Már nem is mondok semmi mást, csak, hogy ne haragudjatok! DE hamarosan lesz egy külön kiadás, amiben Toro házasodik. ;) Puszi nektek!

Ben szemszöge

Az erdő bejáratánál, vagy legalábbis ahol gondoltuk, hogy jó lesz nekünk, kérdőn simogatta meg a tarkóját Haku, s a sötét fákra nézett. - Hogy jutunk innen le?

- Minden telefonon van zseblámpa. – Próbáltam rettentő unottan reflektálni, csupán a szemeimmel öltem meg minden egyes perceben a délután folyamán. Kár, hogy nagy valószínűséggel fel se fogta. Egy kicsit próbálok nyitni felé, beleélem magam a csókba, a szerelem érzéki ígéretébe és fél perc alatt lerombolt mindent. Ah, na jó, nem tudott mindent. – Ha világítasz kevesebb gonddal jár. - Lássuk be, botladozok a teljes elutasítás útján.

- Miből szűrted le, hogy az enyémen is van? – Ez ütődött.

- Úgy látom más szinten vagyunk. Add a mobilod! – kaptam ki a kezéből, és két mozdulattal beállítottam neki – Az irányt viszont bízzuk a főnökre! – fordultam Toro felé.

– Én csak háttér megfigyelő vagyok. A főnök otthon nézi a kedvenc sorozatát. – ripakodott rám.

- Hoppá, egy kis háttér infó a kegyetlen családfőről. Mesélj még valami cikiset róla, amivel sarokba lehet szorítani.

- Haku, ő az apám. Ahogy te nem osztasz meg velem semmi cikiset a rendőrségről, én sem róla.

- Oké, nem is úgy gondoltam.– morogta fáradtan és megindult előre, megunta a várakozást – Mik lennének amúgy a jövőbeli terveitek? Közösen csináltok valamit Bennel?

- Nem, és ha már kérdezed, be fogok törni a hang piacra. – válaszolt, miközben a lábunk alatt ropogó avart rugdosta - Két hónapja készítettem egy szájbrékelős videót, de a zeneipar szívtelen. Viszont az egyik ASMR platformon a 16. vagyok. Jelenleg százezer követőm van, és ki tudja mi lesz itt még?

Megütköztem a jövőképén. Nem azért, mert képtelen rá, hanem mert semmi értelme. Komolyan elhiszi, hogy meglehet élni abból, ha valaki random hangokat ad ki? Ez még tíz évesen sem ment el, amikor megettem a sütijét és azzal büntetett, hogy félóráig különböző testhelyzetekből csak ööö – zött... - Aha, a sulival bárhova elhelyezkedhetsz, ha nem jönne be.

Ezek voltak az utolsó szavaim mielőtt megbotlottam a lábunk közt futó indában, és Haku egyből oda ugrott hozzám. Toro viszont mérges volt. – Nincs szükségem a támogatásodra. A kocsiba találkozunk enyelegjetek nyugodtan.

- Héj, várj már! – Kiáltottam utána, ám csupán a fényét láttam a távolban.

- Jól vagy? – kérdezte Haku miközben leporolt.

- Az életem keserű, mint az alkohol. Hogy tud ilyen idióta dolgon megsértődni?

- Ki akarja alakítani a saját jövőjét. Csak tippelek, de fontos személy vagy az életében és ha elismered mint a barátja, akkor az minden. Ezzel a kis szikrával erősebb lesz. Az emberek aggódnak, ha nem kapják meg az áhított elismerést. Igenis hibáztál. Te sem szeretsz kételkedni magadban. Arrogáns vagy, egy sündisznó. De azt megígérhetem, ha a többiek elhagynak én akkor is erősen fogom fogni a kezed. – Szép lehetett volna ez a pillanat, mikor a mancsai közé fogta az enyémeket, ha nem lenne kínos a csókom..

- Menjünk utána. – válaszoltam, s csendben megindultam. Én nem nézem le Toro képességeit, sőt szerintem többre képes. Pont emiatt felelőtlen a hozzáállása. Mindegy, bocsánatot fogok kérni tőle. Nem irányíthatom, főleg, hogy néha én sem tudom mit miért teszek. Példának okáért miért vettem észre, hogy mennyire csábítóan meleg Haku keze?

- Hm? – Hangosan gondolkodtam?

- Semmi, nem mondtam semmit. – A bőröm vágyott a teste forróságára a hűvösben, ellenben legyőztem. Az utóbbi időben egyre gyakrabban kell figyelmeztetnem magam. Ez előtt hamar ráuntam minden srácra, mindössze Hakura nem tudok. Egyikőjük sem ragaszkodott ennyire hozzám. Bármennyire beteges tréfát űzzön velem, szerintem beleszerettem.

A kérdés az, hogy vajon ő tényleg szerelemes-e? És ha igen, az elég ahhoz, hogy minden mást legyőzzünk?

A visszafele út lassabbnak tűnt. Pedig a gondolataim vagy körülötte vagy Toro körül forogtak, időm se volt számolni a perceket. Óvatosan lépkedtünk egymás mellett, és a köztünk lévő csend felerősített valamennyi neszt. Az erdő hangját. Hosszú szünet után azonban hangosan felsóhajtottam, amikor bénázni kezdett. Azt hiszem húzta az időt, hogy kettesben maradhassunk. - Haku, ez az utolsó bokor, igyekezz, lépd át! Nekem is sikerült, Toro rég bent van. – mutattam a hátam mögött lévő kocsira.

- Egy segítő kéz jólesne. – nyújtotta ki a sajátját és, hogy mihamarabb a melegben lehessek megtettem amit kellett.

- Tessék, ne nyűglődj!

Boldogan bólintott, bár magyarázott tovább. - Hideg a kezed.

- Tél van.

- Száraz és van egy bőrkeményedésed. – Ki akar készíteni.

- Ha ez kényelmetlenséget okoz neked, akkor engedj. Én bemegyek, neked pedig jó éjt! – Seggfej!

- Nem, nem kényelmetlen. – kapott utánam, hogy erősebben fogjon, s mikor megrezzent a szám a nevetéstől amit persze visszafojtottam, morogni kezdett – De nem is kényelmes...

- Most jössz vagy nem? – rántottam meg mérgesen, ám sokkal erősebb lettem a piától, vagy ő könnyebb, nem tudom, de egyenesen a karjaimba húztam.

- Ez tetszik. – Megremegett a belsőm ahogy a nyakamhoz bújt, aprón megcsókolta, majd a tenyere a hátamra simult – Elfáradtam.

- Állj, szerintem épp elég energiád van. – két kézzel toltam el, persze egészen rossz testhelyzetben ragadunk, mert mint egy szikla ellenállt az erőmnek amint el kezdett távolodni a vállamtól.

- Csak azt hittem megkarcolt valami az erdőben. – Elfelejtette volna, hogy ő szívta ki? Rohadt ügyesen védekezett, noha lesokkolt, hogy milliméterekre került az ajkaimtól, s ez után egyedül a szívem dübörgését hallottam vissza a mellkasomban.

- Azzal nem lenne bajom. – Nyugi Ben, maradj közömbös, pusztán részeg vagy...nagyon részeg. 

Az adrenalin és az endorfin végszóra robbant fel a hasamban. Nem szabadna a gyomrom mégis örömteli bukfenceket vetett a közeledésére. Olyan ez számomra, mint az alkoholistának kerülgetni egy korsót, amiben a kedvenc itala van.. Éppen, hogy nyelni tudtam enyhítve a torkom szárazságát mire Haku felszámolta a távolságot. Óvatosan csókolt meg, puhatolódzva, s a szemembe nézve várta a reakcióm. Ugyan többet akartam, de eltakartam a szám.

Az érzései elértek hozzám csak...hogy lehetnék ennyire felelőtlen magammal szemben? Natsume a jóképűségével fogott meg, felélesztette a vágyaim, és Haku is, mindamellett...nos, az a baj, hogy ő vele jól érzem magam. Minden természetesnek tűnik a közelében. De még ha tényleg szeret, akkor sem támaszkodhatunk egymásra ilyen háttérrel. Ha az életem meg is változik a gyökereim sosem fognak.

– Ne..- Egyáltalán nem tetszett a hangom. Sokkal jobban megremegett mint kellett volna. Nyilván minden testi tünetem azt mutatja szeretném ha tovább menne, mégis pusztán megköszörültem a torkom. – Folytasd így nyugodtan és soha nem kapod meg az engedélyemet! Mire jó ez? – Hát ez nem igaz! Hogy mer ilyen ártatlanul szerteszét nézelődni? 

- Pedzegettem ez előtt, emlékszel? A tettek mezejére kellett lépnem, mert semmi másra nem reagálsz túl jól. - nem hittem a fülemnek, ennek ellenére nem szakítottam félbe - Bevallom több tapasztalatom van a csábításban, mint a szerelemben, de szeretném, hogy ha lefekszek, velem feküdj, ha felkelek mellettem ébredj. Szeretnélek megölelni amikor csak lehet, ha fáradt vagy, ha boldogan nevetsz, ha sírsz és akkor is ha vitatkozunk. Szeretném megélni veled ezeket a pillanatokat.

A lélegzetem, amelynek szabadon kellett volna áramolnia, megrekedt a tüdőm és a külvilág között. - Úgy utállak! – nyüszítettem fel szenvedve, és a lehető leggyorsabban otthagytam, hogy a lakókocsiba mehessek. Életem legszebb vallomását adta elő szemrebbenés nélkül. Lenyűgözött.

- Nincs szükségem az engedélyedre, - kiabálta utánam - tudom, hogy te is akarod!

Őrült a fickó...és én is. Képtelen vagyok elmondani mennyi érzést szabadított fel bennem ami miatt most rosszul érzem magam. Ha lehetséges lenne, szeretnék abban a világban élni mint ő, de jelenleg tutira az az egy választásunk van, hogy hanyagoljuk a témát. Attól félek túl hamar találkoztunk. Nekem be kell fejeznem a nagyapám munkáját. Ennyivel tartozom neki és a körülöttem lévőknek.

- Toro, - Ültem le az ágya szélére melyen heverészett. Direkt háttal voltam neki a könyörtelen szempára miatt, ami fáradt könnyekké gyűlt volna össze ha hagyom. – sajnálom, ne legyél mérges. Sokat ittunk, de bírlak és bármit vegyél a fejedbe rendben leszek vele.

- Kikérem magamnak! Én józan vagyok, csak öblögettem a piával.

– Igen, fél liter vodkával, amit aztán elfelejtettél kiköpni. – csukta be a kocsiajtót maga mögött Haku.

- Ne szólj bele! – vetettem egy lesújtó pillantást az érkezőre, s inkább Toro szemébe néztem – Tudod mit? Elmondom mit gondolok rólad. Jó? Mert a barátom vagy és igenis figyelek rád. Szóval. Időnként szorgalmasan dolgozol, néha lusta lajhárként henyélsz. Olyan okos vagy, hogy képes vagy megjátszani a legnagyobb bolondot. A legjobb tulajdonságaid megvannak ahhoz, hogy főnök legyél amellett, hogy a legjobb barátomnak gondollak.

- Ez furcsán meggyőző, de még mindig nem akarok főnök lenni! Felfoghatatlan, esetleg nem jól ejtem ki a szavakat, hogy senki se érti? Amúgy nem vagyok zabos rád. Kicsit megsértettél, viszont azért siettem el, mert már éhes voltam. Ti meg állandóan kerülgetitek egymást. Ha nem jövök előre soha nem eszünk. Csináltam instant levest. – mutatott az asztalon gőzölgő edényre.

- Ha kibékültetek együnk, és tegyük el magunkat holnapra. Álmos vagyok. – Hosszú ujjaival gondos megfontoltsággal tolta le Haku a nadrágját, miután megszabadult a pulcsijától. Otthonosra vetkőzött, s nem akartam őt nézni, de vonzotta a tekintetem, kiszállt belőlem a határozottság ereje.

- De azt mondtad, még iszunk itthon!! – A sztripper, mivel ezek után lehetetlen a nevén nevezni, felkacagott Toro kitörésén.

- Talán zombis filmet forgatunk? Minek innád halálra magad a semmi közepén? Azt is mondtam, hogy vegyünk piát. És vettünk?

- Baszki, a legfontosabb dolgot felejtettük el!

A telihold fénye megállíthatatlanul világított be a lakókocsi picike ablakán rám. Ugyanabban a pózban hevertem, mint amikor lefeküdtem. A csend megnyugtatóan ölelt körbe a sötétséggel, mindössze az arcom maradt ki, és én arra keltem, hogy pisilnem kell, holott még szédülök. Nem mondanám, hogy életem legjobb ébredése volt. Óvatosan felültem az ágyban, ám a mellettem fekvő tapló megajándékozott egy kisebb szívbajjal is.

- Ne! Karin! – üvöltött fel, hogy aztán motyogva folytassa - Tudod milyen szörnyű érzés, amikor rágcsát dobsz az arcomba?

Megáll az eszem, nem lehet igaz, hogy beszél álmában. Na jó, egészen aranyos ahogy nyammog, de ki lehet az a Karin? - Kérdeztem magamtól, mielőtt arrébb húztam a szemébe lógó selymes tincsét, s mintha ébren lett volna elkapta az arca felett lévő kezem, hogy a feje alá tegye. - Jobb lesz ha elengedsz te bunkó, lassan idepisilek. – suttogtam, azonban tényleg nem volt ébren.

Ah, gyűlölöm ezt. Mármint, hogy nem adhatok neki vissza semmit a vallomásáért cserébe. Remélhetőleg pusztán fellángolás ez nála, egy fless, melyet az agyrágó bogarai okoznak. Ő tudtommal soha nem ingott meg a szerelemtől, miért lenne más velem? 

A francba, megmondhatná valaki, hogy mit csináljak!

Mély levegőt vettem és amint sikerült visszaszereznem a kezem, kisétáltam a mosdóba. Nehézkesen fogadtam el, mennyire nyomasztott, amikor szóba került az a valami, amire gondolnom se lenne szabad, mivel csupán belelovalom magam. Szó mi szó nem így képzeltem az estémet, dehát megszokhattam volna, hogy a dolgok akaratunkon kívül is megtörténnek. 

Alig végeztem a dolgommal, amikor Haku felé húzó elmém kísértetiesen ismerős puffogásokat azonosított be. Átszaladt rajtam a rémület libabőre, és áldottam mindent amit lehetett, hogy nem kapcsoltam fel a wc zavaró fényét. Ügyelve minden zajra pillantottam ki a mellékhelyiség félig nyitott ajtaján. Már hozzá szokott a szemem a sötétséghez, mégsem keltettek bennem sok bizalmat a kocsin kívüli hangok.

- Toro, feküdj a földre! – suttogta félhangosan Haku – Hol van Ben?

- Itt vagyok! - Bár eredetileg nem nekem mondta én is a padlóra vetődtem, s követve az utasítását térden kúsztam feléjük.

- Mi történik?

– Hál istennek, hogy élsz! Hol voltál? – Ha lenne bennem némi hasznosítható erő, biztosan azt mondanám, hogy Kukutyinban sárkányt eregetni, de egy hang nem jött ki a torkomon, összeszorult az állkapcsom. – Mi van veled?

- Félek mi lenne. A legtöbb normális embernek ez jut eszébe, ha lövéseket hall. – embereltem meg magam.

- Na, na ne tolongjunk, én féltem először. Erre riadtam baszki! – Toro viccel oldotta a feszültségét - Haku, figyeld a hátsó ajtót, én a vezető ülés felőlit figyelem. Biztos lelövöm mind aki hajnalban fel mer kelteni!

- Nyugi, nagybetűkkel világít a homlokodon, hogy „ Menten megőrülök." A végén pedig ott a pont és nincs tovább. Szóval higgadj le, legyen hidegvéred. Nem lövünk ha nem muszáj! Egyszer már megbeszéltük, emlékszel?

- Szórakozol? Ki se férne rá egy ilyen hosszú szöveg!

A két hülye elérte, hogy lehiggadjak. Mitöbb mosoly kúszott az arcomra amikor észrevettem Haku szemforgatását. – Ben, hol a te fegyvered? Ugye tudsz lőni?

- Nincs fegyverem, de tanultam bánni vele.

- Akkor nem értem, neked miért nem adtak. – fordította a fejét barátom felé, kérdőre vonva ezzel. Én semmit sem akartam különösebben részletezni, Toronak azonban olyan a szája akár egy zászló, már ha a szél megfújja is lebeg, és sajnos hangok szöknek ki rajta.

- Lőni tud, csak célozni nem. Tök felesleges neki.

- Komolyan? – tágult ki Haku szeme, s láttam ahogy lepörgeti maga előtt az eshetőségeket.

- Meg vannak a határaim, ne stresszelj! – förmedtem rá - Mit számít ez neked?

- Hmm, nos, csupán nem rossz, hogy egy ilyen fickó él ebben a világban mint te... Bakker, könyörtelen bűnözőkkel vagy körbevéve, ráadásul tárgyalsz velük! Se vérük, se könnyük nincs, hogy élhetsz ilyen kiképzetlenül?

- Fogd fel végre, közéjük tartozom! Tárgyalni egyébként is fegyver nélkül szoktam. Elég rossz üzletpolitika lenne, ha már bemutatkozásnál lepuffantanánk a másikat. Kérlek, hagyj. Miért aggódsz értem ennyire?

- Még kérdezed?? – fújtatott egyet – Mert rohadtul nem szeretem a hideg kaját amit a ravatalozókban szolgálnak fel.

- Ne veszekedjetek állandóan! Mi van ha valóban nem látjátok többé egymást? Beni, figyelj, minden eddigi bűnöd megbocsájtom, ha megcsókolod. Egyébként lehet, hogy csak engem védenek a srácok, a jövőbeli vezetőjüket. Bennek nem muszáj belekeverednie. – lesett barátom egyikünkről a másikra.

- Ne haragudj, de ez szerintem nem rólad szól. – csillapítottam le - Senki se tudja, hogy itt vagy.

- Én a Yamaguchi klán celebe vagyok. – Mutatóujját a mellkasára fordította, s elgondolkodtam, hogy az ASMR hangok miatt mondja, hogy celeb, vagy tényleg valami sztár maffiózónak hiszi magát.

- Szerintem még így se te vagy a célpont, ellenkezett vele Haku is.

- Nézz ide! Látod ezt? – mutatott az arcára – Azt akarod mondani, hogy nem lennék jó áldozati bárány? Mindössze egy apró porszem vagyok, aki még célpontnak se jó?

Megcsóválva a tenyerembe fektettem a fejem. – Neked elmentek otthonról, de az tuti, hogy még részeg vagy. El kéne vennem a fegyvered...