"Mindig átfognak nézni rajtad ha nem tanulod meg felemelni a fejed"

-Ne! Kérem ne! Nagyságos uram kérem, bocsásson meg! Bármit megteszek ,hogy....-csattan egy pofon. Elerednek a könnyeim.

-Tudod, hogy megérdemled?-tette fel a kérdést, amit már oly' sokszor hallottam. "Megérdemled" "Haszontalan" "Semmirekellő" Rád nézni is szégyen" visszhangoztak bennem a szavak, amik évek óta tovább és tovább őrlődtek bennem.

-Igen, nagyságos uram mindent megérdemlek azért amit elkövettem kérem, büntessen meg ahogy gondolja.- bár szemei lyukat égetnek a lelkembe, állom a tekintetét, az egyetlen dolog, amire megtanított anyám az ez.

-Szeretem mikor könyörögsz. Miután anyád meghalt és rám hagyott azóta minden percem öröm, amit veled tölthetek.-legugolt hozzám és a karomnál fogva felrángatott. Nem álltam ellen, se olyan helyzetben, se olyan erőviszonyok között nem vagyok. A nagyságos nagyon magas és ki gyúrt férfi, fekete haja és borostás arca van, ami egy csepp könyörületet vagy jó szándékot sem enged mutatni. Talán, azt hiszi ha kedves, akkor sebezhetővé válik.

-Tudod mennyit ért ez a váza?-mutat a porban lévő kék cserép darabokra, csak nézem és elmerülök a már felismerhetetlen részekben. Csodaszép volt én pedig levertem.

-Ledolgozom, nagyságos uram.-emeltem az úrra a tekintetem.

-Az nem fog menni. Többet ért mint amennyit valaha is dolgozni fogsz. - tűnődött el, aztán mintha megvilágosodott volna széles mosoly terült szét az arcán, amire már mondhatnám, hogy jól áll neki de tudtam, bármit is fog mondani az nekem lesz rossz. - Viszont lehet érted vissza kapom az árát.

-Kérem ne tegye ezt! Nagyságos Uram kérem ne! - Elakar adni? Vajon így érti?

-Késő bánat Megara. Holnap elviszlek a piacra és nem lesz kegyelem.-azzal felrángatott és bezárt a pincébe. A hideg, nyirkos, koszos pincébe. Eddig se voltam valami tiszta de ezek után? A poros kezemre pillantottam és a piros véraláfutásra a jobb karomon, akkor lett olyan mikor megragadott az úr. Végig húztam az ujjam a felületen, felszisszentem. O istenem mi lesz így velem? Összekuporodtam az egyik sarokban majd pár óra múlva elaludtam.

Reggel a vas ajtó nyikorgására keltem és a leheletnyi fényre, ami az ajtó alatt besütött. Nem szóltam a nagyságoshoz, ő se szólt hozzám.

-Így senki se fog meg venni.-Suttogta maga elé majd egy kést vett elő, amivel eléggé megijesztett. Levágta a szoknyám alját és a hosszú ujját is lerángatta rólam. Sírtam, annyira szégyenkeztem a külsőm miatt, megmosta az arcom majd kiengedte a vöröses hajam. Nagyon félek.

-Nézz a szemembe Megara.-úgy tettem, ahogy arra kért.- Remélem másnál jobb helyed lesz és megtanít a jó modora- egy kis együtt érzés igazán jól esett volna. Majd követtem. Ki a szobából, a házból, a környékről.

Mindenki megbámult az utcákon, ahol végig mentünk. A nagyságos úr mögé bújtam míg oda értünk ugyan is később maga elé húzott, hogy jól látható legyek még mielőtt fel vezetnek az emelvényre. Az emelvényen sok lány megfordult. Voltak más nemzetiségű lányok, voltak akiken nyomott hagyott az idő vasfoga, még igazán fiatal gyerekek is felvonultak, akiket talán még magamnál is jobban sajnáltam. A számom 345 és mikor kimondták felkeltett sétálnom a fából tákolt emelvényre. Végig lesütöttem a szemem, nem mertem kinézni a "közönségre" disznónak éreztem magam, aminek itt a vágás ideje. Lassan megfordultam, mint egy kirakati bábu, amit bárki bárhogy megszemlélhet. A szégyen csak úgy égette az arcom, attól féltem bármelyik pillanatban úgy elgyengülök a lábam, hogy többé nem állok fel.

-Jöjjenek közelebb urak! Ez a lány igazi ritkaság! Urak emeljék a téteket.

-20* , 50*, 80*, 125*, 200*, 500*-lefagytam az árak hallatán. Ennyit tényleg nem tudok keresni egy életen át sem.

-1000*-a tömeg elcsöndesült én is levegő után kaptam. Senki sem adott többet. Látnom kellett, azt aki ennyi pénzt adott ki értem. Kinek érek ennyit? Felemeltem a fejem ám senkivel sem fonódott össze a tekintetem. Majd leléptem az emelvényről én voltam a legdrágábban elkelt áru. Borzalmas.

-Hát Megara itt a búcsú ideje.-mondta a nagyságos.

-Igen azt hiszem így van.-meghajoltam és utoljára a fekete szempárba néznem, amiben mintha aggódás csillogott volna. Egy gyengéd puszit hintett a homlokomra és elment. Tudtam soha többé nem látom.

-Hát itt vagy kislány!-puszilta meg valaki hátulról a hajam. Nagyon megijedtem. Végig futott rajtam a remegés.-Én vagyok az, aki megvett. Mától az én tulajdonom vagy. Értetted?

-I..igen nagys.. hogyan szólíthatom uram?-fordultam vele szembe. A szemem elkerekedett mikor megláttam az igen fiatal és markáns fiatalembert.

-Hogyan akartál?

-N..nagyságos Úrnak.-hebegtem habogtam.

-Így kellett hívnod azt akitől megvettelek?-húzta fel a szemöldökét.

-Igen.-sütöm le a szemeimet.

-Gazdámnak. Azt akarom ,hogy mindenki tudja az enyém vagy.-emelte meg az állam.

-Igen, gazdám.

- Helyes. Most pedig lovas szekérrel haza megyünk. Aztán ott megbeszéljük a szabályokat.-megfogta a kezem és elkezdett az egyik irányba húzni.

-Értettem.- az út csendben telt. Gazdám nem szólt semmit, én pedig kifelé néztem és gyönyörködtet a tájban. Egy erdőn haladtunk át és egy kis patak is útba esett. Ám a szám is tátva maradt mikor megpillantottam a kastélyt. Mikor beléptünk a személyzet sürgött-forgott, de ahogy a gazdám elé értek, mind meghajoltak.

Végig mentünk a házon és megmutatta a szobámat. Gyönyörű volt az egész. Sehol egy porszem vagy egy pókháló. Majdnem sírva fakadtam mikor megláttam a francia ágyat a szoba közepén. A vaj színű falak és az óriás ablakok barátságos kisugárzása nagyon tetszett.

-Tetszik?-Hát még jó

-Igen, hihetetlenül szép. Nagyon köszönöm.

-Ez semmiség. Na ülj le és beszélgessünk. A szabályok.
Mindig azt kell csinálnod, ami mondok ahogy mondom és amikor mondom. Dolgozni fogsz.-nyeltem egyet.-Van egy vendéglőm. Ott fogsz dolgozni. Azt viszont tudnod kell, hogy a vendégek nagyon szeretnék incselkedni. Nem állhatsz velük szóba, tisztelned kell őket de nem érhetnek hozzád. Később tudni fogják, hogy az enyém van.

-É..értettem.

-Én is így gondoltam. De mond miért vagy ilyen félénk?

-Nem tudom a gazdám ,hogy érezné magát a helyemben. Apám megbetegedett és anya ápolta, közben megszülettem és és borzasztó nagy szegénységben éltünk anyám is beteg lett és miután elvitte a kór koldulnom kellett és a nagyságos Úr fogadott be folyton vert, bántott én pedig még is is minden nap hálát adtam az égnek, hogy van tető a fejem felett. Aminap összetörtem egy vázát a gondatlan cselekedetemmel és a nagyságos nagyon mérges lett. Azt mondta elad ugyanis egy élet alatt nem tudnám annak az antik vázának megkeresni az árát. És így kötöttem ki a piacon ahol liciteket tettek rám ,mint egy állatra és a férfiak nyálcsorgatva bámulták minden lépésemet. Aztán a gazdám pedig meg vett annyi pénzért, mint amennyit egy élet alatt nem keresek. És én annyira sajnálom,hogy kifakadtam kérem bocsásson meg annyira sajnálom.-letérdeltem elé és a fejemet lehajtottam ,hogy bármikor megüthessen. Jaj Istenem bárcsak ne tenné.

-Nem tudom miért csinálod, ezt de most megváltoznak a dolgok addig nem bántalak míg okot nem adsz rá. És szerintem nem lesz olyan ok.

-O.. köszönöm. Nagyon szépen köszönöm.-hálálkodtam.

-Semmiség. Viszont még ma este kezdesz. A szobalány hoz neked föl megfelelő ruhát. Kicsit pihenj van két órád utána indulunk. Nincs messze.

-Rendben ,köszönöm.-felállt majd kiment az ajtón. 10 perc múlva megjelent az a bizonyos szobalány

-Nevem Alexandra.

-Én Megara vagyok. Örvendek a találkozásnak.-nyújtottam a kezem de ő kikerekedett szemekkel nézte azt.

-Nem szabad kezet fognunk ön az úr tulajdona felsőbb rendű, mint mi.

-De hát én nem....

-Akkor sem szabad.

-Értem.

-Na de most szép ruhába öltözhet. Parancsoljon.-adott a kezembe egy ruhát. A szoknya leért a térdemig aminek nagyon örültem. Vastag pántos volt de nem takart túl sokat a mellrészén.Jaj... felvettem. Alexandra megfésült de kiengedve hagyta a hajamat. Az egyik oldalt azért eltűzte, hogy a szemem látszódjon.
Miután kész voltam a gazda jött értem.

-Csodálatos vagy Aranyom.

-K..köszönöm.-pirultam el, egyből lefelé szegeztem a fejem

-Na gyere! - Megfogta a kezemet és elindultunk a vendéglőbe. Mindenki nézett minket, ami nagyon zavart.

-Na most itt is vagyunk.-mondta majd belépett a lengőajtós vendéglőbe. Ami szerintem inkább egy kocsmára vagy boros pincére hasonlított. Érkezésünkre sokan felkapták a fejüket. Persze voltak akik nem figyeltek ránk ,mert annyira nem voltak eszméletüknél ,mint az elvárható.

Nem tetszik,hogy megbámulnak de úgy látom ehhez hozzá kell szoknom, bár ne kellene!

A gazdám megmutatta ,hogy mit hogyan csináljak és egy kicsit incselkedjek a vendégekkel, ami már most tudom nem fog menni valami rózsásan. 4 korsó sört kell kivinnem az egyik asztalhoz. Felemelt fejjel sétáltam a tálcával a kezemben egyensúlyozva. Oda értem és letettem a 4 úr elé a 4 korsó sört. Fordultam volna el mikor az egyik ráfogott a csuklómra.

-Szépségem, ne hagyj itt minket.

-Hozhatok még valamit? - uram, néztem az idős úrra.

-Nem.-mondta nekem pedig a szívem is kiugrott a helyéről. Légy tisztelet teljes! Mondtam magamnak.

-És tudok valamiben segíteni? - kérdeztem még mindig udvariasan.

-Hát azt ne tud még miben kéne segítened. Gyere ülj le mellénk!

-Attól tartok uram azt nekem nem szabad.-rántotta ki a kezem a szorításából.

-Na gyere, nem fog senki sem haragudni.

-Abban biztos vagyok, hogy az urak élveznek a kellemes társaságom de lehet ez az érzés nem kölcsönös számomra. Szóval ha nem haragudna meg folytatnám a munkám.

-Hogy merészeled te szolga. - és azzal a lendülettel úgy megütött, hogy elterültem a földön. Mindenki egy pillanatra elcsendesült. A gazdám pedig, amint meglátta mi történt futott hozzánk és rohadt mérges volt. Attól féltem ő is megüt, mert már az első napon bajba keveredtem. De oda jött és felsegített.

-Lám csak, lám csak kit látnak szemeim Magnus megtaníthatná a szolgáló lányt hogyan viselkedjen.-nagyon féltem, de maga mögé húzott.

-Hát Fedrick Gróf maga pedig önkontrollt gyakorolhatna. Mit képzel!? Megara az én tulajdonom. Maga pedig bántotta.

-Hát inkább elvinném egy körre. Biztos megtudunk egyezni egy árban. Ugyan, tudod mire gondolok.

-Kár hogy értem mire gondol- azzal úgy megütötte a Grófot, hogy annak orra vére el is eredt. De az úr nem állt meg egy ütésnél. A következő ütéssel földre terítette a nagy darab férfit. Feltűrte az ingujját és folytatta volna ha nem fogtam volna meg a kezét. Az ingerült tekintetébe néztem és vártam egy pillanatot mielőtt megszólaltam.

-Nem éri meg gazdám, ne mocskolja be a kezét egy ilyen gerinctelen alak miatt. Most már biztosan megtanulta a leckét. - Magnus leengedte a karját aztán ráfogott a csuklómra. Elindultunk kifelé de még egyszer hátra fordult és azt mondta :

"-Ha még egyszer meglátlak itt, nem csak te nem úszod meg élve."

Mikor visszaértünk a kastélyba Magnus továbbra is ingerült volt. Dolgokat csapkodott a falnak, Alexandra pedig nem győzte őket összetakarítani. Én pedig csak álltam és minden csapásnál, azt hittem én leszek a következő.

-Megara menj a szobádba, majd Alexandra felkísér.- szólásra nyitottam volna a szám ám az úr hátat fordított és kisétált az ajtón.

-Ilyenkor hova, megy? - kérdeztem Alexandrát, miközben a lépcsőn mentünk felfelé.

-Szerintem jobb ha nem tudja. Kérem a saját érdekében, az úr bármire képes. Ne haragítsa magára és ami a legfontosabb, mindig tegye, amit mond.

Nem értettem mire ez a nagy titkolózás, de amint bele gondoltam egyből kirázott a hideg. Borzasztó dolgokat művelhet az úr. Hiszen bármit, bármikor megtehet. Félve hunytam le a szemem és hajtottam a fejem alvásra.