Nono

Sanei hétfő óta különösen viselkedett. Pontosan azóta, hogy elment Kaijal táncolni. Rettenetesen örültem neki, hogy kettesben maradtak, ráadásul Kai ötletéből. Persze morogtam egyet rá, amikor Sanei elmesélte, de csak kicsit, nehogy meggondolja magát és kihagyja az esélyeit. Igaz, amíg távol volt, az ujjaimat tördelve vártam, hogy hazaérjen, de nem ideges voltam, hanem izgatott. Szerettem volna végre igazi barátnőként kibeszélni vele az eseményeket, de Lóri miatt nem tehettem. Ezért örökké utálni fogom!

Késő este ért haza, Sanei, de nem volt hajlandó elmesélni, hogy mi történt. Kikapcsolta a telefonját, és azóta ki sem mozdult a lakásból. Ez két napja történt, azóta kerüli a fiúkat, de néha még engem is.

- Ugye nem akarsz hazamenni? – kérdeztem félve szerda reggel, amikor kijöttem a szobámból és észre vettem, hogy reggelit csinált.

- Miért akarnék? – rázta meg a fejét értetlenül. Lepakolta a serpenyőt az asztal közepére, ahová már kihelyezett felvágott zöldségeket, és pirítós kenyeret.

- Mert két napja nem igazán állsz szóba senkivel. – puhatolóztam, remélve, hogy elmondja, végre mi baja van. Csalódnom kellet, mert ismét a hallgatás fátylát öltötte magára. Ugye nem azért titkolózik előlem, mert azt hiszi, nem támogatom? Mert, ha igen hazarepülök Magyarországra, leszúrom Lórit és visszarepülök. – Jó, akkor ne mondd el.

Bevágtam a durcis kislányt, de kivételesen nem hatottam meg vele. A francba. Mi történhetett, ha tényleg ennyire kedvtelen lett tőle? Kai tett vele valamit? Nem hinném, mert Kai is tiszta ideg, amiért nem lehet Saneit elérni.

Tizenegy óra körül felhívott Hyunjae, hogy be kellen mennem az ügynökséghez. Megpróbáltam magammal invitálni Saneit, hátha végre hajlandó levetni a Harry Potteres pizsamáját, de hajthatatlanul bámulta tovább a laptopján a kedvenc animéjét, amit már ezerszer végig nézett, de nem érdekelte. Attack on Titan, te álnok!

Szomorúan rugdostam a székemet az irodámban, hogy időnként jobbra, majd balra forduljak vele. Hyunjae nagyjából fél óra alatt felvázolta a srácok klipjének koncepcióját, amihez azonnal tudtam is színeket választani. Ezután már hazamehettem volna, de nem volt kedvem szellemként járkálni a saját lakásomban, amíg depresszióba esett barátnőm titánokkal feledteti búját.

Két apró kopogást követően egy világosszürke hajú fiú kukkantott be az ajtómon, amitől azonnal jobb kedvem lett. Baekhyun, amint beslisszolt a háta mögé tette a kezét, szóval valamit hozott nekem.

- Tudod, miért szeretem, hogy saját irodát kaptál januárban? – tette fel a költői kérdést, majd elfordította a kulcsot a zárban. – Mert így végre van egy helyen házon belül, ahol nem zavarhatnak minket.

Felálltam a székemből, hogy rendesen köszönthessem. Egy apró csókot követően, hátrált velem néhány lépést, amíg a csípőm az íróasztalomnak nem ütközött.

- Boldog évfordulót, babe! – nyújtott végül felém egy kis ajándékdobozt.

- Baekhyun! – suttogtam meghatottan. Egy gyors mozdulattal letéptem a csomagolást a dobozkáról, hogy minél hamarabb megleshessem, mit rejt. Egy csodálatosan gyönyörű fehér virág alakú fülbe való volt benne, amit már hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak, de sajnáltam megvenni. – Emlékeztél rá?

- Az évfordulóra vagy a fülbevalóra? – töprengett, amitől elvigyorodtam. Félretéve a dobozt magamhoz húztam és ismét ajkára tapasztottam az enyémet. – Szeretlek, Nono. Jobban, mint bármit a világon!

- Én is szeretlek, Baekhyun. El sem tudod képzelni mennyire. – húztam végig ujjaimat az arc élein. – De pontosan minek is van ma az évfordulója? – kérdeztem pimaszul, visszagondolva az előző évnek ugyanerre a napjára.

- Ha jól emlékszem, valami ilyesmit csináltam, akkor. – seperte ki a hajamat a nyakamból, hogy csókot nyomjon oda. Végig húzta azokat a csodálatos ajkakat a nyakamon, egészen a fülem mögötti kis érzékeny pontig.

- Én meg valami ehhez hasonlót. – kulcsoltam a lábamat a dereka köré megszűntetve a maradék távolságot is közöttünk. Gyakorlott mozdulattal hámoztam le róla pólóját, míg ő fél kézzel a derekamba kapaszkodott, a másikkal pedig szoknyám alatt kalandozott, ezzel elérve, hogy kéjesen belenyögjek a fülébe. Lassan gombolta ki a blúzomat, minden egyes gomb után csókot hagyva felsőtestemen. Ujjaimmal finoman téptem a haját, mert eközben ujjai a bugyimon keresztül simogattak.

Szenvedélyesen csókolózva döntött végig az íróasztalon. Az övét kikapcsolva, már csak le kellett volna tolni a nadrágját, hogy eleget adhassunk a vágyainknak, amikor valaki kopogtatni kezdett az ajtón.

Ijedten néztünk össze, és villámgyorsan öltözni kezdtünk. Te jó ég! Még szerencse, hogy nem vesztünk el túlságosan egymásban.

- Unnie! Itt vagy? – hallottam meg kintről Minjin hangját. Ezt nem hiszem el.

- Egy pillanat! – kiabáltam ki. Megigazítottam a hajamat, amikor rádöbbentem, hogy nem láthatja meg itt Baekhyunt, mert biztosan elpletykálná mindenkinek. – Bújj az asztal alá. – adtam a fiúnak utasításba, aki értetlenül meredt rám.

- Miért?

- Minjin nem láthat meg itt! Elmondja mindenkinek és nekünk végünk. Na, mozgás. – löktem egyet rajta. Baekhyun kicsit sértetten mászott be az asztal alá, én meg végre kinyitottam az ajtót a gyakornokomnak.

- Mi tartott ilyen sokáig? – érdeklődött Minjin, amint belépett az ajtómon. Leültem a székemre, és becsúsztattam magamat az íróasztali lyukba, figyelve, hogy ne rúgjam meg szegény szépfiúmat.

- Nem tartozik rád. – feleltem diplomatikusan. Minjin egy nagy adag termékmintát pakolt ki az asztalomra, amiket át kellett néznem, mert új promóciós termékek voltak. Francba, ez hosszú lesz.

- A rúzsokból még van egy pár, ha gondolod azokat is idehozom. – ajánlotta fel, miután az utolsó kis csomagolást is kivette a dobozból. Eközben Baekhyun folyamatosan a combomat simogatta, amitől alig fogtam fel valamit Minjin beszédéből.

- Persze, hozd ide őket. – bólogattam és abban a pillanatban kirúgtam magam alól a széket, ahogy Minjin távozott. – Te meg vagy őrülve! – szóltam rá Baekre, amikor kimászott az asztal alól.

- Meg hát. Érted. – adott egy utolsó forró csókot, mielőtt elment. Percekig bámultam a bezárult ajtót és igyekeztem nem elvörösödni, attól, ami nem sokkal ezelőtt majdnem megtörtént. Te buta, Minjin! Miért a legjobb pillanatokban kell neked promóciós termékekkel zaklatnod?

Délután mentem haza, és bíztam benne, hogy Sanei valamivel jobb állapotban lesz otthon. Haladás volt, mert Sanei vacsorát főzött, sőt még a pizsamáját is átcserélte bemelegítőre. Végre hajlandó volt velem beszélgetni, de csak és kizárólag olyan dolgokról, amiket nem lehetett az Exohoz kötni. Nem érdekelt, kihasználtam a helyzetet és bármiről beszélgettem vele.

Másnap továbbra sem akart velem jönni a fiúk fotózására, pedig Chanyeol külön kérte, hogy hozzam magammal Saneit, mert lassan fel kell, írja az eltűnt személyek listájára. A helyszínre érve, mindenki izgatottan lépett hozzám, majd kiábrándulva hagytak ott. Szerették volna látni Saneit, hiányzott nekik a társasága és nem értették mi történt, ami miatt ignorál mindenkit. Hát, igen. Én se értettem.

Amíg egy fiút fotóztak, nekem, addig volt időm elkészíteni egy másik sminkjét és rárakni azt a sok ragacsos dolgot, amit külön kértek hozzá.

- Nem mondott semmit? – érdeklődött Chanyeol, amíg ecsetet váltottam. – Haragszik ránk? Megbántottuk, vagy mi van?

- Nem tudom, oppa. – ráztam a fejemet. – Szótlan és szomorú. Fogalmam sincs mi ütött belé.

- Nem örülök neki, hogy ezt csinálja! – kulcsolta össze a karját maga előtt sértődötten. – Nagyon nem!

Miután az összes fiúra felkerült a smink, a fényképész mellé állva figyeltem, ahogy egyesével, majd kettesével végül csoportosan pózolnak a képekre. Éppen Xiumin és Chen közös képei készültek, amikor megállt mellettem Kai.

- Elmondta neked, hogy mi történt hétfőn? – kérdezte, mire megrázva a fejemet néztem fel rá. – Azt mondtam neki, hogy szeretem.

- Hogy mi? – lepődtem meg azonnal. – Mit mondtál?

- Hogy bele szerettem. – hajtotta le a fejét. – De ezek szerint ő nem érez semmit. Pedig azt hittem, mert azt mondta nekem, hogy én vagyok a biasa és...

- Te vagy, Kai! Te vagy a biasa! – ráztam meg mind a két vállánál fogva. – Odáig van érted, hidd el nekem! Basszus, miért nem mondtad el hamarabb? Jó,

figyelj, Sanei ilyen. Ha megijed valamitől, elmenekül előle. De ez azt jelenti, hogy akar téged, csak túl hamar érte őt utol ez az egész és nem számított rá.

- Mit kellene csinálnom? – nézett a szemembe Kai csillogó, igazán szerelmes szemekkel.

- Menj most oda hozzá. Lepd meg és mondj el neki mindent! – soroltam a tervemet, amikor rádöbbentem, hogy nekem nem lenne szabad ezt csinálnom. – És ne mondd meg, hogy én küldtelek! Tegyünk úgy, mintha ehhez nekem semmi közöm nem lenne, oké?

- De miért?

- Ne kérdezz semmit, csak indulj! Most! Majd utána visszajössz!

Kai szaporán bólogatva elindult a kijárat elé. Nem lett volna szabad ezt tennem, de most szartam le magasról Lórit! Sanei napok óta emésztette magát emiatt az egész miatt, és nekem ő volt a legfontosabb! És, ahhoz, hogy ismét boldognak láthassam, utána kellett küldenem Kait!

Senki nem tudja megakadályozni a csak azért is szerelmet! Se én, se Lóri, se Sanei. Ekkor már biztos voltam benne; nekik együtt kell lenniük!