Haku szemszöge

Éjszaka lévén a srácokat nem sok helyen kereshettem a lakókocsin kívül, mégis féltem, hogy kifutok az időből, mert valahogy a kocsmákban bővelkedett a falu. Mint ahogy a gengszterekben, akik öt forintért felnyomnak bárkit. Így alakult, hogy egy parányi útbaigazítást kaptam az egyik gyanús alakokkal teli lebujban. Mondjuk, nem hittem, hogy az, hogy elárulták merre lakik egy bizonyos Kino nevű srác, ennyit fog segíteni. Azonban mivel nyakig benne voltam a szarban, minden apró információt komolyan vettem. 

Egy étteremben bukkantam rájuk, a lakhelytől nem messze, s a jómadarak éppen a pénzen vitáztak. A megkönnyebbülés lazított a befeszült izmaimon, és bár hirtelen éhesnek éreztem magam egy pillanatra sem foglalkoztam vele.

- Ha azt mondja nincs szükségük rá akkor nincs! – förmedtem az idegenre. Toronak kikerekedtek a szemei ahogy meglátott, miközben eltátotta a száját, de Ben a fejét sem emelte fel. Boldogabb fogadtatásra vártam, noha már akkor elszivárgott minden rossz érzésem amikor az ablakon át megláttam a kis csapatot.

- Jól van, én csak segíteni akartam. – védekezett felmérve az ismeretlen.

- Egyszer már visszautasítottak, és hiába kapálózol a kezeiddel, ne haragudj, de nem bízom mindenféle jött-ment rossz életűben. – jegyeztem meg – Mostantól praktikusabb lenne csendben maradnod.

- Adj neki egy kevés pénzt a fáradozásaiért, ha megkéred valamire. – csóválta meg a fejét Toro – Hol lett ilyen rossz a modorod? Ez nem te vagy. Komolyan neki akarsz esni?

A látszat ellenére nem akartam a srácnak esni ahogy a kotnyeles fogalmazott, sem különösebben foglalkozni vele, ezért beleegyezően a pénztárcámba nyúltam. Ám nem vettem ki sokkal többet mint amennyibe a vacsorájuk kerülhetett, majd Ben mellé guggoltam. Valami nem volt vele rendben, és ez ismét megijesztett.

- Ben, jól vagy? – tapogattam le a testrészeit, és ugyan sértetlennek találtam mégis beindultak az agytekervényeim – Miért nem szólal meg? – kérdeztem Torot.

– Nem tudom, eddig se volt szószátyár. – húzta el a száját – Kívülről jól néz ki, talán bent romlott el benne valami.

- Ő nem egy háztartási gép, - válaszoltam a vállam fölött - egyébként meg szarul néz ki.

- Kösz...– nyöszörgött mérgesen Ben, és tőle szokatlanul csendesen hagyta, hogy a vállamra döntve a fejét a karjaimba vegyem. Kezei lágyan a ruhámba kapaszkodtak, ezért kapott egy puszit a homlokára. Az elektromosság ami átcikázott a testemen egy kis borzongásba torkollott, és Ben elmosolyodott mielőtt hozzám bújt.

– Francba! Hol van itt a legközelebbi kórház? – Kiabáltam a pultban álló kiszolgálónak, aki flegmán sóhajtott.

- Száz kilométerre egyenesen, a domb másik oldalán. - Ez most komoly? Mi van ha épp a halálán van? Abszolút nem úgy viselkedik mint szokott...

- Akkor egy orvos, vagy vajákos van itt? – csattantam föl - Mit szoktak csinálni a hegyi emberek amikor vészhelyzet van?

Hiába voltam jól láthatóan ideges az ismeretlen gyerek ismét kinyitotta a száját. - Te lenézed a vidékieket? – majd gyilkos tekintetét Toro felé fordította - Mi az a vajákos? Különben meg, nem értem a városi embereket. Épp hogy abbahagyta az egyik a pattogást, - fixírozott minket Bennel - erre megjelenik a másik és ő kezdi el. Hogy bírod?

- Ne is mond Kino, általában kerülöm őket ha együtt vannak. De ez egy kényszer utazás..

Mielőtt megdorgálhattam volna Torot, hogy mennyire nem foglalkozik a barátjával, Ben a nyakamba akasztotta a karját, hogy ráfigyeljek. - Aggódsz értem? – lassan és halkan beszélt, borzasztóan féltem tőle, hogy valaki esetleg megmérgezte, de ezt nem közöltem vele. A végén ráhozom a szívbajt, annak meg semmi értelme. Vajon segít ha meghánytatom? – Haku... - Viszont mi van ha tévedek? – Haku!

Hopp, megtalálta a hangját.

Bólintottam válaszként, majd egy puszit leheltem az ajkára.– Nem csak most, de ebben a pillanatban a legjobban.

- Nincs bajom. Csupán pihenésre és egy wcre van szükségem. – torzult el az arca - Ah, na jó, meg talán egy fájdalomcsillapítóra.

- De... - akartam mondani, azonban úgy ráncolta a szemöldökét, hogy az majdnem összeért.

- Nem hiszel nekem? – erősködött, és még ebben az állapotban is ijesztően vágott a szavamba, amitől összehúztam magam. Ezt pedig Toro is kiszúrta.

- Ajjaj, jól fontold meg a választ. Még csak most jöttél vissza és máris magadra haragítod? – dőlt hátra a székében a fejét csóválva mialatt sajnálkozva csettintett párat a nyelvével - Szegénykém, a sok pasi közül neked a barátomat kellett választanod...

- Most komolyan, nem félted? – kérdeztem megütközve rajta, s Bent szorosabban a testemhez húztam - Mindjárt berosálok! Nézz már rá milyen szarul van! Ha jól lenne sose engedné, hogy így ölbe vegyem!

- Ez nekem már sok, kösz a könnyű pénzt - ütögette meg Toro vállát Kino - Én leléptem. – állt fel, s egyelőre hagytam, mert megtalálom, ha olyan gond adódik ami hozzá vezethető vissza. Ha például megmérgezte megölöm a flegma kiszolgálóval együtt!

Toro tekintete lustán követte a srácot ahogy kikerüli, aztán megállt rajtam, elmosolyodott, s közben ismét szórakozottan megrázta a fejét. - Akartam is kérdezni, hogy ezt tényleg itt kell csinálnotok?

- Ah, baszki! Az embernek megpihenni sincs lehetősége. – vett erőt magán Ben – Tegyél le! Nem kéne elhamarkodott következtetésekre jutni egyikőtöknek sem... tegyél le, ha mondom! – parancsolt rám, így nem volt más választásom - Toro, akkor segíts te, gyere el velem wc-re.

- Nem! Én biztos nem tévesztelek szem elől! – nyúltam a zsebembe, majd elővettem a motorkulcsot - Toro, ez a kinti piros kawasakihoz tartozik, nesze. Hozd ide a lakókocsit, hogy Ben le tudjon pihenni, én addig elkísérem.

Reflexből kikapta a kezemből amit felé lógattam. – Oké, és igazad van, - jegyezte meg diszkréten - tényleg beteg lehet, tiszta vörös a feje..

Nem kerülhette el a figyelmem, hogy Ben az orra alatt morgott. - Max úgy jössz velem, ha megvársz a mosdó előtt.

- Ilyenkor vagy szégyenlős? – Mondanám, hogy irigylem az ártatlanságát, de az előéletéből kiindulva nem lenne igaz, hogy az.

- Nem, csak....te tényleg ennyire perverz vagy? – Hmmm..

Gátlásos? - Rendben, azért körbe nézek odabenn, és ha hosszú ideig nem jössz ki utánad megyek.

- Viszlát magánélet...- Óh, ez semmi, figyeld meg, az árnyékod leszek.

Toro nem csupán a kocsit hozta, de más gyógyszereket is. Rohadt feszült voltam, zabszemmel a seggemben és szárnyaló fantáziával a fejemben. Azonban a jómadár inkább bevett pár pirulát minthogy kórházba menjen. Amint jobban lett annyira, hogy kivigyük az éjjel-nappali étkezdéből lefektettük. Majd mindketten beültünk a vezetőfülkébe, hogy véletlenül se zavarjuk és útnak indultunk. Először egy nyitva tartó boltot keresni, ahol vásárolhatunk párdoboz sört, aztán kihajtottunk a falu szélére. Vagy talán annál kicsit tovább.

- Héj visszajöttél! – ujjongott Toro, s végre ahogy az elején vártam volna átölelve üdvözölt. De az első kiáltásától majdnem bevérzett a fülem olyan közel rikkantotta el magát.

Valamilyen szinten meg tudom érteni az örömét, én szintén ragaszkodom az életemben lévő emberekhez. Mert ugye vannak fontosak. Talán a gyerekkorom miatt lehet. Anyám elvált az apámtól és újra házasodott. Aztán még egyszer és még egyszer és hát ez így ment egy darabig. A vérszerintire jóformán nem emlékszem. Persze jól bántak velem az új férjek vagy férj jelöltek. Tényleg úgy tűnhetett mintha a fiuk lennék, és én hálás voltam mindnek amiért foglalkoztak velem. Azonban miután anyámmal összevesztek egyiket sem láttam többet. Szóval ismerem az érzést milyen örökre elveszíteni valakit.

– Pont jókor, mert már fogalmam se volt mit csináljak Bennel.

- Hogy érted, hogy mit csinálj vele? – húztam össze a szemöldököm. Nem is gondoltam volna milyen nagyon meg fogja dobogtatni a szívem az amit mond.

- Teljesen kikészült, pedig még egy nap sem telt el az eltűnésed óta. Hagyjuk. Te jól vagy? Hol voltál?

- Azt hiszem igen. Viszont tényleg szeretnéd hallani a többit? Még ha az apád is benne van a sztoriban?

Ahogy vártam bambán elkomorodott, s felsóhajtott. – Akkor méginkább.

Fejenként két doboz sört megittunk a mesém alatt. Toro néha elképedt, néha nevetett, mégsem volt hozzáfűznivalója. Mindössze azt láttam, hogy elmélkedik valamin. Reméltem, hogy nem azon, hogy kevés piát vettünk.

- Nos, én Ben mellé kuporodok. Így is magára hagytam vagy félórája. – néztem meg a telefonom az időt, ami hajnali egyet mutatott.

- Nincs baja hidd el. – legyintett.

- Te jössz?

- Nem, nézem a csillagokat. – bámulta a sárfoltos ablakon keresztül a sötétséget, de a francnak se volt kedve vitatkozni vele – Itt alszom kint. Ne várjatok...vagy ha attól nyugodtabban fekszel le, ígérem őrködök.

Eszem ágában nem jutott aludni. Pusztán egy cseppet voltam nyugodtabb, de azt is azért, mert hallottam Bent szuszogni. Lábujjhegyen odasettenkedtem az ágyhoz, nehogy felébresszem, s melegséggel töltött el, ahogy összehúzva magát szundított a paplanon. Leültem mellé, hogy megsimogassam, ám hamar megakadt a kezem. Ragadt az izzadságtól. Felkerekedtem, hogy valamibe vizet engedjek és letörölgessem egy törölközővel, de ahogy elkezdtem megébredt.

- Erre nincs szükség. – fogta meg a kezem nyammogva.

- Ilyen nehéz elfogadni a segítségem? Vigyázni akarok rád amíg nem vagy jól.

- Jobban vagyok, csak elrontottam a gyomrom. – ült fel – Hatottak a gyógyszerek, ezért el tudok menni zuhanyozni.

Álmoskás szeme résnyire nyílt ki, a haja kócosan lógott elé és nagyot nyújtózva mellém kúszott. Perverz módon tetszett minden mozdulata, s tíz másodpercig tátott szájjal bámultam annyira lehengerelt a kinézete, ám hirtelen elkuncogta magát. – Most meg miért nevetsz ki?

- Csak aranyos vagy. – Hat éves korom óta nem mondott ilyet senki. – És örülök neked. – vette le a pólóját amiben az ágyba raktuk, aztán felállt, hogy az alsójától is megszabaduljon.

Felháborító! Hogy lehetek kanos amikor tudom, hogy beteg?

- Mmmiért veszed le a ruhád itt a kocsi közepén mindenki szeme láttára?

- Toro nincs itt, és nekem fürdenem kéne. – Oh igen, ketten vagyunk ebben a kurta kis hátsórészben, miközben a testem sóvárog utána. Bár az eszem tudja, hogy nem ez a legjobb időpont...

- Hűha...- motyogtam ameddig a fürdőajtóhoz lépdelt, ott azonban megállt kérdőn pislogva rám.

– Eddig mindenhova követtél. Most nem jössz segíteni? – éés még egyszer hűha!

- Azt hittem...- mindegy - megyek!

- Táskásak a szemeid – jegyezte meg hátra pillantva a zuhanykabinban mikor felzárkóztam hozzá – mi lenne ha ez után kialudnánk magunk, és reggel elmondanád mi történt veled?

Kénytelen voltam félbeszakítani a vetkőzést és beugrani mögé alsógatyában. - Várj! – Meg kellett fognom a kezét, mert a meleg vizet akarta megnyitni magában. A zuhanyzó azonban túl szűkös volt egy embernek is, nemhogy két felnőtt férfi számára.

- Á- át akartam állítani középre a kart. – hát persze.. figyeltem cinikusan, mivel még mindig jobb volt, mint arra eszmélni, hogy fergeteges érzés ismét ilyen közel lenni hozzá – azért köszi. – hajtotta le a fejét gyámoltalanul, s megengedte a csapot, majd átváltott a fejünk feletti zuhanyra.

Mindkettőnknek rosszat tesz ez a betegség!

Neki azért mert zavarban van, nekem meg azért, mert még jobban beindít, hogy így viselkedik. Sokkal közelebbinek érzem mint bármikor és nem éppen a gyér hely miatt. – Tudod, hogy mennyire nem vagy fer?

- Ne suttogj a fülembe, nem csak a te szíved dübörög..- fordult felém miközben a bőrünk összesúrlódott, és megfagyott körülöttünk az idő amíg újra meg nem szólalt – Miért van rajtad az alsó? - Ez az! Semmi ok az aggodalomra, rajtam van a van a védőruha! – Segítsek levenni? – simított a gatya korcára, ellenben sikeresen leállítottam hangtalan mantrázva.

„Kint hideg van, a víz sem túl meleg, tudok rá barátként nézni, hiszen beteg."

– Ne csináld. – emeltem fel számhoz az ujjait melyek már a gumi széle alatt voltak, hogy egy-egy puszit nyomjak rájuk, s közben szüntelen ismételgettem a mondókát - Azért van rajtam, hogy ne legyenek piszkos gondolataid. Na, fordulj meg megmosom a hátad, - ütődött hirtelen a combomnak valami, amitől elvékonyodott a hangom - ééés a lábad..

A rohadt életbe, így nem segít a mantra!

Akartam tenni tétován egy lépést hátra, csakhogy nem ment, ráadásul ő sem fordult el tőlem. - Hálás vagyok! Tényleg nem kéne ezt csinálnunk, de – hezitált egy pillanatra, holott türelmetlenül vágytam minden szavát amivel visszatérít a valóságba - miért mész az érdekemben ilyen messzire anélkül, hogy rád szólnék?

Elmosolyodtam. - Mert szeretném ápolni a köztünk lévő érzéseket is!

- T-tessék? – dadogott, és egy kicsit mélyebbre merülve a tekintetében eltöprengtem, hogy talán nem erre a válaszra számított, vagy valóban nem érti mire gondolok.

- Szeretném megerősíteni a szerelmed.

- Mit? - Úgy néz ki nehezen játszik a nyílt lapokkal, de szívdöglesztően aranyos! Arról nem is beszélve mennyire boldognak látszik, pedig már vallottunk egymásnak. 

- Jól áll a piros, szeretlek!