Sziasztok! 

Sikeresen átírtam! 

:P

Főleg a közepén látszik ahova betettem  még egy kis huncutságot, de mindenhol próbáltam javítani.

A nevem Yamaken Toro a Yamaguchi klánból. Amióta az eszemet tudom emberekkel vagyok körülvéve, főleg a családi birtokon. Én a főházban lakom a szüleimmel, de van pár kisebb épületünk a telken ahol az alkalmazottakat szállásoltuk el. Sokan szeretnek közülük, még többen félnek tőlem, annak ellenére, hogy nem harapok. Persze a bizalmamért meg kell dolgozni, de nem véletlen. A maffia koronázatlan hercege vagyok. Emellett egyetemista. Bennel a gyerekkori barátommal ugyanarra a szakra jelentkeztünk. A srác egy istenverte zseni, aki bármilyen drogot elkészít. Én ott még nem tartok, de van annyi eszem mint neki, csak szerintem az egészséges elmének több pihenésre van szüksége. Sokkal-sokkal többre...

Visszatérve tehát, mindössze annyi a különbség köztünk, hogy Beni önszántából van az egyetemen, engem pedig apám küldött. Általában dróton rángat, és az esetek többségében hagyom magam. Ilyenkor mindig büszke rám, amúgy meg az isten se tudja. Leginkább irányítani szeret.

Miattam aztán nem kell aggódnia, elvégre az egyetemen vannak a legjobb bulik! Van időm kijárni ezt a sulit, nem probléma. Had legyen boldog az öreg is. Benyakalom a felsőfokú kémiát, aztán átmegyek a zeneakadémiára, amit valóban szeretnék. Csupán egy stúdió kellene még, ahol addig is dolgozhatok, hogy ne zavarjon senki.

- Mami, vedd meg nekem azt a házat... - kérleltem a fő támogatómat, bár nem voltam benne biztos, hogy pihenés közben kellene zavarnom, amikor a medence szélén napozik.

- Fiam, először a kötelességeid lásd el. Majd ha felnőttél beszélhetünk róla. – Le akar pattintani. Ki látott még ilyet?

- Nem kezelhetsz életem végéig gyerekként! Lassan a huszonkét éves vagyok, felnőttnek számítok.

- Agyilag nem. – rezzenéstelen arccal szembesített gondolataival, s közben lejjebb húzta orrán a napszemüveget - Tegnap felhívott valami Natsume, a tanárod, hogy csak bingóztál a teszten.

Hát, igen, a szórakozás egyedül akkor az igazi ha van tétje! - És? Messze voltam a bukástól. Hármas lett. – Miért nem ért meg?

- Oké, vettem, az én hibám, mert elkényeztettelek. – hessegetett el a kezével, hogy ne idegesítsem tovább, de meg akartam nyugtatni, nem mellesleg kellett az a ház.

- Ne ostorozd magad. Ezen már úgy se lehet segíteni. – csóváltam meg a fejem – Viszont lehetnék én a világ legboldogabb elkényeztetett gyereke, ha megvennéd...

- Tudod mit? – emelte fel az ujját, hogy megállítson a mondandómban - Ne vitázzunk, írd fel a karácsonyi listádra.

- Ne csináld, még csak május van. – vetettem térdre magam mellette, s megpusziltam a kezét – Én bármit megtennék érted.

- Mint a múltkor amikor kértelek, hogy dobd ki a szobádból a szemetet?

- Ahj, anya...félremagyarázod. Akkor azt mondtad idézlek: „Legalább magadért tedd meg, ha másért nem." Szóval engem az előtt se zavart..

- Az idegeimre akarsz menni? – Kevés gyakorlata volt anyámnak abban, hogy végighallgasson, azonban sose haragudtam rá emiatt.

- Ez beugratós kérdés? – Nem tudtam mi a helyes válasz, de rángatózott az arca, ezért a középutat választottam. - Talán egy kicsit..

Apa felsóhajtott mellette, s letette az újságját. - Ha hamarabb kell, a menyasszonyod családjától kunyerálj. Nekünk elég pénzbe fog kerülni az esküvő.

- Mi? Hogy kitől? – Számtalanszor próbálkoztak már ilyesféle hülyeséggel, de maga a szó is távol áll tőlem, hogy házasság, bármit is jelentsen egy nővel együtt élni. Ebbe nem megyek bele. - Megmondtam, nem veszek el senkit. Felejtsétek el!

- Dehogynem! Noha egy kisebb klánból való, ebből most nem mászol ki.. Jól jövedelmez nekünk ez a házasság.

- Van elég pénzünk, vagy ne mondd, hogy csődbe vittél minket! – Szemtelenséggel palástoltam a haragom amit per pillanat éreztem. Van egyáltalán értelme ilyet másra erőszakolni?

- Te fogsz csődbe vinni a szererencsejátékaiddal. A több mindig jobb, főleg ha belőled indulunk ki!

- Azt se tudom hogy néz ki. – Na meg persze csaj...pont annyi mindent tudnék kezdeni vele, mint egy púppal a hátamon. De ezt még nem mondtam el neki, mert nem állna jól nekem a halál. Persze szeretem, hogy világosabb a bőröm az átlagnál, de nem harcolok érte mindenáron.

- Sejtettem, hogy ez lesz. Nesze, itt egy kép. Direkt neked kértem, tessék.

- Aha. – Pislantottam a fotóra, amin furcsa mód két ember szerepelt. – És melyiket kéne elvennem?

- Hülye vagy fiam! - nézett mérgesen apa – A lányt. Azt mondták férjet keresnek. Miért kéne a srácot? Az a testvére.

- Ó, hát jó végülis mindegy. A válaszom: NEM. – Ez a nem, pedig épp elég határozottan csúszott ki a számból, mégis ráerősítettem egy szemöldök ráncolással. Biztos nem házasodom ebbe a családba...

A csajhoz közöm sincs, lehet jó ember, de hogy a mellette pózoló gyerek egy orbitális seggfej, azt frankón mondom. Ő az első számú bizonyíték arra, hogy szív nélkül lehet élni. Már a megismerkedésünkkor kiderült az egyetemen. El se tudom képzelni mi lenne ha beültetnének neki egyet, ami dobog.

A megismerkedésünk napján éppen reggeliért álltam sorba a büfébe mögötte, mikor szó szerint belém botlott. Pedig eleinte annyira örültem a fejemnek, hogy csak ketten vagyunk, nincs az a hosszú várakozás, ám leöntött a kávéjával...

- Francba ember! - kiáltok fel a forró italtól, ahogy végigfolyik a mellkasomon égetve, azonban a srác rögtön elhúzta a nyakánál az ingem, és alá fújva enyhítette a fájdalmat. Finom illata megcsapta az orrom a közelsége miatt, s kénytelen voltam jobban megnézni magamnak ki szerencsétlenkedik.

És basszus nem ismerem ugyan, de állati jól nézett ki.

Még sosem láttam ilyen tökéletesen metszett külföldi vonásokat egy japán arcon sem. Rövid szőke haja enyhén a fáradtan elhúzódó szemeibe nyúlt, ráadásul magasabb volt mint én, mégis ázsiai.

Határozottan ázsiai. Fura, de jól áll neki. Izmos alkarján az ér kifeszül mialatt görcsösen fogja az ingem, a vállai mögött pedig szinte elbújhatnék akkora. Már-már túl izmos ahhoz, hogy tetsszen, hát ennyiben maradtam magammal.

- J- jól vagyok! – Makogom, mert nem elég, hogy szexuálisan inzultálva fujkod, de hirtelen lekapta a pulcsiját. Abszolút nem bírtam ezt a fajta nyomást!

- Tessék vedd majd át! – dobta az arcomba váratlanul – És ne bámulj senkit így, mert félreértik.

Öm..tessék? Olyan nagyra van magával mintha legalább ő lenne az egyetem királynője. Hogy képzeli? Az enyhe kifejezés, hogy nem örülök annak a hangnemnek amit megenged. Még csak bocsánatot, se kér? – Várj! – markolom meg fejemen a göncét lépve egyet. – Ki a francnak kellene a gyászos pulcsid?

Szemtől-szembe akartam nézni vele amikor elküldöm a francba, és mi történik? Mint a béka szétterülök a padlón, mert megcsúszok a kövön kiöntött kávéján. Mintha felesküdtek volna a szellemek is ellenem.

Kiröhögött. Ez pedig új volt. – Szép dupla szaltó! Mi történt? – Úgy éreztem soha nem aláztak meg ennyire.

- Szerinted? – tápászkodtam fel egyedül - Elcsúsztam egy csigán.

- Ó, hát igen, gyakran szaladgálnak erre. Velük vigyázni kell. – kuncogott a saját hülyeségén.

- Nehezedre esik bocsánatot kérni? Neked köszönhetően taknyoltam el.

Valamiért meglepetten habozott, de aztán megrázta a fejét. - Ha így mondod, akkor igen, és szívesen.

Ezzel elsétált. Ja, nem! Még felvette a pulcsiját, hogy már úgy se lesz rá szükségem, mert a nadrágom is barna lett...

Tehát kizárt, hogy ezek ketten bekerüljenek a családunkba. Egyikük sem érdekel. A lány értelem szerű, hogy miért, a srácot meg ha ezüst tálcán kínálnák is elutasítanám. Hiszen itt még koránt sem fejeződött be az ismerettségünk. Iszonyat mérges voltam rá mikor kiderült, hogy focizik. Aznap siettem leadni a házidolgozatom. Húsz percem volt mielőtt lejár a határidő, és igyekeztem, hogy a biokémia tanárt elérjem még a suliban.

Szent Buddha, én tudom, hogy jóból kevés jár, de miért kellett ilyen rövid lábakat adnia a sorsnak? – Néztem az ég felé, magamban motyogva, összeszorított fogakkal a pillanat hevében, miközben rám kacsintott, a megoldás. – Megvan! A focipálya fele rövidíthetek! Köszönöm!! – Csaptam meg a homlokom, és szinte kinőttek a szárnyaim úgy suhantam a föld felett. Csupán a célra koncentráltam.

- Vigyázz labda! - Nevetségesen halkan kiabált az apró szemű szörny, és a hangja elenyészett. Persze a csapattársai még ennyit sem tettek, de azért na.. Az átkozott eltalálta a kezem, holott a pályán kívül rohantam, a papírok pedig a földön landoltak. Nem, nem a fűben ahol talán megúszták volna, hanem a földön. – Jól vagy? – kocogott hozzám.

- Úgy nézek ki? – förmedtem rá, de hihetetlen módon elmosolyodott. Rácsodálkoztam, amikor megláttam, mennyire összhangban van az ajka a szemével, amelyben egyúttal mintha táncra perdülnének a fények. Pusztán lejjebb nem kellett volna vinnem a tekintetem, ahol mellkasa izgalmasan domborodott a vékony szövet alatt. Hozzá képest nyeszlettnek éreztem magam. Ő túl tökéletesen és formásan töltötte ki a pólóját.

- Á, hát te vagy az? – kérdezte, ahogy felismert de már nem foglalkoztam vele, a földre rogytam, hogy gyorsan összeszedjem a dolgaim – Neked a személyiségedbe van kódolva a csábítás? Elragadó! Amikor találkozunk vagy fekszel vagy térdelsz előttem.– villantotta ki rosszfiúsan fogait és pajzán módon végigfuttatta nyelvét az alsó ajka belső peremén mielőtt ráharapott. Ez a mozdulata egyébként még tetszett volna, de ő maga nem. Átlépte a határokat.

- Ja, te is legalább annyira elragadó vagy mint egy édes kis CSÓTÁNY.

- Édes? – guggolt le elém.

- Ne fáradj, már az is frusztrál, hogy beszélsz, immunis vagyok rád.

- Ellentmondasz magadnak. – csóválta meg a fejét és felém nyújtotta a lába előtt heverő papírokat.

Lehetséges, hogy igaza volt, ám ismét bocsánat kérés nélkül vonult vissza a csapattársaihoz. Én meg adhattam le koszosan a dolgozatot, ami úgy nézett ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki. Egy szó mint száz, nagyon rossz az első benyomásom erről a családról. Sajnos ha panaszkodok rá, azzal nem jutok tovább apám rögeszméjén, a húgával vagy a házassággal kapcsolatban. Szóval itt az ideje az akarata ellen fordulni.

Kemény menet lesz...

Nem mintha nem érdekelnének a kapcsolatok, csak hát nem vagyok egy hétköznapi szingli srác.

Amikor kicsi voltam, mindig azt hittem, hogy a lányok csodaszép érinthetetlen angyalok. Ez pedig azóta is megmaradt bennem. Mármint, hogy nem akarom megérinteni őket... Először azt hittem impotens vagyok, aztán amikor Bent elkísértem egy meleg bárba kiderül, hogy nem.

Csakhogy tényleg nem vagyok hétköznapi szingli. Ez pedig a félnótás bácsikám miatt van aki meghalt mielőtt kijavíthatta volna a hibáját, hogy a jó isten nyugosztalja. Mert miatta lett elátkozva a családban a fiatalabb generáció.

- Szívem, csak ismerjétek meg egymást a mai vacsora alatt. Biztos vagyok benne, hogy élőben még szebb. – térített vissza anyám a kábulatból. Észre se vettem, hogy közben végig a képre meredtem.

- Ja biztos...- motyogtam, de aztán felfogtam amit mondott – Hah? Három óra van, és ezt most említed?

- Igen, ötre rendeltem a kaját. Fél hatra jönnek, minden rendben! – Rendben? Nem! Semmi sincs rendben. Hogy a francba szervezzek le valami sürgős feladatot ennyi idő alatt? Szórakozik velem? - Addig is, tudod mit? Menj zuhanyoz le és a gardróbban várlak. Nézzünk együtt neked valami csinosat. Majd én felöltöztetlek.

- Anya, felnőtt férfi vagyok..

- Láttalak már alsógatyában. – forgatta meg a szemét.

- Ezzel azt akartam mondani...- hogy ne tutjgasson ennyit? Á, ezt véletlenül se szabad. - ne csinálj semmit. Szeretném, hogy pihenj. Én meg felmegyek készülődni magamtól. – eresztettem el egy gyors félmosolyt, aztán kapkodva a lábaim a szobámba indultam.

Ha ez a merénylet összejön nekik, soha többé nem látogatom meg Takumi bácsi sírját!

A bácsi anno fénykorában, Oroszországban nyaralt, ahol ellopták mindenét. Egy nő, segítette ki, hogy hazajusson, de egy feltétele volt. Anya legalábbis így mesélte. „ Odaadom ezt a pénzt, vedd meg a repülőjegyet holnapra. Ellenben a ma estét velem kell töltened fizettségként, különben a családod születendő generációja sosem találja meg a szerelmet."

És így is lett, minden unokatesóm szingli. Ugyanis Takumi bácsi nem akart még egy éjszakát várni, a lehető leghamarabb otthagyta az országot.

Mindegy, szükségem van valakire aki kihúzhat a szarból, és az Shin lesz. Fel kell hívnom. Nálunk ő az aki leszervezi az embereket a kisebb, ám sürgős melókra. Esküszöm, ha ezen múlik még wc pucolást is vállalok, ingyen és mosolyogva!

– Halllo, Shin?

- Itt vagyok öcskös.

- Adj valami munkát, de azonnal. Bármi megteszi!

- Apád azt mondta kitekeri a nyakam, ha beosztalak a következő félévben.

- Tessék??

- Azt hallottam, házasodni fogsz.

- Rosszul hallottad, máskor ne higgy a pletykáknak!

Nem akartam jobban lekiabálni, ezért kinyomtam a telefont. Sajnos Shinen kívül egyetlen egy ember jutott eszembe, Haku. Ő még segíthet, bár mivel rendőr valószínűleg le kell csukatom magam.

Hmm, nincs időm válogatni.

- Heló Haver! Mi a pálya?

- Szia, egy gyors kérdés. Te nyomozó vagy ugyebár. Tudsz rólam valami olyat ami miatt eljöhetnél értem egy kisebb csapattal és csak egy-két napra csuknak le?

- Szerintem nem tesz jót neked a sok füvescigi.

- Ezzel burkoltan azt mondod, hogy gyújtsak rá, és kimenekítesz? Szuper! Itthon vagyok a második emeleten. De olyan cellát kérek amiben nagyobb az ágy, használható a wc, na meg egyedül lehetek. Az fontos!

- A börtön nem hotel, és Ben levágja a tököm, ha lecsuklak. Hívj fel amikor kijózanodtál. Jobb szeretek úgy beszélni veled... habár néha akkor is megfejthetetlen vagy.

A végét halkabban hallottam mielőtt rám rakta a készüléket, és a szavam elakadt. Az ember már a barátaira se számíthat! Ezek után éreztem, hogy nincs más választásom, mint a szüleimmel vacsorázni.

Az ágyamra roskadva fektettem tenyerembe a fejem, hogy gondolkodjak, viszont mindössze az jutott eszembe, hogy kellemetlenné kell tennem a kajálást annyira, hogy a csaj ne akarjon hozzám jönni.

De mivel?

Jó kiállású vagyok, bármit veszek fel, látni fogja, hogy régen rendszeresen jártam edzőterembe... Amellett lehetetlen korlátozni, hogy vicces legyek, ha egyszer az vagyok. Egy tökéletes partner, akivel bármiről lehet beszélgetni és megmosolyogtat.

Hogy utáltassam meg magam pár másodperc alatt, ha ennyire jó adottságaim vannak? Ez nem igaz, hogy így sarokba lettem szorítva!

Miután nem volt jobb ötletem, bekapcsoltam a gépem és megnéztem mások mit írtak a témáról. Mindent megtettem, de csak hülyeségeket olvastam, s az utolsó esélyeimet latolgatva, úgy döntöttem egy kis boszorkányságra adom a fejem. Akane1203 azt írta, elásta a kertbe a férje távirányítóját és másnap elváltak. Nos, mi még nem vagyunk házasok, de a mágia az mágia, tehát gondoltam kipróbálom. Néha egy férfinek meg kell tennie amit meglehet. Nem igaz? Így alakult, hogy elvettem apám távirányítóját, mondván ártani nem fog.

A kedvenc fám mellé ástam, ahol gyerekként sokat bújócskáztunk, s vissza rohantam a szobámba készülődni, mert olyan sokáig nézelődtem a neten, hogy késében voltam. Ezt az idegen autó is tanúsította amit a távolból láttam a szobám ablakából.

Öt perces zuhanyt követően az első kezembeeső inget egy farmerral felhúztam magamra, és úgy mentem le a családomhoz várva a csodát. Nyilván nem éreztem szükségét túlcsicsázni a dolgokat. Minek kellett volna?

Anyám szeme szó szerint szikrázott is, apa a fejét rázta, a csaj szinte semleges volt, miközben a csótány elégedetten megnyalta ajkait.

A rohadt életbe a széles nyelvével!

- Hmm, Naka, ez a leves valami isteni! – dicsérte az izomagyú kisszekrény, azaz Alex „anyám főztjét" mikor már helyetfoglaltunk az asztalnál. Bezzeg nekik bemutatkozott.

- Ugyan fiam, ne túlozz! – legyintett a nő elpirulva, s feltűnt, hogy már most a fiának tekinti a srácot, akinek a szürke inge tökéletesen illett a zakójához. Hát igen, valószínűleg az ő stílusával elégedett.

- Bájgúnár! – vakkantottam köhögésnek álcázva, de apát nem lehetett megtéveszteni. Rendre intő tekintete a lelkemig hatolt mielőtt a porba döngölt volna a terveivel.

- Sajnálom, hogy az apátoknak hirtelen el kellett utaznia, de azt hiszem így is meg tudjuk beszélni az esküvő részleteit. Mindenki az asztalnál ül akit ez érint. - Jövendőbelim eddig nem szólalt meg különösebben, azonban erre összeszorította pirosra festett ajkait mielőtt hümmögött, s fintorogva végig mért.

Hát van isten, egyre szimpatikusabb!

- Persze, ezért jöttünk, de nagyon furi, hogy ennyire bámul rám. Mindig ilyen?

- Alina, viselkedj! – osztotta ki Alex, és a menyasszonyom szánakozva összehúzta magát.

- Ne bántsd kérlek, Toro talán tényleg fura egy kicsit, ám jó szándékú. Kétségkívül lenyűgözte a szépséged. – Király, a saját szüleim úgy beszélnek rólam mintha valami tökkelütött lennék.

Leesett az állam erre a kamu szövegre, és mivel nem akartam, hogy azt higgye nyomulok, Alexre szegeződött a tekintetem. Benne legalább ott volt az Y kromoszóma ami a jövendőbelimből hiányzott. Ő lágyan kuncogott a reakcióimon mielőtt úgy döntött kivégez. – Mi július közepére gondoltunk. Csendes, kifinomult szertartás lenne maximum száz fővel.

Jóformán szédülni kezdtem a korai időpont hallatán. Alex meg még mindig mosolygott, s az arcára volt írva mire gondol. Örült, hogy szenvedni lát.

A halántékomhoz emeltem a kezem, hogy kimaszírozzam a vészesen közelgő fejfájást, majd lenéztem a tányéromon gőzölgő ételre. Ám legyen, ha ő rajtam mulat, én rajta fogok. Nyugalmat erőltettem magamra és reszketegen a kajába túrtam, hogy egyek, ámde véletlenül kicsúszott pálcikáim közül a kaja. Akkorát repült a tintahal, hogy a szép szövetnadrágján kötött ki. – Ó, ne haragudj remélem kihűlt mire az öledbe ért. - Adtam a kezébe a szalvétám, s közelebb hajoltam, hogy a többiek ne halljanak. – Ne legyél ennyire eltelve magadtól, mert jól célzok. A következő forróbb lesz és fentebb fog landolni. – mosolyogtam rá kedvesen, aztán kissé meglepődtem amikor visszavigyorogva a tarkóm után nyúlt. Ellenkeztem volna, de nem emlékeztem, hogy kell. Ilyen közelről még simábbnak tűnt az arca, és volt valami a szemében. Valami ami képes lett volna irányítani a tudatalattimat is, ha ő úgy dönt, hát megremegtem.

Alex felemelte a kezében lévő szalvétát, aztán csak az íriszeit figyeltem ahogy közelebb hajolt, hogy megtörölgesse az ajkaimat vele. – Alig ettél valamit és máris mocskos a szád.

- Istenem, mintha máris egy család lennénk! – csapta össze kezeit ujjongva anyám, Alex pedig jókedvűen bólintott felé miközben elengedett.

- Önök, hogy képzelték a szertartást? Mit szeretnének? – Kérdésére magamba roskadtam amint elérte a fenekem a széket. Egyáltalán nem volt kedvem tovább jópofizni. Csalódtam mindenkiben az asztalnál, de legfőképp magamban.

– Semmit. - Mormogtam őszintén.

- Ó, - fújta ki hosszan Alina ezt az egy betűt megnyugvással, ám Alex ráncba szedte szemöldökét – biztató, hogy nem kell extra kéréseket lebonyolítanom.

- Neked? – csúszott ki a számon, mert nem akartam érdeklődni, de mégiscsak fura ez a menyasszony szájából.

- Igen. Én szervezem. Több barátnőmnek álmodtam meg az esküvőjét, és ezt végképp szeretném én kézben tartani.

- Váó..- apa ámult a lány határozottságán – micsoda eszméletlen kis hölgy. Ahelyett, hogy csupán a ruháddal foglalkoznál, mint a legtöbb lány, mindent te irányítasz. Ez tiszteletreméltó! – tette le a kanalát, majd mivel senki sem evett, intett, hogy hozzák a desszertet. – Annyira örülök, hogy a lányom leszel. Monddcsak az üzlet is érdekel?

- Miért ne. – rántotta meg a vállát – De mindent a maga idején, először essünk túl ezen.

Aha, szóval essünk túl rajta...

Nos, ő se szerelemből házasodik, mitöbb véletlenül sem varázsoltam el. Szerencsétlenségemre úgy áll a helyzet, hogy lesz esküvő. Tehetetlen vagyok, és hiába reménykedek az evés sem javít a közérzetemen. Jobb ha lehúzom magam a klotyón. – Elnézést, ki kell mennem hányni.

- Toro!

- Ne aggódj anya, nem a kaja rossz, hanem a gyomrom. Azonnal itt leszek. – toltam ki a székem, és nem vártam további kommentárt.

A földszinti mosdó úgy lett kialakítva, hogy a testőrök szintén használhassák, ezért olyan volt, mint bármely kocsmában, pusztán tisztább. Magamra zártam a három fülke közül az elsőt, s amikor leültem a falba vertem a fejem hátra vetve, majd mivel elkezdtem a csapongást mindkét könyökömet is felnyüszítve. Ezért sem hallottam, hogy belépett valaki.

– Minden renden? – szakította félbe Alex a toporzékolásom.

- Igen, - néztem mérgesen az ajtóra, majd felpattantam - ha tudni akarod rendben volt amíg ide nem toltátok a képetek! – olyan svunggal szakítottam ki az ajtót, amilyen morcosan a mellkasára mutatva szegeztem őt a mosdókagylónak. Kényelmetlen érzés volt újra ennyire közel kerülni hozzá, mégis felhevített, hogy önmagam lehetek. – Jó, örülök, hogy tartasz tőlem, mert most nem biztos, hogy túléled a vihart. A világ tele van seggfejekkel akik szeretik csesztetni a másikat, és nekem te jutottál, de nem értem miért kéne eltűrnöm két ekkora púpot a hátamon. Mi lenne ha megkajálnánk és te meg a testvéred továbbállnátok innen? Felejtsük el a házasságosdit.

A szavaim láthatóan mulattatták mintsem, hogy megijedjen tőlem. Pedig nem volt benne semmi kedvesség inkább mérgező, vad energia. Viszont pár másodpercnyi csend után már én is kissé máshogy reagáltam rá mint kellett volna. Elkezdett hatni rám a közelsége, s jeges rémületté vált a testemben lévő forróság. Kísértetiesen hasonlított a halál közeli állapothoz amit éreztem.

Észrevéve a tétovázásom ráfogott az ujjamra, melyet pont leejteni készültem, majd a fülemhez hajolt. – Én vagyok a vihar, te tudod a leginkább, mert látom, hogy felkavarlak. – Kipirult képpel emlékeztettem magam, hogy nem ezért vagyok itt, hát ellene fordítottam a tetteit.

- Azt te csak szeretnéd. Elment a józan eszed? Osztozni akartok rajtam vagy mi? Viccesnek találod a helyzetem?

- Osztozni? – szűkítette össze szemeit, míg én nagyon fújtatva eltávolodtam tőle. Több eshetőség jutott eszembe, aztán leginkább az tűnt reálisak, hogy ostobának néz.

- Jajj, ne tegyél úgy mint aki ártatlan. Alig pár másodperce mutattad ki, hogy igenis vonzódsz hozzám. A tesód viszont épp az esküvőnket szervezi a szüleimmel.

- Még mindig nem értem. Kifejtenéd?

Lehunyva a szemem vettem egy mély levegőt, nem hittem el, hogy ekkora idiótával állok szemben. – Figyelj, maradjunk annyiban, hogy nem veszem el a húgod.

- Oké...- egyezett bele különösen gyorsan, aztán mint akinek összeállt a kép kizökkent a transzból – csináljuk ezt! – bólogatott – Mindent megteszek, hogy ne kelljen elvenned a húgom, cserébe a szolgám leszel két hónapig. Addig meg hagyjuk had szervezzék azt az esküvőt.

- Miért? – gyanakodva méregettem kételkedve a szavaiban. Profi hazug és csaló vagyok, ki fogom deríteni, ha valami ilyesmivel próbálkozik.

- Mert ez mindenkit lenyugtat, és számomra is egy biztosíték, hogy nem hátrálsz ki a szolga-mester kapcsolatunkból. – Vastag bőr van a képén az már biztos.

Az arcát fürkésztem még egy rövid pillanatig, hogy hihetek-e neki. Azonban ez a pillanat úgy tűnt, mérhetetlenül zavarba ejtő percre nyúlt, így megráztam a fejem. – És az utolsó pillanatban mondjuk le az esküvőt? Mert az ugyancsak két hónap múlva lesz.

- Ne foglalkozz vele. Ezen a téren mindent intézek. – nyújtotta a kezét, én pedig beleborzongtam a gondolatba, hogy szükségem van rá, de belecsaptam a tenyerébe.

- Ha semmilyen pajzán dologra nem kényszerítesz benne vagyok.

- Hidd el, nem kell, hogy kényszerítselek.

- Öntelt seggfej!

Magamban a legválogatottabb kínzások közepette képzeltem el tehetetlen testét, azonban a valóságban összeszorított szájjal követtem onnantól kezdve amit mond.

Mint kiderült ő egy tipikus játékos. Na nem olyan aki sportol. Vagyis sportol, de most nem erre gondolok. Nem. Az a fajta aki csak szórakozik az emberrel, mégis tapadnak rá a kéretlen partner jelöltek. Úgy vettem észre, számára mindegy, hogy lány vagy fiú az illető, mindenkivel kedélyesen cseveg. Kivéve engem. Engem már az elején pofátlanul megalázott. Emiatt pedig azon tűnődtem, ha Alex lenne az utolsó esélyem a világon, inkább szingliként halnék meg.

Ezért is idegesített rettenetesen, hogy minden nap eljött értem, hogy a suliba vigyen. Sőt még félálomba is betámogatott a kocsijába. Mérhetetlenül összezavart. Még véletlenül, sem akartam kedvesnek tartani, főleg nem megkedvelni, ennek ellenére az óráim után szintén ott várt az épület előtt. Már messziről lehetett látni, hisz általában legalább öt szerencsétlen körbevette. Kicsit irigyeltem. Ha sokáig állt valahol egyedül, valaki mindig leszólította.

Cserébe, hogy ilyen jól bánt velem, kiszolgálhattam a szeszélyeit. Cipelhettem a táskáját, amikor nem volt kedve. Egyezkedtem a nevében a tanáraival, ebédszünetben elé rakhattam a kajáját és el kellett viselnem, hogy úgy rázza le magáról a rajongóit, hogy azt híreszteli együtt vagyunk. Holott inkább a személyi titkárára hasonlítottam. Szeretett velem kéz a kézben sétálni, ami valójában annyira nem zavart, mitöbb tetszett, hogy nagyobb a keze, de hogy miért arra igazán nem voltam felkészülve. Nem fogtam fel, sose gondoltam végig, csupán azt ismételgettem, hogy ez a kötelességeim közül a legrosszabb. Mégis rengeteg időt töltöttünk együtt. Minél inkább megpróbáltam kerülni annál jobban üldözött vagy fenyegetett, így beletörődtem. Megemésztettem. Valahogy, elfogadtam, hogy lassan alaposabban ismerem Alex rigolyáit mint a legjobb barátoméit.

Tudtam hogyan szereti a kávét, milyen feladatai vannak sulin kívül, hova jár, kik a csapattársai, a barátai és végül de nem utolsó sorban hol lakik. Néha lepasszolta nekem a kocsiját, hogy részegen is hurcolászhassam a seggét az éjszakában.

És ha már sulin kívüli programok, borzasztóan örültem amikor Beni szólt, hogy Hakunak azon a péntek délután van a szülinapja amelyiken a sátánfajzatnak foci mérkőzései voltak. Alex azt mondta az év legdurvább meccsei lesznek és menjek el rá, de inkább iszogatok a barátaimmal, minthogy azt számoljam hányszor lő a kapura. Gondoltam akkora tömegben úgyse veszi észre. Hát rosszul hittem. Amint az ég alja elkezdett sötétedni, én meg spiccesedni megcsörrent a telefonom. Pont akkor köszöntünk el Haku pár ismerősétől, amikor a kijelzőmön megvillant, hogy szexi boy hív. Nagyon ciki volt.

Alex vagy tucatszor állította már át a nevét a saját telefonomon, ezért különösen figyelek, hogy ne kerüljön a kezébe, azonban mint a példa mutatja nincs könnyű dolgom. Tényleg nem értem miért kell szórakoznia velem. Mindegy, a lényeg, hogy amikor megláttam a „nevét" a kijelzőn kisiettem a kocsma elé, hogy ott vegyem fel.

- Hello! Mi a helyzet? – Bárcsak leszakadna rólam.

- Hol vagy? – Lehetetlen, hogy ennyire hiányozzak neki!

- Szobafogságban. - kortyoltam egyet a kezemen lévő üvegből, de aztán majdnem kiköptem..

- Átugrom hozzád.

- Ne gyere! – csettintettem fintorogva a nyelvemmel - Az egyik barátom szülinapján vagyok a Berrysben. Nyugodtan menj haza pihenni, hosszú napod volt.

- Odamegyek, kíváncsi vagyok a barátaidra és meginnék valamit. Addig meg maradj velem a vonalban. Utálok sötétben egyedül kószálni. – Persze, hát hogyne. Ezt most el kéne hinnem? Lassan nem hagy levegőhöz jutni. Már nem tudom mit gondoljak.

Vannak ismerősei, nők és a férfiak egyaránt istenítik. Minek kellek én neki? Sokkal jobbat is találhatna, aki nem húzza a száját azon, hogy vele akarja tölteni az idejét, de nyilván tartom magam a megállapodásunkhoz, hisz én jól jövök ki a végén ha állja a szavát. Csupán pár napot kell kibírnom, hogy ne legyen feleségem. Így számomra nincs visszaút.

Ahogy kérte vonalban maradtunk. Tettem ezt annak az érdekében, hogy nem ver át, azaz megtartottam a reményt magamnak. A másik lehetőséget inkább elhessegettem. Belementem a játékába, mindemellett néha arcoskodtam, mert önmagamat nem tagadhattam meg.

- Oh, szóval tényleg itt vagy? - kiáltott fel Alex, s mivel mellettem állt kinyomtam a telefont.

– Ne ijesztgess és lopd el a szövegem! Ezt én akartam kérdezni! - A kezdeti indulatom aztán sóhajba fulladt. Állatira lehangolódtam. - Miért vagy meglepve? Talán hazudhatnék neked? Ha nem bízol bennem, csak menj és csinálj amit akarsz. Engem meg hagyj a barátaimmal bulizni. Holnap találkozunk. – intettem volna befele menet, csakhogy visszahúzva a nyakamba akasztotta a karját.

- Ne légy morci. – Jól látta, igenis mérges voltam rá, de hogy pontosan miért azt nem tudtam volna megmondani. Mégis valamiért rátett egy lapáttal az ingerültségemre. Mitöbb hiába próbáltam minden erőmmel kibújni a keze alól, nem sikerült. Hiába léptem balra, hiába gyorsítottam, fölöslegesen bravúroztam. Mert ugyan dagonyáztam az önsajnálatban, amiért el kellett viselnem, és ezt a jelenléte fokozta, nem hátrált meg.

- Pedig az vagyok. Lehet, hogy számodra vicces, hogy kóstolgathatsz és azt hiszem élvezed amikor mérges vagyok rád, ami ijesztő, csakhogy ezek itt a barátaim, legyen egy kis önkontrollod! – Léptem végül az asztalunkhoz vele együtt.

- Jól van, ne aggódj már! – puszilt a halántékomra, s a szemeim kitágultak, így figyelemmel kísérhettem hányan látták.

Az egész bagázs minket nézett a krimóban. A levegő megállt az asztalunknál és esküszöm csak egyetlen egy légy volt olyan pofátlan, hogy elrepült az orrom előtt, ezzel megszakítva a bámulatot.

- Á, végre Toro! Úgy volt hogy anyukáddal telefonálsz nem? – kíváncsiskodott Ben összekapva magát – Kit szedtél össze?

- Alex vagyok, Toro ismerőse. – Legjobb barátom már a nevénél óriási mosolyt vett fel, aztán ahogy végig nézett rajtunk valamiért fuldokolni kezdett a röhögéstől. Ő volt az egyetlen akiben megbíztam és akinek meséltem róla, ám a reakciója elgondolkodtatott...

- Rossz ötlet lenne lepasszolni a húgodnak. – célozgatott felháborítóan Alexnek, majd a fejét csóválva belekortyolt az italába - Abszurd az egész.

- Az. – helyeseltem felvéve vele a szemkontaktust – Na jól van azt hiszem megyek kikérem a következő kört. Te meg add oda Hakunka az ajándékod. Jobban járok ha téged bámul mindenki.

Az ünnepelt hirtelen felkapta a fejét, a pasijának pedig megfagyott a tekintete. - Miért bámulnának? Életem, csak nem itt akarsz sztriptízelni? – emelte meg az egyik szemöldökét, s egy minutumra követve Beni tekintetét rám nézett.

- Miért vagy ekkora szemét? – Mély igazság, ám mindenkinek, még nekem is vannak olyan pillanataim amikor nem figyelek oda a számra, és kicsúszik rajta az aminek nem kéne. Ez csak félig volt olyan pillanat.

- Bocs. – mondtam ki a varázsszót habár valahol azt éreztem megérdemelte.

- Jól van, üljetek be a boxba. – parancsolt ránk Ben - Karin, légyszi idejönnél a székre, hogy ezek ketten egymás mellett lehessenek? – izgalmában az ujjait tördelte, de nem hagyta ki, hogy még egyszer belém rúgjon.

Habozott hogy legyen, és amíg én leültem, Haku a kezét az övére tette. – Bármit adsz örülni fogok neki.

- Mi lesz már szépfiú add oda! – siettette Karin mire a szülinapos bosszús hangja ismét mosolyt csalt barátom arcára.

- A szemed levetted róla, különben nem állok jót magamért!

A csaj nem vette zokon, mitöbb rákacsintott a féltett árura. – Majd azt meglátjuk.

Hakunak forrt a feje, persze Ben nem hagyta, hogy rivalizálásba forduljon az este, s meglebegtetett egy ékszerdobozt előtte, majd küszködve a szavakkal a kezébe nyomta. – Én előbb-utóbb lediplomázok, a te utad meg már holnaptól másfele visz, de szeretnélek magam mellett tartani. Bontsd ki.

- Ezt hogy érti? – suttogott Alex – átjelentkezett máshova suliba, vagy elköltözik?

Majdnem felhorkantottam. - Egyik se, hosszú sztori, Haku meg Karin nyomozó. – válaszoltam.

- Mi?

- Csendesebben lepődj már meg az istenért! Jól hallottad, rendőr, és az a lényeg, hogy ismét szolgálatba áll. – legyintettem – figyeld őket!

Haku elgondolkodva méregette a csomag mélyén feltárt ékszert, majd kiemelve azt felnézett Benire akinek még sose láttam ennyi kétséget a szemében. Meg kell hagyni merész vállalkozásba kezdett. – Ez akkor komolyabb jelentéssel bír? – vigyorgott a szülinapos, aztán a meglepettség kiült végre az arcára – Kettő van belőle? – húzta ki rendesen, mert a medálként szolgáló gyűrűknél egymáshoz volt ragadva a két lánc.

Ben feszengve dörzsölte át tenyerével az arcát. – Talán. Az egyik az enyém, a másik pedig a tiéd, mert szeretlek. – rebegte halkan.

- Tessék? Nem hallottam. – Szedte szét Haku a nyakláncokat, s már csupán egy öntelt, mégis szerény félmosolyt engedett meg magának.

- Azt mondtam NÉHA szeretlek. Most valahogy kezdek távolabb kerülni az érzéstől...

- Ugye, hogy te indítod mindig a vitát? Az előbb édesebben mondtad. – akasztotta a párja nyakába a kiválasztott felet. Én mondom egyik rosszabb mint a másik, azonban mindkettejüknek jól állt a pír. – Minden alkalommal amikor gonoszkodsz kimondatlanul is csupán azt árulod el mennyire nagyon szeretsz, - vagyis az teszi boldoggá ha Beni bunkó? - de remélem tudod, hogy egy kicsivel mindig jobban foglak szeretni mint ahogy te.

Na ennél a mondatnál éreztem, hogy kezd eldurvulni a helyzet, mentenem kellett. - Anyám, kérlek ezt hagyjátok későbbre amikor kettesben lesztek. Igyunk!

Eskü próbáltam türtőztetni magam, de nem mintha sok gyakorlatom lenne az ilyesmiben. Fújtak is rám rendesen, s kizárólag a kellő mennyiségű alkohol hozhatta helyre a hangulatot, amitől aztán többször jártam pisilni..

- Minden rendben? – kérdezte Alex ahogy ismét beültem mellé. A mosdóból kifele jövet elgondolkodtam rajta, hogy kimenjek-e levegőzni, de mivel még versenyt ittam az egyetlen kiscsajjal a köreinkből kénytelen voltam visszamenni.

- Jobban lennék, ha nem lenne belőled egy se itt. Minden sima! – forgattam körbe a fejem, ám rossz ötletnek bizonyult, mert elkezdtem csuklani. Beni és Haku smár maratont indított még mielőtt kimentem a wcre, aminek azóta se jutottak a végére. Karin meg...- Hol van a némber?

- Kiment, hívta a testvére.

- Van képe lelépni és veletek hagyni miután megittuk a pertut?

- Oké, nem tudom pontosan mennyit látsz belőlem, viszont sokat elárul, hogy a nadrágod se gomboltad be rendesen. – hajolt az említett ruhadarabhoz miközben a háttámlának tolt. Egyesével kibújtatta mind a három gombot, és a lélegzetem elakadt azon hol kotorászik. Szinte egy örökkévalóságig tartott az összes mozdulata, mégis próbáltam visszafojtani a röhögést a másodpercekkel azelőtti elképedt ábrázatán. Haláli egy pasi! Egyszerre vicces és izgató... Ah, semmi értelme a hozzáfűződő ábrándozásaimnak, csak katasztrófához vezetnének. Muszáj leállítanom a gondolataim, mert a vágyaim csatát vívnak a józan ítélőképességemmel. – Te dohányoztál? – fogta marokra a pólómat dolga végeztével, hogy az orrát a mellkasomhoz nyomja. A ruhán keresztül a bőrömet súrolva húzta fentebb, és még akkor is csiklandozott amikor felém hajolva a hajamba túrta egy pillanatra.

A rohadt életbe! Akár mennyit ittam ettől a tortúrától lassan feléled a detektorom...

Zavartan eltoltam magamtól. Az epekedést, mely tisztán és rohadt erőteljesen folyt végig az ereimben gyorsan elnyomtam. – Ne csináld ezt velem! Rendes cigit sose szívok.

- Mit tettem? - Ahogy rám nézett a parázslószemével felforrt a vérem, de ezt is elnyomtam.

- Túl közel vagy, irritálsz! Ülj vissza a helyedre! – húzódtam volna távolabb, ám sziklaként átkarolva tartott. Bármit tehettem ellene, ismét kimozdíthatatlanul állta a sarat míg meg nem csókolt. A gyomrom összeszorult, konkrétan egy szemvillanás alatt leizzadtam, de volt bennem annyi lélekjelenlét, hogy amikor az ajka újra és újra az enyémhez ért ráharapjak a nyelvére.

- Szttt a francba ez fájt! – kapott a szájához - Na jó, megbocsájtok, mert igazat mondtál, nem éreztem rajtad a cigit. – ch, hát ezért csinálta? Kételkedik a szavamban?

- Menjünk. Ma nálam alszol.

- Te hülyének nézel? - Hogy képes ezt ilyen nyájas pofával közölni ezek után?

Elvigyorodott mire a bolond szívem meglágyult. Azonban emlékeztetnem se kell magam, hogy ez helytelen, mivel csupán az első kérdéséig tartott. - Most vagy általában kérdezed? Alhatsz külön szobában, de a bulinak számodra vége.

Elkerekedett szemeim nem gyakoroltak rá különösebb hatást. - Irigylem azokat akiket nem kényszerítenek semmire. Te meg az apám..össze kéne titeket kötni. Ha tehetném járnám a világot miközben zenélgetek. Azonban erről lemaradtam amikor ebbe a családba születtem. – fújtattam, közben éreztem, hogy tényleg fáradok.

- Ezt meg tudnám adni neked.

- Tessék? – kérdeztem vissza.

- A zenéd..meg tudnád mutatni nekem? – Baszki, hogy bír így mosolyogni, kikészít.

Megdöbbentett mennyire könnyen engedem részegen, hogy manipuláljon. Ugyan furcsa volt az ötlete, hogy a lakásán aludjak, valóban vissza vett, ami jólesett a lelkemnek. Nem csesztetett és nem ért hozzám, pedig felkészültem mindenre, de igazán csak reggel engedtem el magam amikor egyedül ébredtem. Örültem, hogy megtartotta a szavát, és ez békés nyugalommal töltött el, egyfajta bizalommal. Olyannyira, hogy többé egyáltalán nem vitatkoztam vele, ha valahova menni akart, s az események megállíthatatlanul felgyorsultak. Észrevettem, hogy fokozatosan megkedveltem. Hajtogathattam magamnak, hogy ez nem így van, de addigra már igazából késő volt.

Kellemesebb napjainkon egész sokat nevettünk együtt, és egyáltalán nem tűnt akkora szemétládának, mint az elején. Időről-időre elmentünk moziba, vagy csak úgy lófrálni, na meg az esküvő előtti második hónap kezdetével..vagyis amikor csupán egy hónap volt a nagy napig, elejtette, hogy minden szombatra tartogat valami meglepetést. Az első szombaton például Osaka legnagyobb vadasparkjába etettük meg az állatokat.

- Sokan vannak. – fújtattam nyűgösen.

- Szerintem is. Hova menjünk először? Az állat simogatóba? – Tiszta sor, cukkolni akar, de nem jött be neki.

- Részemről jobban kedvelném az Afrikai állatokat.

- Ez esetben gyere, itt vannak jobbra az ormányosok, kezdjük velük.

Korábban is feltűnt, de próbáltam másfele nézni, ami a kocsiban vezetve nem volt nagy feladat, de most, hogy mellette állok itt az elefántok karámjánál és az állat közelebb van hozzá, mint hozzám problémás kikerülni. Egy ujjatlan kosaras pólóban jött, melyen olyan nagy kivágás van, hogy szinte az egész oldalát látni lehet. Még a hosszom is rándul egyet ahogy az agyam próbálja kiegészíteni amit viszont még takar. Nehéz levenni róla a szemem, egyszerűen nekem kellemetlen a dolog.

Az elefánt viszont segített magamhoz térni, hisz adott pillanatban a kerítésre locsolta a vizet. Jutott rám is pár csepp, ellenben Alex bőven kapott belőle, és úgy kinevettem mint a huzat. Már fájt a hasam amikor meg tudtam szólalni.

- Szerencséd, hogy meleg ez a tavasz kutattam a zsebemben zsebkendőért, amiből mind a hármat amit találtam jókedvűen a kezébe nyomtam. – hamar meg fogsz száradni.

- Kösz, de nem sokat érek ezzel a pár kis papírral, legalább a pólómat leveszem. – nyúlt a felsője aljához, az agyam pedig végleg kifüstölni látszott. Mi a fene bajom van?

- Mit csinálsz? – körbe kellett néznem, vajon hányan látják, hogy teljesen lesokkol.

- Ne legyél álszent. Az előbb amúgyis megpróbáltál alá nézni, észrevettem.

- Nem érdekelsz! – Muszáj elfordulnom, hogy ne olvasson ki a szememből semmit.

- Azt állítod, hogy nem kívánsz? Ne mondd már, láttam, hogy a testemet skubizod.

- Hagyd abba! – Ez nagyon zavarbaejtő! Meg akarok halni! - Menjünk a mosdóba, talán a kézszárítóval hamarabb visszaveheted a felsőd.

Gőzöm nincs mit jelentsen ez az egész, vagy hogy miért kell így reagálnia rá minden érzékszervemnek, de kizárólag idiótaságok jutnak az eszembe. A fene ebbe az elátkozott testbe! Ahelyett, hogy az állatokkal lennék elfoglalva, eszembe jutott, hogy ha elveszem a húgát minden este hozzá fogok átlopódzni. És, hogy a titok ami a rejtett kapcsolatunkat övezi mennyi izgalommal tölt majd el... ám tisztán látom a hülyeségem buktatóit is. Egyrészt, ha beleszeretek gyűlölném, ha mással lenne, márpedig megtehetné. Másrészt mivel van egy feleségem...az joggal várná el, hogy hozzáérjek. Ennek az egésznek azonban nem akarom kitenni magam. Hagyjuk, foglalkozzunk inkább a jelennel mielőtt ellopja tőlem az édességet...

- Vettél magadnak? – sétáltam előre a madarak zárt területén majszolgatva a fincsi, legkedvencebb édességem.

- Nem.

- Tehát, nyújts nekem valami logikus magyarázatot! Miért adjak a gombócaimból? – kérdeztem szárazon. Ugyanis két hurkapálcám van, amire három-három édes gombócot szúrtak fel. Semmi kedvem megosztani vele, így se sok az egész.

- Mert én fizettem és kértem tőled.

Játszadozik velem? – Akkor miért csak nekem vettél?

Nem válaszolt pusztán a száját tartotta, aztán megunta. - Etess meg. – követelte - Csomó tüske ment a kezembe miközben az ágakat hajtottam el előled, hogy lerövidítsük az utat a susnyáson át a zsiráfok felé. Adj legalább egyet! Te vagy az én szolgám, nem fordítva.

És igen, elővette a rég nem bolygatott ütőkártyáját. Keménynek kell lennem vele ahhoz, hogy ezt a napot túléljem.

- Ki akart idejönni? Elég nagy vagy, hogy elviselj egy kis fájdalmat és gondoskodj magadról.

Morcosan nézett. Elegendően szúrósan ahhoz, hogy felemeljem a kezemben lévő még érintetlen pálcát. – A másikból kérek. – megforgattam a szemem, majd kérdés nélkül a szájába dugtam azt amiről már leharaptam egy darabot – Ezen legalább rajta van az ízed.

Ettől rákapva a tekintetem felocsúdtam, mégis megfagytam minden mozdulatomban. Aha, kezdődik. Már a pajkosan kimondott szavaitól meglódul a vérem. Nem pirulhatok el... nem veheti észre...

- Ó látom a fiatalok is jól érzik maguk. – pont jókor szólalt meg a mellettünk elhaladó idős férfi a párjának, mégis nagyon kínos volt.

- Ez nem az aminek látszik. – tiltakoztam kevés sikerrel.

- Jajj, fiam csak érezzétek jól magatok. Jól néztek ki együtt.

- Tototro sokkal aranyosabb nálam. – suttogta Alex félhangon a férfinek, csakhogy teljesen jó a fülem. Még azt a szerencsétlen becenevet is tisztán hallottam. Sokkolt, hogy mások előtt ilyeneket mondd, meg egyébként is...beleborzongtam.

A vérem kellemetlenül dübörgött a fülemben, túlságosan felpörgetett a srác és az édesség ahhoz, hogy egy helyben tudjak maradni, ezért meghajolva megadtam a tiszteletet az idősebbeknek aztán otthagytam őket. Ki kellett jutnom a levegőre. Alex kétségkívül követett, s amint a térdemre támaszkodva kifújtam magam a sietség után egy jóleső fuvallat járta át a fákat.

- Szeretem a szél hangját mikor a fák között fúj. - Alex ismét meglepett, ahogy csukott szemmel felemelte a fejét, hogy érezze a légáramlást. Szinte ragyogott az őt körülölelő napfényben.

- Én is. Főleg ha átszalad a bőrömön. – vallottam be, s kinyitva a szemeit rám emelte.

- Milyen volt a napod? Azért kicsit örülsz, hogy eljöttünk?

- Lassan leszakadnak a lábaim annyit jártunk, de nagyon örülök. – vigyorogtam rá és az a fura helyzet állt elő, hogy amikor visszamosolygott megmozdult a szívem. Rögtön odakaptam a kezem. Ekkor jöttem rá, hogy nem csupán a testére reagálok, hanem a hangulatára is.

- Minden rendben? – vizslatott a szemeivel.

- Igen, csak azt hiszem felment a vérnyomásom..egy korty víz és jobban leszek. – bizonygattam, s a hátizsákomból elővéve meghúztam a kulacsom - A lényeg, hogy jól szórakoztam ma. – tereltem vissza a beszélgetést az eredeti témánkra – Köszönöm.

- Szerintem is kellemes veled. – Próbáltam komoly képet erőltetni magamra, de minél kedvesebb annál jobban vonz. Nem gondol bele mi lesz ha beleszeretek? Őszintén mondom úgy játszik az érzéseimmel mint más a hegedűn.

Azt hiszem ekkor kezdtem el megnyitni felé úgy igazán a szívem. Ha akartam ha nem a beleszólásom nélkül minden ment magától. Gyorsan eltelt a nap, és a társaságában a következő hét is. Valahogy miatta könnyedebben keltem fel reggelente, és már a suli sem volt annyira unalmas, de rettenetesen vártam a következő szombatot. Azon a napon a közeli vidámparkban flangáltunk. Nagyon sok pörgős-forgós, gyomorforgató gépet kipróbáltunk aminek majdnem hányás lett a vége, ám túléltük. A harmadik hétvégén pedig megkóstoltam életem legfinomabb süteményét egy hegyi kis faluban ahol kirándultunk. Ez a kirándulás ezerszer jobb volt, mint amit Beniékkel töltöttem, és érdekes módon még a szerencsejáték se hiányzott. A negyediken pedig amikor már vészesen közelgett a nagy esemény időpontja, Nakanosima kültéri termáljába mentünk.

- Ah, ember, de rég voltam itt, egészen izgatott vagyok. – vetődött a medencébe mellém Alex.

- Menj arrébb kérlek, elég nagy ez a medence. – tettem a szívemre a kezem, nehogy kiugorjon. Zavart, hogy mindketten meztelenek vagyunk a víz alatt, még ha nem is látni semmit.

A szemöldöke felcsúszott homlokára, de pár centivel azért távolabb húzódott. – Nézd, azért vagyunk itt mert fáj a hátam. Engedd el egy kicsit magad és élvezd ki.

Zavartan felnevettem. – Laza vagyok, nyugi és nekem is mindenem recseg-ropog. Tudom miről beszélsz. – mozgattam meg a vállaim a tájat bámulva, s egy hülye poénnal kontráztam – Biztos segíteni fog a hátadon az a sok fájdalomcsillapító krém ami leázott a többiekről és itt úszik körülöttünk a vízben.

Ah, jézusom, úgy érzem magam mint egy vesztes..

- Öm, az jó hír... akkor én megnézem a pezsgő fürdőt. – állt fel mellettem rettenthetetlenül, és kitágult szemeim látni vélték amit nem akartam, de hamar leszegtem a fejem.

Iiiijjjj, - nyüszítettem félhangosan a víznek. Azon voltam, hogy ne forduljak vissza, tudniillik nem hittem el, hogy mennyivel nagyobb neki, mint amekkorának gondoltam.

- Jól vagy? – kérdezte, s szemem sarkából láttam, hogy teljes testtel felém fordult – Túl sokáig voltál bent, igaz? Szédülsz is? Tiszta piros a fejed! – jött volna közelebb, de feltartottam a tenyereim felé fordítva, hogy az arcom elé tegyem. Nem óhajtottam látni, de azt se akartam, hogy ő engem nézzen.

- Nincs gáz! Komolyan jól vagyok! – Basszus, menj már a szemem elöl...- csak melegem lett egy kicsit. – nyúltam a medence szélén lévő törülközőmért ellentétes irányba, hogy legalább én eltakarjam magam – pár percre kimegyek – kapkodtam, és az első pár sietős lépés után úgy éreztem nyeregben vagyok, mígnem eltaknyoltam.

- Toro élsz még? – fogta meg a vállaim, hogy óvatosan ülőhelyzetbe segítsen – Jó nagyot csattantál.

- Ih- igenh - fújtam ki a levegőm csupasz mellkasának dőlve, s a szíve harsány dobogására sötétült el előttem minden. A pára a meleg és a gyorsuló pulzusom a meztelen testével megtette a hatását.

Istenem, mi ez a puhaság? Mintha egy felhőn lennék. Meghaltam? – mozdítottam meg a kezem – Áh, nem, kicsit fáj a karom.– nyitogattam a szemem, vagyis azt hittem, de nagyon sötét volt, szóval hagytam, hogy az elnehezedő szemhéjam legyőzzön – biztos csak álmodom..

- Ébren vagy? – kérdezte egy lágyan simogató orgánum, amit nehéz volt azonosítani.

- Nem. – mormogtam, azonban egyáltalán nem úgy hangzott mintha én mondtam volna, szóval egyre biztosabbra vettem, hogy a fantáziám játszik velem.

- Ezek szerint szabadon megcsókolhatlak. – lehelte a mély hang egészen közel az arcomhoz, hogy érezzem a szelét, és mivel olyan volt mintha Alex illatával társult volna, beleegyeztem. Egy álomban végülis bármi megtörténhet, nem feltétlenül kell tudnia róla.

- Miért is ne. – suttogtam, és ez már jobban hasonlított az én hangomra. Elképzeltem ahogy az ujjai az enyémbe fonódnak, s felém tornyosulva megérint az ajkaival, melyek pár pillanatra az arcomat érintik, a nyakamat, majd újra a párnácskáimat. Elképzeltem, hogy életemben először a szám kellemesen bizsereg egy csóktól, és a nyelvem szinte külön életet él. Eszméletlenül szenvedélyes volt. Csókolóztam már vele, de ez most sokkal érzékibb, sokkal intenzívebb volt, mint az előtt, sokkal komolyabb, sokkal...valóságosabb.

Mi a szar?

Erre a gondolatra kipattantak a szemeim mielőtt felfoghattam volna, hogy mi fog várni rám a külvilágban, aztán megláttam őt. – Ho-hol vagyok? És mit csinálsz velem? – szaporán vettem a levegőt a tágas, sötét szobában, mégis úgy éreztem fulladozok a vágytól, amit rohadtul nem lett volna szabad.

- Kivettem egy szobát, itt a fürdőben. Elestél, emlékszel? – helyezkedett arrébb, s felkönyökölt mellettem az ágyon, így volt lehetőségem kicsit lejjebb adni a libidómból. – Jól vagy?

- Aha, de ez nem magyarázza meg amit az előbb tettél.

- Beleegyeztél. – tényleg húzni akarja az agyam? - Szeretnék veled komolyan randizni. Mi van ha azt mondom, hogy az egyezségünk csak azért volt, hogy jobban megismerjelek, beszélgessünk, és több időt töltsünk együtt? – vonta végig ajkamon a hüvelykujját, mert én azóta se tudtam megmozdulni, hogy a sarokba szaladhassak – Jól érzem magam veled.

- Értem, de – Tétováztam, tudtam, hogy nem szerethetek belé, mert az nagyon fájna. Vegyes érzelmek dúltak bennem, s mivel hirtelen nem jutott más az eszembe – a testvéred...

- Nem engedem, hogy elvedd. Emlékszel? - mormogta ahogy közelebb csúszott már amennyire tehette, s két ujjával felfele tolta az ajkaim szélét. – Sokkal jobban tetszel amikor mosolyogsz. Miért vágsz ilyen ijedt képet?

- Ne kérdezz hülyeségeket, és hidd el, mindenre tisztán emlékszem! – hessegettem el a kezeit, ám a testem még mindig ólomsúllyal nyomódott az ágyba. Egyszerűen képtelen voltam távolabb masírozni.

- Akkor jó, mert én is emlékszem, milyen édesen csókoltál vissza.

Nem szólaltam meg. Tanácstalanságomban a csendet választottam, s nagyot nyeltem miközben egymás íriszét kerestük a félhomályban, amit csupán a kinti lámpák fénye könnyített meg. A pillái alatt rejlő mély fagyosság olyan volt, mintha le akarna igázni, s szétnyíltak ajkaim a testemet elöntő kellemes hullámokra...elvesztem. A számra tapasztotta a sajátját és gyengéden megcsókolt. A félelem már távolról elkerült, annál valami sokkal vadítóbb borzongatott. Úgy éreztem felgyulladok a melegben, holott csupán egy alsógatya gumija szorított a hűvös szobában a derekamon. Persze ő sem volt ezzel másképp, szinte meztelenül feküdt, s talán ettől volt olyan forró a hangulat.

- Ne mozogj! Ez parancs. - Szimatolt bele a nyakamba miközben ismét felém emelkedett, s alig kaptam levegőt, ahogy az orrával cirógatva lejjebb csúszott a hasamig. A szája mindössze egyszer ért hozzám, amikor már nem bírta ki, vagyis gyanítom, hogy nem bírta ki.. Ismét a szolgájaként bánt velem, de valahogy most eszméletlenül felizgatott, mint a feszülő izma is, holott azzal sose szimpatizáltam. – Hmm, tehát nem csak én vagyok kemény. – hangja az érzékiségtől zengett, és alig mondta ki, jóformán egy pillantás alatt megszabadult az alsómtól. Lehettem volna álszent, kérethettem volna magam, ám a legkisebb ellenállásra sem voltam képes. Teljesen átengedtem neki a testem. Azt kívántam, hogy ne csak a szemeivel faljon fel. Vallomás helyett viszont a szájának toltam a merevedésem. Sütött az arcáról menyire tetszett neki a reakcióm mégis megdorgált.- Nem leszünk így jóban. - simított végig lágyan hosszomon, és a nyelvét szépen lassan elhúzta a rajta lévő nyíláson.

Felsóhajtottam a szenvedélytől megrészegülve, aztán a feje lebukott és már csak azt éreztem, hogy a forró nedves szája körbeölel. A csípőm fellendült az áramütéstől mely egy hangos nyögéssel rázta át a testem. Erre pimasz mosollyal felemelte a fejét, s fájó alkaromra támaszkodva toltam fel magam az ágyban, hogy én is levehessem azt a kényelmetlen kis ruhadarabot róla. Ujjaimtól libabőrös lett ahogy körbejárták a hasizmát előtte, s a az anyag gumírozott szélébe kapaszkodva nyeltem egy nagyot. Biztos voltam benne, hogy épp oly esztelen vágyik rám mint én ő rá, ijesztő mérete azonban kicsit elbátortalanított.

- Mi a baj? - incselkedett velem, a fülemhez hajolva, és a testem intenzíven megremegett ahogy beleharapott. Lehunytam szemeim az érzésre, mert egyszerűen már túllépte a határaimat, s ha féltem is magamban akartam tudni. A hajába markolva húztam az ajkaimra, hogy eldőljünk az ágyban. Nehéz volt, mégsem a súlya miatt nyögtem fel, hanem mert megéreztem bőrömön az övét miközben az ágyékunk összesimult. Félreértés ne essék, hülye lettem volna leállni a csókkal, mitöbb még szenvedélyesebben faltam a nyelvét mint valaha az utóbbi pár percben. Tulajdonképpen nem tudtam betelni vele. Jobb keze belemart a combomba, hogy a derekára hajtsa lábam, s amint rászorítottam előre mozdult csípőjével, hogy kicsit könnyítsen mindkettőnkön. - Ígérem - lihegett a szemembe nézve - óvatos leszek, de nem tudok itt megállni.

A szám tátva maradt, hogy azt belém akarja tenni, mert hát igen vágytam rá, ugyanakkor rettegtem is, hogy már az első alkalommal szét fog szakítani. A pulzusom az egekbe szökött a kéjáradattól, mikor a síkosítóba beáztatott kezével a fenekemhez ért. A szenvedély rohamosan támadta a szívem a hasamban gyülekező pillangók felől, s amint befurakodott rögtön két ujjával, a mellbimbómra tapadt. Akaratlanul rászorítottam az ujjperceire, s olyan erotikusan nyögött fel, hogy azt hittem helyben meghalok. - Kérlek ne csináld ezt - csókolt szájon mialatt a kezét óvatosan megmozdította - ha nem akarod, hogy most azonnal elmerüljek benned.

Zavarba ejtően jól beszélt, de annál is jobb helyeken csókolt. Fogaival óvatosan karcolva sikeresen elterelte félelem ittas gondolataim hosszáról, habár nem igazán voltam abban a helyzetben, hogy visszakozhassak. Én is vágytam rá.

Csodás látvány volt, hogy az összes apró izma megfeszült azon a kezén amelyen támaszkodott, és ha még lettek volna kételyeim afelől, hogy akarom-e azok mostanára mind szertefoszlottak. Hiszen Alex volt velem. Ő aki az elejétől vonzott, akinek az utóbbi időben csaknem az összes arcát láttam, aki alattomos módon megismertette velem magát, hogy a szívembe lopódzon. Én meg boldogan hagytam.

Kínzón hosszas előkészítés után a merevedésemet kezébe véve hatolt belém lassacskán, s mikor a tetejére rásimított párszor a köd ellepte a fejem annyira, hogy örüljek annak a cseppnyi velejáró fájdalomnak. Mélyeket lélegezve nagyokat nyeltem amikor megláttam az arcán az extázist hisz valahogy ez okozta a legnagyobb mámort.

Hol lassabban, hol pedig gyorsabban mozgatta a markát rajtam, mialatt élvezettel nyögtem a nevét. Együtt hullámoztunk az ágy puha habjaiban, és te jó ég, a gyönyör fondorlatosan kerített hatalmába. Egyre hangosabban, s egyre mélyebb hangon nyögtem az elragadottság dallamát, ahogy az alhasamban remegve épült fel a feszültség. Azonban csak rendezetlen sóhajainak engedtem, hogy feloldozzanak béklyóimból, s a fellegekbe repüljek, mert tudtam, hogy Alex velem tart majd.

Gerincem mentén éreztem a bizsergést, miközben lassan visszatértem a kábulatból, s ő még mindig rajtam feküdt. - Élsz még? - mormogtam simogatva, habár éreztem bőrömön a leheletét.

- Igen. - fújtatott, s egy mély levegő után folytatta - Sajnálom, megértem, ha nem akarsz tovább a szolgám lenni, de nem tudom elintézni, hogy ne legyen esküvő.

- Mi van? - engedtem el, mert elég furcsán jött ki, hogy mindezt a karjaimban közölte, úgy hogy még konkrétan bennem volt.

Erőt vett magán, hogy mellém helyezkedjen, ám én megvontam tőle a tekintetem. Nem értettem miért kellett pont most felemlegetnie. Sejtettem, hogy nem szerelmes belém, de tényleg azt várja, hogy elveszem a húgát? - Tartozom egy vallomással. - fordította maga felé a fejem - Még mielőtt találkoztunk volna már téged kerestelek.

- Ha ez most egy ócska szerelmi vallomás, ne haragudj nem akarom hallani. Had találjam ki. Szeretsz, csak a húgodat jobban... Hazugság, de ne izgulj, nem a te hibád, hogy nem szerethetsz belém. Nem kell mentegetőzni.

- Igen, tudok a bácsikádról. Az anyám átkozta meg mielőtt összetalálkozott az apámmal. - Úgy mondta ki ezeket a szavakat, mintha valami tök átlagos dologról beszélne. Ráadásul nem értem az anyja miért "üldözte" az ázsiai pasikat.

- Öm..így se érzem magam jobban...nem tudom mit mondjak erre.

- Csak hallgass végig. - förmedt rám - Az átok sosem egy oldalú. Amíg te, és a családodból páran nem találták a szerelmet, minket Alinával mindenki üldözött a szerelmével. Az első találkozásunkkor rájöttem, hogy ki vagy. Pont emiatt... Na jó azért kiderítettem az embereimmel még ezt-azt, de tetszett, hogy végre harcolnom kell. Az utálatoddal mégsem tudtam mit kezdeni. Az átkot azonban csak úgy lehetett megtörni, hogyha egy éjszakát velem töltesz. Vagy a húgommal, akinek eszem ágában nem volt átadni. Ekkor jött az esküvő ötlete. Azt már nem tudom hogy ment félre az infó, mert nem Alinát kell elvenned....- nézett mélyen a szemeimbe, miközben olyan mosolyt villantott rám, ami felért egy órányi pajzán társalgással. – Szeretlek, add nekem a szíved és a jövőd, és megígérem nem foglak többé kényszeríteni semmire.

Nos, nem túlzok ha azt mondom az agyam megállt a működésben. Olyannyira, hogy épphogy nem folyt ki a nyál a szám szélén. Aztán fokozatosan újra indult a rendszer.

Hah, az apám odáig lesz meg vissza a tébolytól. Dehát ő akarta. Azt hiszem mégsem szegülhetek ellene, továbbra is jó fia maradok. Pár napon belül megházasodok, méghozzá Alex-szel...őrület.

- Rendben, - csókoltam szájon a mozdulatba sűrítve minden érzésem – házasodjunk össze. Azt hiszem már egy jó ideje tiéd mindenem.

Vége