Ben szemszöge

- Nagyon meleg van! - Panaszkodott Haku mikor már épp hiányzott a rinyálása. Az elmúlt napokban szerintem mindenhol ült vagy feküdt a lakókocsiban. Láthatóan nehezére esett nem félpercenként szekálni, esetleg nyugton maradni. Mintha egy öt évest zártak volna felnőtt testbe, de csupán egy szúrós nézésembe került, és megoldódtak a dolgok. Mindazonáltal hálás lehettem neki, mert magához képest szelíden csesztetett, és nem kellett egyedül szembe néznem semmivel ezen a kényszer kiránduláson. 

- Addig jó. – Figyelte Röntgen mereven a kavicsos utat amelyen lekanyarodtunk. Mosolyt csalt az arcomra ahogy hallgattam, hogy a srác őt is idegesíti. - Mázlinkra Mágnes gyorsan megoldotta a szigetelést, különben összekoccannának a fogaik. Egyébként SOHA többet nem ülhetsz az anyósülésre! - lökte le félkézzel a műszerfalról a lábait.

- Mit vagy úgy oda, örülj neki, hogy nem Medaka vette le a cipőjét. Fele annyira nem rossz a pára ami felszállt a zoknimból.  

Miközben felém féloldalasan a mellette ülőt oktatta a száját figyeltem. A száját mely sok kellemes pillanattal áldott meg amikor nem beszélt. Azonban nem éreztem, hogy az én dolgom lenne megvédeni. Röntgennek sejtelme sincs Haku mennyire ad magára, mert a másik kocsiban alszik. Vicces, én se gondoltam volna mindeddig, de Haku képes fél órát a fürdőben tölteni  amellett, hogy csak néhány perce van a zuhanyra. De tényleg nem az én dolgom megkímélni attól a szidástól amit a saját hülyesége miatt kap. 

- Medaka nem rakja az orrom alá a műszerfalra a lábát! Minden szagot beiszik ez a műbőr.

- Hmm..- töprengett el Spuri Röntgen szavain - úgy tudom, mikor valami elfertőződik ki kell égetni. Az egyik orvosos műsorban hallottam egyszer, és mint tudjuk a műbőr is bőr.

- Nem szeretnék veled kettesben maradni betegen. - sandítottam rá.

- Vagyis gyújtsuk fel? – Toro óvatosan érdeklődött, s még mielőtt válaszolt volna a másik hozzá tette - Bár sosem csináltam, de nem kéne inkább kitakarítani?

– Á, tudok jobbat! – kapta el a heuréka pillanat Spurit - Kölnivel el lehet fedni mindent.

– Elfedni? – kacagott Haku - Ti amúgy takarító brigád vagytok,  kozmetikai céghez tartoztok vagy a maffiához?

Istenem, megint kezdi...Pont mikor már épp lebeszéltük róla Spurit, hogy felgyújtsa a kocsit. Néha annyira okosnak érzi magát zsaruként, hogy képtelen kibújni a saját seggéből. 

Úgy takartam el a szemem végig dörzsölve arcommal a kezem, mintha nem akartam volna minden egyes alkalommal ezt mondani amikor a nevetségesen jóképű arcára néztem. – Te csak maradj csendben. 

Ez volt az egyetlen mondat amit nyugodt szívvel sóhajtottam a „Hagyj engem" -en kívül, amit az utóbbi időben előszeretettel használtam. Amióta utazunk az elmúlt két napban nem volt olyan, hogy ne molesztáljon, és itt nem az együttalvásról beszélek. Ragadósabb akár valaha! Nem csupán beszólogat, hogy húzzam ki magam, de kihúzza a vállam. A derekamra csúszik a keze, mialatt mellém áll megnézni velem együtt a hűtő tartalmát. Átsuhan a gerincemen az ujja mielőtt barátilag hátba vereget, vagy éppen rácsap a fenekemre, ugyanis rá szállt a légy...novemberben... és még panaszkodik ha nem köszönöm meg mennyire odafigyel rám. 

– Ja, mert hát közénk tartozol. – húzta fel érdeklődve a szemöldökét Toro. Azt hiszem rájött barátom is, hogy Haku amilyen „figyelmes" legalább annyira figyelmetlen tud lenni. Olykor csodálkozom, hogy nem vettük észre ki ő.

– Persze, hogyne! – Okos fiú...

– Kiszállás! Itt vagyunk a tónál, de szerintem befagyott. – közölte a rossz hírt Röntgen, és becsapta maga mögött az ókori lakóautó ajtaját, hogy kinyújtóztassa a lábait.

Yeey... - Sebaj, én így is bele megyek! – vontam meg a vállam.

– Vigyázz, a halak télen éhesebbek, nehogy megkóstolja valami a himbilimbidet. – látszott Hakun, hogy jól szórakozik - Menj csak menj, adiou! Több meleg víz jut nekem.

– Azért mert mázlidra pár órája bekapcsoltam a boilert.

– Oké, kösz. – inett felém – Vigyázz magadra!

– Ben, inkább haleledel leszel? Fiatal vagyok, hogy elveszítsem a legjobb barátom! – Toro idegességében nagyot fújt, és megértettem, hiszen én se hagynám, hogy jeges vízbe menjen csakhogy ez a büszkeségemről szólt mely láthatóan Hakut egy cseppet sem érdekelte. Ellenben a többieknek próbáltam magyarázatot adni.

- Kénytelen vagyok. Az a zuhanykabin kicsi, ha beviszem a ruháim mind vizes lesz. Ahhoz viszont túl sokan vagyunk, hogy sztrippeljek.

– Na jól van, Ben kivételével mindenki tipegjen át a másik kocsiba! - Kezdek hozzá szokni, hogy Haku a társaságunkat képezi, de hogy parancsolgat és keresi a kiskapukat amivel eltávolíthatja a többieket, na ahhoz nem fogok.

– Gyere Spuri, menjünk. – horkantott fel Toro színlelve egy kisebb sértődést, persze kitárta a másik előtt az ajtót, hogy távozhassanak - Szeretnél amúgy fogadni hány óra múlva jöhetünk vissza?

– Nem hagyhattok vele! – tiltakoztam az ötlet ellen barátom ruhájába markolva, hogy maradjon, míg rájöttem a megoldásra. - Haku, te se maradhatsz.

A szemét viszont a fejét ingatva, szomorkásan tette szét kezeit. - Azt mondtátok büdös a lábam...

- Ben, - fejtegette le magáról Toro a mancsom - a szerencsejáték alapja, az hogy ha nincs jobb lapod, akkor dobnod kell. Megfagynál a tóban és mivel én fázósabb vagyok nálad, a kimentésed akadályokba ütközik. A tiltakozásod legalább olyan haszontalan mint esőben autót mosni. Semmi értelme. - tartotta fel a tenyerét, s ahogy kilépdelt az ajtón lepacsizott a másik bolonddal akit otthagyott nekem.

– Egy barom vagy és ő is! Nincsenek barátaim. – kétségbeesetten kiabáltam utána félve a saját vágyaimtól, aztán Haku felé fordultam - Elegem van belőled! Az emberek félreértik. Így is azt hiszik, hogy olyan kapcsolat van köztünk.

- Dehát olyan kapcsolat van köztünk! - állt fel a helyéről, s megijesztett ahogy közeledett felém.

Franc, franc, franc....

– Mit akarsz?

– Hmm..erős kérdéssel indítottál. A világon mindennél jobban szeretném megdugni a szád, - húzta végig ujját az ajkamon - de jelenleg csak fürdeni. Lehetsz te az első.

– Mi? Nem velem akartál? – Meglepett, és a kérdés is ami némi csalódottsággal fogalmazódott meg bennem.

Miért nem?

Megcsóválta a fejét. – Aranyos vagy amikor így tiltakozol ellenem, de minden rendben. – simogatta meg a fejem búbját - Nem kényszerítenélek semmire. Ugye tudod? - Remegő szívvel álltam előtte, képtelen voltam mélyebb levegőt venni, nemhogy válaszolni. Túlságosan jólesett a szavai mögött rejlő gondoskodása. Tudom, hogy egyszer ez a pasi lesz a halálom.

Csak tíz perc telt el amíg felfrissülten kiléptem a kabinból magam köré tekerve a törülközőt, a gyomrom viszont görcsben állt mindvégig. Hátravetett fejjel kifújtam egy jó nagy adag izgalmat, és mélyen beszívtam a megközelíthetetlenség gondolatát, de pont addig tartott mihelyst az ágyunkhoz nem értem ahol a ruháimmal együtt várt rám. Annak ellenére zavarba ejtően bizseregtem érte, hogy legutóbb a méretétől is fájt a fenekem. Akartam őt.

– Tetszik, hogy mindenhol pirosodsz. – Egy jól irányzott mozdulattal nyúlt az állkapcsomhoz, hogy biztosan ránézzek, s mutatóujjával a fülem mögött cirógatott. Tudatlanul bújtam hozzá simogató kezéhez, aztán ahogy észrevettem magam már nem akaródzott a szemébe nézni.

Ah, ez nem jó! Olyan izgatottá tesz, hogy szorít a mellkasom, és véletlen szerűen ugranak be a pajzán képek az emlékeimből róla. Kényelmetlen az egész szituáció, a törülköző meg kifejezetten lenge ahhoz, hogy a félmerev részeim eltakarja.

– Tudtam! – rántotta le a picike anyagot amely még fedett, és a váratlan fordulatra tátva maradt a szám.

Szó szerint rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy észhez térjek, majd az ágyra ültem, miközben felvettem a törülközőt. - E-ez nem miattad van! Menj zuhanyozni, addig elintézem. – eszembe se jutott, hogy ezzel még több olajat öntök a tűzre.

- Egyedül? – kérdezte kikerekedett szemekkel – Kérlek gondold meg, jó? Had nézzem legalább... A köztünk történtek óta ha csak rám nézel az az első képzetem, hogy feldoblak valahova, ahol magamévá teszlek. Szerinted meddig türtőztethetem magam? – Nem túl következetes, de valamiért sebezhetőbbnek tűnt, mint idegesnek. Ez pedig nem segített. Minden egyes percben nagyobb volt a kísértés, hogy beadjam a derekam. – És ha nem teszek mást csak letérdelek – tette amit mondott – és hagyom hogy a számba élvezz?

Erre átfutott rajtam az az igazi jóleső hidegrázás, azonban furcsa volt tőle, hogy pusztán beszél, de nem ér hozzám. – Tisztában vagyok vele, hogy perverz vagy, mindazonáltal szerintem elérted a mélypontod.

- Nem, csak...szeretném, hogy megbízz bennem.

Hitetlenségemben egy pillanatra beharaptam az ajkam. - Miért?

- Még rendőrként is ember vagyok. Pontosabban elsősorban egy férfi, és napról napra biztosabban tudom, hogy szeretlek. - Hajolt felém, hogy ledöntsön végre, én pedig hagytam magam. Időt se adott átgondolni a hallottakat, mohón az ajkaimra kapott, hogy teljes súlyával az ágyhoz szorítson. A kezeim pedig biztatásként a hajába túrtak. Én mindig is tisztában voltam vele, hogy a szám az egyik erogénzónám, de ő miért tudja? Nevetségesen jólesik a csókja, s valamiért úgy érzem magam mintha csak egy kanos tini lennék...habár nem volt az olyan rég.

Simogató keze a lábam a derekára hajtotta, s újra hihetetlenül könnyednek éreztem a testem, mely úgy vonaglott alatta, mint amikor a szél táncba hívja a vízen a hullámokat. Szabadságot adott a tudat, hogy kettesben vagyunk, noha letaglózott a vágya miközben az oldalán tekergő combomat markolászta. – Nézd milyen könnyűvérű valaki a lábad között, folyton nekem csapódik.

– Te...- valami nagyon csúnyát akartam hozzávágni, azonban amikor a szemébe révedtem elvarázsolt. Utálom magamban azt a gyengeséget amit kivált belőlem, de a köd már ellepte az agyam. Nekem annyi! A kaján vigyora szerfelett kényelmesen terült szét vonzó arcán, s ahelyett, hogy lehűtene vele, még keményebbé tesz.

- Lazulj el! – Emelkedett fel a térdére ledobva a pólóját, aztán lejjebb csúszott, hogy a lábaim közé tegye a fejét. Tétovázás nélkül végignyalt a merevedésemen, háromszor, négyszer és a fenekem felbőszítve izgett-mozgott, szinte könyörögve azért, hogy a szájába vegyen.

-Hakuh, - csuklott el a hangom ahogy türelmetlenül az alkaromra helyezkedtem, s vissza is vetettem a matracba a fejem mire megéreztem forró ajkait. Megrándultam szájában a kéjtől mely felélesztette az ezer szárnyú pillangókat a gyomromban. Rohadtul kívántam már napok óta, de nem csupán az ajkait. A közelségét, a telhetetlenül markoló kezét, a csókjait, mindent amit adhat, még ha ezt félve is vallottam be magamnak. Akkor is, ha az előző szeretkezésünk sokkal nyersebb, színtiszta hamisítatlan kefélés volt. Vagyis szeretkezéseink, mert ugyan egy éjszaka történt meg, de nem egyszer, és sajnos ez is tetszett Hakuban. A kitartása.

Mélyen a szemeimbe olvadva nyújtotta ki a karját, s a mellbimbómat vette célba transzba ejtve miközben a nevét rebegtem. Hamar megértette a kínlódásom, biztosra veszem, hogy tetszett neki, ellenben elhagyta merevedésem. Éhesen követelődzve elvezette száját, hasamon keresztül a mellkasomon át az ajkaimig. Éreztem, ízleltem a nyelvén a nedvem, de cseppet sem zavart, sokkal inkább hergelt. Felemésztett a sóvárgás, hogy tovább haladjunk. Belemartam a hátizmába amitől felnyögött, ám több szenvedély volt a hangjában amit kiengedett, mint fájdalom, s a szemei csillogtak pillái féltakarásában.

Francba vele, hogy ilyen szexi!

Felém emelkedve a csípőm felett nyomta térdét az ágyba. Combjai közé fogta a testem, aztán sebesen csúsztatta nadrágja gombjára a kezemet és én olyan gyorsan rángattam le róla a fenekére lökve ahogy csak tudtam. Minden pillanatok alatt történt, mégis minden pillanatot intenzíven átélve az elmémbe véstem. Magához húzott a karjaiba, majd úgy igazított, hogy ő legyen felül, ám a játék kedvéért vagy csak mert forrt bennem a tűz, visszaszereztem a helyzetem.

- Mit szeretnél? – csókolt meg zihálva a tarkómra fogva.

- Hát, nem beszélgetni. – nyomtam az övének a csípőm, s a nyöszörgésem sóhajjá vált, ahogy a még mindig nedves hosszom az ágyékának feszült.

- Azt értem, csak...- a szájára tettem az ujjam. A halántékomon csikizett a lefelé siető izzadtság.

- Maradj te aktív, talán legközelebb... – El kellett utasítanom a ki nem mondott ajánlatát. Nem azért mert nem szeretném. Sokkal komolyabban közrejátszott az, hogy valójában én még nem voltam azon a térfélen. Hazudhattam, hogy igen, de alapja nem volt. Baromság túlgondolni, tudom, mégis frusztrál, hogy elég lennék-e neki. Ezt viszont most nem osztottam meg vele, mert a kezei már a derekamon táncoltak, s ismét a matracba vágott.

- Nincs síkosítónk, a kábító cucc pedig eladásra van, szóval fel kell, hogy készítselek.- nyúlt a térdeim alá feltornázva őket szinte a mellkasomig – Fogd meg a lábaid, és csak hogy tudd, ha elengeded elölről kezdek mindent, és sosem mész el.

A szívem izgatott dobogása betöltötte a szűk teret. Felvillanyozott a fenyegetése, s már-már úgy kapkodtam a levegőt a nyelve érintésére mintha több kilométert lefutottam volna amikor megéreztem a vájatomban. – Óh, a francba! - Az érzés ahogy belém csúsztatta két ujját is pont olyan jó volt mint ahogy képzeltem. A nyelve többször körberajzolta a heréimet míg bennem járt, s volt egy bizonyos pont amitől átfutott rajtam a remegés mielőtt a karjaim elfáradva adták fel a harcot.

- Hoppá tigris, - nyomta fel újra ugyanabba a szögbe az ujját, én pedig úgy doromboltam nyöszörögve akár egy cica, talán nem véletlenül használta a kifejezést – csak nem szeretnéd elölről kezdeni? – mászott feljebb, s szentül meg voltam győződve róla, hogy csupán azért tette, hogy láthassa a kálváriám, mialatt azon az egy ponton zaklat. De amikor erősebben felnyögtem, mert éreztem, hogy mindjárt elmegyek abbahagyott mindent. – Imádom nézni mennyire kivagy. – cirógatta körbe kitárulkozott testem.

- Kérlekh, nem bírom. – fogtam le simogató kezét - Annyira kívánlak, hogy igazából azt se tudom hogy akarjalak!– könyörögtem neki, s nagy mosollyal csókolt a homlokomra.

- Helyes válasz. – Nyugtató dörmögése kellőképp hatást gyakorolt rám. Megpuszilta az orromat is, mígnem elért a számhoz, s a nyakába kapaszkodva láncoltam magamhoz.

Nem kellett néznie mit és hova tesz. Elég rutinos volt ahhoz, hogy a látottak nélkül is óvatos lassúsággal becsússzon. Azonban ahogy lehetett fordítottam a helyzetünkön, hogy meglovagoljam. Mindössze az járt a fejemben, hogy ennél sokkal, de sokkal többre van szükségem belőle, tehát jobb ha én diktálom a tempót. Tetszett neki. A hangja majdnem annyira lázított, mint a lendületes ellenlökései. A fülébe szuszogva néha-néha belenyalva izgattam, mígnem az egyik keze a merevedésemre tévedt.

Legalább ezért nem kellett könyörögnöm.

Éreztem, hogy egyre keményebb lesz tökéletes csípőmozgásomnak hála melyek az enyhülést hajszolták, és végül amikor elfojtottan felnyögött hosszomra szorítva ujjait, tudatosult bennem, hogy nem várt meg. Bár nem is volt rá szükség. Elveszett mozdulataim szakaszosabbá váltak, és lassuló kezétől szerintem erősebben mentem el, mint amire valaha emlékeztem. Jólesett, hogy kiengedhettem a napok során felgyülemlett feszültséget.