Sziasztok! 

Kikerült Mamzi oldalára Toro esküvői története.

Ben szemszöge

Pár órával később miután ágyba kerültünk, beazonosítatlan neszre keltem. Érdekes, az előzményeket tekintve, hogy nem féltem. A kényelmes tiszta ágy érzete mellett boldogság, nyugalom és némi huncutság ült a szívemen. A motoszkálás viszont nem akart elhallgatni, s kénytelen voltam a sötétbe összpontosítani.

- Toro, te vagy az?

- Nem, a fogtündér vagyok baszki.

- Miért vagy ilyen morcos – néztem az órára – hajnali egykor?

- Mert eleget ittam ahhoz, hogy ne tudjam levenni ezt az ócska nadrágot. – bosszankodott.

- Csak máshogy kell kigombolni. Gyere ide, segítek! – intettem, bár nem tudom, hogy a sötétben észrevette-e. A lényeg, hogy megindult.

- Tudod mit láttam a férfi mosdóban?

- Van egy olyan érzésem, hogy nem akarom tudni. – bújtattam ki az első gombot.

- Rosszul fogalmaztam. – legyezett a kezével – Kit láttam a férfi mosdóban?

- Inkább mondd már. – rángattam lejjebb róla a nadrágot az utolsó gomb végeztével.

- Hú de türelmetlen valaki, - mosolyodott el – kezdem megérteni Hakut...

- Na most van vége a csevejnek, el a kezekkel! – mordult fel az említett, és hátrébb húzott.

- Nyugi, szívattalak. -nevetett Toro - Láttam, hogy mocorogtál, csupán lebuktattalak hallgatózó! 

- Azért állsz itt letolt gatyával? – mutogatott zavarában, és ez oldalról nézve is nagyon aranyos volt, hát magam felé fordítottam az arcát.

- Én vettem le róla.

- És ezt képes vagy így mondani? – mormogta pár centire tőlem. Sejthetően rájátszott, mert mintha egyre közeledett volna, azonban nem bíztam a véletlenre  a várakozást. Az állánál fogva húztam az ajkamra.

- Látom ti rendben vagytok, de figyelnétek rám? Az istenit a szerelmeseknek!

- Ah, - vált el tőlem egy nyögés kíséretében Haku – mondd már addig úgy sem nyugszol.

- Medaka!

- Mi van vele? A fene tudja kikhez mentek, mert a vevők nem léteznek. – nyöszörgött Haku álmosan.

- Vele találkoztam a wc-n. Azt mondta ne mondjam el senkinek, hogy láttam, mert nem kellett volna.. Aztán csak elsurrant.

- Itt semmi sincs rendben. – Nézett a plafon felé Haku elgondolkodva, miközben a derekamat simogatta. Még mindig égettek az ujjai, és a nyomukban libabőr keletkezett. – Tegyük el magunkat holnapra, ha pihentünk okosabbak leszünk.

- Ami engem illet osztom.- botladozott ki Toro a nadrágjából, s a helyére vetődött.

Fél percen belül csend lett, Hakut viszont már megrészegítette a közelségem. – A reakcióidból érzem, hogy még kanos vagy. – csupasz mellkasunk összesimult, épp csak az ágyékunk nem, de tudtam, hogy ő is az.

- Itt van Toro, ne csináld. – Habár nem álltam messze attól, hogy szembe menjek az elveimmel, és fél percen belül alatta nyögjek, megfogtam a csuklóját. A keze vészesen közeledett a fenekemhez. – Aludjunk. - Fordítottam hátat a vágyaimnak vele együtt, erre kiflibe átölelt. 

Ő, az ölelése és az ábrándok hihetetlenül veszélyes kombinációnak tűntek, szinte biztos voltam benne, hogy így nem fogok tudni aludni. Teljesen rám tapadt, és én azt kívántam bárcsak ne érezném a kőkemény szomjúságot a testében. A francba is, bárcsak ne a takaró csücskét majszolnám... Hogy higgadt maradhassak, végül minden egyes rágást számolni kezdtem, s amikor abbahagyta a folytonos simogatást, lehunyhattam a szemem.

- Ben, kelj fel! Mióta kiabálok? Ébredj már az isten szerelmére! – kiabált barátom félhangon, s irigyeltem azt a férfit aki legyengülve a fáradtságtól is képes lesz elviselni a virgonc Torot. Bár ilyen szerintem még nem született.

- Húzz innen!

- Mi? Mi ez a hangnem? 

- Mi? - visszhangoztam a kérdést felnézve rá.

- Mi ez a hangnem? – tette karba a kezeit pont előttem – Mióta vagyunk barátok? Én felébresztettelek, vállalva a kockázatot, hogy Haku megüt amint kijön a wc-ről. És most azt mondod szimplán tűnjek el? - a fejemre húztam a takarót, de rájöttem, nem segít - Épp ide akartam neked hozni a kávét, hogy feléd legyezzem az illatát, mert Haku még azt is csinált a terülj, terülj asztalkám mellé, te meg ilyen durva vagy velem..

Mielőtt tovább mondja a mondandóját levettem fejemről a paplant. - Rendben van, ne haragudj, had kezdjem elölről. Lennél olyan kedves, és elhúznál az ágyam mellől, hogy még pihenhessek egy kicsit? Álmos vagyok! - kiáltottam kifakadva az utolsó két szót, hogy felfogja, aztán vissza vettem a hangerőből - Emellett előre jelezném, nemleges válasz esetén, tehát ha nem tűnsz el, én ütlek meg. Remélem kevésbé voltam durva.

- Így, igen, köszönöm! Már érzem a törődést. – csusszant pár lépést arrébb csíntalan, s felém intett – Jó éjszakát! – ejtette ki halkan, artikulálva a szavait, majd félhangosan folytatta – Ah, az asztal minden miniméterén kaja van. Gyümölcs, zöldség, tojás, szenya, nehéz választani. Szerintem leesett a vércukrom ettől a kis szóváltástól. Kora reggel nevelni kell az embereimet...Hmm..de Haku vajon saját pénzéből vette? - legyintett - Lényegtelen, egy ideje nem fizettem adót..

Esélytelen lett volna ismét álomba merülnöm egy ilyen szószátyár mellett. - Hozd azt a kávét, hogy fel tudjak kelni.

Erre mindössze a fejét vakargatta. - Nahát, az alacsony vércukornál hangokat hall az ember?

- Légyszíves Toro, jólesne egy meleg kávé. – néztem könyörögve félholtan felé.

- Ahelyett, hogy a barátodat neveled, keményebben dolgozhatnál azon hogyan haverkodj apád beosztottaival. – zárta be maga mögött Haku a fürdő ajtaját, majd beült az asztal mögé a sarokba - Egyébként kértelek, hogy hagyd békén.

- Fogalmazz világosabban, ha valamit mondani akarsz. – magyarázott neki, és mivel felültem a kezembe kaptam a kávét – Néha hanyag vagyok, de hogy barátkozhatnék velük össze jobban, ha így is a barátaim? A Yamaguchi klán egy nagy család. – tette szét a kezeit.

- Nem érdekes. Inkább add vissza a lóvémat ami tegnapról maradt.

- Milyen pénzt?

- Toro..- szóltam rá, közben a hozzám legközelebb eső székre ejtettem magam. Haku egyből kihasználta az alkalmat, hogy valamilyen módon kapcsolódjunk, s egy fél mosollyal a térdét az enyémnek nyomta.

- Okés, odaadom. - Forgatta meg a szemeit beleharapva egy előre gyártott szendvicsbe. – Jól jegyezd meg ezt a napot, mert bűnözőtől még nem csaltak ki ilyen könnyen pénzt! – csámcsogott, s miután lenyelte, azért még bepróbálkozott - Vagy...ha szeretnétek kettesben maradni, elmehetek pár órára, elkölteni.

- Nem kell! – Igencsak elcsodálkoztam, hogy Haku ezt mondta.

- Más terveid vannak? - érdeklődtem óvatosan.

- Arra gondoltam randizhatnánk.

- Hármasban? – Toro játékosan húzogatta a szemöldökét, de még ő is nevetett a viccén, mielőtt az ajkai lekonyultak – Persze, hagyjatok csak itt, pénz és barátok nélkül..

Haku a nyelvével csettintett. - Igen, és nem, nem terveztelek itt hagyni.

Nos, a szűkszavúsága a határaimat feszegette. - Pontosan mit is szeretnél hármasban?

- Nem úgy randiznánk...

Toro rám nézett majd vissza az isten tudja, hogy kire, mert az a Haku akit én ismerek és kedvelek ilyet biztosan nem találna ki. Jelenleg sokkal inkább az akinek az elején is gondoltam, egy semmirevaló csaló. Reménytelen! – Benne vagyok, de hiába te fizetsz, én a végén tuti nem csókollak meg!

- Akkor hogy képzeled? – kérdeztem Hakut - Túl messzire mész ugye tudod?

– Mindent tőletek tanultam.. – szűkítette össze a pilláit, de hamar feladta ellenem a harcot, s az asztalon lévő kezem után kapott – Mondom, hogy nem úgy! – rázta meg az egész karom - Nap végén normálisan elmagyarázom, csak együnk. – nyújtotta felém a virslit, hogy megetessen, viszont haragudtam rá és kikaptam a kezéből a villát.

- Nem mondom vannak elképzelésed a romantikáról..

- Soha nem állítottam, hogy tudnék róla bármit.

A fáradtság miatt nem volt kedvem elmenni, egyedül a könyörgő szeme hatott meg, és az, hogy szembesültem közvetlen közelről a gyönyörű arcával. Majdhogynem alsógatyában indultam útnak a hidegben, mert még az agyam is kihagyott.

Igazság szerint utálom a kényszeres randikat, a nyomást, hogy tökéletesnek kell lennie... Mint amikor felveszed a legkényelmetlenebb ruhád, és elvárod, hogy széppé varázsolja a napod. Reméltem Hakuval kikerülhetjük ezeket a rituálékat, hogy felcímkézünk mindent, s a pihenésen kívül semmire sem vágytam igazán, de ő ragaszkodott hozzám.

Azt hiszem azért, hogy legyen kire csimpaszkodnia. Egész délelőtt a nyakamban lihegett, hiába mondtam, hogy engedjen el, hiába nézett mindenki minket, ő zavarba ejtően átkarolta a vállam séta közben. A forróság érezhetően kiült az arcomra, a tenyerem izzadt, ahogy minden mozdulata felerősítette az illatát, és a perceim azon töprengve teltek el, amikor nem bámultam, hogy hova rángassam ahol kettesben lehetünk. Mintha szerepet cseréltünk volna, én reggeltől estig dugnám akár a lopott biciklit, Haku meg élményeket szeretne gyűjteni velem. Ahogy pedig ezt végig gondoltam bűntudatom lett. Egy szó mint száz rohadtul élveztem a randinkat.

De tényleg jól indult!

Csupán akkor romlott el, amikor kitalálta, hogy lovagoljunk. Próbáltam tiltakozni, csakhogy adott napon a szavam semmit sem ért. Tulajdonképpen értem csinálta, pusztán azt nem hallgatta meg amit én szeretnék. Tehát lovagoltunk...már aki tudott, mert amit műveltem azt koránt sem lehetett annak nevezni. Az életemért egyensúlyoztam, miközben elgaloppoltunk a főtérre.

- Szálljunk le, igyunk meg valamit, ami felmelegít belülről. – Kérleltem őket cselesen. Tudtam hogy, bármi történjék, már tuti nem ülök vissza erre a magas állatra... – Forralt bort akarok!

- Legyen. – Kacsintott Haku, és ahogy a szerelem érzete elindult a gyomromban, mindent megbocsájtottam neki. – Segítek! - Ugrott le a hátasáról, mint valami hős. Még a haját is megfújta a szél, s utáltam a gondolatot, hogy túl béna vagyok ebben. Azonban meg akartam őrizni a méltóságom.

- Állj, menni fog egyedül! – Engedtem el remegve a kantárt, hogy leevickéljek, majd sietve átlendítettem a lábam, nehogy lássa rajtam a tétovázást, aztán lélegzet visszatartva csak zuhantam. Elhamarkodtam.

- Elkaplak! – fogott meg a karjaim alatt egy férfi mielőtt seggre ültem, ettől pedig ezerszer nagyobb szégyenérzet kerített a hatalmába.

Már megint Kiba.

- Sziasztok! – köszönt, és a szemeiben azt láttam mintha szórakozna rajtam - Te vagy Ben. Ugye?

- Igen. – álltam talpra magamtól, elhátrálva tőle.

- Tudod, most, hogy elnézlek, mi ketten tényleg több dologban hasonlítunk. – tett egy sokat mondó kézmozdulatot, gondolom, hogy megérintsen, ámde még hátrébb léptem – Toro említette, és hozzá teszem – súgta bizalomkeltően, amennyire súghatta – én sem bírom a lovakat.

- Nem akarok rád hasonlítani. – mormogtam a fogaim közül, viszont nem hallotta meg, mert a többiek felé fordult, hogy köszönthessék.

- Meghívnálak hálaként egy italra, - sandított rám Haku - de gondolom szolgálatban vagy.

A srác felnevetett. – Miből jöttél rá hogy dolgozom? – tárta szét a kezeit és viccelődve végig nézett terepmintás ruháján - Hagyjátok rájuk a lovakat. – biccentett fiatalabb társai felé - Egy jó teára bármikor kapható vagyok. Egyébként is, pár lépés csak a törzshelyem.

Pontosan annyi kedvem volt Kibához, mint amennyi a lovagláshoz..Akartam némi szemhunyásnyi időt amíg elkönyvelem magamban, hogy ez egy szükséges rossz, hisz segített, de Haku a kezemnél fogva húzott magával. - Szép esés! 

- Neked nem valami olyasmit kellene mondanod amitől jobban érzem magam? – dorgáltam meg.

Körbenézett a kávézó ajtajánál, ezért előre mentem az ajtón. - Megpróbálhatom úgy ferdíteni a történteket, de örülnék ha máskor az én karjaimban kötnél ki. – túrt bele tarkóm felett a hajamba, egy puszit adva a halántékomra, és a mérgesen zakatoló szívem végre megbékélt. Akkor is ha az alkalmazottakkal együtt legalább tíz ember végig nézte a jelenetünk az üzlet bejáratánál. Reménykedtem, hogy megint hazamegyünk...

- Más helyzetben szeretnék a karjaidban lenni. – A szám kiszáradt halk vallomásomtól, s megnyaltam ajkaimat, amit a szeme feszesen követett. A torkom mélyén egyre terpeszkedő gombóc egyre mélyebb lélegzeteket igényelt ahogy felperzselt a tekintete, de az ördög szólította.

- Gyere Haku, csináljunk pár közös fotót Karinnak, had legyen féltékeny, hogy nincs itt. – Az a baj, hogy nem csak Karin vált ezzel céltáblává, de arra gondoltam, ha nem vagyok annyira észnél, talán kibírom. Vállaltam, hogy kikérem az italokat, s egy egész üveg soju-t vittem magamnak a forralt bor mellé, nehogy alkohol nélkül maradjak.

– Ti rendeltetek piát? – tettem fel a költői kérdést mialatt leraktam a tálcát, melyet a pultnál kaptam.

– Ennyit biztosan nem. – Haku morcosan csóválta meg a fejét arra amit magam elé raktam, de megnyugtattam.

– Emiatt ne aggódj, a maradékról majd én gondoskodom. Soha sem pazaroltam! – húztam le a soju negyedét, hogy a torkomban lángoló szesz hamar elbódítsa a fejem.

– Ben, te nem vagy semmi, mintha pár évvel ezelőtti énemet látnám. – csesztetett megint Kiba a hülye teóriájával, hogy hasonlítunk, de nem várt reakciót. Inkább Haku felé emelte teáját ahogy óvatosan, kicsiket kortyolt – Belepusztulok, hogy halljak a Karinnal töltött napjaidról.

Ismét a számhoz emeltem a palackot, mire leesett amit mondott, s félrenyelve köhécseltem, hogy én válaszolhassak rá először. – Megtennéd?

Na tessék, egy kis alkohol és a pimaszabbik felem újra szárnyal!

Toro mosolygott ugyan, azonban észrevétlen oldalba bökött a könyökével, s elvett az érdeklődésem éléből. – Ugye te is? Én is kíváncsi vagyok! Sose mesél...– harapta be alsó ajkát bólogatva, mire Haku engedett a kérésnek, közben barátom sutyorogva hozzám hajolt – Gáz vagy haver! Mi a bajod?

– Mondd meg te. Nem tudom, de rohadtul idegesít ez a faszi. – ittam bele ezúttal a borba, melynek minden zamatát érezni lehetett a kesernyés íz után.

- Oh, értem.

– Mit értesz? – vontam kérdőre - Tegnap még azt hittem féltékeny vagyok, de ez az érzés sokkal...sokkal...mondjuk úgy gyilkosabb! – tördeltem a kezeim.

- Keressek neked egy jó pszichológust, hogy elmondhassa sok-sok pénzért, vagy elég csak a véleményem, hogy kimaxoltad a féltékenység fogalmát? Nincs gond, de fogd vissza...

- Képtelenségeket beszélsz!

- Látom nem érdekelnek a spórolási lehetőségek...Jajj, ne! Had bújjak az oldaladhoz! – fordította ki barátom a székemet kissé velem együtt, hogy takarásban legyen, mégsem jött össze neki.

- Ó, csak nem megtaláltad a másik helyem te nagy szájú? – kiáltott felénk a pultból talán a tulaj – Kiba remélem felelősséget vállalsz érte, nehogy galibát okozzon.

- Persze Mori. – intett neki, s noha kérdő tekintete lukat égetett Toro arcába, Haku megelőzte.

- Téged mindenhol ismernek?

Toro megrántotta vállait. - A szerencsejáték átka. – fújtatott - Az ő kocsmájából szaladtam ki, amikor megláttalak titeket a motorral. 

Haku megcsóválta a fejét, azonban hanyagolva a témát Kibára nézett. - Jó, menj, hogy egyikünknek se legyen problémája. Megbeszéltük a lényeget, kösz, hogy eljöttél.

A katona biccentett ahogy felállt, nekem pedig tátva maradt a szám. Miről maradtunk le?