Ben szemszöge

Sok-sok néma oda-vissza járkálás és a homlok ráncaim egyengetése után kezdtek lenyugodni az idegeim. Szerencsére, mert a határán száguldoztam annak, hogy agyon verjem a legjobb barátomat, aki úgyszint csendesen rágódott az eseményeken, mellettem. Koránt sem voltam biztos abban, hogy kire vagyok mérges pontosan. Összességében mindenkire. Az elrablóra, a körülményekre és Toro-ra egyaránt, azonban csupán a lakókocsi fele vezető úton tört ki belőlem, amikor már sikeresen kontrolláltam a tetteim. - Miért fogtál vissza? Most hogy találjuk meg? Mi van ha megölik? Hallottad amit a fószer mondott!

- Hallottam. – nézett körbe, noha senki sem lézengett körülöttünk, ha csak a nap fényében fürdőző macskákat nem vesszük figyelembe - Nem hinném, hogy egyelőre bántanák. Nagy valószínűséggel Spuri volt a kapucni meg a sál mögött. – suttogta alig hallhatóan - Amikor megálltunk a főtéren a lovakkal, hiába óvatoskodtak, láttam őt meg Medakát kiszállni egy kocsiból. Az elkövetőn pedig ugyan az a felső volt mint rajta. Részben ezért pedzegettem, hogy sokat változtál, fogalmad nincs arról ami körülötted történik.

- De... - Hirtelen több kérdés vetődött fel bennem mint ahogy a nyelvem pörgött.

- Én se tudom miért, nem áll össze, plusz nem érem el apámat se. – Megértette mit szeretnék, ellenben ez kevésnek bizonyult az előrébb jutáshoz, szóval dühös maradtam.

- Láttad őket és nem szóltál? – vágtam fejbe, ha másért nem legalább ezért kapnia kellett.

- Au, ne üss ekkorát, mert a végén én is hülye leszek! Téged elvesztettelek! Megigézett Haku, teljesen mindegy volt mit mondok neked. Csupán egy harmadlagos férfi vagyok A férfi közelében. Vele voltál elfoglalva! – kiabált az ütés helyét simogatva, s csettintett a nyelvével - Amúgy, mivel eltűnt a sugar daddy-nk fel kell tennem a kérdést. Van nálad pénz?

- Van, ne aggódj, csak eldugtam előled. – aztán eszembe jutott mi miatt kérdezheti, hirtelen kővé dermedtem - Szerinted zsarolni fognak minket?

Toro szintén megállt mellettem. - AHA...nem, akkor már hívtak volna! Szóval dugdosod előlem a zsét és még a barátomnak nevezed magad te zsugori???

- Igen, a barátodnak aki megmentett a fickóktól miután eljátszottad az utolsó petákodat.

- Volt pár balszerencsés pillanatom. – szegezte az égre tekintetét, s hangulatot váltott – Annyira kukacoskodó vagy! De legyen. Ezentúl, követlek barátom! – Nyilván, mivel egyedül nekem van pénzem... A fenébe nem is ez a lényeg!

- Tudod, talán mégsem akkora hülyeség az a szerencsejáték. - nem adom fel Haku keresését ilyen egyszerűen - Kapsz egy keveset menj, és kérdezd körbe az itteni simliseket hátha lesz számunkra némi hasznos információ. Akár a bájitalról akár Hakuról derítesz ki valamit mindenképpen jól járunk. Viszont a keretet most az egyszer ne lépd túl. Problémás lenne a te életedért is aggódni, szóval legalább olyan óvatosan bánj a szavakkal mint a pénzzel. – fenyegettem az ujjammal, s ahogy a gondolataim szárnyra kaptak tovább lépdeltem a gyomromat csiklandozó reménysugárral.

- Hát, azt hiszem Haku miatt megteszem. – csóválta meg a fejét - Feláldozom magam. De mi van ha még mindig követnek minket?

- Az a legjobb! – csaptam össze a kezeim - Este leoltjuk a lámpákat a kocsiban, mintha pihennék te meg kisurrannál játszani. Ezzel szemben én felmászok a tetőablakon keresztül a fára, és öt percre rá elindulsz. Követni fogom a követőinket.

- Kezd bonyolódni... Mi van ha nem követnek? – Ah, ostoba remények! Ne hagyjátok ilyen könnyen feloszlatni magatokat!

Hirtelenjében nem tudtam válaszolni, így időt nyerve kérdeztem. - Mi lenne?

- Egész este a fán fogsz várni mint egy elveszett cica amíg visszaérek? – Az egyik felem azt mondja, egy kicsit jó lenne, ha úgy viselkedhetnék. Összegubózva várnám, hogy megoldódjanak a dolgok körülöttem és Haku hazatérjen hozzám, mintha csupán kirándulni ment volna. Azonban a sült galamb nem repül a számba, hiába sajnáltatom magam.

- Szerinted a macskák ezt csinálják? Vadászni fogok! Mindenképpen utánad megyek, és figyelek a gyanús jelekre. – most rajtam a sor, hogy kézbe vegyem a dolgokat - A kocsiban viszont egy szót se erről.

- Tisztában vagyok vele, hogy lehallgathatnak. De nem lesz para? Sose voltál úgy igazán terepen.

Naná, hogy nem! Sajnos. Ám büszke akarok lenni magamra, hogy Haku is büszke lehessen rám, és az orra alá dörgölhessem, én voltam a herceg aki megmentette a börtönéből! - Akció fimet többet is láttam. Miattam ne aggódj.

- Ja, az más...szinte ugyan az a kettő. Már látom is a híreket, - emelte maga elé kézfejét, hogy elhúzza szeme előtt a levegőbe - hála neked biztosan közismertek leszünk.

„ Egy fiatal férfi kitörte a nyakát amikor leesett egy fáról és megcsúszott, a barátja pedig szívrohamot kapott a látványtól."

– Óvatos leszek, de kösz az aggodalmat! – kacsintottam rá - A halál angyala, amúgy is az ilyen jó képű férfiakat szereti mint amilyen te vagy.

- Nem, ez nem aggodalom, tisztán látásnak hívják! Emellett hagyd a viccelődést! Nem hiszek neked! – simította szexin hátra a haját, és hiába mosolygott, a szavait nem válogatta meg - Mint egy bika aki előtt elhúzták a Haku nevű vörös lepedőt észt vesztve szaladsz a szakadék felé. Gondoljuk át higgadtan mit kéne tennünk. A kapkodás hibákhoz vezet. – Kapkodásról szó sincs, habár az igaz, hogy szeretnék minél hamarabb ismét hozzásimulni.

- Az biztos, de ez a legkevésbé feltűnő. - győzködtem - Rólad tudják, hogy nagy játékos vagy. Közben pedig természetes ha beszélgettek a kártya felett. Ismerlek, tudom, hogy elég sokszor manipulálod az embereket, köztük engem is. Csakhogy nekem legalább utólag leesik. – sandítottam rá mindenttudóan - Nem lesz gond ha te mész, én a háttérben maradok.

- Ó szóval rám bízod a piszkos munkát?

- Ellenkezőleg, lehet, hogy lőni nem tudok, de közelharcban attól még jó vagyok. Védeni fogom a segged. Jobb mintha a katonákhoz fordulnánk. Abba tuti beletörne a fogunk.

- Az én seggem? A szemed levetted róla! Ahogy látom ideje lenne némi szerénységet tanulnod.

- Ez az amit te soha nem fogsz tudni megtanítani nekem, szóval csináljuk.

- Oké, meggyőztél. Úgy se tágítasz bármit mondok. – zárta össze a szám két ujjával, és úgy tűnt el sem akarja engedni - Na meg a végén kisebesedik a fülem ha többet rágod. Gondolom szeretnél bocsánatot kérni a szemétkedésért. – Nyomogatta össze többször az ajkaim, hogy hergeljen, mert fájni egyáltalán nem fájt viszont a beszéd nehezemre esett. Kénytelen voltam az oldalába csípni.

- Nem. A profik nem így játszanak. Hagyj!

Kétségkívül rá erőszakoltam a tervem, mert Haku kockáztatott értem. Szüntelenül mellettem állt, én meg még hinni se hittem a szerelmében hiába bizonygatta. Ha törik ha szakad ki fogom javítani a hibám! Őszintén lángol bennem a düh és a hideg levegő hullámzik a bőrömön. Szívem szerint most azonnal felforgatnám érte a körülöttünk lévő erdőt vagy akár felgyújtanám a falut, ha az megoldana bármit. Azonban nem veszíthetem el a fejem, még ha soha sem volt olyan az életemben aki annyira fontos lett volna nekem mint én neki. Higgadtnak kell maradnom!

Persze hiába mondogattam a szomorúságnak nem könnyű parancsolni. Talán ezért gurult le az első könnycsepp az arcomon mikor már a kocsiban magamra zártam a zuhanyzó ajtaját. Értelmetlenül törölgettem, vagy dugtam víz alá a fejem, hogy elmossa, mert minden másodpercben újabb keletkezett. Szeretem Hakut és utáltam, hogy van egy gyengeségem, amit támadófelületnek használhatnak ellenem. Hisz valahol úgy éreztem miattam vitték el.

Lehetetlen...Megpróbálnak megtörni...Becsukom a szemem és őt látom. Hogy fogok nélküle aludni, amikor napok óta a karjaiban alszom el? A szavaimra való tekintet nélkül ölel, aranyosan horkol, és mindig megnyalja a száját amikor befogom az orrát. 

Őrült vagyok? Igen, tisztán őrült vagyok, sírok és közben mosolygok.. 

Talán nem bántják, talán csak....áh! Átkozottul érdekelne miért csinálják ezt azok a szemetek! - indulatosan ütöttem a bádogfalat, hátha enyhíthetem a szívem fájdalmát miközben szétszakad - Bassza meg, azt hittem meghalok amikor a fejéhez szorította az a semmirekellő a fegyvert! Csak kerüljenek a kezem közé! Egyik se ússza meg szárazon amelyik benne volt!

Kevés eséllyel, de minden pillanatban azt vártam, bámulva az apró fürdő ajtaját, hogy a kétségtelen tények ellenére felbukkanjon. Féltem, hogy ha nyomtalanul eltűnik akár örökre elveszíthetem. Féltem, hogy valami történik vele, és én nem lehetek ott, hogy segítsem, vagy életben tartsam. Fájt, ahogy a szerelem égette az ereim, nagyon is fájt a hiánya, viszont pusztán hideg vérrel nézhettem ezzel szembe. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy ebben a játékban én különösebben nem veszek részt. Inkább az leszek aki a szabályokat hozza. Szeretnék egy lépéssel előttük járni, mivel a szívességet és a bosszússágot egyaránt illik viszonozni. Meg kell mutatnom mire vagyok képes az életéért...

Nos, ezért is ugrándoztam a magas IQ-m ellenére a sötétben egy fán, ezen a szellem járta helyen, amíg le nem sikerült kecmeregnem. Na jó, egy kis túlzás van ám az ugrándozás szóban, mert nem vagyok egy kifejezett majom. Sőt, rohadtul örülök neki, hogy nem zuhanva értem földet. Komolyan mondom átkozom a napokat, valahányszor belógtam tesi helyett a szertárba aludni. Habár ugyan ezt csináltam a művészeti órán...de az még nem ütött vissza.

Mindent egybevetve, lényeg a lényeg, hogy Torot nem követte senki mikor eljött a pillanat és mozgásba lendültünk. Holott vagy húsz percet vártam, és kitágult szemekkel lestem a bokrokat, az utca másik oldalával a lámpák halovány megvilágításában. Csak utána indultam el. 

Amikor megérkeztem a szórakozóhelyre Toro már pókerezett. Azonnal észrevett az asztaltól feltekintve lapjaiból, de kerülte a pillantásomat. Természetesen megértettem.

- Na uraim kíváncsi vagyok a titkaikra. Terítsenek! – Kiváló helyet választottam a kólámmal a hallgatózásra, kiabálniuk se kellett volna, persze maguktól megtették.

- Hátrébb az agarakkal, én még emelek! – jelentette ki a jobb oldalán ülő idősebb mellényes és elővett egy fém flaskát – De ha már titkok, megosztom veletek, hogy ezt én főztem. Igazi ötvenes párlat barackból. Nem akarom, hogy a hely tulaja meglássa. Egy óvatos kóstolót? – kínálta az asztal alatt fél kézzel, ám a legrosszabb embert találta meg vele.

- Naná! – Kapta ki sebesen Toro a markából, s miután jól meghúzta úgy nézett ki, mintha a torkán akadt volna. Biztos „finom".

- Milyen? – Vele szemben egy kék hajú fiatal gyerek mosolygott bizalmasan a füléig érő vigyorral. Nem tűnt kétes alaknak, de hát nem szabad a külsőre alapozni, amikor véleményt alkotsz.

Jó barátom megköszörülte a torkát. – Tessék, igyál nyugodtan! – tartotta felé – Olyan, amit ha nem kóstolsz meg szomorú leszel. – mosolygott rá vissza, s lehunyt szemmel irányomba fordította a fejét, hogy a bennragadt grimasz végre átfuthasson az arcán.

A kék fürtös köhécselt, de a piát ő se szidta, sokkal inkább a lódítónak címezte szavait. – Fogadok, hogy te most boldog vagy.

Toro bármilyen helyzetben képes volt ártatlan szemekkel pillázni. - Hogy érted? – Egyszer azt mondta, szerinte nincs ember aki ne kedvelné, de ha lenne legalább magát szeretnie kell. Szerintem most jött el az utóbbi ideje. – Csak nem láttad a lapjaim? – terítette ki az ászokat – Sebaj, megbocsájtom. – Emelte meg a szemöldökét aztán magához húzta az asztalon heverő összes bankót. Fogalmam sincs hol rejtegeti a plusz lapokat, de biztosan van nála, remélem nem bukik le.

- Te gyerek! Számolod a lapokat? – csapott az asztalra a baloldalán ülő, s bennem meghűlt a vér akkora karja volt.

- Neeem, az én titkom hogy a játék szenvedélyét szeretem. Pedig ha ilyenre képes lennék nagyszerű szélhámos válhatna belőlem! – nézett fel merengve, aztán látványosan megrántotta a vállait miközben rendbe rakta a pénzt - De sajnos többször vesztek, minthogy nyerjek, nem tudtam volna megmondani mi van a kezedben. Szerencsém volt.

- Szerencséd mi? Szívesen megfojtanálak anélkül is, hogy nagyszerű lennél. Három kör alatt elnyerted az összes pénzünk.

Toro szája sarka lefelé konyult, s már-már sajnáltam annyira hitelesen alakított. - A játékban ma este mázlim volt, az életben viszont úgy néz ki nincs. A szerencseszériám végetért. Tudjátok a barátaimat vártam. Elvesztettem őket a vásárban nem messze innen, és nagyon aggódom értük.

- Nincs sok barátod igaz? - csettintett nyelvével az izmos - Nem lehetséges, hogy direkt hagytak el?

- Talán. Pedig én még fizetnék is ha legalább a távolból láthatnám, hogy jól vannak...Mindegy. Ideje mennem.

- Ne, ne siess! – kiáltotta a kék fürtös ahogy barátom felállt, míg a szeszgyáros kisiparos megfogta a pulcsiját – Segíthetünk. Elárulod mi a nevük vagy hogy hogy néznek ki?