Emma

M-m-most mit kéne tennem? Teljesen bealudt. Teljesen. Bealudt. És a combomon fekszik. Én ezt nem bírom. Lassan toljam le magamról és menjek el, vagy itt kéne maradnom? Ha megmozdulok, biztos felkel. De nem akarom, hogy megkérdezze, mi történt. Mert semmi sem történt, de nem tudom, mennyire hinne. Miért aludt el? Ez annyira érthetetlen. Már a személyes jogaimat sértegeti, szerencse, hogy van rajtam harisnya, de így is érzem, ahogy bőre az enyémhez tapad.
    Tegnap annyit edzettem, izomlázam van.

    Ásítottam egyet és kintről még mindig hallottam a madarak csicsergését. Na meg a sikolyokat. Pont ugyanolyan volt, mint tavaly szeptemberben. Akkor sem vettem részt és most sem teszem. Amikor csak lehetett, elkerültem az osztálytársaimat.

    Az év végéig nem hallottam tőlük mást, mint hogy mennyire széles, kerek és dagadt vagyok. Az eddig felépített kis világom romba dőlt egy év alatt. Ez idő alatt apa nem sokat volt otthon és most sem nagyon látogat haza. A hetek, hónapok lassan teltek el, és megtanultam főzni. Eddig mindig gyorsételt ettem, ha nem volt otthon semmilyen maradék. Teljesen megváltozott az étrendem. Nagy részben salátákra és fehér húsra váltottam, de néha napján engedek a csábításnak, és megeszem egy hamburgert, de jóval kevesebbet eszem mint eddig tettem. Edzőterembe járok a héten négyszer és szombatonként futok egyet a parkban.
    Eleinte nagyon nehéz volt megszokni, hogy nem ehetek annyit. Egy alkalommal csak úgy égtek le rólam a kilók, máskor visszahíztam a dupláját. Nem volt egyszerű és sokszor elsírtam magam, mert reménytelennek látszott az egész. A nyárral viszont az időm is kibővült és többet tudtam magamra fordítani. A házban mindenhova kis cetliket ragasztottam, hogy emlékeztessenek a célomról. A mai napig nem szedtem le őket.

    „Fogyj le és akkor lesznek barátaid."

    Remélem, hogy ez így lesz. Annyira szerettem volna barátkozni, de mindenki kiröhögött a súlyom miatt. Azt akartam, hogy az új év egy új énnel kezdődjön. Azt akartam, hogy lássák, engem is befogadhatnak. Megtanultam sminkelni és pár új ruhadarabot is beszereztem. A régi holmijaimat nem dobtam ki. Egy dobozban még mindig a szekrényem mélyén pihennek. Megfogadtam, hogy ma, megpróbálok az egyik lánnyal szóba állni az osztályomból. Csak elfelejtették már, hogy tavaly..kövér voltam. Nem?

    A combomon megmozdult a fiú és meg felriadtam. Nem tudtam, mit kéne tennem, ezért csak lefele bámultam rá. Figyeltem mi lesz a következő lépése.
    -Mmmm... - a hátára fordult majd elkezdett nyújtózkodni.
    N-n-ne... Elkezdtem vörösödni és próbáltam elhúzódzkodni, de már így is a sarokban ültem. Kezeit még mindig felfele tartotta és elkezdett tapogatózni. Nem tudom, hogy tudta-e mit fogdos, de nekem ez nagyon kellemetlen érzés volt.
    Kinyitotta a szemét, miután ásított egy hosszat. Rám nézett lustán, majd keze irányába vezette a tekintetét. Szemei tágra nyíltak és rögtön felpattant. Pár lépést hátrált és a kezeit szorosan a teste mellé szorította.
    -Sajnálom, n-nem akartam. - elfordította a fejét és csak a szekrény polcain pihenő üvegcséket bámulta. Én a karjaimat védekező módba kapcsoltam, szóval keresztbe tettem őket a mellkasom előtt.
    -Nem.. Nem történt semmi. – felkaptam a hátizsákom és kirohantam a folyosóra, ami még mindig üres volt. A „ceremóniának" még közel sem volt vége, de nem volt kedvem a nap többi részében bent maradni. Nem bírtam volna elhaladni mellette, azok után, amik ma történtek.

   Kirobogtam az iskolából és közben még mindig nem éreztem magam biztonságban. Soha senki nem aludt rajtam, és senki az életben nem érintett meg ilyen módon. Mondjuk, nem tudom hibáztatni, mert nem tudott róla. Láttam, hogy neki is kipirosodott az arca, amint meglátta, hol járt a keze.
    Ledermedtem a járda közepén. Most akkor én... elvesztettem a szüzességemet? Elkezdtem pánikolni, mert még csak 18 voltam, de máris megrontott egy fiú. Egy fiú, akit alig ismertem. A táskámban a bérletem után kotorásztam, amikor meghallottam a suli kapujából egy motorkerékpár robaját. Ugye nem?
    Megfordultam és a motoron ott ült Mason, akinek tekintete még mindig ködösen merengett előre, majd láttam, hogy a jobb kezét leemeli a kormányról, megnézi, majd megmarkolja a levegőt párszor.
    Kész, én végeztem ezzel a sráccal. Megtörtént, ami megtörtént, de láthatólag még vissza is idézte. Perverz, faragatlan... Tuskó! Igen, az. Magamban puffogtam, amikor láttam, hogy felém fordul. Rohanni kezdtem a buszmegállóba vöröslő arccal és gyorsan felszálltam az ott várakozó buszra.

    Az úton hazafele sétálva nem tudtam leszakadni a mai eseményekről. Próbáltam a kavicsokat számolgatni, amik a járdára ki lettek rugdosva, de semmi nem terelte el a figyelmemet igazán. Belépve a házba, gyorsan felcsatlakoztam a wifire a mobiltelefonommal és rákerestem a „szüzesség elvesztésének" fogalmára. Mint ahogy az kiderült, egy nő nemű ember csakis úgy veszítheti el a szüzességét, ha... É-értitek mire gondolok, igaz? Ti biztos tudtátok már és hülyét csináltam magamból előttetek.
    Ne hibáztassatok és igen, én is tudom, hogy naiv vagyok. Soha életemben nem volt párkapcsolatom, és nem tudom milyen érzés az, ha egy hím hozzám ér – na persze apán kívül – és ma megijedtem. Csak olyanokat hallottam és olvastam, ahol a lány beszámolt a tapasztalatairól és csak annyit vetett hozzá, hogy nagyon jó érzés volt, amikor hozzáért. Azt hittem, elég, ha egy fiú megérinti a testem privát pontjaimat, és azt hittem ezt hívják a szüzesség elvesztésének. Annyira tudatlannak érzem most magam.
    Levetkőztem és felvettem a Mozartos-tréninges otthoni ruháimat. Sokkal kényelmesebbek voltak, mint a mini szoknya és társai. Igen, azt a kettőt még mindig hordom. De annyira kényelmesek!
    Kontyba tettem a hajam és leültem a nappaliba tévét nézni. Egy komédia közepénél jártam, amikor csöngettek. Annyira nevettem, hogy még ajtónyitás közben sem tudtam visszafogni magam és még azt is elfelejtettem, hogy megnézzem ki csöngetett.
    Amint kinyitottam az ajtót, a mosoly lefagyott az arcomról és a teljesen megálltam bármit is tenni magammal. Mason?!?
    -Elnézést a zavarásért, de nem lakik itt véletlenül Peter Woo Sang Inn? A levelét hozzám dobtá-... - felnézett a levélről rám és ő is ledermedt.
    -Emma...? – nagyon nyeltem és leszegeztem a fejemet, miután bólogattam.
    -Woo Sung Ahn és ő az apukám. – síri csönd. Nem szeretem a csöndet. Túl sok mindenre gondolok egyszerre és annyira kínosnak érzem a helyzetet. Na várjunk.. az is.
    -Te itt.. – a levéllel a kezében mutogatott az ajtóra és próbálta a szavakat keresni.
    -Igen, na szia. – kivettem a levelet a kezéből és bevágtam az ajtót az orra előtt. Behúztam a nappali ablakainak függönyeit és lekuporodtam a kanapéra. Kikapcsoltam a tévét és csak bámultam a bejárati ajtót, ami mögött a srác még mindig le volt fagyva és meg sem volt mozdulva. Ezért jó, hogy apa berakatott sötétített ablakokat az ajtó melletti falba. Mindent látok, de engem senki.

    Pár perc elteltével el is sétált a küszöbről, és az igazat megvallva, érdekelt, hogy hol lakik. Elkerülés szempontjából jobb lett volna, ha kémkedve kipillantok az ablakon és megfigyelem merre megy, de nem ezt tettem. Egyszerűen felkeltem és felmentem a szobámba a táskámat is felcipelve. Ha későn keltem fel iskola napokon, nagyon jó futó edzést tudtam elvégezni a suliba menet, mert a hátamon olyan 4 kilós súlyt cipeltem minden reggel. A legtöbb osztálytársam bent hagyta az iskolában a tankönyveit és csak azokat vitte haza, amiből készülni kellett másnapra. Én ezzel szemben viszont mindent könyvet otthonról hordtam be, mert nem szerettem volna, ha bárki is megtalálja a könyvemet a padom alatti tartóban és belefirkálgat.
    Bepakoltam a táskámba a könyveket, amiket nagy valószínűséggel használni fogunk a holnapi nap folyamán és lebattyogtam a konyhába, hogy vacsorát készítsek. Apa még azóta sem tért vissza, de már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy egy nagy házban csak úgy kongnak a fejemből jövő gondolatok. Hiányzott, ezért arra gondoltam, megkoronázom ezt a páratlanul csodás és felettébb egyszeri, nem egyszeri alkalmat egy kis koreai étellel. Jajangmyeong az egyik legelterjedtebb és legnépszerűbb koreai tésztaétel, ami a koreaiak 98% biztosan fogyaszt egy héten legalább egyszer. Egyszerű elkészíteni. Csak krumpli, hagyma, sertés hús, tészta, na és persze a fő ízt adó: szójababmártás. Ez egy sötét massza, amit sósabb és édesebb változatban is lehet kapni az ázsiai boltokban. Nagyon finom, higgyetek nekem. Tudom, hogy nem a legegészségesebb, de kellett valami, ami elfeledteti velem azt a sok mindent, amit ma átéltem.

    Bekapcsoltam a tűzhelyet és előkészítettem a zöldségeket és a húst. Szép, tökéletes kis apró kockákra vágtam őket és egy nagy tálra pakoltam az egészet, amit aztán a serpenyő mellé raktam, hogy kéznél legyen, ha már az olaj felmelegedett. A telefonomon felmentem a Spotify alkalmazásra és elindítottam a Shake&Dance lejátszási listámat.
    A nyár alatt, amíg edzőterembe jártam, sok új dallal gyarapodott a ismeretem és annyit hallottam őket, hogy azok jelentik mára nekem már a zenét. A Mozartot és kortársait magam mögött hagytam. Az új testemben sokkal jobban éreztem magam. Sokkal könnyebbnek, gyorsabbnak éreztem magam és tele voltam energiával. A ruhák, amikről eddig csak álmodtam, hogy megrendeljem vagy akár megvegyem magamnak, most mind jók voltak rám és nem úgy néztem ki, mint általánosan a kötött sonkák szoktak a hentesnél.

♫ Baby, baby, I feel crazy
Up all night, all night and every day
Give me something, oh, but you say nothing
What is happening to me? ♫

    A kedvenc dalom mostanában! Gyorsan megfogtam a fakanalat, és mint egy konyhatündérhez az illik, mikrofonnak használva hangosan énekelni kezdtem Zayn Malikkal.

♫ I don't wanna live forever, 'cause I know I'll be living in vain
And I don't wanna fit wherever
I just wanna keep calling your name
Until you come back hoooooooome ♫

    Az utolsó hangot jó sokáig kitartottam, de valami fura szagot éreztem. Kiderült, hogy az iménti kis előadás keretében odaégettem a szószt, de szerencsémre még meg lehetett menteni. Gyorsan kiszedtem egy tálba, és leszűrtem a tésztát, ami eddig ott fortyogott a tűzhelyen.
    Éppen előszedtem magamnak a konyhaszekrényből egy kis tálkát és pálcikával az étkezőasztalra helyeztem, amikor csöngettek. Gyors léptekben az ajtóhoz siettem és kinyitottam.
    -MASON??? – ezt nem akartam elhinni.
    Nem lehetséges, hogy ennyiszer összefussak valakivel, akivel nem is akarok találkozni. Vagyis... Régebben nem akartam, most pedig csak félek, hogy furának tart, na meg alvás közben letapizni az embert sem egy jó benyomás így másodjára.
    -C-csáh, csinnnikeeeeeee! Hogy vagyunk ezen a széééép nnnnnaponn? – nekidőlt az ajtófélfának és vigyorgott, akár a tejbe tök.
    -Mit keresel itt? – keresztbe fontam a karjaimat.
    -Semmmi különnnöset, csak gonnnndoltam átjövök bullllizni. – a buli szót megnyomta és csak ekkor csapta meg az orromat a förtelmes alkohol szaga. Részeg volt, de még mennyire. Apa szeretett inni - még amikor fiatalabb voltam -, de hozzá képest szerintem egy medencényi sör vagy akármi is legyen az, de sok lement Mason torkán az biztos.
    -Ugh, mondd csak, mennyit ittál ma? – hátráltam egy lépést, mert inogni kezdett és kiakartam kerülni a lehetséges balesetet. Azt, hogy eldől, és pont rám esik.
    -Csakkkk egy kevvveset. Mé'? – ahogy ezt kimondta, átlépte a küszöböt és belépett a házba.
    -H-hé! Menj ki innen, ez nem a te házad! – a karjánál fogva próbáltam visszarángatni, de sikertelenül. Sokkal erősebb volt nálam, még így is, hogy edzettem.
    -Alszoommmm~ - levetette magát a kanapéra és egy másodperc alatt elaludt.

    Csak ott álltam fölötte és próbáltam kitalálni, mit kellene vele tennem. Felkelteni és az utcára tolni? Szólni a szüleinek? Nem is tudom a telefonszámukat... Nagy sóhajtozva elindultam a konyhába és megvacsoráztam. Éhes voltam, mert ebédet sem ettem és a hasam már nagyokat korgott. A tálat és az evőeszközöket a mosogatóba raktam és szépen elmosogattam. Tudjátok. Tisztaságmániás~
    Ezek után felmentem a szobámba, de még egyszer leellenőriztem, hogy alszik-e. Arra gondoltam, hogy mivel ivott és részeg volt, nem fog felkelni, ezért nem kell miatta aggódnom. Elég volt az, hogy a reggel el kell majd neki magyaráznom mi történt.

    IDŐ:    10:24 du.

    Jaj, de késő van. Nem szoktam általában ilyen későn lefeküdni, és már éreztem is a hatását. A lábaim alig akartak elvinni a szekrényig, hogy átöltözzek. Kulccsal bezártam a szobám ajtaját, aztán aludni mentem.

----------------
Ha tetszik eddig akkor kérlek adj egy csillagot a sztorimra és írj kommentet 😍