Haku szemszöge

Ben összesen három napja nem jött suliba. Lehet végre elkapta a gyomorrontásomat. Amilyen önelégülten bólogatott minden egyes alkalommal amikor kimentem trónolni, azt hittem már immunis rá. Mostanára majdnem kiszáradtam, és a főnöknek küldött jelentéseim nagy része a különböző wc-k belsejéről szólt. Nem csodálom, hogy otthon maradt, nekem is nehéz volt összeszorított seggel járni egész nap. Tegnap óta azonban semmi bajom nincs, ezt pedig győzelemnek könyvelem el. Már azon agyaltam, hogy Kanji-tól kaptam el valamit gumin keresztül, mert ugyebár utána jött ez a sok görcs rám. Csakhogy ha még így is lenne, azt mondhatom megérte. Életem legfurább szexdíját nyerte meg ezzel! Kanji azon kívül, hogy egy alázatos szexisten szerepét töltötte be, minden kérdésemre válaszolt. Sokat dolgoznom se kellett rajta. Felhívtam magamhoz, az illem kedvéért megmutattam neki a videojáték gyűjteményemet, azt az egyet, és onnantól ment minden a maga útján. Ígértem neki jelmezt, szóval felvettem a rendőr ruhámat. Az elején ledermedt, de aztán mázlimra beindult rá. Megerősítette, hogy a drog amit keresünk erről az egyetemről származik, ám hogy kitől azt senki se sejti. Mi a rendőrségen ennél tovább jutottunk, hiszen nem véletlen vagyok ebben az évfolyamban. De még így is rengeteg lehetőség van, a sötétben tapogatózunk. A srác azért kikotyogta, hogy egy futár felhívta, hogy késni fog a cserével. Tehát van egy telefonszám a zsebemben, pusztán jól kéne tudni kijátszanom. Majd gondolkodom még.

Egyelőre nem hagyja ez a fránya bűntudat az okostojással szemben, hogy rajta kívül nagyon máson töprengjek, mivel a legutóbbi akcióm óta olyan képet vág mint aki kívül áll a világtól. Belátom, egyszer-egyszer megpróbáltam felrázni, szóval elképzelhető, hogy azzal sem segítettem a kapcsolatunkon. Egyedül Natsume mellett enged fel, velem kevésbé foglalkozik, pedig eddig se vitte túlzásba. Tényleg kicsit önző voltam a minap, hogy nem hagytam érvényesülni, dehát a szex a meló része volt. Elhalaszthatatlan..Mert ugye nem lehet csak úgy tologatni a munkát és felhalmozni..

Ah, lehetetlen. 

Nem mondhatom neki ezt amikor bocsánatot kérek! Már így is rosszul állt a szénám nála. A beszélgetéseink ritkán alakulnak tartalmasan, mert vagy én kötök belé vagy ő belém. Az előbbi alkalomszerű, nem jellemző csak..olyan betokosodott a srác. Nem akar velem sehova jönni délutánonként. Nekem viszont élnem kéne és bandázni a diákokkal!

Szívás ez a meló!

Ben pedig bonyolult jellem. Azonban vannak terveim amivel megenyhíthetem. A legközelebbi, például, hogy végre tényleg közelebb hozom hozzá Natsumét. Felírattam magunk a sportnap előtti iskola takarításra, ahol ő a felügyelő tanár, csupán a gyomorrontás húzhatja keresztbe az erőfeszítéseim.

- Biztos jön holnapután? – Kérdeztem meg Ben haverját, Torot az egyik előadáson. El kell ismernem, kicsit hiányzik a padtársam. – Próbáltam hívni többször, de nekem nem veszi fel, és az üzenetemre se válaszolt amiben szóltam neki a vasárnapi takarításról.

- Jönni fog, szerintem rosszkor telefonáltál. – nyugtatott - Unatkozol nélküle? – emelte fel egy pillanatra kérdőn a szemöldökét. Valami haloványan fénylett a tekintetében, ám nem tudtam megmondani pontosan mi lehet az. Másabb, kevéssé beszédes a nézése, mint Ben gyönyörű haragos tekintete.

- Csak...- Vakartam meg a tarkóm. Lehet, hogy barátok, de ki tudja ismeri-e a titkait – Á dehogy, attól tartok, hogy ő unatkozik nélkülem. - Hoztam elő magamból a bugyuta karaktert, akivel leginkább Bent tisztelem meg.

Hallottam ahogy zárt ajkain keresztül kuncog.- Elmondom neki az aggodalmaidat. 

- Tedd azt! Érezze magát különlegesnek, dobogtasd meg egy kicsit a szívét, hátha hamarabb gyógyul.

Toro mosolyogva villantotta ki fogait. - Ez kínosan hangzik, te tényleg kattant vagy, ahogy mondta. – bújt a füzetébe, hogy ismét jegyzeteljen, nekem pedig egy kis melegség kúszott a szívembe, hogy Ben beszél rólam. Azt hiszem kezdünk összebarátkozni.

Igyekeztem nem zaklatni a srácot a maradék másfél nap alatt, amit pihenéssel tölthetett nehogy kiakasszam, és mivel a betegség miatt régen edzettem, legfőképp azzal foglaltam el magam a lukas órákban. Mitöbb a szombatom is erre ment el. Futottam, úsztam, erősítettem. Szó mi szó hiányzott már.

Vasárnap nyolckor fitten ugrottam ki az ágyból várva a nap folytatását, hogy mit hoz, abszolút nem voltam fáradt. Nagyot nyújtózva egyből a zuhany felé iramodtam, és szokásomhoz híven pár perc alatt végeztem. Magam köré csavarva a törülközőt, forraltam vizet a feketecsokis kávémhoz, majd azzal a kezemben nézegettem a tükörben melyik ingben leszek ellenállhatatlan. Valójában mind jól áll, ám a takarításhoz egy játszós pulcsira volt szükségem. Fél kilenckor pedig már a kollégium előtti lépcsőn pacsiztam le az egyik sráccal tovább sétálva, az meg nagy szemekkel nézett, hogy ki az anyám lehetek. Szeretem ilyenekkel szórakoztatni magam. A suli kapuján azonban parányi megilletődöttséggel araszoltam beljebb, mert rajtam kívül mindenki szedelődzködött az aulában, hogy munkába állhasson. Az eligazítás végére értem oda. Hát nem kilencet beszéltünk meg?

- Beni, te mázlista vagy! - A tömegben is kiszúrtam legkedvesebb padtársam, és hangos haverját. - Nem idegenekkel lettél beosztva mint én. Hakut kaptad. – emelte felém a papírját Toro amint észrevett, hogy lássam miről beszél a másikkal.

Várhatóan összerakott minket Natsume, mindig együtt látott a sráccal. Egyedül azt nem fogtam fel, miért éppen nekünk kell a dísztóból kiszedni a faleveleket. Úgyis vissza fog hullani az összes, ráadásul minden normális ember előre láthatta volna, hogy vizesek leszünk...

Említettem már, hogy a kommunikációink néha katasztrofálisan alakult Bennel? Hiába próbálkoztam idomulni hozzá.

– Tényleg? Mázlista? – mutatott rám az illető – Ez egy kétszáz kilós elcseszett lustaság!

Hallhatóan mély levegőt vettem, és megsértődve meredtem rá. – Kikérem magamnak kétszázhúsz. Az izom nehezebb mint a háj! – Viccelődtem, de persze legbelül megfogadtam, hogy az orra alá dugom még a feszes seggem, mert ilyet tuti nem látott ezelőtt! Nem tudom, hogy ledagadtozott-e vagy átvitt értelemben mondta, de fájt.

- Tessék! Vele vagyok...- fonta össze karjait olyan én megmondtam fejjel – Figyelmeztetlek, ha nem figyelsz rá a füledbe dugja az ujját. – mutogatott rám.

- Miért? – kérdezte Toro fintorogva, aztán megrántotta vállait - Simán cserélhetünk, ha ismerkedni szeretnél. – Pech, Ben utál ismerkedni, a másodperc hevében hezitálni kezdett. Toro viszont furán nézett rá, majd folytatta - Érdekesek vagytok együtt, nem biztos, hogy rossz a párosítás. Általában ha koncentrálsz valamire nem izgatnak a körülötted lévő emberek. Rettenetesen unott fejet vágsz, még ha sokszor szerencsétlenkedsz is. De amikor Hakuról van szó a légkör megváltozik körülötted. – körözött arca előtt az ujjával, és az orrára koppintott.

Ben mérgesen csapta el a kezét. – Nem emlékszem, hogy te lennél a tündérkeresztanyám, hagyd abba a varázslást és térj vissza a valóságba. Mi itt a földiek csak azt halljuk, hogy hülyeségeket hadoválsz. Én meg kezdek totálisan kiakadni, mert nem értem, hogy ezt mire fel mondod? Igen, megváltozik a légkör, de miért jó az bárkinek is, ha idegzsába vagyok? – fordult felém, mintha tőlem kérdezné.

Nos, mondhatjuk, hogy az okai megvoltak. Pont az előző héten csend királyt játszott. Ezért egyik órán leejtettem a tollamat, és összekötöttem a cipőfűzőjét. Tréfásan reagált! Kitágult a szeme miközben dőlt oldalra esés közben. Becsületemre szóljon, hogy elkaptam! Ott rontottam el, amikor az egyik kezem a fenekére csúszott mielőtt a karjaimba húztam őt. Egy nagy sóhaj, és pár remegő légvétel után, mely a nyakamat érte akkora büdös nagy pofont kaptam, hogy azóta is időközönként cseng a fülem. Ezért az utóbbi időben nem beszéltünk, inkább pihenéssel töltöttem az óráinkat. Részben megijeszt, részben megsértett. 

Tudom, hogy jól esett neki. És akkor mi van? Felnőttek vagyunk, megbeszélhetjük, nem kell azonnal pofozkodni!

- Szóval ennyire idegesített, hogy csak aludtam melletted? – az arcélét magam felé vonva hajoltam a füléhez – Gondold meg jól. – húztam fel a szemöldököm, s puha ajkait szexisen összeszorította egy minutumra, miközben az arca megrebbent. Interakciójára azonnal jelzett hosszom, hogy ő ugyan életben van.

- Fáj a torkod? – kérdezte a habitusától eltérően halkan - Azért suttogsz? - Imádnivalóan titkolja, hogy hatást tudok gyakorolni rá.

- Nem. De igazad van, honnan tudhatnád mit miért tesznek az igazi férfiak. Gondolkodj el rajta, talán akkor nem csak képletekkel lesz tele az agyad. – Ben hezitált, hogy mit mondjon, s röpke egy perces szemezéssel összekötött hallgatás után megsajnáltam – amúgy ti mióta vagytok ilyen jóban?

Toro tátott szájjal bámulva válaszolt. - Gyerekkori barát. Az ő nagyapja, az én apukám..öm..egyik partnere volt. – Ekkor Ben rálépett a srác lábára. Aztán a karom után nyúlt.

- Semmi szükség rá, hogy megismerjen. Miért nem írod meg rögtön az élettörténetem és adod ki az iskola lapban? – húzott maga után a szende arcú méregzsák – Gyere Haku, most nincs lazsálás.

Elszörnyedtem. Mármint attól, hogy milyen szociális háttérhez vezethető vissza, ha a gyerekkori barátjával így bánik. Ezek alapján rájöttem, hogy velem tök kedves.

- Haku, ne most ábrándozz! Itt a hálód, menj, szedd ki a leveleket! – nyomott egy fém rudat a kezembe a végén valamilyen hálós anyaggal.

- Reggelizhetnék előtte? Ma még csak egy kávét ittam. - kérleltem.

- Oké, - nézett rám kedvesebben - hozz nekem is melegszendvicset a büféből.

Homlokom mellé csaptam a kezem, mintha tisztelegnék, s csupán reméltem, hogy nyitva lesz, mivel annyian nem voltunk bent, mint egy átlag iskolai napon. Úgy nézett ki ez, a büfés hölgyet nem zavarta, azt mondta bőven ráért kiszolgálni két sorozat között amit a tabletjén néz.

- Amúgy, - Nyammogtam immár az egyik fa alatt ülve Bennel. Mindketten a tavat néztük, ámbár egész hűs időnek néztünk elébe. – miért vagy ilyen titokzatos?

- Én? – de mennyire, hogy te.

Bólintottam, majd megosztottam vele az észrevételeimet. – Nem ismerkedsz, alig beszélsz valakivel, és hiába találkoztunk egy hónapja semmit sem tudok rólad azon kívül, hogy folyton feszülten reagálsz rám bármit teszek. Az én időmben egyfolytában hülyéskedtünk a többi diákkal, minél több embert ismertél annál menőbbnek számítottál. Buliztunk, és kiéltük magunkat amíg a nagybetűs életbe nem léptünk. Te viszont ha teheted begubózol a sarokba egy könyvvel.

Egy örökkévalóságnak tűnt mire válaszolt, s abbahagyta a körülötte lévő levelek rendezgetését. – A te idődben? – meghűlt a vér az ereimben.

Basszus! Elszóltam magam? – Ja, a gimnáziumra gondolok ahova jártam. – próbáltam menteni a menthetőt. Sosem tudhatja meg, hogy milyen egyetemre jártam ez előtt.

Szerencsére bevette. – Haku, már nem vagyunk gyerekek. Mindenkinek más az élete, ehhez nem tudok többet hozzá tenni. Szeretnék hamar végezni az egyetemen és minél messzebbre utazni innen. Minek barátkoznék bárkivel? Maximum a szerelem tarthat vissza.

- Szerelem? Hogy? Hogy, ha nem jársz el és NEM BARÁTKOZOL? – nyomtam meg az utolsó két szót, hogy észrevegye mi a hiba az egyenletben. Vajon mi jár a fejében?

- Nekem sosem volt szerencsém a szerelemben, és ha a húgomra vagy akár a szüleimre gondolok, akkor biztos vagyok abban, hogy ez egy családi örökség. Az emberek bugyutasága meg sok esetben idegesít. Hidd el addig jó, amíg kevesen ismernek. Ellenben attól, hogy sosem fogsz találkozni velük, Toron kívül is vannak barátaim.

Miért ne találkozhatnék velük? Meglepett az őszinteségével, a szívem nagyot dobbant összekuszálva az érzéseimet iránta. Leginkább szántam őt, mert sejtettem, hogy ott van benne az élet iránti szenvedély, ám elnyomta. Nehéz volt ellenérveket felhozni, a zárkózottsága miatt, egy sem jutott eszembe, ezért az utolsó falatot betolva a szendvicsemből a halászhálónkra tereltem a figyelmet. – Ebből kettő van. – osztottam meg vele a tényt, de Ben dacosan tartotta magát.

- Nem baj, ma te leszel a soros. Amióta megismertük egymást én dolgozom kettőnk helyett, itt az ideje, hogy viszonozd.

Mosolyogva kaptam fel a fejem, mert sokkal felszabadultabbnak tűnt így, hogy nem faggatom, és szekálhat. - Fogom is.

- Igen, méghozzá itt és most. – egy pillanatra azt feltételeztem lemondott Natsuméról.

- Tehát végeztél a hódító hadjárattal?

- Nem, azzal tartozol nekem. – mosolygott az arcomba észvesztő tekintettel, s talán zavarba is jött - Semmi édességet nem hoztál.

- Hmm, igen ez a mai nap árnyoldala, bár másfajta édességre még van egy kis esélyed. – húzogattam a szemöldököm.

- Nem tudom melyikőnk az idiótább. Én, hogy hiszek benned, vagy te mert...te vagy.

- Tehát idiótának tartasz? – Néztem rá csendben. Szórakozni akartam vele, azt hittem viccel, de amikor bűntudattal telve hajolt hozzám, kezdett leesni, hogy rátapintottam a lényegre.

- Haku, tudod, neked is vannak értékeid. – Na itt kezdett gyanússá válni. – És én nem utállak, amióta rájöttem, hogy pusztán suta vagy. Segítenem kéne neked nem haragudni rád. – tette vállamra a kezét, viszont a zsebemben rezgő telefonom hirtelen érdekesebbnek tűnt, és kivételesen nem kötött bele miért azt böngészem ahelyett, hogy végighallgatnám – Én sajnos nem érek rá erre. – csúszott lejjebb mancsa a mellkasomra barátiasan.

Tetszett ahogy megpaskolta vagy kétszer ami a keze alá került. Nem szóltam érte, mint ahogy az elhangzottakért se.

- Még egy bulira se?

- Mi? – lepődött meg az öröm legkisebb jele nélkül, hogy elhívtam valahova - Ez most honnan jött?

– Ugye, hogy arra ráérsz! - Ennyi sértegetés után, akár megteheti ezt a szívességet mindkettőnknek. - Megígérem, ettől a perctől megváltozok, ha az este eljössz velem egy házibuliba. – Kaptam Kanjitól egy smst. Azt írta szerinte ott lesz amit keresek. Kíváncsi vagyok.

- Kötve hiszem, hogy képes lennél rá.

- Csak egy buli. Utána ígérem egy hétig nem követlek majd mindenhova. - Hiányozni fog, de ennyit kibírok.

- Kettő.

- Tudod mit? Legyen három, - mutattam az ujjaimat felemelve - de ez nem jelenti azt, hogy el foglak kerülni.

- Megegyeztünk! – Nyújtotta a kezét önfeledten, mintha élete egyik legjobb üzletét kötötte volna, közben ő segít ismét nekem. Egy ismerősöm sincs jelen helyzetben Benen kívül, akit elcipelhetnék. Annyira felvillanyozott, hogy belecsaptam a tenyerébe, s összedörzsölve a sajátjaim rátértem a melóra.

- Már most látom, hogy lesz olyan levél, amint nem érek el vele. – vizslattam a tavat mialatt kezem közé akadt műszeremmel előre mutattam - Minek ez a felhajtás? – fintorogtam tanulmányozva a szerkezetet.

- Majd foglak, segítek meghosszabbítani a karod.

- Szerintem neked eleve hosszabb! Miért ne én fogjalak? – aztán persze olyan csúnyán nézett, hogy nem vitáztam vele tovább.

Szóval mikor eljött az ideje és én szétdolgoztam magam, miközben ő lazsált, megfogta a jobb karom, míg a part szélén féllábon egyensúlyozva benyújtottam a másikat a tó felé kezemben a fémrúddal.

Ekkor jelent meg Natsume. - Na hogy vannak a kedvenc diákjaim? – lépett ki az egyik faág takarásából, és ahogy megrázta, az még több levelet engedett szabadon.

Ezt hótziher, hogy ő fogja kiszedni!

- Natsume! – ugrott a férfihez Ben elengedve a karom, de számítottam rá, és ragaszkodtam hozzá... Vizes volt a fű, ő megcsúszott, én pedig végleg elvesztettem az egyensúlyom, és belegázoltam térdig a vízbe.

- Ben jól vagy?

Most komolyan ő az első? Én lettem ŐSSZEL vizes. Még gyerekként sem álltam a kétfokos vízben hínárral a lábam köré csavarodva, amiben majdnem elestem. Az alsómból folyik a víz a cipőmbe. De értem én, harmadik kerék vagyok.

- Szerintem be kéne vinnie az orvosiba leápolni. Ki tudja, a végén begyullad neki az izéje, ahonnan kibuggyan a trutyi. – mutogattam Benre, aki szúrós szemmel lesett rám.

- Akarod mondani a végén begyullad a térdem ami vérzik..- Annak ellenére, hogy otrombán kijavított, boldogan engedte a másik segítségét amikor belekarolt. Mennyi mindent intézek neki..erre ez a hála..még javítgat.

Végül inkább hallgattam, had menjenek el gyorsan. Aztán megkönnyebbülten szusszantottam egyet, de a nyugalom tengerén zavar keletkezett, mikor a szemöldökömet összerántva rájöttem, hogy ez igen csak rossz terv.

Nekem ma még bulizni kell mennem Bennel! Nehogy meggondolja magát! Inkább ránézek ha rendbe szedtem magam.

Nagyot sóhajtva, elázott gatyába, és víztől tocsogó cipőben battyogtam végig az iskola folyosóján az öltözőbe. Éreztem, hogy egy zuhany jól fog esni, amíg ezek elvannak, a tesicuccom pedig ott várt a szekrényemben.