, de nem mondott semmit. – Komolyan érdekelne, hogy kinek az ötlete, hogy Kai-ya mindig legyen félig félmeztelen.

- Hát, abban biztos lehetsz, hogy nem Hyunjae érdeme. – sóhajtottam felállva a székről. – Köztudott tény, hogy hát tudod, ő nem kedveli a fiúkat.

Baekhyun érdeklődve fordult vissza, amíg elindultunk a kijárat felé.

- Úgy érted meleg?

- Nem. – ráztam meg a fejem. – Inkább olyan, aki egyik nemhez sem különösebben vonzódik.

Baekhyun vállat vonva ment tovább, nem különösebben foglalkozva vele, hogy az egyik öltöztetőjük furcsa.

Majdnem negyvenöt perc volt, amíg a forgatási helyszínről a kollégiumhoz értünk. Abban a pillanatban, hogy megállt a kisbusz, mindenki sietve szállt ki, hogy drága barátnőm ne legyen tovább magányos. Amíg ők előre siettek, én észre vettem, hogy a telefonom egész nap a kocsiban volt, kikapcsolva. Gyorsan bekapcsoltam, mert hirtelen rémes előérzetem támadt. Lóri naponta háromszor hív, ma meg még egyszer sem tudott elérni. Ahogy bekapcsolt a mobilom, egyből hat sms érkezett, ami Lóri nem fogadott hívásait jelezte. A jó büdös francba!

Berohantam a házba, ahol már az előszobából hallottam, Sanei semmivel össze nem téveszthető zokogását. Miért Lóri? Miért kell mindent tönkre tenned magad körül?

- Szandi. – próbáltam meg közeledni felé, de ettől csak még jobban sírni kezdett. A földön ült összekuporodva, arcát szorosan Chanyeol vállába temetve.

- Annyit mondott, hogy Lóri, meg telefon. – fordult felém Chan egy pillanatra sem engedve el a karjaiban tartott zokogó lányt.

A fejemre csaptam és azonnal elöntött a bűntudat.

- Ne haragudj rám, Szandi! Ki voltam ma kapcsolva, el is felejtettem, hogy hívni fog. – esedeztem bocsánatért, de kiderült, hogy nem haragszik rám. Lórira mérges, aki felhozta a másfél évvel ezelőtt történteket. Ahogy kimondta éreztem, hogy elhomályosul a tekintetem és a szám elé kellett kapnom a kezemet. Nem mondhatta ezt az a szemét!

- Miről van szó?- kérdezte Baekhyun komoran látva, hogy ez most nem egy elviccelhető szituáció.

- Sanei apjáról. – válaszoltam fojtott hangon.

Mintha megfagyott volna a levegő, amint kimondtam ezt a két szót. Senki nem szólalt meg, csak némán leültek a kanapéra. Sanei pár percig még halkan sírt, majd elfogadta D.O feléje nyújtott zsebkendőjét és bocsánatot kért. Megkért minket, hogy menjünk az étkezőbe, mert főzött vacsorát, és együnk nyugodtan.

Chanyeol és Kai ott maradt vele, mi pedig tettük, amit kért.

- Dongsaeng. – ült le mellém az asztalhoz Chen. – Mi történt Sanei apjával?

- Elhunyt egy autóverseny közben. – mondtam, amíg szedtem a tésztából. – De szerintem jobb, ha úgy tesztek, mintha nem tudnátok róla, mert Sanei kiakad, ha szánakoznak rajta.

- Tiszteletben tartjuk. – bólintott egyetértve velem Suho és, amíg megvacsoráztunk témát váltottunk, hogy tényleg ne érezze Sanei, hogy megváltozna a légkör.

Idegesen járkáltam fel-alá Baekhyun és Chanyeol közös szobájában. Már lezuhanyoztam és a pizsamámat is átvettem, de olyan voltam, mint egy időzített bomba. Muszáj volt valamit csinálnom, mert különben felrobbantam volna.

- Egy nap, Baek! Egy nap nem vettem fel neki a telefont. – túrtam két kézzel a hajamba. – De, annak az idiótának elég volt ennyi idő, hogy tönkre tegye Sanei életét!

- Ne hibáztasd magad, babe. – szólt, miközben egy hidratáló krémmel kenegette az arcát.

- Már, hogyne hibáztatnám magam! – fújtattam, de a hangom továbbra is nyugodtnak tűnt. – Ha nem kapcsolom ki a telefonom, akkor Lóri nem hívja fel Saneit és nem tépi fel benne az apja elvesztése után okozott sebeket!

Tovább mászkáltam, mint egy fél őrült, amíg Baekhyun meg nem unta. Egy határozott mozdulattal magához rántott és közölte velem, hogy most már maradjak nyugton, mert zavarja a csatangolásom.

- Beszélni fogok holnap Kaijal. – motyogtam a nyakhajlatába, mert, annyira erősen szorított, hogy nem tudtam felemelni a fejem. – Elmondok neki mindent. De tényleg mindent.

- Hogy szerinted együtt kéne lenniük Saneivel? – simogatta a hajamat Baek, hogy megpróbáljon lenyugtatni.

- Nem. – ingattam meg a fejemet minimálisan. – Hanem az egész Lóris dolgot, ami mindaközben folyik, amíg ő flörtölget Saneivel. Tudnia kell, mert tisztességes és nem fogja átlépni a határt, amíg nem tudja, hogy megteheti.

- Bolond vagy. – tolt el magától egy pillanatra, hogy a szemembe nézhessen. – De ezért szerettem beléd, ilyen borzasztóan!

Az orrommal fintorogva odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Jó tudni, hogy Byun Baekhyun az őrült nőszemélyekre bukik.

Másnap a délutáni órákat választottam, arra, hogy megkeressem Kait és beszéljek vele. Igazából nem tudtam, hogy fogalmazzam meg, amit akartam, de

tiszta vizet akartam önteni a pohárba. Azokután, amit Lóri csinált tegnap, levettem róla a kezemet. Innentől kezdve a SaneKai csapatban játszom!

- Zavarhatok? – nyitottam be a táncterem ajtaján két kopogást követően. Sehun a pólóját levéve törölgette a felső testét egy törölközővel. Lay már nem volt ott, Kai pedig a sarokban ülve nagy kortyokban itta a vizét.

- Persze, úgyis végeztünk. – Sehun mosolyogva átvette a felsőjét. – Miben lehetünk szolgálataidra, dongsaeng?

- Igazából szerettem volna Kaijal, négyszemközt beszélni. – vallottam be a hajamat igazgatva. Sehun megértően bólintott, majd egy gyors homlokpuszi után intett Kainak és távozott.

- Baj van, Nono-ya? Megijesztesz. – állt fel Kai a földről és mutatta, hogy üljek le a sarokba elhelyezett kanapéra.

- Nincs, vagyis van. – mondtam kicsit zavarosan. – Az lesz a legjobb, ha végig hallgatsz, mielőtt bármit mondanál, jó? Ne szakíts félbe, mert fontos, amit mondani szeretnék. – Kai bólintott jelezve, hogy ért, úgyhogy belekezdtem. – Nem tudom tudod-e, hogy Sanei miért jött Koreába. Az igazság az, hogy megkérte a párját, hogy tartsanak szünetet, mert nem volt benne biztos, hogy szeretne-e a felesége lenni. Én mondtam neki, hogy jöjjön ide, gondolja át a dolgokat és majd dönt, ahogy dönt. Csak tudod nem számítottam rá se én, se ő, hogy te a képbe jössz. Szerintem már rájöttél, hogy te vagy és mindig is te voltál az ultimate biasa. Tizenhét éves kora óta rajongott érted, ezért érthető, hogy nem vette rossz néven a közeledésedet. De azt kell, hogy mondjam, hogy lehet kicsit túl hamar lett köztetek ez az egész. Barátoknak kellett volna maradnotok és megvárnotok, hogy szépen lassan kialakuljon ez az egész. Csakhogy ti fejest ugrottatok és most ezért nehéz mindkettőtöknek. – nagy levegőt vettem, majd folytattam. – Ne érts félre, Kai. Szeretném, ha együtt lennétek. Igazán. Mert Sanei boldogsága a legfontosabb nekem, és tudom, hogy veled az lehetne. De el kell, áruljam neked, hogy a félig exe engem naponta háromszor hív telefonon, és arra kér, hogy próbáljam őt távol tartani a biasától. Ezért tettem úgy, mintha ellenézném, azt, ami kialakult köztetek. Mert nekem Lóri régen egy nagyon jó barátom volt.

Kai mélyen hallgatva támasztotta kezeivel a combját és a földet bámulta. Hosszú percekig nem szólalt meg, amit megértettem. Biztosan lesokkolhattam ezzel a sok információval, amit rázúdítottam.

- Miért mondtad ezt most nekem? – kérdezte végül.

- Mert rájöttem, ki a fontosabb nekem. – ültem hozzá közelebb. – Feleslegesen akartam jót neki, úgy, hogy évek óta nem is tartja velem a kapcsolatot, mert bántotta, hogy elköltöztem. És rádöbbentem, hogy miért akarom a legjobb barátnőmtől távol tartani a fiút, aki egyébként jobb barátom, mint, amilyen Lóri valaha volt.

Kai ettől végre elmosolyodott és fel is nézett rám. Közelebb húzott magához és kaptam tőle egy olyan tipikus ölelést, amit egy báty ad a húgának. Még a végén egy barackot is nyomott a fejemre, hogy biztosan érezzem a testvéri szeretetét.

- Szeretlek, te ütődött, dongsaeng. – engedett el. – De azért lesokkoltál most.

- Tudom, szerettem volna gondolkodni valót adni neked. – nevettem el magam felállva a kanapéról. – Remélem jól fogsz dönteni.

- Szeretem őt, Nono. – mondta egyszerűen, csillogó szemekkel. – Nagyon, nagyon szeretem.

- Jó ezt hallani. – tettem a szívemre a kezem meghatottan. Elindultam az ajtó felé, ahonnan egy boldog mosoly kíséretében még egyszer visszafordultam. Kai boldoggá fogja tenni Saneit. Ebben biztos vagyok!

Kifelé menet bele is ütköztem a régóta emlegetett lányba, aki azonnal számon is kért, hogyan kerültem ide. Nos, bogaram, megint kerítőnőset játszottam. Hiszen egy kapcsolat őszinteségre kell, hogy épüljön, ugye?

A napom többi része gyorsan eltelt, és már azon kaptam magam, hogy a kollégiumban vagyok, és társasjátékozok a srácokkal, akik velem egy időben értek haza. Éppen új kört akartunk kezdeni, amikor belépett a nappaliba Sanei és Kai, kézen fogva. Hogy mi?

- Mi változott az elmúlt órákban? –kíváncsiskodott Chanyeol a gerlepárra mutogatva. Sanei felhúzott vállába dörzsölte arcát, mintha csak titkolni akarna valami intimséget. Na. Ne. – Ti lefeküdtetek? Ti lefeküdtetek!

- Hyung. – szólt rá Kai eltakarva az arcát, de késő volt, mert a tagok már ünneplésbe is kezdtek. Köztudott tény volt, hogy az első perctől kezdve szurkoltak nekik, hogy végre összejöjjenek.

A világ legnagyobb vigyorával bámultam a barátnőmre, aki szinte a testvérem volt. Ujjaimat a szám elé térve próbáltam leplezni végtelen örömömet, de egyszerűen csak kiszakadt belőlem és belevetettem magam Szandi nyakába.

Végre nem kell többé belehalnom, abba, hogy Lórinak tegyek szívességet. A csak azért is szerelmet nem lehet elkerülni. ÉS úgy tűnik végre valahára Saneit és Kait is utolérte.

Ez ellen pedig se én, se Lóri nem tudott volna tenni. A szerelem, szerelem. El kell fogadni és kész.

Sziasztok!

Nos, ez lett volna az utolsó fejezet Nono szemszögéből, holnaptól megint Sanei szemszöge következik.  Köszönöm, hogy itt voltatok, találkozunk a legközelebbi fejezetben. 

Ui: Mivel Koreában már 14.-e van szeretnék ezúton is nagyon nagyon sok boldog születésnapot kívánni a mi Kaiunknak!