Nono

Lassan öt éve szokásommá vált, hogy minden nagy vagy éppen kis koncert napján elindul bennem valami búgócsiga, ami egészen a koncert végéig pörög engem is magával ragadva. Így hiába rakott le elém korán reggel Sanei egy bögre kávét, nekem már járt az agyam vele szinkronban pedig a szám.

A jegyzetfüzetembe beszéd közben folyamatosan próbáltam jegyzetelni, hol magyarul, hol koreaiul leírva a teendőimet.

Tizenegy órakkor csörgött a telefonom, és a fő öltöztető Hyunjae nevét írta ki. Felvettem, meghallgattam, majd közöltem vele, hogy ne legyen nevetséges, a fiúk a legutóbbi koncerten is cukibogyók voltak, eljött az ideje a szexi isteneknek. Nem adhatnak koncertet ugyanabban a koncepcióban két egymás követő alkalommal.

Délben lementünk ebédelni Saneivel, de sajnos nem lehettem túl szórakoztató társaság, mert akárhányszor megszólaltam valami munkával kapcsolatos dolgot mondtam. Éppen Minjinnek üzentem Lineon, hogy mégis mit képzelt, amikor azt mondta, hogy az ecsetkészletem nagyrészét az irodámban hagyta, amikor Sanei telefonja megcsörrent.

- Mit akarsz? – szólt a telefonba cseppet sem kedvesen, magyarul, amitől összefutottak homlokráncaim. Az anyukájával nem így beszélne, Lóri nem hívhatja, szóval kizárásos alapon egy ember hívhatta őt fel. Kinga. A világ legidegesítőbb kishúga.

Kizökkentve magam munkamániámból, érdeklődve hallgattam végig a néhány perces telefonbeszélgetésüket, ami után Sanei gondterhelten kezdte kavargatni levesét. Eldobta a kanalat, majd arcát a tenyerébe temetve figyeltem, ahogy rázkódnak a vállai. Nem sírt, de tudtam, hogy bármelyik pillanatban elkezdheti.

- Utálom azt a csajt! – mondtam remélve, hogy ezzel jobb kedvre deríthetem. Óvatosan elnevette magát, amitől kicsit megkönnyebbültem.

- Én is. – dörgölte meg az arcát. Belekanalazott a levesbe és kicsit furcsa arckifejezéssel kezdte enni. Pár pillanatig némán néztem őt, amikor kibukott belőlem a kérdés.

- Mit hallgatsz el előlem? – billentettem oldalra a fejemet, hogy jobban tudjam szuggerálni. Sanei majdnem félrenyelte a levest ettől a kérdésemtől.

- Semmit. – köhögött a mellkasát ütögetve. Felvont szemöldökkel néztem rá, mert nem hittem neki. Ismertem őt, jobban bárkinél. Még így is, hogy évek óta külön országban éltünk. Nem gondolnám, hogy ezalatt az idő alatt megtanult volna nekem hazudni. – Lehet, hogy tegnap majdnem csókolóztam Kaijal. – nyögte ki végül szégyenkezve.

Istenem, de utáltam magam azért, hogy nem merte nekem ezt elsőre elmondani. Hülye, Lóri! Miattad a legjobb barátnőm azt hiszi, nem akarom, hogy boldog legyen és titkolózik előttem! Menj a francba!

Szerettem volna neki azt mondani, hogy bár tényleg megtették volna. Szerettem volna megkérdezni pontosan, hogyan történt. De nem tehettem. Mert, akkor a karjaiba rohant volna én meg rossz barát lettem volna. Lóri szemében. Tartanom kellett még egy kicsit Saneiban a lelkiismeretfurdalás érzését, legalább, addig, amíg magától rá nem jön, hogy már nem szerelmes Lóriba és boldogabb lenne, ha lezárná ezt az egészet.

- De nem tettük meg. – szólalt meg, mikor én ráeszméltem, hogy hirtelen nagyon elhallgattam. – Mert eszembe jutott, amit mondtál, hogy gondolkodjak. Ezért leállítottam magam, mielőtt megtörténhetett volna.

- Örülök. – motyogtam, de legbelül sikítottam. Miattam szalasztott el egy ilyen lehetőséget? Hogyan tegyem őt boldoggá, úgy, hogyha a félig exbarátja, minden este nekem hisztizik a telefonba? Egy rossz lépésed van, Vári Lóránt és én személyesen lököm bele a barátnődet Kim Jongin ágyába és adom ki az utasítást szexre!

Négy órára már az arénában voltunk. Zavart, hogy Sanei szótlanul ücsörgött a fiúk öltözőjében, és zavart, hogy nem tudok neki segíteni, mert Hyunjae két mérettel nagyobb inget akart adni Layre. Nem szoktam kiabálni, a hangomat sem emelem meg soha. D.O szerint pont ezért voltam kegyetlenül ijesztő. Mert mérgesen is mosolyogtam, és úgy küldtem mindenkit melegebb éghajlatra, mintha csak azt mondtam volna, ma reggel hideg van.

- Te megőrültél? – vettem egy mély lélegzetet Hyunjae szemébe nézve, akin láttam, hogy kezd megrettenni. Ugyan nem voltam a főnöke vagy a felettese senkinek, mégis valamiért tartottak az Exo állandó sminkesétől, mert ez egy olyan pozíció volt, amit nem sokan érdemelhettek ki. – Komolyan azt gondoltad, hogy Lay ekkora? – ragadtam meg a fekete ing felső részét. – Nézd meg jobban, te idióta! Kétszer beleférne mellé Chanyeol!

- Ne haragudj, Nono-ssi! – rágta Hyunjae a száját idegesen. – Azonnal megnézem, hogy van-e másik.

- Legyen. – mosolyogtam könnyeden, amitől Hyunjae azonnal eliszkolt. Mielőtt kifújhattam volna magam, már meg is érkezett a következő problémám Minjin személyében, aki nagyon bűnbánó arccal somfordált oda hozzám. – Ha nem intézted el az ecseteimet, meg se szólalj! – tettem fel a kezemet jelezve, hogy egyelőre nem fér el a fejemben több rossz hír.

- Elintéztem, unnie! – bólogatott a gyakornok lány hevesen. – Viszont elejtettem az egyik alapozó üvegét, ami még bontatlan volt és lehet, hogy rá folyt a szemrevaló ecsetek egy részére.

- Mondd, hogy nem mostad ki őket. – nyögtem az ég felé nézve. – Mondd, hogy hagytad, hogy csak egy sminklemosó kendővel törölgetted le őket.

- Ne haragudj, unnie! – húzta el a száját, abban a reményben, hogy megnyílik alatta a föld és eltűnik. Remek, most nem fogom tudni, használni az összes ecsete. Itt az ideje az improvizálásnak.

- Minjin... - szóltam a lányhoz nyugodtan. – A koncert kezdetéig, ne kerülj a szemem elé. – fordultam felé egy igazán erőltetett vigyorral a fejemen. Minjin

szomorú arccal elsietett a fodrászat felé, és hallottam, hogy sírni kezd. Nem szerettem megbántani senkit. Pont, annyira, ahogy veszekedni sem szerettem volna feleslegesen. Majd tanul belőle, remélem.

Fújtatva tűrtem egy hajtincset a fülem mögé, amikor megjelent mellettem D.O, és felém nyújtott egy dobozos teát.

- Köszönöm. – hajtottam a vállára a fejemet hálásan. – Fel fogok robbanni!

- Nem lesz semmi baj, Nono. – nyomott egy puszit a homlokomra, amitől végre őszintén mosolyodtam el. – Nem véletlenül vagy a legjobb választásunk. Kivéve, ha most nem a koncert miatt vagy ennyire készen.

- Észrevetted? – bontottam ki a teámat. D.O bólintott, majd várta a válaszomat. – Nem tudom megoldani a kettészakadást. Egyszerűen nem tudok két embernek is ugyanolyan jó barátja maradni.

- Akkor lehet, át kellene gondolnod, melyikőjük is fontosabb neked. – töprengett jobb mutatóujjával ütögetve az állát. – Vagy csak ne stresszelj rá ennyire.

Elgondolkodtam azon, amit mondott. Miért is akartam, ennyire jót Lórinak? Miért szabotáltam a legjobb barátnőm boldogságát, egy olyan valaki miatt, aki jó formán többször hívott fel az elmúlt napokban, mint az elmúlt években összesen?

Miután elvégeztem a hivatásos munkámat, vagyis kisminkeltem a fiúkat, megvártam Baekhyunt a fodrászatnál, hogy beszélhessek vele a koncert kezdete előtt. Szokás szerint, amikor megláttam a szívem hevesebben kezdett dobogni, a tenyerem izzadt és elöntött a szomorúság, hogy nem csókolhattam meg mindenféle hezitálás nélkül. Borzasztóan szerelmes voltam belé!

Baekhyun a kezemet megfogva behúzott a takarítószertárba és ránk zárta az ajtót. Mielőtt bármit mondhattam volna, arcomat két keze közé vette és megcsókolt. Ujjbegyével finoman végig simított almácskáimon és csak azután engedett el, miután mindkettőnk levegője elfogyott. Kellett néhány másodperc, hogy magamhoz térjek. Hogy nem tudtam egy év alatt hozzá szokni édes ajkaihoz, amiket tökéletesen az én szám méretéhez terveztek?

- Szerettél volna beszélni valamiről? – csúsztatta karját a derekamra, hogy szorosan magához ölelhessen. Már éppen szólásra nyitottam volna a számat, de ő folytatta. – Mondta neked Chen, hogy holnap kirándulni megyünk? Veled és Saneivel? Tök jó ötlet egyébként, hogy így elmehessünk csapatostul, mert egészen megkedvelték Saneit a fiúk is és én is. Remélem...

- Befejezted? – szóltam közbe, mert tudtam, hogy még percekig képes megállás nélkül beszélni. – Igen szólt nekem Chen, amikor sminkeltem. Szerintem is jó ötlet. De nem erről akartam beszélni.

- Ó, vagy úgy. – mosolyodott el pimaszul és már hajolt is volna közelebb, de én a szájára tapasztottam a kezemet. Ezen mozdulat közben megpillantottam a digitális órámat is, ami szerint már csak pár perc volt kezdésig.

- Majd elmondom máskor. – sóhajtottam csalódottan. Utoljára megcsókoltam őt, utána hagytam, hogy előbb őt hagyja el a szertárt. Másodpercekkel később követtem őt. A színpad felüljáróhoz siettem, ahol láttam, hogy Sanei mindegyik

fiút megölelget. Szerettem volna én is odamenni, de elöntött a boldogság, hogy ennyire megkedvelték őt a tagok, ezért hagytam, hogy kiélvezhesse minden pillanatát.

Kai ölelte meg őt utoljára, aki talán a kelleténél kicsit közelebb hajolt hozzá, és nyomott egy puszit a homlokára. Hirtelen elfordítottam a fejemet, hogy ne lássam őket. Nem akartam elvenni tőlük ezt a pillanatot. Azt akartam, hogy Sanei egy kis időre önfeledt lehessen. Egyébként is. Nem azt mondtam Lórinak, hogy minden szabad pillanatomban figyelni fogom a barátnőjét. Csak azt, hogy valami drasztikusat látok, akkor beszélek Szandival. Csakhogy mi van, akkor, ha nem látok semmit? Ha nem tudok róla, nem kell játszanom a jó barátot és Sanei boldog lehet.

Ettől a tudattól megszűnt a nyomás a mellkasomban és már pontosan tudtam, hogy mit kell tennem, ahhoz, hogy Sanei egyik pillanatról a másikra a jó fiú karjaiba kerülhessen.