"A bűntudat állandó dolog"

Hangos mennydörgésre riadtam fel. A Nap sem sütött és hideg levegő áramlott be a résnyire nyitott ablakon. Feltápászkodtam majd megindultam az ablak felé. Elhúztam a függönyt, hogy jobban az ablak kilincséhez férjek. Sötét felhőket fújt erre a szél úgy tűnik egész nap ilyen ítélet idő lesz. Lovaskocsi ajtó csapására lettem figyelmes így az égről elkaptam a tekintetem és lefelé kémleltem. Két férfi egy igen ismerős alakot hurcolt ki a kocsiból, aki egy hölggyel érkezett. Nem tűnt szívélyesnek a vendéglátás ár ha egyáltalán vendégekről van szó. A szám elé kaptam a kezem mikor az egyik férfi a nőbe rúgott. Magnus csinálja ezt? De vajon miért? Mit követhettek el? Nem lehet egyszerűen megbeszélni? Az úr térdre esett és felnézett, egyenesen a szemembe. Eszembe jutott honnan volt ismerős. Ő az üzlettársa Magnusnak. A férfi könyörgően nézett rám ,kétségbeesetten de ugyan én mit tehetnék? Megakartam tudni mi folyik itt, hogy tudnék e segíteni nekik. Felöltöztem és leszaladtam a lépcsőn. Aztán lassítottam a lépteimen mikor megláttam a személyzetet. Még mindig a bál után takarítanak. Ki akartam lépni az ajtón de Alexa megakadályozott.

-Esik az eső hölgyem ,kérem ne menjen ki!- fogta meg a karom így akart megakadályozni bármilyen meggondolatlan cselekedetben.

-Ki kell mennem szívni egy kis friss levegőt.-próbáltam kitépni a csuklóm a szorításából.

-Ez ne a legalkalmasabb pillanat. Az úr nincs a házban és az eső is zuhog. Kérem ne sodorja magát bajba. Tudom, hogy nem levegőzni szeretne. Ha ebbe beleavatkozik nem tudom az úr mit fog önnel tenni.-őszintén megrémisztett, amit Alexa mondott. Talán vissza kellene mennem a szobába és úgy tenni ,mintha nem is láttam volna semmit. Eközben pedig két élet veszti életét csak azért mert nem volt elég bátorságom ki lépni azon a nyomorult ajtón.

-Alexa milyen üzletet kötött Magnus a bál éjszakáján?- kíváncsiskodtam.

-Ezt csak az úr tudhatja, nem oszt meg velem ilyen belsőséges információt de ami mait illeti valami bizonyára nagyon félre sikerülhetett.-bólintottam és úgy tettem, mint aki vissza megy a szobájába de, amint Alexát nem láttam már kinn voltam az ajtón.

A kocsitól egészen egy csapóajtóig követtem a dulakodás nyomokat a sárban. Borzasztóan rettegtem még is meg kellett tudnom az igazat. Halkan felnyitottam a csapóajtót és egy lépcső tárult fel előttem, ami egyenes út volt a sötétségbe. Mély levegőt vettem majd ráléptem az első fokra és becsuktam magam után az ajtót. Lassan közlekedtem néha bele kellett kapaszkodnom a nedves falba nehogy lecsússzak a lépcsőn. Ahogy közeledtem a fokok végeztéhez egyre hangosabban hallottam a kiabálásokat, könyörgéseket.

-Miért nem tudod betartani az egyesség rád eső részét? Talán ennyire nehéz jó árút szerezni ?

-Miről beszél?-hallottam meg a női hangot.

-A feleséged nem is tudja, hogy lopsz, csalsz és még hazudsz is?

-K..kérlek Magnus őt hagyd ki ebből nem véletlenül nem avattam be nem akarom, hogy baja legyen.-csuklott el a hangja.

-Erre előbb kellett volna gondolnod, mondjuk nem is tudom mielőtt átvertél.-nevetett fel. A hangja vissza verődött a falakról, nekem pedig a hátamon is felállt a szőr. Leértem és szinte a falba préselődve követtem a fényfoszlányokat. Majd behúzódtam a sarokba. Onnan pedig mindent láttam.

A férfi és a felesége egy székhez volt kötözve Magnus pedig ott ordibált felettük, a nő sírt és kapálózott a férfi meglepően nyugodtnak tűnt. Aztán észrevetten, hogy egy kést szorongat a kezében és azzal vágja el a kötelet. Csak ,hogy nem csak én figyeltem fel erre hanem az úr egyik embere is. Felrántotta és kicsavarta a kezéből a támadóeszközt.

-Most komolyan azt hiszed ezzel bármire is mész? Ugye tudod ezzel megpecsételted a feleséged és a saját sorsodat is.- a férfit lefogták. Magnus elindult a nő felé. Becsuktam a szemem és nem is mertem gondolni arra ,hogy mi történhet.A nő sikított én pedig kinyitottam a szemem. Magnus kegyetlenül magáévá tette az az élvezet az arcán végre kiélhette magát. A férfi üvöltözött ,oda akart menni megölni az urat ,sírva fakadtam és elgondolkodtam ha engem itt talál én is így járok.

Remegtem a félelemtől nagy nehezen de elindultam a csapóajtó felé. Alig láttam már a könnyeimtől mikor elértem a lépcsősor alját. Megálltam. Nem szabadna ,hogy ez a lépcső legyen a vesztem. Letöröltem a könnyeimet majd elindultam felfele. Mikor az ajtóhoz értem megszűntek a kiabálások és én tudtam mindketten szörnyű halált haltak. Futottam vissza, a szobámig meg sem álltam. Levettem a ruhám majd megfürödtem hideg vízben, lemostam magamról a sarat, a mocskot talán a felelősséget és a bűntudatot is. Megállíthattam volna. Képes lettem volna rá de rettegés megbénít és megfutamodásra késztet. A ruhát begyűrtem az óriás ruhás szekrénybe és vissza feküdtem az ágyba. Még sokáig zaklatott voltam és kapkodva vettem a levegőt ,aztán minden rám nehezedett és az érzéseim belepréseltek a párnákba és alvásra késztettek.

Álmomban egy virágos réten jártam, rengeteg szín tárult elém. Úgy lefestettem volna őket de sem a rajzolás, sem a festészet nem az erősségem most mégis úgy vágytam rá. Az ecsetet a kezembe fogni lágy mozdulatokkal belemártani a festékpalettába, össze mosni a színeket annyira, hogy azok egy egészet alkossanak. Megráztam a fejem majd egy fakunyhóhoz sétáltam. Kopogtam de nem jött válasz ,benéztem az ablakon de nem láttam semmit, a függöny el volt húzva. Benyitottam az ajtón. Minden vérben ázott. Testrészek voltak elszórva szerte a kis házban. Rettentő hullaszag terjengett, az arcom elé kaptam a kezem és sírtam, sikítottam.

-Nem! Nem!-kiáltottam majd kifutottam és térdre estem. Zokogva ébredtem. Alexa és az úr a szobámban voltak. A gazdám mellettem ült és keze az arcomat érintette.

-Tss...semmi baj !- nyugtatott miközben nekem a szívem is kiugrott a helyéről. Megölelt én pedig hagytam. Hagytam, hogy egy gyilkos a karjaiba zárjon és azt éreztesse velem neki én vagyok a legdrágább kincse, pedig bántott. Akkor bánt, amikor akar, azt tesz velem amihez éppen kedve támad, talán én vagyok az akin kitölti a haragját. Egy tárgy vagyok és annak is kezel egy cseppet sem hagyja ,hogy embernek érezzem magam és talán igaza is van. Mit érdemlek én ? Mit tettem a világért? És akkor a mécses el tört. Mit tett értem a világ? Oh Istenem! Vigasztalhatatlan voltam. Ebből talán tényleg nincs kiút.