Nono

- Nagyon édesek a lányok a képen, amit küldtél. – sóhajtottam hangosan a telefonba, amíg vártam, hogy Minjin megérkezzen a csomagommal. – Sajnálom, hogy nem lehetek ott az első gimnazista napjukon. Biztos nagyon izgulnak, igaz?

- De még mennyire. – nevetett fel anyukám a vonal másik végén. – Lara számolja visszafelé a napokat, az iskola kezdéséig. Lívia meg konkrétan meg van őrülve.

- Hiányoznak. – vallottam be kicsit szomorúan. – Sajnálom, hogy nem lehetek velük a nagy napon.

Idén lesz öt éve, hogy Szöulba költöztem. Egy tizenkilenc éves lány voltam tele álmokkal, optimizmussal és a frissen szerzett sminkes tudásommal. Akkor még nem tudtam, hogy mennyire nehéz is lesz megküzdenem a honvággyal, ami azután ért utol, hogy a szerződésem nem engedélyezte, hogy elhagyjam az országot huzamosabb időre. Csak olyankor léphetek a határon túlra, amikor az Exo külföldön turnézik, oda is úgy, hogy a szerződésemben külön kitérnek erre a napi rendi pontra.

Négy és fél év alatt egyetlen egy alkalom volt, amikor három napra haza látogathattam, az is három éve volt karácsonykor. Persze nem panaszkodom. Imádom az itteni életemet és nincs az a pénz, ami miatt feladnám. De azért hiányoznak a szüleim és az ikerhúgaim, akik tíz évvel fiatalabbak nálam ugyan, mégis a világomat jelentették még néhány évvel ezelőtt.

- Biztos nem tudsz legalább arra a hétvégére haza jönni? – kérdezte anya, tudván, hogy úgyis nemet fogok mondani.

- Még ha a vízumom engedné is, a srácok a nyáron többet tudnak pihenni, mert májusban comebackeltek, ezért kérték, hogy legyen kicsit lazább a menetrendjük. Például nem is hagyják el szeptemberig Koreát. – mondtam hadarva, remélve, hogy anya így is felfogja, amit mondok. – Viszont szeptembertől beindulnak az események és nem hagyhatom őket egy percre sem magukra.

- Miért nem tudnak Magyarországon koncertezni? – vicceskedett anya, amitől elmosolyodtam. Hát ez egy jó kérdés.

- Majd egyszer biztosan fognak. – mondtam. Minjin, abban a pillanatban toppant be a szobába kezében két hatalmas dobozzal, ami mögül ki sem látszódott. – Leteszlek, anya. Örülök, hogy beszéltünk. Puszilom a lányokat, apát és téged is. Nagyon, nagyon szeretlek titeteket!

- Mi is téged, Noémi! – köszönt el anya. – És pusziljuk Baekhyunt is!

- Átadom. – raktam le szomorkás mosollyal. Ki tudja mikor lesz időm legközelebb beszélni velük?

Minjin az asztalomra egyensúlyozta a dobozokat, majd hatalmas levegőt véve egy gigantikus mosollyal nézett rám.

- Igen? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel nem pontosan értve, hogy mit csinál még mindig itt. Minjin sminkes gyakornok volt a cégnél és szeretett feleslegesen legyeskedni körülöttem. A maga húsz évével és fiatalos lendületével halálra idegesített. Ráadásul tudtam, hogy csak azért van mindig velem, mert én vagyok az Exo állandó sminkese. Ő meg úgy hitte, majd ő is mellettem dolgozhat.

Persze ez nem így volt. Akik ismertek régebb óta tudták, hogy rajtam kívül senkinek nem hagytam, hogy a fiúkhoz érjen, mióta állandósultam náluk. Na, nem mintha ők kérték volna, hogy más is dolgozzon mellettem.

- Ja, ne haragudj, unnie, csak reméltem, hogy megnézhetem én is a csomagot. – Minjin lelkesen bámult rám ijesztően kicsi barna szemeivel. Nem voltam rosszindulatú, sőt meg is esett rajta a szemem, ezért engedtem neki, hogy velem bontogassa a buborékfóliába csomagolt termékeket.

Az első doboz kibontása után kopogtattak az ajtón. Chanyeol dugta be rajta a fejét, amitől máris jobb kedvem lett. Minjin nem volt a legkedvencebb társaságom tekintve, hogy folyamatosan járt a szája és a legfrissebb pletykákon kívül semmi másról nem tudott beszélni.

- Dongsaeng. – köszöntött az érkező felém nézve észre sem véve a zavarba jött gyakornokomat. – Lehetne egy kérésem?

- Nem takarítom ki a szobátokat, oppa. Már ezerszer elmondtam, hogy a sminkesetek vagyok nem a takarítónőtök. – tettem fel a kezem magyarázás közben, mert szinte éreztem, hogy megint ezzel akar előhozakodni.

- Ja, nem most nem ezt akartam kérni. – legyintett becsukva maga után az ajtót. – Ó, Szia Minjin-ah. Nem is vettelek észre. – biccentett a lány felé, aki ettől teljesen elvörösödött és hablatyolva kiszaladt a helyiségből. Megkönnyebbülten néztem Chanyeolra, aki tudta, hogy ez volt minden vágyam.

- Mit szeretnél? – váltottam azonnal normálisabb hangnemre.

- Sanei-ya telefonszámát. – dörzsölte össze a tenyerét izgatottan. Nevetve bólintottam és már nyúltam is a telefonszámomért.

Reggel már rájöttem, hogy Sanei és Chanyeol előző éjjel összebarátkozhattak, amíg én Baekhyun társaságát élveztem. Örültem neki szívből, hogy ez történt, mert Saneit teljesen boldoggá tette. Ezért biztos voltam benne, hogy nem lesz belőle probléma, ha Chanyeol elkezd neki írogatni. Tudtam, hogy barátiak a szándékai mindkettőjüknek, hiszen Saneinek Kai volt a biasa idétlen idők óta.

- Király vagy, Nono. Alig várom, hogy a többieknek is megadjam. Kai-ya odáig lesz! – merengett el kicsit Chanyeol, miután lediktáltam neki a számokat. Tekintete a telefonjáról az asztalomra siklott, amitől egy kénytelen nyögés hagyta el a száját. – Megint eljött az idő?

- Ahogy mondod, oppa. – bólintottam széles vigyorra húzva a számat. – Ki a soros?

- Szerencsémre Baekhyunie. – engedte ki a levegőt megkönnyebbülve. – Küldhetem is azonnal tesztelésre, vagy még bontogatsz kicsit?

- Mire idevonszolja, magát készen leszek. – nyúltam a második dobozhoz, hogy kinyissam. Chanyeol a szemét forgatva elköszönt tőlem és távozott is.

Körülbelül húsz perccel később egy kopogást követően már meg is érkezett a tesztalanyom. Mivel minden hónapban új adag sminket rendeltem, muszáj volt őket kipróbálnom ezért megmondtam a fiúknak, hogy osszák, fel maguk között mikor kit fogok nyúlnak hinni. Ők persze ezt nem szerették, annyira, mint én, de kit érdekel? Mind hónapban karácsonyom volt!

- Tudod, babe imádom az összes percet, amit veled tölthetek. – fordította el a kulcsot a zárban Baekhyun, miután belépett. – De, amikor egyszerre akarsz hetvenféle cuccot a fejemre kenni, na, azt ki nem állhatom.

- Ne csináld már, kicsim! – biggyesztettem le az ajkaimat várva, hogy leüljön velem szembe. – Új ecseteket is rendeltem!

- Kkaebsong. – mondta csalódottan és mielőtt elhelyezkedett volna, nyomott egy gyors csókot a számra.

Az igazat bevallva, annyira élveztem a vele töltött időt, hogy a sminkelés után elkezdtünk beszélgetni és csak, akkor döbbentem rá, hogy mennyi az idő, amikor Bakehyunnak írtak a többiek, hogy ideje lenne visszajönni a próbára.

- Ó, a francba. – kaptam azonnal a telefonom után. – Sanei otthon vár rám tök egyedül. Megígértem neki, hogy sietek!

- Akkor siess is! – nyúlt Baek a derekam után, hogy magához húzzon. – De utána vissza is siessetek délután.

- Meglesz. – bújtam az ölelésébe és egy búcsúcsókot követően elindultam az épülettel szembe eső kínaishoz ebédet venni.

Hazaérve sűrű bocsánatok közepette bontottam ki az ebédünket, majd Saneivel szembe ülve kérdezgettem a napjáról. Nagyon örültem neki, hogy itt volt velem, mert ez kicsit csökkentette bennem a hiányérzetet, amit a honvágy keltett bennem. Szerettem a fiúkkal eltölteni az időmet, de Sanei úgy hiányzott az elmúlt években nekem, ahogy még a húgaim sem. Ő volt a lelkitársam, a másik felem, aki nélkül kicsit mindig elveszett voltam.

Sajnáltam az okát, hogy így kellett idejönnie, de kicsit önző módon még örültem is neki, hogy így alakult.

Sanei ebéd után felhívta az anyukáját, addig én elmosogattam és rendet teremtettem a konyhában. Éppen letöröltem a konyhapultot, amikor megcsörrent a telefonom. Kicsit értetlenül nyúltam a hátsózsebembe, majd ösztönösen a szobámba slisszoltam, hogy Sanei ne hallja a beszélgetésemet.

- Szia, Lóri. – szóltam bele a telefonba, miután fogadtam a hívást. – Hogy vagy?

- Pocsékul, Noncsi. – válaszolt azonnal, amitől kicsit megugrott a gyomrom. Tudtam, hogy nem könnyű neki ez a helyzet, hiszen fülig szerelmes volt Szandiba, amióta együtt voltak. Ismertem őt lassan tíz éve, ezért nem is ért váratlanul a nyíltsága, mert tudta, hogy felesleges lenne nekem hazudnia. Ugyan, mióta nem élek Pesten, kicsit megromlott a kapcsolatunk a távolság miatt, de akárhányszor beszéltünk, olyan, volt, mint, anno a gimiben.

- Tudom Lóri, és sajnálom tényleg. – próbáltam valóban úgy tenni, mintha szánakoznék rajta, de valójában, megértettem Sanei indítékait. A helyében én is bizonytalan lennék. – Tudok valahogy segíteni?

- Beszéld rá, Szandit, hogy jöjjön haza! – kérte azonnal, amitől éreztem, hogy elönt a düh. Egy csepp megértés sincs benne? Tíz év alatt nem tanulta meg, hogy Szandinak kell hagyni egy kis időt mindenre? Hogy ő nem az a lány, akire rá lehet dolgokat erőltetni? – Kérlek, Noncsi. Rád hallgatna és lehet eszébe jutna, hogy milyen boldogok is vagyunk mi ketten.

- Nem fogom, neki megmondani mit csináljon. – ráztam a fejemet, amit ő nem láthatott. – Okkal jött ide, Lóri. Hagyj neki időt, tényleg. Még csak két nap telt el. Ennyi idő alatt szerintem még azt sem szokta meg, hogy koreaiul beszélgessen a többiekkel.

- Milyen többiekkel, Noncsi? – kapta fel azonnal a vizet. – Te már el is vitted a barátnőmet, azokhoz a...

- Semmi rosszat ne merészelj rájuk mondani Vári Lóránt, mert esküszöm, hogy telefonon keresztül nyomom ki a szemedet! – fenyegettem meg, meg sem várva mondata befejező részét. – És igen, elvittem, mert vártáj ők is, hogy megjöjjön. És megkedvelték, úgyhogy még fog is velük sokat találkozni.

- Köszi, Noémi. Tényleg hálás vagyok. – puffogot Lóri. – Mi van, ha az egyikőjük rányomul? Mi van, ha Szandi nem fog tudni neki ellenállni? Mi lesz, akkor Noémi? Leállítod őket?

- Jaj, ne beszélj már zöldeket. – forgattam meg a szememet unottan, holott tudtam, hogy akad egy srác, akinek nem közömbös Szandi. Sőt, Szandinak sem ő. – Nem lesz semmi baj.

- De, ha valamelyik srác elkezdene vele tudod, flörtölni, te ugye leállítanád? – kérdezett komolyabb hangnemre váltva.

Elhúzva a számat néhány másodpercig kibámultam az ablakomon. Nem akartam őt megbántani, de tudtam, hogy, ha Szandi és mondjuk Kai között elkezdene kialakulni valami, nem állnék Sanei boldogságának az útjába.

- Nem tudom, Lóri. – dörgöltem meg az orrnyergemet sóhajtva. – Nem állítanám le. De, annyit tehetek, hogy beszélek Szandival, hogy gondolkozzon.

- Megtisztelsz. – fújtatott Lóri.

Oké, nem túl tisztességes dolog tőlem, hogy ezt mondtam. Csakhogy nekem Sanei a legjobb barátom és nem Lóri. Ezért nekem Sanei boldogsága fontosabb. És, ha ehhez Kai vagy bármelyik másik fiú fog kelleni, akkor sajnálom Lóri, de hagyni fogom megtörténni. Sanei úgyis szenvedélyes természetű, aki nem tud az érzelmeinek parancsolni. Hiába beszélek a fejével, ha szerelmes lesz, szerelmes lesz.

Miután leraktam a telefont kinyitottam a szobaajtómat és megpillantottam a tükör előtt készülődő barátnőmet. Jobbra, balra forgolódva nézte, hogy tökéletesen áll-e a ruha rajta, amiből tudtam, Kai van a dologban. Elkaptam róla a tekintetemet és fintorogva gondoltam Lóri kérésére. Mi van, ha csak egy kicsit próbálok beszélni Sanei fejével? Akkor nem érzi majd, hogy ellenzem a vágyait

és legalább Lóri is nyugodtan alhat. Sanei a lelkiismeret miatt úgysem hagyná magának, hogy eluralkodjanak rajta a vágyai, úgyhogy legfeljebb csak időt nyerhetek. De vajon mennyit?

- Kivel beszéltél? – fordult felém Sanei mosolyogva, amikor észre vette, hogy figyelem.

- Minjin-el. – válaszoltam kapásból. Nem mondhattam el neki, hogy a félig volt barátjával, mert, akkor kiborult volna, amit nem akartam. – Tudod az idegesítő gyakornokkal.

- Ja, igen, tudom. – mondta. Kinyúlt az asztalhoz a táskájáért és izgatottan tapsolt egyet. – Indulhatunk?

Szinte húznom kellett magam után a csodálkozó Saneit, aki körülbelül percekig állt volna tátott szájjal az SM épületének halljában. Nem is értem mire ez a felhajtás. Másfél évig Tokióban élt, ahol egészen hasonlóak az épületek, mint itt. De persze már három éve, hogy onnan hazaköltözött, ezért lehet elszokott tőle.

A próbaterembe érve ismét csak úrra lett rajta a döbbenet. Ekkor eszembe jutott az első napom az SMnél, amikor körbe vezettek én meg igyekeztem talicskára pakolni földet súroló államat. Lehet, hogy Sanei is így érezhette magát itt.

Érkezésünkre félbehagyták a próbát a fiúk és ismét körbevették fekete hajú barátnőmet. Elmagyarázták neki mit és miért is próbálnak.

- Tényleg. – karolta át Chen csillogó szemekkel Sanei vállát. – Holnap te is jössz a koncertre, igaz?

- Én nem tudom. – tette fel mentegetőzve a kezét Sanei.

- Naaa, gyereee. – kérlelte őt Chen szinte kocsányon lógó szemekkel, amitől egyre érdeklődőbben bámultam rá. – Nono bevisz téged magával és hátulról, VIP részlegből nézheted a kedvenc előadóidat.

- Úgy sincs más elfoglaltságom. – tárta szét végül Sanei a karját.– Ha Nono megy, én is megyek.

Mindenki örömujjongásban tört ki ezért, rajtam kívül senki nem vette észre Chen egyre vörösödő arcát. Elkaptam a tekintetét, amiből nem sok mindent tudtam legnagyobb bánatomra kiolvasni. Lábjegyzet magamnak: Chen-ssit kifaggatni!

Nem sokkal ezután folytatták a próbát, ami a sarokból néztünk végig. Sanei le se vette a szemét a végig teljes koncentrációba esett Kairól. Úgy bámulta őt, hogy szinte elnyíltak ajkai az élvezettől.

- Csukd be a szádat, Szandi! – böktem egy idő utána az oldalába. – Tizenhétnek érzed magad, igaz?

- Igen, Noncsi. – sóhajtotta ábrándosan. – Álmodunk?

- Ha, igen, akkor soha nem akarok belőle felkelni. – mondtam, amitől felkacagtunk. A vállára hajtva a fejemet figyeltünk tovább. Tökéletes nyarunk lesz az egyszer biztos!

Szokás szerint nyolc órakkor megszólalt az éhségszintjelző lemerültségét jelző férfi gyomor, úgyhogy rendeltünk egy jó nagy adag csirkét. Xiumin és Bakehyun között helyeztem magam kényelembe, és, amíg a jelenleg zöld hajban

tündöklő sráccal beszéltük ki kedvenc közös animénk új részét, éreztem, hogy Baek fél kezével átöleli a derekamat. Egy ideje mertünk csak ennyire közvetlenek, lenni a bandatagok között is mióta nyílt titokká vált nem hivatalosan kimondott kapcsolatunk. Örültem neki, hogy legalább egymás között nem kellett, akkora titokban tartanunk érzéseinket. Való igaz, mindent megadtam volna azért, hogy nyilvánosan is megfoghassuk egymás kezét, vagy elmehessünk egy igazi randira, ami nem nálam van, vagy a titkos Exo lakásban.

A szemem sarkából észrevettem, hogy Sanei Kai mellett ül, amikor valami még jobban megütötte a figyelmemet. Kai keze, Sanei arcán volt. Sanei pedig sűrű szerelmes pillantásokat vetett a fiúra. Ráadásul az ő keze is az arcán lévő férfikézen volt!

Kibontakoztam Baekhyun öleléséből és Saneihez lépve megragadtam a karját megszakítva romantikus pillanatukat.

- Menjünk ki a mosdóba! – szólítottam a lányt meg, aki csalódottan állt fel a földről.

Mi a francért csináltam ezt? Miért kellett tönkre tennem az idillikus jelenetüket?

Cseszd meg, Lóri! Miattad teszem az egészet!

Hoppá, ez a fejezet Nono szemszögéből íródott, mint, ahogy most az elkövetkezendő pár fejezet. Mit gondoltok róla, ez is tetszik nektek? Köszönöm, hogy ma is itt vagytok, holnap találkozunk!

Ui: Mivel Koreában már tizenkettedike van: Boldog Születésnapot drága Prince Kyungsoonak!