Haku szemszöge

Szart se tudok az egészséges életmódról, még annyit sem az orvoslásról, mégis némi kényszerrel jelentkeztem diákként egy ilyen egyetemre.

Azt hiszem a jó isten tehet a sorsomról, mert fittnek és jóképűnek születtem.

Én nem igazán értek ahhoz amit tanulunk, sőt, időm se akadna házidolgozatokat írni a munkám miatt, amit így is hazahordok, azonban a főnököm megköveteli tőlem a közepes teljesítményt, hogy ne keltsek feltűnést. Azt mondta rutin feladat kezdőknek. Egyszer azért megnézném, ezt ő hogy viszi véghez. Valójában tök mindegy mennyit sopánkodok, mert ebben a szakmában nem mondhatok ellent a felettesemnek. Még ha előre sejtettem mennyire el fogja szívni az összes energiámat és az időmet ha két életet élek. Meg kell csinálnom amit kér, és ha lehet mosolyogva. Szerencsére nem kitétel, hogy fejen állva tapsikoljak hozzá...

Gyerekkorom óta ezt akartam, erre a napra vártam, amikor majd engem küldenek. Na de nem egy iskolapadba! Ebből kifolyólag kevés erőfeszítéssel szerettem volna megúszni a tanulást. A drága előadó tanárunk, név szerint Ito Natsume pedig ösztönösen, ámbár nem szándékosan az utamba állt.

Pontosan akkor amikor kitalálta, hogy havi szinten adjunk le neki pár oldalnyi esszét az aktuális padtársammal aki mellé aznap lehuppantam. Persze mindenkitől ezt kérte a teremben, viszont én az illetőnek még a vezetéknevét se tudtam! Habár az nyilvánvaló volt a felsőbbrendű nézéséből, hogy ő egy okostojás. Egy gyönyörű tekintetű, szimpla, dögunalmas ember. A keresztnevét is csak azért sejtettem, mert a hátunk mögötti lányok túl hangosan járatták a szájukat róla, miután összeraktak minket.

- Hali tigris, Bennek hívnak igaz? - Suttogtam a jobb oldalamon ülő strébernek aki különös áhítattal leste a tanárt. Mosolyra késztetett, szinte rögtön leesett mi van a háttérben. Főleg a nyála árulta el ami majdnem lecsöppent, és az az apró fonál, mely a lélektüréből szakadt le, hogy körbejárja a férfit, magába szippantva külleméből az utolsó apró részletet, s aztán visszaolvadt a szemébe. Ráadásul a rettenetes ízlése ellenére még képes volt odaadóan magában vigyorogni. - Hahó, hallasz? - Vettem a hangom egy fokkal feljebb, de továbbra se foglalkozott velem, ezért megbirizgáltam a tarkóján lévő pille haját. Idegesített ahogy kiállt, biztosan elaludta.

- Ne érj hozzám! - Morrant rám arrébb csúszva pár centit.

Hm, legalább kaptam némi figyelmet...Nos, rajtam ne múljon. - De én hozzád akarok érni Beniló, olyan aranyosan hunyorogsz előre. - csavartam ujjam köré azt a bizonyos tincsét, amelyiknek már úgyis mindegy volt, s megtámasztottam karom a széke támlájánál. Bíztam a mázlimban, a csajok szerint kitűnő. Akárhogy is, de szükségem volt a tudására.

- Elég ne kóstolgass, a nevem pedig Benjiro te sötét.. - Fogott a karomra olyan erővel, hogy majdnem eltörte, mégsem állítottam magamon. Egyre jobban tetszett a játékunk, hiszen sejtelmem se volt, hogy létezik ilyen oldala.

- Az meg miféle gagyi név? - ráncoltam homlokom, miközben ő mély levegő vétellel Natsume fele fordult, hát a nyakába vetettem a karom, mintha csak régi cimborák lennénk - Na, Benihill, figyelj már rám. - csapott meg kellemes illata, s közelebb hajoltam egy szippantásra.

Véletlenül a nyakához ért az orrom. Halkan felkuncogott ahogy megrezzent, és a fejével a vállához szorította az állam. Mindketten megdöbbenten néztünk a másikra. Azt nem tudom neki mi járt a kis agyában, de nekem az, hogy mennyire szemtelenül aranyos. Végül ajkai ívei mérgesen megremegtek - Tch, - megvető pillantása majdnem könnyeket csalt a szemembe, de nem vagyok túlérzékeny típus. Sejtettem, hogy nem fogja magát könnyen adni. - Ülj máshova amíg szépen mondom!

- A házidoga miatt úgysem szabadulhatsz meg tőlem, egyébként az óra közepén vagyunk! - ingattam meg a fejem felháborodást színlelve - Mi van hogyha lemaradok valamiről?

- Akkor fogd be! Tartsd magad távol, nem vagy az esetem, és így én sem tudok az órára koncentrálni.

- Ez csak kifogás, ha igazán tanulni akarnál...- ismét élesen villant rám a szeme, ezért gondoltam nem húzogatom tovább a bajszát - Rendben, a tárgyra térek. Ha akarod segítek a tanárnál, hogy legyen esélyed nála. - magyaráztam beleélve magam, de hamar a számra tette az ujját.

- Te meg miről dumálsz?

- Szinte látni a sok feromont amit kibocsájtasz magadból. Komolyan kérdezem, mit szólsz ha segítek nektek egymásba bonyolódni?

Felhúzta szemöldökét. - Szerinted szükségem van rá?

- Tégy próbára, nincs veszíteni valód. - ennél a pontnál úgy éreztem, korai még kitárulkozni neki. Majd később elmondom, hogy cserébe mi mindent akarok. - Ismerek pár taktikát.

- Hé, maga! Még nem fejeztem be az órát! - dobta felém a tollát a szóbanforgó férfi - Ne beszéljen velem párhuzamosan. Mi az ami ennyire fontos, hogy az órámon kell megvitatni?

- Tisztelettel jelentem - álltam fel katonásan vigyázzba - nincs fontosabb az órájánál. - Kissé talán eltúloztam a szorgalmam, de nem akartam rosszul indítani nála. Ezért a tolláért is lehajoltam, hogy oda vigyem neki.

- Köszönöm. - sóhajtott higgadtan - Ennyivel azért nem úszod meg. Keress meg az óráid után. - intett, hogy üljek vissza, én pedig nagy mosollyal kacsintottam a padtársam felé, s amíg helyet foglaltam a székemben odasúgtam neki.

- Tessék, elintéztem, hogy kettesben legyek vele - simítottam hátra a hajam magabiztosan, majd lejjebb hajtottam a fejem, hogy ne lássa az oktató, hogy még mindig dumálok - akarsz jönni?

Ben váratott pár másodpercig, de az asztalra könyökölve bólintott. - Mikor? - takarta el kezével a száját - Én kettőkor végzek csak.

- Nekem jó, negyed háromra gyere a büféhez.

Szerencsémre jött a srác, ugyanis a tanár ingyen bérmunkásként gondolt rám. Segítenem kellett neki rendszerezni a tanulókat. Sejthető volt, hogy hárman se végzünk egy nap alatt. Beniló persze örült neki mint majom a farkának, ezért aztán úgy voltam vele, az ő boldogsága az enyém is..hiszen jobban fog hajlani a dolgozatok megírására. Azonban a férfinak nem volt elég, hogy három egész délután élvezhette pár órát a társaságunk. Onnantól kezdve ránk osztott minden kis piszlicsáré feladatot amit nem volt kedve egyedül elintézni. Kevésbé szerettem ezt a kiváltságot, pláne, hogy dühömben mindig elfelejtettem közölni Bennel, hogy nem pusztán emberi szeretetből teszem mindezt. Aztán amikor egyszercsak felhívott a házidolgozat miatt, végre kiteríthettem a lapjaim.

- Hello, tudunk beszélni?

- Egy kocsmában ücsörgök, a kedvenc söröm a kezemben, szóval ráérek, hallgatlak.

- A feladat megosztással kapcsolatban mik a terveid?

- Á, azt rád bízom. - Nincs igazán kedvem ezzel foglalkozni, elég ha felfogja, hogy rajta áll vagy bukik minden.

- Mármint melyik részét? Meg kéne beszélnünk mert így is félek tőle, hogy miattad nem tudok majd maximálisan teljesíteni mint ahogy szoktam.

- Na látod, ez szerintem is probléma lenne! Az összes részét csinálhatod. - mélyen hallgatott,ezért folytattam - Őszintén szólva nem várom, hogy megköszönd, mert ilyen vagyok. Én nem csak magamra gondolok, tehát jobban járunk ha te dolgozol ki mindent.

- Fantasztikus....szerintem neked mentális problémáid vannak.

- Na, haverok vagyunk! Tudod, van pár ötletem hogy vigyük előrébb a kapcsolatotokat a tanár úrral. Mit szólsz, ha én ezen dolgozom, te meg a jó jegyeinken. Mindenképpen kedvezően jössz ki a dolgokból. - mosolyogva emeltem meg a következő kör felest amit töltöttek nekem, és a levegőben meglóbálva plátóian koccintottam ivótársammal.

- Újra megkérdezem. Miből gondolod hogy szükségem van a segítségedre bárkinél?

- Hány kapcsolatod volt eddig? - ismételten pár másodperces síri csönd következett, ezért egy pillanatra el is vettem a fülemtől a telefont, hogy megnézzem azzal van-e gond - Halló?

- Egy-kettő...

- Aha, - nos, nem a barátai számát kérdeztem, de mivel nem akartam összerúgni vele a port ezt magamban tartottam - az nem valami sok. Hogy lehet ez amikor olyan karizmatikus és egész jóképű vagy?

- Miért nagy szájú? Te hány embert szedtél fel eddigi életedben?

- Nem tudnám egy kézen megszámolni. - töröltem le a sörhabot a számról.

- Szóval leginkább a szexre mész, az nem nevezhető kapcsolatnak. Szerintem hagyjuk. - jelentette ki.

- Figyelj, amióta szekállak, nem egy tökéletes okostojást lát benned, hanem egy emberi lényt. Ez jó kezdetnek a szerelemhez. Mindig olyan édesen kiállsz magadért. A múltkor is tök kedvesen nézett rád amikor megsajnált. - győzködtem, mert számomra ezen múlt minden.

- Ne mondd nekem azt, hogy a bunkó stílusod a terved része! Ha találkozunk esküszöm nem állok jót magamért!

- Hamarosan meglesz! Bízz bennem, a szívemet is beleadom a sikeredbe. - ösztönöztem, de a haragja lenge takarásában a lemondás csengett.

- Szeretném ha észhez térnél.

- Ahhoz már túl idős vagyok. Tehát bízol bennem?

- Sokat kérsz, mert minden alkalommal amikor kinyitod a szád vége a türelmemnek. - tartott egy kis szünetet, aztán mintha valami átkattant volna benne sóhajtott - Rendben, haladok az árral, viszont ha nem lesz eredménye a szart is kiverem belőled.

Még hogy ő? Ez vicces! - Oké értettem, hatékony ötletek kellenek. Az üzlet megköttetett, de leteszlek, mert nehéz így az ivásra koncentrálni. - szürcsöltem ki az árpa - maláta eszményi összhangjának utolsó kortyát, és a bárpulthoz csaptam a korsóm jelzésként, hogy jöhet még egy. A fogyasztásunkat ösztönözve a vodkás üveget már kirakták mellénk. Társammal kettesben egy óra alatt lassacskán egy litert benyakaltunk a sörhöz. - Koccintsunk, nem fogy a rövid! - tankoltam tele a poharainkat azzal a szöveggel amivel az utóbbi három körnél - Mostmár mesélj, hogyhogy találkozni akartál? Rosszul venné ki magát, ha együtt látnának minket.

- Nem munkaruhában jöttem, sőt ma elég jó nőnek öltöztem, szóval egy szavad sem lehet. - Kacsintott rám Karin.

- Vegyél vissza egy kicsit, nekem eleve nem jössz be, és ha minden mást rejtegetek, legalább az érdeklődési körömben had legyek őszinte másokkal. - a nő hirtelen elkomorodott.

- Nem pasizhatsz munkaidőben.

- Na persze, de én mindig munkaidőben vagyok!

- Még csak most építettek be, te meg már szabályt szegnél?

- Ó, Karin, azért van magánéletem a rendőrségen kívül. Lehet, hogy még félévig erre az egyetemre fogok járni. Vagy tovább is.. Nem kérheti senki tőlem, hogy addig szentként viselkedjek!

- Jól van. - húzta el a száját - Azért jöttem, mert barátok vagyunk és ma nagyon szükségem van valakire aki meghallgat. Te ismersz a legjobban, mint ahogy szerintem én is téged. És amikor kínom van én is kínozhatlak téged, mert tudod...bírjuk egymást. - amíg vártam, hogy körbejárva a dolgokat végig mondja mit szeretne, elvettem a poharát és felhörpintettem a tartalmát, nehogy megposhadjon benne a pia, mire összehúzta a szemöldökét - Figyelsz? - aztán jött a beugratós kérdés - Haku, mit gondolsz mi a legszebb része az emberi kapcsolatoknak?

- Ö..a bizalom és a szeretet?

- A kapcsolat megosztása, tehát amikor boldog vagyok vagy szenvedek azt megosztom veled! - Miért ismétli magát?

- Szóval szenvedsz. Ne haragudj, az elején sikerült megtévesztened, kívülről olyan erősnek tűnsz..

- Kösz, tudtam, hogy jól nézek ki. - ült fel egyenesen - De a látszat néha csal, most kicsit besokalltam. Irigyellek, hogy a munka könnyebbik részét kaptad.

Megmosolyogtatott. - Ki mondta, hogy olyan könnyű nekem? Modortalan lettél a rendőrségnél.

- Nem, nem, ez kizárólag a te hatásod. Hamar tanulok. - gyújtott rá, figyelve a reakcióm, s az unszolásomra összeütötte a poharainkat. A kesernyés íz libabőrözve futott végig a karomon, ám szerettem ezt a meleg, kissé bódult boldogságot. - Jó sokat iszol. - fintorgott.

- Elég tré, de tízig vissza kell érnem a kollégiumba, minél hamarabb be akarok rúgni, ne babusgass!

- Babusgasson akinek három anyja van. Bár ez lenne a legnagyobb gondom. - nyomta el a cigit, pedig még több mint a fele meg volt, és a fejét lehajtotta a pultra - Tudod mit, előveszem a nőiesebb oldalam és most panaszkodni fogok. - bökdöste a pultlapját az ujjával, mintha annak beszélne, aztán keservesebb hangon kezdett neki - Valami perverz alsógatyákat lopkod a városban, a főkapitány kikészít vele. - Igen, tudom milyen, előtte engem találtak be a hülye feladatokkal. Habár apróbb megpróbáltatásokon estem túl, nem volt egyszerű.

Haku nyomtasd ki ezt, menj el kávéért, hallgasd ki a kurvákat, tudasd a jogait az orrtúrónak. Ezek a feladatok nem hangoznak annyira kellemetlenül. De mi van akkor ha elromlott a nyomtató és hajnali egy óra van, ha a közeli kávézó ahova járunk, bezárt pont aznap amikor téged küldenek, vagy ha az utcalányok rád másznak kihallgatás közben? Az orr túróról meg ne is beszéljünk, ő csupán undorító egy alak volt. Még mindig kiráz tőle a hideg...sosem működik egyszerűen semmi!

- Az is hozzá tesz a rosszkedvemhez, hogy megakadtunk az ügyedben. Emiatt a főkapitány úgy beszélt velünk ma mintha debilek lennénk. Rajtad múlik, hogy találsz-e valami nyomot.

- És akiket elkaptatok?- éledtem fel, mintha kiment volna belőlem az összes eddig felhajtott alkohol.

- Azok csak viszonteladók, de állítólag értékmegőrzőkön keresztül történik a csere. Mindig máshol, és ugyanannak az embernek maximum félévente egyszer adnak az anyagból. Hihetetlen mi? Aki ezt állította egyébként oda jár suliba ahova te. Egy ilyen tetovált szőkére festett srác. Nem tudom milyen Kanjinak hívják.

- Kanji.. - gondolkodtam el ki lehet, ellenben nem rémlett, szóval visszatértem a fő kérdésre - Félévente? Ez így miért éri meg nekik? Hisz csak egy drog.. - Tejesen kiakadtam, mivel ezzel tényleg sarokbaszoríthatják a nyomozást, és én nem terveztem sokáig az iskolapadban ücsörögni. - Megkeresem a srácot! Beszélek vele hátha kiszedek belőle többet. - Féloldalas mosollyal bólintott a lány, lesütötte a szemét és rendesen meglepett a témaváltással.

- Mindez ha nem lenne elég a szüleim tenyészlónak hisznek. Folyton az unokájukat követelik tőlem. - könyökölt fel - Mintha az, hogy nő vagyok élből azt jelentené, hogy szülnöm kell.

- Mert a gyerekek aranyosak. - tettem szét a kezeim, amolyan ez van stílusban.

- Tényleg? A nyulak is, mégsem tartok. - tágultak ki a szemei magyarázás közben.

Láttam már gyerekekkel Karint, érdekesen bánik velük, szerintem fél tőlük, mintha legalább ufók lennének. - Nos, ezzel úgy se tudsz mit kezdeni. Jobb lenne közölni a valóságot az öregekkel, és akkor egy problémával kevesebb.

- Tisztában vagy vele hogy az lehetetlen. De nevezz meg, nevezz meg legalább egy dolgot, - emelte fel mutató ujját a plafon fele, mintha fenyegetne - csupán egyet amivel ezt kiérdemeltem az élettől.

- Nem igen lehet. - néztem a friss sörhabot elgondolkodva.

- Köszönöm, mert mint tudjuk nincs ilyen!

- Rátarti vagy, arrogáns, mindig rinyálsz miközben azt hazudod a szüleidnek, hogy van pasid, és napestig sorolhatnám. Hogy emelhetnék ki ezek közül csak egyet?

- Most megüthetnélek, viszont inkább leitatlak. Nekem az is jó, ha csupán holnap fog fájni a fejed... - nyúlt az üvegért, de éreztem, hogy be kellene fejezni az estét amíg a saját lábán képes hazajutni.

Sajnos vagy sem, kevésbé vagyok lelkizős, és azt mondta ismer...- Halasszuk máskorra. - mosolyogtam rá megpaskolva az üvegen a kezét - Egy órám lenne visszamenni a koliba, csakhogy azt hiszem találtam jobb elfoglaltságot. Ne vedd magadra. - álltam fel, és egy félrészeg sráchoz vettem az irányt a bár sarkába, hogy felajánljam a segítségem.

- Helló, Haku vagyok. Felvidíthatlak? - Mélyítettem el a hangom. Sejtettem, hogy meleg, mert mindig vissza-vissza nézett rám ahogy a pultnál ültem. Párszor összeakadt vele a tekintetem.

- Hogy tudnál egy olyan embernek jobb kedvet varázsolni akit dobtak? - mondta keserűen.

Megingattam a fejem ahogy helyet foglaltam vele szembe. - Szerintem nem tudta mit kezdjen a kezében lévő kincscsel. - fogtam meg a kezét - Vigyél haza, és megmutatom milyen kiválóan nyújtok vigaszt. - csupán reménykedtem, hogy él a lehetőséggel, és nem lesz beverve a képem, mégis közelebb húzva a fülérehajolva kérdeztem - Lennél a jutalmam ma estére?