Haku szemszöge

– Csak nem valami jó dolog történt? – húzta fel a szemöldökét Toro miközben rágyújtott. Egymás után szívta a bagót. Még mindig a jeges tónál portyáztunk, és azt latolgattuk melyik úton tovább. Feltűnésmentesen akartuk leszállítani az árut, nem ész nélkül. De a társaság nem élte éppen a fénykorát. Csupán ketten maradtunk kint a sráccal, a többiek tíz perc cigizés után feladták és bementek a lakókocsiba. Fáztak. Holott volt aki az első melegítő sörét itta. – Azért kérdezem mert most nagy a csend köztetek. - A filmekben, a nagy pillanatokban húzni szokták az időt, ezért én is így tettem. Mellé állva elmerengtem a jég csillogásán ahogy a nap fényében szivárványosra törik...- Hallasz?

- Talán. – dörzsöltem össze a tenyerem mielőtt belefújtam – Más a látszat és a valóság.

– Ezt meg hogy érted? Titok, hogy most mi van köztetek? – Á, semmi esély rá, hogy vegye a lapot és elhülyéskedjünk mintha valami filmbeli szereplők lennénk. Túl komolyan veszi.

– A jelenlegi állás szerint nem beszélgetünk. DE hidd el ez jó! – húztam meg a vállam. Erre a srác pont úgy összezavarodott mint amennyire reméltem, hogy Ben is össze fog majd. Aztán csak ennyit kérdezett.

– Meddig egy napig? Össze vagyunk zárva.

– Az nem sok? Én pár órára gondoltam. – ugrattam, Toro pedig megforgatta a szemét.

– Mit csinált?

Azon kívül, hogy olyan készséges volt velem, majd gyerekesen viselkedett semmit. – Mondjuk úgy, hogy nehéz dolog felnőttnek lenni, de minden rendben. – veregettem meg a karját - Miért vagy bűnöző? Olyan jó haverok lehetnénk.

Toro csendben a fák fele bámult mielőtt kissé őszintén válaszolt. – Hát, valamiből élnem kell. Egyedül főnök nem akarok lenni.

- Biztos, ennyi a gond vele? Szar lenne lecsukni..- meglepettségében  tátogott, csak hang nem jött ki a torkán – Vicceltem. Bírlak, és már így sem vagyok Ben miatt tiszta zsaru. A szememben valamilyen módon te is kivételes vagy. De nem intézek neked ügyeket és infókat se osztok meg!

– Nyugi van, nem érdekel. – csettintett a nyelvével – Ezért szar külsősökkel barátkozni. Rögtön ráparáznak a dolgokra. Amúgy meg Ben makacs, és távol tartja az embereket. Ha mindketten hülyék vagytok... – amennyire tudtam csúnyán néztem rá – akarom mondani felnőttek, abból max dráma lesz, és te fogsz sírni.

Na meg a nagy francokat, azt majd meglátjuk. Ugyanis ahogy jelenleg viselkedik attól már csak jobb lehet. És ha ezt kibírom, hogy egyszer nyugi legyen, mindent kibírok. Meg fogom mutatni az okostojásnak, hogy szüksége van rám.

Az utóbbi időben határozottan rátesz a menstruáló nőkre. Néha a semmiből felcsattan, és nem tudok rájönni mi a baja. Az esetek többségében próbálom megfontolni a szavaimat, de bármibe képes belekötni. Mint egy órája. Fogalmam sincs mi a baj. Talán, hogy szex után dumálni akartam?

- Beszélgessünk, meddig fogsz még ott duzzogni? – kérdeztem Bent, aki hátatfordítva összehúzta magát az ágyon.

- Nem tudom...- sosem hittem volna, még a legvadabb álmaimban sem, hogy ilyen édesen fog reagálni, s a csípőjénél fogva próbáltam közelebb húzni, de nyöszörgött. Végül a vállánál döntöttem le, hogy felé kerekedjek. A szemébe kellett néznem.

- Fáj, igaz? Miért nem szóltál?

- Fogd már be! Nem a te hibád! – halkult el mikor félrenézett – Elszoktam tőle.

Pislogtam, minden szava visszhangzott a fülemben, elöntött a forróság és még az arcom is lángolt amilyen aranyosan válaszolt.

– Elengednél végre? Tudom min agyalsz. Hidd el nem lenne jó, főleg nekem.

Nem válaszoltam, de elég szenvedélyesen csókoltam meg ahhoz, hogy a feje ködössé váljon. Hajtott, hogy bebizonyítsam, főleg neki lenne jó. S mikor ténylegesen bele ment a játékba ajkaimmal lefele kúszva a fülétől indultam a mellkasához felfedező útra. A nyelvem tapasztalni, érezni akarta amit a szemem elé tárt. Meztelen hasán keresztül a merevedéséig kóstolgattam a bőrét. Imádtam ahogy vonaglik, miközben a hátamat markolászó keze biztatott a célom elérésére. Ahhoz képest könnyen feladta, nagyobb tiltakozásra számítottam. Olyan ez a hadakozás, mintha valami előjáték lenne kettőnk között, és most kicsit hiányérzetem van. De túlélem, ha kevesebbet veszekszünk.

Nagy mosollyal néztem a szemébe, s férfiassága tetejére nyalva élveztem ki, hogy az ágynak feszül. A leheletemre megrezzent a kezem alatt és ahogy lenézett rám a szemei könyörögtek, hogy ne csak a légvételemet érezze a hosszán. Teljesítettem néma kérését. Szeretem látni a szenvedélyt az arcán ahogy eltorzul a boldogságtól. Biztosan ennek is meg van a pszichológiai magyarázata, talán bizonyítási vágy, de rohadt jó érzés, hogy ezt én értem el nála. Hogy úgy sóhajtozik, mintha meg kellene küzdenie a levegőért, mert annyi boldogság szabadul fel a testében. A mozdulatai is erről árulkodnak, és istenem mennyire tudom milyen nehéz ilyenkor visszafogni magad ha két puha ajak köréd szorul.

Ben őrülten mart a hajamba, amikor azt akarta hebegni, hogy itt a vége, de nem engedtem szóhoz jutni. Hirtelen megfeszült, s én hagytam had élvezze ki a pillanatot. Mire a légvételét rendezte és visszatért a tekintete pont a számat töröltem meg, azonban nekem ugrott. A csókja vad volt, szenvedélyesen magára húzott és ha nem abból indultunk volna ki, hogy fáj neki, akkor félreérteném..de így, hogy is kellene értenem ezt a veszettül szexi csókot?

- Mi volt ez a csók? – kérdeztem még összegabalyodva vele az ágyban.

- Köszönet nyilvánítás. – motyogta a vállamba.

- Ó, és általában így mondasz köszönetet, vagy ez csak a szopásért jár? Hogy tudjam... - nevettem el a végét, mert a kis szemét csikizni kezdett.

- Hagyd abba. Mint mondtam tudom mire gondolsz.

– Azt kétlem. Pár másodperce életem legkínosabb eseményeinek képei pörögtek le előttem, és a mostani az első háromban benne van. Erre gondoltam. – közöltem vele, hisz tényleg egyre cikibbé teszi a dolgokat. Miért nem lehet azt mondani, hogy egyszerűen jólesett és kész? Ám azt hiszem itt ment félre valami.

– Neked kínos? – kapta fel a fejét és a paplanra csapott - Hát..., ez hihetetlen!

– Mindegy, ne borulj ki. Majd később megpróbáljuk újra ezt a beszélgetés dolgot. – Vajmi kevés sikerrel nyugtatgattam. Már elmentek neki otthonról.

– Nem, nem próbálkozol újra, értetted? – markolta fel a törülközőjét – és most mehetek vissza fürdeni...

Tehát ezek miatt mondtam Toronak, hogy néha nehéz felnőttnek lenni. Ben provokálta ki, hogy ne beszéljünk. Most is bement a többiekkel ahelyett, hogy kint maradt volna velünk. Ő teszi nehezebbé, de nekem az apró jelek is számítanak. Tudom, hogy hiányozni fogok neki, ha nem keresem a társaságát.

- Jól van Toro, szerinted sírni fogok, de elmondanád miért nézel folyton a hátam mögé? – Tiszta para, mert ugye mögöttem fák meg bokrok vannak. Ki tudja milyen állat akar megtámadni, ez meg csak szemezget vele.

– Hangokat hallok. Te nem?

– Mármint az erdőből? – Néztem a hátam mögé, megjegyzem amióta beszélgetünk nagyjából ötvenedjére, majd vissza rá. – Vagy a fejedben lévőekre gondolsz?

– Hülye, az erdőből.

Egyelőre világos volt, így könnyen ajánlkoztam. – Körbenézzünk, hogy megnyugodj?

– Benne vagyok. Ugye nálad is van fegyver?

– A céges...- vakartam meg a tarkóm.

– Mindössze a biztonságkedvéért kérdeztem. - Sejtem. Valójában megbíztam a srácban. Feltűnt, hogy semmi gyanús gondolata nincs az irányomba. Bármikor elvehette volna a fegyverem, de ő úgy döntött bízik bennem. Vissza akartam adni ezt a szívességet.

Nem értem miért ennyire feszült. Ben túlságosan fontos az apjának ahhoz, hogy csak úgy a halálba küldje. Én a katonáktól tartok. Persze meglepetések mindig lehetnek, de szerintem most túltolja. Hosszú sétát tettünk a ritkás lombokkal hajladozó fákat kerülgetve. Az előttünk lévő dombra tartottunk egyenesen felfele, már amennyire a bokrok engedték. Toro komoly arca kicsit idegen volt, szigorúbb, de jólállt neki. Megmosolyogtatott mennyire komolyan veszi magát. Aztán eszembe jutott, hogy nem rég még Bennel szeretkeztem, és ezt kapd ki, bűntudatom lett, hogy arra mertem gondolni, hogy Toro jóképű.

Ez.Már.A.Vég.

Az agyam elszállt, a séta azonban folytatódott. Tartanom kellett a tempót Toroval nehogy lemaradjak. Néhány kósza állaton kívül nem láttunk mást, viszont a hangokat érdekes módon kezdtem hallani. Női kacaj, egy férfi jókedvű kiáltása, s ahogy közeledtünk a domb tetejéhez erősödött a duruzsolás. Összenéztünk a sráccal mielőtt megtettük az utolsó lépéseket a forrás felé, amiről egyre biztosabban tudtuk, hogy nem rejt veszélyt.

Felérve egy óriási rét került a szemünk elé, rengeteg emberrel, hirtelen összetákolt bódékkal, asztalokkal melyen kereskedők portékái kerültek eladásra. A gyomrom megkordult. Ételes lakókocsikból csábítottak az illatok, állarcosok táncoltak utcai zenészek előadására. Egy gólyalábú ember haladt át a tömegen, a gyerekek meg nevetve szaladtak utána. Majd mire ismét a szemünk elé kerültek valami szerencsétlen pandának öltözött fazont nyúztak. Mintha egy másik világba cseppentünk volna.

– Héj, mi ez? – Kérdeztem meg egy benszülöttet, aki mellettünk haladt el. Kérdőn nézett rám. – Ahol most vagyunk. – Mutattam a kereskedőkre.

- Ez a helyi nagypiac. Ember, te hogy kerültél ide? A három környékbeli falu rendezi, három napos. Most mindenki vásárol, eszik, iszik, várják az esti mulatságot. – nevetett ki.

Zavarba ejtő volt bevallani, akárcsak egy zártkörű rendezvényre bukkantunk volna. – A tótól gyalogoltunk fel.

- Á, hát nézzetek körbe, szórakozzatok jól. – intett az idegen mielőtt lelépett.

Toro teli vigyorral fordított hátat. - Szóljunk a többieknek is. Úgy érzem itt éjszakázunk.

Mire visszaértünk a piacra a nap már lemenőben volt. Megvacsoráztunk a nagy nézelődés előtt, tudniillik Mágnes szerint rossz ötlet ilyen helyre éhes gyomorral jönni. Emiatt azonban kevesebb árus asztala fogadott minket. Az emberek a tér közepén ácsorogtak a fűben, és várták az épp összeálló együttest. A vendéglátó kiskereskedések természetesen nyitva tartottak. Biztosan jól ment az ital, mindenesetre nagyobb bulira vártunk. Ezért először körbenéztünk a nyitvaxálló standoknál. Csecsebecsék, édességek, kimono-k, játékok. És ha már a játékoknál tartunk...az emberek tollasütőket meg pingpong ütőket béreltek. Az utóbbinál minden asztal foglalt volt. Mellettük pedig nyilván a régi gyerekjátékok is felbukkantak. Le lehetett rajzolni egymást! Én elég jó képet csináltam Benről, életem legjobb pálcikaembere lett. De akár zsákbamacskát is lehetett vásárolni, vagy aranyhalat horgászni. Egy pokémon figura volt a főnyeremény a kifogott halakon felül. Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb mókának pedig egy főzőverseny tűnt, amire a tömegben a toborzó színpad előtt állva simán beneveztem magunk, és Ben köpni-nyelni nem tudott.

Hogy eltereljem a gondolataimat inkább elfordultam tőle, és vadul jegyzetelni kezdtem a szabályokat mialatt a gyors felkészítőm vitt is az esemény helyszínére. Nem tudom hogy főz Toro vagy Ben, ettől lesz izgalmas. Habár, lehet félnem kéne. Kotyvasztottak már rosszabbat..Ki tudja, talán a húsból szenet csinálnak, a szénből pedig gyémántot. Igazán kellemetlen lenne. Nincs mese, figyelnem kell rájuk.

Torot beállítottam a salátás, pucolós pályára. Állítólag a késsel tud bánni, nem lesz gond. Bent pedig rendesen felöltöztettem a hús grillezéséhez. Senkinek sem hiányzik, hogy a finom bőrét megégesse. Persze nem tetszett neki, de nem számított. Ugyanakkor jómagam kineveztem szósz készítőnek, mert mindkettőnek segíteni akartam.

A friss rákocskákat kéz a kézben forgattuk meg Bennel, nekik csupán másodpercek kellettek. A halnak azonban két perc jutott oldalanként. Ánizsos pácot kapott, ami illett a friss salátához. A rákok pedig a fokhagymaszószban úszkáltak a tányéron. Ahhoz is a grillen a héjában sütöttem meg a fokhagymát. Persze nem pusztán azért, hogy Bent zaklassam. Jót akartam csinálni, hogy a végén megetethessem egy falatkával. Ezen kívül még két mártogatóst készítettem, egy borsosat és egy áfonyásat, mégis negyedikek lettünk. Egyszerűnek találta a zsűri az ételünk.

Mi azonban finomat ettünk.

- Ben, ezt kóstold meg! – nyújtottam neki az ujjamon a borsos mártást – egy kis whisky van benne.

A srác simán bekapta az ujjam mint hal a horgon lévő kukacot, s némi ízlelgetés után döbbent rá, hogy el kellene tőlem válnia. – Finom.

- Hmm.. a vihar lecsitult a biliben.– dörmögte Toro – Kezdem feleslegesnek érezni magam.

- Falatozz nyugodtan. – tömtem Ben szájába egy adagot, mivel én is enni akartam, s teli szájjal folytattam a másiknak - De talán nem véletlen.

- Ne merj itt hagyni vele! – fogta meg Ben Toro csuklóját – Nem beszámítható, amellett te hoztad ide.

- Együnk, és menjünk tovább. – forgattam meg a szemem inkább, minthogy véghez vigyem ami a fejemben volt. Toro előtt szintén lemertem volna fogni hátulról, hogy a nyakába harapjak, ám mivel tisztelem nem tehetem meg. Az élet tele van buktatókkal, szóval mindössze magamban fortyogtam.

- Okés, szerezzünk valami piát. – Állt is meg az illetékes bódénál, és Ben félszeg nézése a piszkos gondolatait kivetítette a homlokára.

- Én nem kérek.

- Ne legyél papírkutya Beni. – kérlelte barátja elhúzva a nevét, ahogy csak neki szokta.

- Nyugi Toro, nézd el neki. Attól fél, hogy rám mászik. – simítottam Ben kezére – Igaz szépfiú?

Természetesen elrántotta, s Toro felé tartotta mélyen a szemembe nézve. – Add azt a piát!

Tudtam, annyira tudtam, hogy kicsit azt érzem mintha átlátnám az életet. Egészen más felszabadultan. Minél több italt fogyasztott Ben annál kedvezőbben omlottak le a falak körülötte a barátja társaságában. Egészen kiegyensúlyozott ember lett belőle, aki rengeteget nevetett. Csodálattal néztem az átalakulását. De nem csak, hogy emberszámba vett, egy-egy pillantása érzelmesebbre sikerült az átlagnál. Számos alkalommal belém karolt pár pillanatra, s végül a fejét a vállamon pihentette meg. Abban helyzetben összetalálkozott a tekintetünk, s nyelt egyet. Közelebb húztam szépen lassan, nehogy elmeneküljön. Veszettül csábított. Az ajkaink már összeértek, de Toro előttünk mit sem vett észre mindebből, s észhez térítette.

- Emlékszem gyerekként sokat jártuk az erdőt a ház mellett.

Az őrjítő srác kikecmergett az ölelésemből, és leheveredett a fűbe. - Milyen rég kirándultunk együtt. – Toro mellé helyezkedett, én meg már csak azért is arrébb túrtam, hogy köztük legyek. Bent viszont nem zavarta, s a mellkasomra tette az állát, hogy tovább magyarázzon Toronak. – Emlékszem a legutóbbira, jó nagy állat voltál.

- Hoztam magam. – szusszantott láttatva a légvételét. Kezdtem aggódni, hogy megfagynak, ezért aztán óriási lendülettel húztam fel őket a földről. 

- Vegyünk még valamit inni, és menjünk vissza a lakókocsihoz.