Haku szemszöge

Mint a hűs vízcsepp úgy érintett meg Ben lágyan csiklandozva a bőrömet. Az apró anyajegyek vagy hibák ellenére finoman nyúlt hozzám, mintha elillanhatnék, és a tekintetétől zavarba ejtően tökéletesnek éreztem magam. Furcsa, hogy így zavarba tud hozni, pedig kettőnk közül ő az aki a legelképesztőbb. Tulajdonképpen még mindig hozzá kell szoknom ehhez a sok új érzéshez amit a közelsége ad. Viszont olyannak szeretem amilyen. Hogy milyen az az amilyen, pontosan nem tudnám megmondani....amilyen ő. 

Automatikusan mozdult a testem utána, s az arcélét a tenyerembe véve megsimogattam hüvelykemmel. Beledörgölőzve lehunyta pilláit, és csupán az elmémbe tetovált emlékképből nyerhettem vissza a szemében lévő csillagokat. Talán ezért is hasogatott a fejem. 

Fájó csuklómon éreztem a leheletét mikor egy csókot nyomott rá, és a mellkasomat ellepte a libabőr mihelyst a kezét a szívemre csúsztatta. Az meg mintha megparancsolta volna neki, őrülten verte ketrecét, élénken dobogva, mígnem átölelt, és a fülembe suttogta: - Ébredj!

Madár csiripelés és víz csöpögés, ez volt az amire feleszméltem. A fájdalom, mely a legtöbb helyen fáradhatatlan lüktetett eszembe juttatta a történteket. Megfontolt lassúsággal nyitottam ki a pillám, mintha Ben még ott lenne mégsem láttam semmit. Bekötötték a szemem...

Elcsesztem, nem figyeltem oda, csak a saját tervem után mentem, arra pedig egyáltalán nem gondoltam, hogy óvatosabb legyek. A lakókocsiba kellett volna maradjunk. Most meg itt ülök, feltehetően egy kemény széken, s mintha kötél vájna mélyen a bőrömbe, fáj a csuklóm. Nem tudom mióta lóghat a karom a fejem felett, de elzsibbadt a vállam is, és a tarkóm sajog a rá mért ütéstől. Tuti megtalálom aki fejbe vert és akkor kamatostul visszaadom neki úgy, hogy a fal adja a másikat!

Miközben dühödten hergeltem magam a távolban halkan nyílt egy ajtó, majd csapódott. Egyszerre több cipőt hallottam koppanni a padlón, így abba kellett hagynom saját magam idegesítését, mígnem kimért léptekkel közeledett felém valaki.

- Remélem élvezed a vendéglátást. - Figyelembe véve az elmúlt huszonnégy órámat, legalább pihentem, de tapasztalat alapján mondhatom, néha jobb a hallgatás, ezért nem feleltem. Csakhogy nem hagyott, s lekevert egy nagyot. - Talán süket vagy? 

- Au, ez kibaszottul fáj, ha nem számít rá az ember! - szívtam be fogaim között a levegőt -Mindenesetre élvezetesebb lenne a vendégszeretet, ha nem zsibbadnék.

- Na végre! Ki vagy te? - Á, biztos nem akarja tudni, vagy lehet én nem szeretném..

Mert ugye az igazság néha fáj. Ez pedig nagyon fájna mindkettőnknek. Főleg nekem, mikor megölne és biztosan megtenné! Istenem, veszélyben az életem, és nekem ilyenkor jön meg a humorérzékem...

Egész kevés idő jutott annak latolgatására hogyan is folytassam, de válasz előtt kiköptem vérem fémes ízét a számból. - Jó kérdés! - hangom csupán suttogásnak rémlett először, mígnem rájöttem jobb ha felszabadult maradok, legalább boldogan halok meg - Többször feltettem magamnak, de őszintén szólva én se tudom kivagyok.

- Egy vicces gyerek, az már biztos. Sajnos emlékeztetsz valakire. Mondd minden zsaru ilyen vicces? - Nocsak, mit akar ha tudja rólam? Ez most meglepett. - Azért kérdezem, mert érdekel mennyi kárt szenvedne a nemzet, ha kivágnám a nyelved. 

- Az keveset, de beszélhetnénk esetleg úgy, hogy lássuk egymást? A szemfedő nem túl átlátszó.

 - Rendben, adjuk meg a tiszteletet egymásnak. Vegyétek le róla! - osztotta parancsba és ahogy lekerült az anyag, fejbe szúrt a lámpa fénye - Tényleg csak pár órája ül ezen a széken? Olyan mint a mosott szar.

- Hívtalak ahogy elkezdett mocorogni főnök. - magyarázkodott Mágnes - Bár abban igazad van, hogy az öregapám jobban néz ki nála.

- Hozzátok át a házba, és kapjon tiszta felsőt, nehogy összepiszkítsa a kanapét. Érthetetlen számomra miért a vízkiálláshoz kellett kikötnötök. - Fintorgott az idősebb férfi. Ismerős volt valahonnan az ábrázata, de egyelőre azt se fogtam fel hol vagyok, nem hogy azonosítani tudjam. 

- Bocsánat főnök, de itt a garázsban nem volt más amihez odarögzíthettük volna a gyorskötözőt. - tehát egy üres garázsban vagyok, és nem kötél van a kezemen hanem gyorskötöző. Szuper, az hamarabb bevág...

Pár perccel később mikor eloldozott az áruló, akihez nem szóltam, a zsibbadás vöröshangyahadként csípte a bőröm. Kénytelen voltam a számat harapni, hogy enyhítsem, mígnem meg tudtam mozdítani a karom, és a csuklómat is dörzsölhettem, hogy váltakozzon honnan jön az érzés. Sokkal kibírhatóbb volt. Végül visszatért az öreg egyik kutyusa egy szürke kapucnis pulcsival, s új emberként léphettem át a nappaliba, ahol hellyel kínáltak. 

Nyilvánvalóan ez a főnök fószer volt minden problémánk forrása, ám a francért se jutott eszembe ki ő, csak ahogy bemutatkozott esett le a tantusz.- Kezdjük előröl az ismerkedést! Én Yamaken Satoshi vagyok, a Yamaguchi klán feje. - tette mellkasára a kezét, aztán felém nyújtotta - Hát te? - Á, Toro apja! Basszus, egy híres ember akivel zsaru még személyesen nem találkozott! Mondtam már, hogy szuper?

Biccentve próbáltam az arcomra varázsolni a legmegnyerőbb mosolyomat ami érezhetően grimaszba fulladt, ezért eljátszottam mennyire fáj az arcom a pár perccel ezelőtti ütésétől. - Nikushimi Haku. De jól sejtem, hogy Ön mindezt tudja? Gondolom nem a két szép szememért vagyok itt. - Gyengéden maszíroztam a csuklómon lévő sebet, ám a késztetés nem múlt el, hogy magamat adjam. - Ön is válaszolna valamire?

- Az attól függ. Ha üzlettel kapcsolatos, akkor nem. Pillanatnyilag inkább megöletnélek az embereimmel, minthogy fecsegjünk, de talán, egy egészen kicsit - mutatott az ujjai között fél milliméternyi távolságot - érdekes vagy. Rajtad áll, hogy fenn tudod-e tartani az érdeklődésem. 

- Az ELIT-ről letettem. - nyugtattam meg - Az ajzószerről lenne szó.

- Á, a rendőrséget érdekli a bájital? - tette ültében keresztbe a lábát, valószínűleg erről sem társalog készségesebben.

- Nem. Engem érdekel, hogy miért küldte Bent és Torot az isten háta mögé, hogy olyan üzletet kössenek ami nem valósulhat meg, ráadásul elraboltatta tőlük a felét a saját embereivel!

- A felét? Dehát az egész itt van. - Pillázott ártatlan, és ami a legborzasztóbb, hogy igaza van. Mi elkezdtük keresni amit "elloptak" és a másik felét simán Mágnesékre hagytuk, hogyha találkoznak a vásárlókkal legyen náluk valami. Hiba volt. - A félnótás fiamra nem számítottam, hogy Bennel tart, sosem érdekelte az üzlet. Egyébként meg, feltehetőleg miattad -mutatott rám - mérges voltam Benre, de mára ez átváltott haraggá. Lényegében azért küldtem őt, hogy megfigyeljem megbízható-e még, és szerettem volna látni mi mindent tesz meg, hogy összejöjjön az üzlet. 

Könyökömmel a combomra támaszkodva továbbra is a csuklóm szorongattam, bár nem tudom miért, mert nem segített, pusztán annyiban, hogy a fogaim közül sziszegtem fenyegetően. - Így kíváncsi a bizalmára, hogy közben becsapja?

- Miért te mit tettél volna a helyemben? - háborodott fel.

- Nem tudom. Esetleg felállok egy székre és hátradőlök, hogy elkap-e. - tártam szét a kezeim - Ahhoz is kell a bizalom!

- Nem csak a fiam gyerekes. - Tudtam, hogy gonosz, de ennyire? Még hogy én gyerekes?? - Azt figyeled kivel beszélsz ugye? - Mutatott az arcára, amin ott voltak Toro vonásai, na de lehetetlen lett volna összetéveszteni őket. - Rendben, én ezt befejeztem. Most  te jössz. Mesélj magadról, és hogy hogy kerültél a képbe. A végén eldöntöm mi legyen veled, vagy egyáltalán akarok-e hinni neked. Szóval mondj el mindent amit tudni akarok.

- Ömmm, és őszinte legyek vagy udvarias? - Vajon néhány dolgot hagynom kéne a tudatlanság boldogító árnyékában? 

- Volt időm lenyugodni, sőt már-már elkezdtem látni egy jobb oldalad, de úgy látom te még egy pofonért harcolsz. Tisztában vagy vele, hogy béna vagy rendőrnek? - most megint sérteget?

- Nem annyira mint amennyire gondolhatod, sokkal képzettebb vagyok, csak... - Oké, ez érdekes lesz...- Én elmondom, azonban kössünk üzletet. Nem ölhet meg amíg be nem fejeztem. - Bólintott, ezért a beépülésemtől a Benhez fűződő szerelmemig mindent lenyomtam a torkán. Mágnes eközben csak állt a semmibe révedve, mindössze néha kerekedett el a szeme. A legcsekélyebb támogatást nem kaptam meg tőle, hogy valaki meg is erősítse az elhangzottakat, de nem számított. Satoshi arcán szintén kevés interakciót fedeztem fel, leginkább szigorúan nézett, így nem alapozhatta semmire, hogy mi lesz velem. - .... tehát most itt tartunk. Soha sem gondoltam volna, hogy egy ilyen helyzetben találom meg a szerelmet, mégis megtörtént. Az, hogy dögös nem elég kifejező rá. A világ legboldogabb embere vagyok, hogy megismertem. Jelenleg is melengeti a szívem, az összes vele kapcsolatos emlék és azt kívánom bár átölelhettem volna még egyszer. - biggyesztettem le ajkaim tudván, hogy ez az utolsó alkalmam mikor beszélhetek róla bárkinek - Az életemet adnám érte. - néztem mélyen a szemébe befejezésként, ám Spuriék érkezése megzavarta a beszélgetésünk.

- Főnök, hova tegyük a két nőt? - tartotta vállán eszméletlenül az egyik katona lányt, én meg csak lestem ahogy Medaka beállt mellé a másikkal.

- Ti megvesztetek? - lett hirtelen ideges Satoshi, és kivételesen támogattam - Leütöttétek őket? 

- Ja, és kurva nehezek. Szóval, megkérdezhetem főnök, hova tegyük ezeket? - dobta feljebb Spuri magán az elernyedt testet, azonban Satoshi láthatóan nem kedvelte a magánakciójuk.

Vajon engem is így hozott be Mágnes? 

- Minek? Ki adott erre engedélyt? - Ordított a főnök, s a vele szemben állók összehúzták magukat.

- Kénytelenek voltunk, a környéken ólálkodtak ahol elvesztették a nyomunk, és egyre közelebb jutottak. - Ezek szerint követték a kocsit miután betuszkoltak. Hálás vagyok, de valljuk be, jó nagy bolondok.

- Ah, veletek is csak többen vagyunk. - csóválta meg a fejét Satoshi - Menjetek, ne legyenek a szemem előtt, zárd be a két tyúkot valamelyik földszinti szobába legalább egy órára, aztán kocsikázzatok kicsit, és valahol jó messze innen, mondjuk úgy két napi járásra rakjátok ki őket. Nehogy bele tudjanak kotnyeleskedni a terveimbe. Most pedig húzzatok el, láthatjátok, hogy dolgom van. - legyezett a folyosó fele a kezével mielőtt összefonva ujjait visszacsúsztatta az ölébe - Nézd meg, én szeretném megadni neked a tiszteletet, de ahogy látod manapság nehéz jó gengsztereket találni. - fújtatott - Nos, hol tartottunk? Ismételd meg kérlek az utolsó szavaid..

Van annak valami értelme, hogy felém ilyen nyájas? - Azt mondtam az életemet adnám Benért.

- Á, igen, - csettintett a levegőben - szóval azt...- hunyorított rám, mintha a homlokomra lenne írva valami, s ő rövidlátóként próbálná fejtegetni - Jó, legyen. Tetszett a történeted, és rá kellett jönnöm nehéz lehet manapság neked, a munka meg a szerelem kereszt tüzében. - hadonászott a kezével miközben előadta magát - Azt hiszem semmi bajom veled, és annak bizonyítékául, hogy én elfogadom a másságot elengedlek. - Tényleg ennyi? Vagy boncolgatnom kéne, hogy kiemelte a "veled" szócskát? Ez túl kedves így. - Bimbózó barátságunk jeléül pedig had osszak meg némi ingyenes információt. - forgatta meg mosolyogva a szemét hatásszünetet hagyva, s pusztán akkor folytatta, mikor ismét az enyéimhez kapcsolódott - Még a mai napon meg fogják ölni Bent az embereim. Ugyebár említettem, hogy nehéz jó munkásokat találni? - húzta le két ujját az állát mintha szakállas lenne - Csak azért hoztam fel a témát, mert ha ennyire szereted, szerintem meg kéne mentened. Azt mondták az informátoraim, hogy ma éjfél után fog megtörténni. Sajnos azt azonban nem tudom hogyan akarják eltenni láb alól. Az mindig az intéző kreativitásán múlik. Én sietnék hozzá...- nézett az órájára, majd Mágnesre - Ó milyen mázlista! Még csak tizenegy van? 

A vér kiszállt a testemből, mert ez rosszabbul hangzott, mintha engem lőne le helyben. Mégis meg kellett kérdeznem: - A lányokkal mi lesz? Életben hagyod őket?

Satoshi nevetése visszhangzott a házban. - Már mondtam! Egyáltalán nem figyelsz? Ezek a fiatalok...Elengedem őket. De velük, mármint a katonasággal nem beszélhetsz erről. Meg igazából semmiről. Egyedül mentsd meg a fiam, mint ahogy Superman tenné. - Na kibújt a szög a zsákból, volt kitől örökölnie Toronak. Ez is flúgos, pedig már egészen vén.

- Még mindig Benről beszélünk ugye? - muszáj volt pontosítanom.

- Kis tökös korában én vittem a játszótérre. Ben is a fiam jó? 

- Aha, akit meg akar ölni...

Megrántotta vállait. - Attól még, hogy hátba támadott egy rendőrrel, tisztességes temetést tervezek neki, ha elbuksz. Ja, és visszatérve azt rebesgették az informátorok, ha nem egyedül mész megmenteni, akár hamarabb is történhet vele valami. - sóhajtott fáradtan - Az ember sose bízhat ezekben. Biztos tudod milyen amikor valaki elbassza a melót. Főnökként ez rettenetesen idegesítő, utálom amikor hibáznak. De nem válogathatok az emberek között...különben biztos kidobnám a felét. Az öntörvényű gengszterek nem mindig okosak. El kell fogadni. - gondolkodott el - Tényleg Mágnes, szerinted szólnom kéne Spuriéknak, hogy élve kocsikáztassák meg a lányokat? - aztán rám nézett - Mi van te nem mész hősködni? Bár felőlem maradhatsz is, mindig szükségem van segítőkezekre.

Hát kösz. Akartam mondani, ellenben inkább biccentettem, és amilyen gyorsan lehetett elhúztam a csíkot, hogy az erdőbe vethessem magam. Legalábbis ez volt a terv, hogy elveszítsék a nyomom, hisz a telefonomon van térkép, de a ház előtt parkolt egy motor benne a kulccsal, csak éppen a telefonom nem volt meg...