Nono

- Te megőrültél! – jelentett ki Baekhyun, miután vagy tíz percen keresztül hallgatta, ahogy ecseteltem neki, hogyan is lehetne elérni, hogy Kai és Sanei összejöjjenek.

- Most miért? Jelenleg is a tudtomon kívül mennek haza kettesben! – tártam szét a karomat. – Ha nem tudok, arról mit csinálnak, vagy csak utólag tudom meg, nem fogom azt érezni, hogy meg kell tartanom a szavamat Lórinak.

- Na, jó gyere ide, babe. – nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam így az ölébe húzott. A szobájában csak ketten voltunk, mert a nappaliban éppen Xboxoztak a többiek, aminek a hangjai időnként átszűrődtek a falon. – Tudom, hogy jót akarsz Saneinek, és azt is tudom, hogy Lórinak is. De nem tudod egyszerre csinálni a kettőt, mert tönkre mész benne.

- Pont ezért kellene nektek elérni, hogy kettesben maradjanak, úgy, hogy én ne tudjak róla. – magyaráztam újra. – Nem akarom, hogy Sanei továbbra is azt érezze, hogy ellenzem ezt az egészet.

Baekhyun puszit nyomott a halántékomra, miközben jobb kezével kisimította a hajamat a nyakamból. Neki döntöttem a fejemet az övének, és hagytam, hogy magukkal sodorjanak az érzéseim. Meglepődtem, amikor engem magukkal rángattak a házba, Saneit pedig nem. De örültem, amikor kiderült, hogy azért tették ezt, mert Kai szeretett volna vele egyedül maradni. Az meg még jobban feldobott, hogy nem tudtam róla, így Sanei nem gondolkozott azon, hogy nem helyes, amit csinál. Mert tudom, ha beavattak volna, muszáj lett volna rászólnom. Így viszont nem tudtam és kaphat pár kellemes percet a biasával.

Ezért kell továbbra is elérnem, hogy úgy tegyek, mintha nem vennék észre semmi, abból, ami elkezdett kialakulni közöttük. Mert, akkor nem kell beszélnem Sanei fejével, pontosabban nem érzem rá a késztetést. Hiszen nem azért csinálom, mert ezt szeretném, hanem a hülye zaklató majdnem exe miatt!

Idilli romantikus pillanatunkból a telefonom csörgése szakított ki, én pedig pontosan tudtam, hogy ki az, aki mindig ebben az időben hív.

- Ő az, igaz? – kérdezte Baekhyun, miután kibontakoztam az öleléséből, hogy túlessek a napi rutinná vált telefonáláson.

- Szia, Lóri! – szóltam bele kedvtelenül és magyarul. Baekhyun szenvedő arckifejezést vágva hátradőlt az ágyán, és a fejébe húzott egy párnát. – Igen, jól van, Szandi. Nem, nem történt vele semmi. Igen továbbra is itt marad nálam. Nem száll fel egy gépre. Te se gyere utána. Jó, figyelek rá. Hogyne, eszik rendesen, de ugye tudod, hogy ő egy felnőtt nő? Oké, holnap is. Ugyanekkor? Nem, az úgy nem jó, dolgozok. Felejtsd el, a munkámra akarok koncentrálni! Mi az, hogy nem igazi munka? Mert te mit is csinálsz, egyetemre jársz még mindig? Na, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Nem, nem adom át. Jó, szia.

Morogva dobtam a fotelbe a telefonomat. Az arcomat a kezembe temetve legszívesebben sikítottam volna. Még szerencse, hogy Baekhyun, abban a pillanatban, hogy megszakítottam a hívást, magához ölelt.

- Elegem van. – suttogtam a vállába, visszaváltva koreaira. – Nem csinálom ezt tovább. Hagyom, hogy Sanei és Kai egymásba szeressenek. Kész. Pont.

- Mekkora szerencséje van, annak a srácnak, hogy ilyen jó barátja van, mint te. – Baekhyun egy pillanatra sem hagyta, abba a hátam cirógatását, aminek nagyon örültem. Ha nem lett volna mellettem, biztosan kikészülök. – Más fel se venné neki a telefont, de te felveszed és még jót is akarsz neki.

- Nem érdemli meg. Azok után, hogy a középiskolába, hogyan bánt Saneivel, most megkaphatná, ami jár neki. – mondtam, de nem gondoltam komolyan. Senki nem érdemli meg, hogy megcsalják!

Baekhyun szorosabban fonta körém a karjait, de inkább kivételesen hallgatott. Jól is tette, mert erre nagyobb szükségem volt, mint a vicceire, pedig, azokat is nagyon szerettem.

Egy órával később akartam elindulni hazafelé, amikor már Kai is visszaért a sétából. Már éppen húztam volna a cipőmet, amikor megpillantottam a kertben magányosan ücsörgő Chent. Eszembe jutott a néhány nappal ezelőtti lábjegyzetem, ezért kíváncsian ültem le mellé a lépcsőre.

- Minden rendben van? – tettem a kezemet a vállára, hogy észrevegye, kijöttem. Chen mosolyogva felém fordult, de nem volt őszinte a gesztusa. – Nekem elmondhatod, ugye tudod, ha bánt valami.

- Szeretném elmondani, dongsaeng. – elfordította a fejét és a lemenő nap sugarait kezdte szemlélni. – De nem akarok belezavarni semmibe. Csak, vannak dolgok, amiket nem tud az ember megakadályozni.

- Mire gondolsz? – értetlenkedtem.

- Hogy megkedvelsz valakit, jobban, mint barátot. Akármennyire is hadakozol magaddal, akármennyire is tudod, hogy, annak a valakinek más tetszik, nem tudod megakadályozni, hogy ne érezd ezt. – szomorúan simította ki haját a homlokából, én meg kezdtem összerakni mire gondol.

- Chen... - kezdtem volna bele, de félbeszakított.

- Ne aggódj, nem vagyok beléd szerelmes. – mondta ki nevetve, amitől kicsit megkönnyebbültem. Habár nem erre gondoltam igazából. Hanem... - Illetve nem beléd...

- Belezúgtál Saneibe, igazam van? – haraptam bazsalyogva az ajkamba. – Mondjuk nem meglepő, hiszen ő...

- Gyönyörű, varázslatos, kedves és hihetetlenül édesen nevet. Meg persze lehet vele beszélgetni, vicces és mindig édes illata van a hajának. A mosolyától meg úgy érzi mindenki, hogy soha nem volt még életében ilyen boldog. – meredt maga elé keserédes mosollyal az arcán. – És tudod mi a legszebb benne? Az, amikor csillogó szemekkel néz Kaira, akibe fülig bele van esve. És Kai is belé.

- Annyira, sajnálom, oppa. – vallottam be megesett szívvel. Nem számítottam rá, hogy ennyire odáig van Saneiért.

- Nem kell, Nono. Örülök, hogy a barátja lehetek. És szeretném, hogy boldog legyen. Kaijal. – a combjára támaszkodva felállt, majd engem is felsegített.

- Tudja még valaki rajtam kívül? – érdeklődtem, mielőtt visszamentünk volna a nappaliba.

- Xiumin. De ő tud titkot tartani. – nevette el magát. Valóban ő volt a kilenc srác közül az egyik olyan, aki megtudta őrizni, amit meg kellett. Nyílván nem a szüzességre gondolok most, hanem valaki titkára természetesen.

- Én sem mondom el senkinek. – ígértem meg. Hosszasan megölelgettem, ezután elindultam hazafelé.

Sajnáltam Chent, mert tudtam milyen rossz érzés lehet nézni, hogy a lány, akit kedvel másba szerelmes. Főleg úgy, hogy a barátjáról volt szó, aki viszonozta az említett lány érzéseit. Nem is kicsit.

Másnap reggel kialvatlanul és végtelenül idegesen keltem fel. Elérkezett az évnek, azon napja, amit a világon mindennél jobban szerettem volna elkerülni. SMTOWN fellépés, te szemét!

Egész reggel szinte vibráltam a feszültségtől. Tudtam, hogy ma akaratomon kívül kell találkoznom azzal az álnok kígyóval, akinek még a képébe sem tudom dörgölni, hogy az Exo szépfiúja most már belém szerelmes. Sőt, azzal is tisztában voltam, hogy netalántán szembe találkoznék vele, elköszönhetnék az önbizalmamtól.

Elmondhatatlanul hálás voltam Saneinek, amiért beleegyezett, hogy elkísérjen, így kevésbé féltem szembe nézni az előttem álló nappal. Persze a fiúk örültek a jelenlétének, legalább, annyira, mint én. Amikor azonban, azt mondta, hogy kényszerítettem, rögtön visszavágtam neki, hogy hazudik, ezzel magamat nyugtatva.

Amíg előkészületeket tettem, addig Sanei és Chanyeol előadtak egy hirtelen improvizált drámát a többieknek. Boldog voltam tőle, hogy ilyen közel kerültek egymáshoz, habár úgy vettem észre Kai ezt kicsit kezdte félreérteni, mert elég különös tekintettel figyelte ezután hyungot.

Egy óra alatt csináltam meg hét fiú sminkjét, mert teljesen belemerültem a munkámba. Ha ideges voltam, ez mindig elterelte a figyelmemet, ezért igyekeztem a lehető leghatékonyabb lenni.

Éppen a szépfiúm sminkjén dolgoztam, amikor kopogtattak és hirtelen megjelent előttem az ellenségem, személyesen.

Taeyeon szokás szerint tökéletesen festett, még smink nélkül is, ami miatt, ha lehet még jobban utáltam.

- Sziasztok. – köszöntött minket aranyosan mosolyogva, amitől szívem szerint elhánytam volna magam. A kezem remegett, annyira, hogy az ecset, majdnem elindult a saját felfedezőútjára a föld felé.

- Szia. – mosolyodtam el erőltetetten, erősen szorítva Baekhyun vállát. – Mi járatban vagy itt?

Byun úrfi köszönni akart volna, de hála a kezem szorításának, csendben maradt. Próbáltál volna ellenszegülni nekem! Helyben kibeleztelek volna!

Taeyeon előadta a történetét elúszó sminkesekről, meg, arról, hogy szeretné, ha én sminkelném ki, nekem meg beugrott egy kép, amin felültetem egy hajóra és, mint egy jó viking temetésen utána lövök egy tüzes nyilat, hogy lángok emésszék el a lányt.

- Tae, figyelj, Nono nem sminkelhet rajtunk kívül mást. – Baekhyun azzal, hogy nem mondta ki volt barátnőjének teljes nevét, csak még jobban felnyomta bennem azt a bizonyos pumpát. Oh, igen? A szerződésem szerint én sminkelhetek másokat, de titeket csak én, sminkelhetlek. – Lehet keresned, kéne...

- Megcsinálom. – vágtam közben Baekhyun mondatának, mert szerintem így is többet beszélt, mint kellett volna. Féltékeny voltam? Igen, rettenetesen! - Előbb még Kait kell kisminkelnem, de utána téged is szívesen kikenlek.

- Úristen, köszönöm, Nono! Te vagy a legjobb! – hálálkodott azonnal Taeyeon. – Baekhyun állandóan arról beszél, hogy mennyire, de mennyire király, hogy te vagy a sminkesük.

Visszakellett nyelnem a dühömet, mert kivételesen igazán szerettem volna leüvölteni valakinek a fejét. Mit mondtál, te utolsó éjjeli pillangó? Na, várd csak ki a végét!

- Milyen érdekes. – váltottam gúnyos, de továbbra is nyugodt hangnemre. – Nekem sosem mesélt még rólad.

Ehhez mit szólsz, de túltökéletes sunbaenim? Örülj neki, ha ma nem sminkellek bohócnak, mert megtenném!

Vágni lehette a feszültséget, ami a szobára szállt. Próbáltam úrrá lenni kezem remegésén, amíg Kai arcán munkálkodtam, de képtelen voltam rá. Szerettem volna kiabálni mindenkivel, holott ez nem volt szokásom. De egyszerűen, annyira mérges és felháborodott voltam, hogy sírni is tudtam volna. Baekhyun valóban szokott a hátam mögött az exével beszélgetni?

Taeyen a sminkje elkészülte után még odadobott egy tőrt a szívembe, amikor búcsúzóul odanyögte Baeknek, hogy majd beszélnek.

- Mondd csak, kedves Byun Baekhyun. – kezdtem bele egy hatalmas veszekedésbe, amit nem lehetett elkerülni. – Milyen sűrűn beszélsz te ezzel a csodálatos hölggyel?

- Nem sűrűn. – válaszolt Baekhyun túl gyorsan, ahhoz, hogy igazat mondjon. - Havonta egyszer, talán kétszer. Megeshet, hogy háromszor.

- Igen? – csaptam össze a kezemet idegességem legvégső stádiumában. - Akkor beszélgess vele tovább, nyugodtan a hátam mögött egyszer, kétszer, háromszor, vagy ahányszor csak akarsz. De azt várhatod, hogy én ezek után szóba álljak veled.

- Nono, ne csináld már... - próbált volna utánam nyúlni, de miután elmondtam, amit akartam kirohantam az öltözőből és rávágtam az ajtót.

A folyosóra érve éreztem, hogy a könnyek elöntik a szememet és nem tudtam uralkodni magamon. Öles léptekkel indultam el a lift felé, mert szívni akartam egy kis friss levegőt. Tudhatná, az az idióta, hogy mennyire utálom, hogy

titkolóznunk kell! Tudhatná, hogy mennyire, utálom, hogyha ő még ezek felett eltitkol előlem valamit!

Ahogy siettem a lifthez az utamba került egy szék, amit nemes egyszerűséggel felrúgtam. Legnagyobb szerencsétlenségemre, a jelenet szemtanúja volt Park Chanyeol is.

- Jól vagy, dongsaeng? – lépett volna hozzám, de a kezemet feltéve jeleztem, hogy most hagyjon békén. A hátam mögött elnézve, bólintott egy aprót és mielőtt tovább állt felém hajolva nyomott egy puszit a homlokomra.

- Nono! – hallottam meg magam mögül Baekhyun hangját. Nem akartam elmenekülni, mert legbelül azt akartam, hogy utánam jöjjön és bocsánatot kérjen. Könnyes szemekkel fordultam felé, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire brutálisan festhetek.

Megragadva a kezemet berángatott az első szobába, ami véletlenül a mozgássérült mosdó volt. Bezárta az ajtót és határozottan maga felé fordított.

- Nem beszélek többet Taeyeonnal, ha ennyire felzaklat téged. – törölt ki egy kicsorduló könnycseppet a szememből. – Nem is értem, miért nem jöttem rá eddig, hogy zavar, ha beszélgetek vele.

- Mert ő az exed. – suttogtam megakadozó hanggal, mert még mindig sírtam. – És nem tudja, hogy te meg én...

- Annyira sajnálom. – szorított magához, nem foglalkozva vele, hogy összekönnyezem az ingjét. – Bárcsak elmondhatnám mindenkinek, mennyire szeretlek. Néha, tényleg azt kívánom, hogy a tagokon és Sanein kívül mindenki megtudhassa, hogy szerelmes vagyok beléd, és senki mással nem akarok lenni rajta kívül, Noncsi!

Ahogy kimondta magyar becenevemet, szinte egy pillanat alatt szállt el minden haragom. Olyan édes akcentussal tudta kiejteni, hogy megtudtam volna zabálni.

- Én is szeretlek, te idióta! – ütöttem meg a tenyeremmel a mellkasát. – De ne titkolj el többet előlem, semmit!

- Megígérem, hogy nincs több titok, babe. – mondta, majd két keze közé fogva az arcomat hosszasan megcsókolt.

Sziasztok, drágáim!

Remélem jól telik a hétvégétek és sikerült kipihennetek magatokat, vagy valami hasznosat csinálnotok. El kell árulnom nektek, hogy, amíg ti olvassátok Sanei és Kai vagy jelen esetben Baekhyun és Nono történetét, addig én gőzerővel dolgozom a következő fanfickemen, amit meg is osztok veletek, amint ez véget ér. 

Egyébként nagyon érdekel, hogy mit szóltatok ehhez a fejezethez? Hogy tetszik nektek a BaekNono páros? Meglepődtetek, hogy Chen belezúgott Saneibe, vagy már tudtatok róla? 

Várom a kis véleményeiteket, és nagyon nagyon köszönöm, hogy itt vagytok velem ma is! 

Holnap találkozunk, addig is legyen csodás estétek, reggeletek, napotok, bármikor is olvassátok ezt!

Csóközön és hatalmas ölelés: Szeszih