Ben szemszöge

Reggel amikor Haku karjai között ébredtem sosem gondoltam volna, hogy ez lesz. 

Az első, sokéves gyakorlatomból fakadó megérzésem akár rossz jelkén is felfoghatta volna az események láncolatát, de én csupán zavarban voltam. Még az a kérdés is megfordult a fejemben, hogy jól érezte-e magát velem az este, aminek lássuk be igazán semmi értelme nincs. Mármint, hogy ilyeneken aggódjak. Csupán az önbecsülésem követelte meg. Mert ugye mi van ha alig súroltam nála az elmegy kategóriát?

Megalázó lenne, de ki tudja? Annyi illetőhöz volt már köze, lépten-nyomon szexel, ami elbizonytalanít a saját képességeimben. Az ember ezen a ponton mindössze abban lehet biztos, hogy volt már nála jobb.

Akkor még ilyesmiken aggódtam, most pedig minden más miatt. Például a bosszús tekintet miatt amit érzek magamon, miközben türelmesen várakozok a főház irodájában. Ugyanis pont befejeztük a tárgyalást az ELIT értékesítését illetőleg a Buki klánnal, amikor megkaptam azt az átkozott SMS-t. Kellett hozzá úgy fél perc mire felfogtam, s legalább olyan furcsán éreztem magam a bőrömben, mintha egy atombombát dobott volna le valaki előttem, elvileg biztos távolságról. Aztán tátott szájjal, alig észrevehetően körbenéztem. Egész kevéske sikerrel tettem meg a mozdulatot, mert Haku nem volt ott, kinézni pedig nem akartam az ablakon.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mohó vezetőjük nem elégedett meg az anyag hírnevével, és kértek belőle, így kaptam az alkalmon. – Max félóra szükséges hozzá és a főnök, hogy elhozhassunk egy adagot. – füllentettem, s Satoshi, Toro apja nyilván tudta, de valami isteni csoda folytán nem buktatott le. Annyi eszem volt, hogy az öreget magammal rángassam a helyszínről, mindössze a „feláldozható" embereinket hagytam ott biztosítékként. Ja, habár a klán azt hihette arra adunk biztosítékot, hogy visszatérünk, ám arra kellettek, hogy ha Haku igazat írt, ne legyen a lerohanásukból háború. Sokat számít ha van az embernek lélekjelenléte, habár még most sem tudom merre vagyok arccal. Ez nem csupán egy meleg helyzet volt, hanem kurva meleg helyzet. Túl gyors fordulatot vettek az események.

Az viszont vitán felüli, hogy a mesékben leírt jótett helyében jót várj el fog maradni. Mert amint biztos helyre értünk a házba, a főnök megtapsolt. – Nohát Ben, sejtettem, hogy van benned kurázsi, de hogy ennyi...- emelte feljebb kezeit ahogy összecsapkodta akár a boldog fókák - Csodás vagy! - Kérdőn mellkasomra mutattam, nem tudtam mire gondol, vagy miért néz olyan gyilkos szemekkel azok után, hogy kimentettem magunk. – Két kapura játszol igaz? Elkapták a legrégebbi, leghűségesebb embereimet miattad.

- Várjunk csak. Két kapura? – bárgyún kikerekedtek a szemeim, mielőtt a nyugtalanság új mélysége nyílt meg előttem. Felfogtam mire gondol, csak nem hittem a füleimnek. – Ennyire őrültnek nézel, hogy megásnám a síromat?

Elgondolkodott egy pillanatra, de aztán megforgatta a szemét. – Ne legyél ennyire színpadias. Most már értem miért álltál ellen az ajánlataimnak. Mit kaptál a rendőrségtől?

Hmm, ha jól sejtem többszörös orgazmust. De azért még ne menjünk ilyen messzire. - Valóban bátor vagyok és ezt nem tagadom, viszont hülye nem. Toro és te a családom vagytok, egyedül a biznisz nem érdekel, mint ahogy a rendőrség sem. Amúgy se lesznek sokáig bent az embereid. Nem volt náluk semmi egy-két fegyveren kívül aminek nem hallottam a puffogását. Jó esetben megússza mindenki.

- Torot ne rángasd bele! – csapott az asztalára dühösen, ezért visszább vettem.

- Véletlenül sejtettem meg, hogy jönnek, mivel kaptam egy fülest. Elég nehéz nekem a saját életem, miért akarnék több bonyodalmat? – szinte fájdalmasan néztem rá, ám nem hatotta meg.

- Francba veled kis szemétláda! Megsejtetted? Ki az aki mögötted áll? Hm? – Nem válaszoltam. Fárasztott a beszélgetés, hogy mindig ugyanoda tér vissza bármit mondjak. Kizárólag a sötétben tapogatózik, és azt hiszem most túl ideges ahhoz, hogy tisztán lásson. - Még eldöntöm mi lesz. Addig is Mágnes, - szólt ki az ajtóban álló fószernek - vidd el innen magatokhoz és őrizzétek amíg más parancsot nem adok.

Az érdekes becenevű srác, aki mellesleg nem volt túl szószátyár, ahogy leváltották a legtávolabbi melléképületbe kísért. Megtántorodtam egy kicsit a szagtól amely megcsapott belépésünkkor, holott férfi lakhoz képest egész nagy rend fogadott ami az előszobát illeti.

- Uh, nem baj, ha nyitok egy-két ablakot? – siettem az első nyílászáróhoz, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy két pár szem meglepetten kísérte végig a tetteimet – Hellllo! – köszöntem rájuk zavartan, egyiket sem ismertem.

- Hali! – üdvözölt a zöld pulcsis, s hamar kérdőre vont – Te le akarsz minket fagyasztani?

- Nem, adj néhány percet és becsukom. – Addig reményeim szerint hozzászokik az orrom ehhez a savanykás aromához.

Mágnes kibogozhatatlanul mormogott valamit az orra alatt, lesegítette a kabátom, amit a fotelbe dobott, majd a cipőmre mutatott, aztán az előszoba irányába. Vettem a jelzést. - Ben, az öreg megkímélte az életed, – mondta cseppet sem fenyegetőzően – de ha jót akarsz magadnak mindannyiunk beleegyezésére szükséged lesz bármit is csinálj.

- Oké, ezt megjegyzem. – Bólogattam sürgősen visszaállva az ablak mellé, miközben ő a kanapéra helyezkedett társaihoz. Sóhajtott egyet, s nagy levegővétellel elmagyarázta a többieknek, hogy velük leszek pár napot, mert összevesztem Saoshival, ám azt nem hallotta, hogy min.

Kis híján úgy nézett rám a zöld pulcsis mintha egy másik bolygóról jöttem volna. - Komolyan kiosztottad a nagyfőnököt? – Elismerően megingatta a fejét, engem pedig büszkeség töltött el, hogy milyen menő vagyok, habár tudtam, hogy rosszul reagálom le. Az öreg az apám lehetne, mert hát többet láttam mint az igazit, és sokszor úgy is viselkedik, csak annyiszor utasítottam el, hogy bizalmatlanná vált velem szemben. Jóllehet az ő szakmájában mondhatni ez a követelmény. Itt bárki a hátadba állíthatja a kést. Bizony, és erre a gondolatmenetre próbáltam meg alapozni a tetteimet, amint bezártam az ablakot.

- Miért ne tettem volna? Megmentettem, és nézz rám, ez a hála, még neki áll feljebb. – tártam szét a karom az ajkaimat harapdálva – Nem akartam rosszat, szóval elengednétek, ha szépen kérlek?

A harmadik aki eddig kimarad a beszélgetésből most megrántotta a vállait. - Mi ha valamit rosszul csinálunk végünk van. Nem engedhetünk el. – Mégsem olyan ostobák mint első látásra gondoltam.

Mágnes erre a mondatra reflektált. - Jól látod! Tehát ne beszélgess vele ilyen elismerően Medaka.

- Téged egy halról neveztek el? – kérdeztem a zöld pulcsist.

- Igen, de nem ez az igazi nevem, csak így becéznek.

- Á, értem. – Nem értettem, viszont a segítségemre siettek.

- Őt azért hívják Mágnesnek, mert enyves kezű, minden hozzá ragad. Medaka ugyanakkor...- horkant fel röhögve – azért kapta a nevét, mivel úgy bűzlik a lába, mint egy rakás döglött hal. – vonyított a hasonlatán és megemelte a szemüvegét, hogy letöröljön egy könnycseppet - Az én nevem pedig Röntgen, mert néha még szemüvegben is vaksi vagyok.

- Óh, örvendek. – szorítottam össze a szám, nehogy szintén kinevessem őket – Én Ben vagyok, becenév nélkül. – intettem – Szóval visszatérve a problémámra...azt akarjátok mondani nincs semmi amivel ösztönözhetném, hogy segítsetek nekem?

- Azt.

A rohadt életbe! - Esetleg valami szökési terv javaslat, amiről – kacsintottam – ti nem tudtok hivatalosan, én meg lelépek?

- Miről beszélsz? Micsoda? Dehogy! – háborodott fel Mágnes, s nagyot nyeltem.

A gyomrom összezsugorodott. Tulajdonképpen én se értettem miért akarok ennyire lelépni, ha csak az orrfacsaró szagot nem vesszük figyelembe. Egész rendesek a srácok, és nem szükséges bájcsevegnem velük, mégis valamiért hiányzott a megszokott rutinom, hogy egyedül legyek.

Te jó ég! Nem tudom miért vagyok ilyen jófej mostanában. Ha hagytam volna, hogy lecsukják Satoshit ez az egész meg sem történik. - Neked sincs ötleted? – mutattam Medakára, mint az utolsó esélyemre, hogy beszéljen.

– Esetleg filmhősnek érzed magad? – vizslatott Röntgen közelebb húzva szeméhez az orrán fityegő okulárét - Hidd el Mágnes nem hülyéskedik, te se tedd.

Egy pillanatra becsuktam a szemem a rossz hír hallatára. Az eltelt pár percben újra és újra felidéztem magamban, hogy mit csináltam rosszul és lassan Hakura haragudtam, amiért nem rohadok a sitten a többiekkel. Azonban jól tudtam, hogy egyedül én vagyok a hibás, hiszen már rég szakítanom kellett volna ezzel az életmóddal. Mondjuk színes zsírkrétát is árulhatnék valahol, akkor fixen nem tettem volna ki magam egy ilyen helyzetnek. - Ki? Én nem viccelek!

- Ne akadj ki, de mi – mutatott körbe magukon - mind egyes-egyedül úgy léphetünk előre a munkahelyi létrán ha azt tesszük amit a főnök mond, és nem célunk megöletni magunk. Bocs haver!

- Ah, a francba!

Medaka Röntgen mellé állt. - Igaza van, ez nem ellened irányul, csak nem hagyhatjuk figyelmen kívül a saját életünk. De mondd már el mit csináltál, hogy itt kötöttél ki?

- Én is hallani akarom, ne rekesszetek ki! – ugrott be a többiek mellé a kanapé mögül egy negyedik srác, mintha a semmiből jelent volna meg, s az a fura érzésem volt, hogy mesedélutánt fogok tartani meglett férfiaknak – Kezd már! Mindjárt rám jön a pánikroham!

- Túl izgatottak vagytok. - az arcom rángatózni kezdett a tehetetlenségtől – Te tudod mi az a pánikroham, vagy arra gondolsz, hogy ideges leszel? Mert én eléggé közel állok a kifakadáshoz.

- Nem, nem pánikroham. Éhes vagyok, és kíváncsi. Általában ezek hozzák elő. – bólogatott hiper sebességgel rázva a fejét - Nagy gondot okoztál mi? Azért kellünk?

- Nem tudom. Sok mindent tettem, de talán a legnagyobb bűnöm, hogy közben végig csak egy helyben toporogtam. – foglaltam helyet arrébb tolva a kabátomat a fotelben – Ti jelenleg babysitterkedtek. Csak mivel igazán rossz voltam négyen kelletek. – Fogalmam sincs miért kötözködök velük, de talán könnyebb lesz, ha lepofoznak és elvesztem az eszméletemet.

Az újonnan érkezett felvont szemöldökkel nézett Mágnesre. - Igazat mond?

- Azt hiszem visszaélt a főnök jóhiszeműségével, de egy karcolás nincs rajta. Szóval igen. Miért kérded? El akarod engedni? Van valami terved? – Erre nekem is megcsillant a szemem.

- Nem azért..de persze van tervem. – emelte fel mutatóujját, s a társai kíváncsiskodva közelebb dugták a fejük - Ribeye steak bevezetésnek, aztán hogy lefojtsuk jöhet a sushi.

- Ó, hogy az a.. Te csupán azzal foglalkozol amit hallani akarsz, igaz? - Maszíroztam meg a homlokom, és egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Haku csatlakozott volna be negyediknek. Csak az a bájgúnár százszor izgatóbb.. NEM, ezt el kell felejtenem! - Azt hittem segítesz.

- Oké, értelek. – nyugtatott nagyvonalúan – Ne aggódj, bár fogságban vagy azt kérhetsz amit akarsz...

Kényszeredetten felnevettem. – Ah, Haku együgyűsége még itt is kísért. Hiányzik az életem, és végtelenül hülyén hangzik, de kicsit talán ő is. – főleg, hogy az ágyba döngöljön egy ilyen nap után - Egyre jobban nem értem magam. – öntöttem ki a lelkem.

- Haku? – kérdezett vissza négyeske.

- Igen, hasonlítasz rá, folyton idegesít. Mindenhova követ, akkor is boldog ha lecseszem, sőt ha kiabálok vele mégjobban közeledik. – Szívás, de elmosolyodtam az emlékekre, melyek most különösen távolinak tűntek.

Ki tudja meddig kell itt rostokolnom.

- Te egy kutyához hasonlítasz? Miféle gazembernek tartasz?

- Maradj csöndbe Spuri! – hurrogta le Medaka mielőtt felém fordult boldogan szikrázó tekintettel – Neked van kutyád?

Nem maradt energiám ellent mondani. – El se hinnétek... – húztam el a szám – Inkább rendeljük meg azt a kaját, aztán megpróbálok aludni ezen a szokatlanul idegen helyen.

– Ne aggódj haver, kérek egy hot potot, és olyan lesz mintha a nagymamádnál lennél. – kérdőn néztem (az előzmények szerint) Spurira, ezért megmagyarázta – Mi gyerekkoromba mindig ezt ettük, a levegő itt pedig legalább olyan dohos mint nála volt. – nézett körbe - Otthonos..

- Nem! Tudod jól, hogy ez lábszag.

- Legyen. Akkor ugyanolyan lábszag van a házban, mint a mamámnál. Így rendben vagyunk?

Haku szemszöge

Késő délután végre kiszabadultam a kapitány által nyújtott szórakoztató előadásról, aminek a fő témája az volt, hogy mekkora balfékek vagyunk. Mintha tehetnénk bármit olyan magasról, ha valamelyik bűnöző le akar lépni a tett helyszínéről. Én egyből azzal védekeztem, hogy a kommandósok nem siették el a dolgot. Nyilván nem érdekelte, mert azért az aznapi frusztrációját valakin ki kellett töltenie. Per pillanat jómagam is erre készültem. Siettem, hogy átadjam Bennek amit kaptam. Miatta csesztek le szóval kénytelen lesz megosztani velem pár dolgot, ha már kockáztatom a melóm.

A szobaajtaja nekicsapódott a falnak, olyan zabosan nyitottam be, ám helyette Toroval néztem farkasszemet, aki először a fejét fogva könyökölt a térdén, pusztán az érkezésemre kapta fel tekintetét. 

- Hol van? 

- Ki? – Kérdezte tétován.

Gyerekkori barátok, és itt ül a félhomályban tenyerébe hajtott fejjel szomorkásan. Az hétszentség, hogy valamilyen módon benne van a buliban.

- Az anyám amelyik elit drogot gyárt. – Toro megrökönyödött, elgondolkodva nézett rám, s halkan felállt a nadrágzsebébe akasztva az ujjait. Nem volt fenyegető, inkább csak merengett.

- Te írtál neki! – mosolygott a megállapításra, és miután csendesen nyugtáztam elég boldog lett, hogy szekáljon – Kicsit megkönnyebbültem. De miért kell így berontanod? Megijesztettél! Már azt hittem leszakad az ajtó. A házelnök nem örült volna neki..

- Öm, bocs?

- Felejtsük el! Lefeküdtetek tegnap este igaz? Mármint Bennel.

- Ennek mi köze.. – kiakadni se tudtam, mert felemelte a kezét.

- Minden rendben! Haladjunk lépésenként, ha elárulod amire kíváncsi vagyok elviszlek hozzá. – Ez valami beugratás kandikamerákkal, vagy így akar csapdába csalni?

- Igen.

– Ez az! – szorította össze az öklét, mintha megütötte volna a főnyereményt - És reggel itt ébredtél gondolom. Milyen volt? – Tessék?? Bizarr módon többet akart tudni az éjszakámról, de az, hogy ismerem a drogos titkukat voltaképpen nem is érdekli?

- Ez elég intim kérdés, és nehéz válaszolni rá egy-két mondatban. – fogtam két ujjam közé az állam miután karba tettem kezeim – Fantasztikus?

- Ó, igen ennyi elég is. Nem, úgy értettem! Vannak dolgok..tudod ő sok mindent nem mondd ki szavakkal..- öcsém, hát melletted én se jutok szóhoz, pedig azért az ritka - Ben milyen volt, hogy viselkedett veled? Hogy telt a reggeletek?

- Hát, miután beadta a derekát, azon kívül, hogy szexi, és odaadó volt, még simogatott is! – néztem a srác szemeibe, s folytattam – Reggel viszont csöndes lett, nem olyan mint amilyennek megszoktam. Elutasító volt, de nem akart kidobni, azt mondta bezár ide.

- Ó, te jó ég! – tette szája elé a kezét – Te egy szerencse malac vagy!

- Köszönöm?

- Jó sok pénzt hoztál nekem a konyhára! Mehetünk, - vette el a kabátját az íróasztal előtti székről - közben beszélgessünk el egy kicsit, a melóról, de őszintének kell lennünk egymáshoz. Benne vagy? – tette a vállamra a kezét – Kezdem én, bár mindenről lemaradtam, még a megbeszélésről is a szaros biokémia miatt..