"Ha egy cseppet is úgy érzed nem vagy biztonságban fuss, fuss lányom"

A szemeim nehezen nyíltak ki az erősen bejövő fénytől. Fehér takaróval voltam betakarva. Hitelen ért a felismerés nekem nem fehér paplanom van. A szemem a szoba falaira és bútorzatára vezettem. A szoba minden egyes része fehér volt. A bútorok, a függöny, a fal. Megpróbáltam felülni, de a lábam ólom súlyúnak éreztem. A kezem a hátam mögé tettem és erőlködve de feltornáztam magam. Eszembe jutottak emlékképek a tegnapról, halk beszélgetések.

"-Hogy nem vagy rá képes vigyázni? Ha már kiengeded abból a pöcegödörből, amit háznak nevezel akkor rajta tarthatnád a szemed.

-Nekem te ne mond meg mit csináljak, Rhys."

"Elfogom venni tőled, nálad csak jobb embert érdemel. Nálad csak jobb emberek vannak.

-A por miatt mondod? Egyébként is nem tudsz te semmit róla.

-Miért te igen?

-Nem veheted el tőlem."

Emlékszem dulakodások hangjára, síkításra de arra nem, hogy én sikítottam-e vagy más. Felkaptam a fejem az ajtó zörgésére. A bálos férfi lépett be az ajtón.

-Jobban vagy kedvesem? - kérdezte udvariasan majd leült az ágyra, közel hozzám. A közelsége egyáltalán nem feszélyezett vagy rémisztett meg. Pedig nem is tudtam mi történt velem.

-Kipihentnek érzem magam. - feleltem.

-Kérlek ne haragudj rám de kénytelen voltam altatót beadni neked.

-Biztos volt rá oka.

-Ez így van. Had segítselek le az étkezőbe biztos van jó pár kérdésed. - bólintottam majd megvártam még leszállt az ágyról és arrébb hajtottam a paplant. Ekkor vettem észre, hogy nem a saját ruháim vannak rajtam. Ránéztem válaszra várva. Vajon ő öltöztetett át? A gondolatba már bele is pirultam.

-Nem, nem én voltam. -bólintottam ő pedig menyasszony pózban felkapott. Bevillant egy kép ahol mocskos és csapzott vagyok és ugyan így cipelt. Ezen gondolkodtam míg levitt az étkezőbe. Kihúzta nekem a széket majd mellém ült." Hallgatlak" - mondta és várta a kérdéseimet.

-Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol vagyok? Hogy hívnak és...

-Lassíts egyszerre csak egyet.

-Hogy hívnak?-kérdeztem és epekedve vártam, hogy válaszoljon.

-Rhys. - erre a névre emlékeztem. Ő lenne az tényleg?

-Rendben, hol vagyok és hogy kerültem ide?

- A házamban vagy és én hoztalak el Magnustól.

-Várj. Csak úgy el tudtál hozni tőle? - kérdeztem kissé haragosan. - Tehát bármikor elhoszhattál volna tőle?

-Ez nem ilyen egyszerű...

-Tudod te miket kellett kiállnom, látnom vagy éppen eltűrnöm? - vágtam a szavába és most egyáltalán nem érdekelt az etikett.

-Nem hozhattalak volna el bármikor.

-Akkor miért most? Mi történt, hogy most hoztál el? Egyáltalán miért tetted? Megsajnáltál? - emeltem fel a hangom és tényleg kezdtem összezavarodni.

-Nyugodj meg kérlek elfogom magyarázni de még nem most. Mindenre választ fogsz kapni csak egyszerre ez nagyon sok. - csendben emésztettem a hallottakat és gondolkodtam a következő kérdésen.

-Honnan ismered Magnust látszik, hogy ellenszenvet táplálsz iránta. Megtudom érteni de neked mi okod van gyűlölni? - sóhajtott. A testtartása megrogyott mint aki elakar bújni a kérdéseim elől holott ő ajánlotta fel a lehetőséget.

-Erről nagyon nehéz nekem beszélni és nem most fogom megosztani veled a múltam sötét titkait. - állt fel hirtelen. Lehunytam a szemem egy pillanatra és újra kinyitottam elnézést kell kérnem.

-Sajnálom, hogy ennyire tolakodó voltam és hogy nem hagytam tiszteletben a magánszférád. - bólintott majd vissza ült. Arra gondoltam nem kérdezek nagy szabásút.

-Hány éves vagy? - kérdeztem illetlen  volt tőlem de felemeltem az egyik szemöldököm. Elmosolyodott.

-30 évet tudhatok magam mögött. - Hát azt egyből gondoltam, hogy férfi de nem látszik rajta hogy ennyi idős lenne.

-Miért fehér az egész szoba ahol elhelyeztél? - felnevetett.

-Ez az én hóbórtom, hobbim. Tudod minden szobának adok egy szint és az alapján rendezem be én magam. Nagyon izgalmas. Majd később meglátod azért ilyen hatalmas ez a ház.

-Miért pont a fehérbe tettél?

-Tudod mikor rád nézek egy angyalt látok. - közelebb ült - angyali az arcod, a hajad, a kisugárzásod. Mintha te lennél a megtestesült mennyország. De úgy éreztem az ördög karmaiba kerültél és muszáj volt segítenem rajtad. Cserébe remélem itt maradsz velem a házban és boldoggá teszed a mindennapjaim. - elpirultam, nem mertem a szemébe nézni de mikor azt mondta hogy maradhatok. Muszáj volt egy kérdést feltennem.

-Úgy érted elmehetek innen?

-Igen bár mélységesen lesújtana.

-De kijárhatok a házból mint egy rendes ember? Nem kell itt benn lennem mindig?

-Dehogy kell. Csak óvatosan. - megöleltem és örömkönnyek hullottak a szemeimből. Letörölte a könnyeimet. - Remélem mindketten boldoggá tudjuk tenni a másikat. - motyogott de már abszolút nem figyeltem.

Azon gondolkodtam miket fogok tenni, miket fogok csinálni az itt létem alatt. Festhetek szabadon, eljárhatok erre-arra és minden remek lesz. Bár abba már nem gondoltam bele, hogy egy férfivel vagyok összezárva egy hatalmas házban. Sose tudom felmérni a kockázatot és rettentően naiv vagyok. Talán elkellett volna fogadnom a lelépési lehetőséget mikor még lehetett de hova mehettem volna? Mit csináltam volna? Egyenlőre örültem a jónak, de aggódtam a jövőért. Bántana Rhys? Megverne ha nem engedelmeskednék neki? Nem mertem mélyebben beletemetkezni a kérdésekbe. Talán végleg elnyelt volna.