Alig vártam hgy hazaérjek.

Beértem az ajtómon. Alighogy becsuktam az ajtót a könnyeim utat törtek maguknak. Felrohantam a fürdőbe.

Egy vágás a magány miatt...

Egy vágás a fájdalom miatt...

És ez igy megy újra és újra. Minden nap. Többször.

Fáj, nagyon fáj. De nem érdekel.

Sírok de mostmár könnyeimen kívűl vérem is folyik.

Felteszed magadban a kérdést:
Miért teszem ezt magammal?
Miért?

Nemtudom miért teszem ezt. De ez az egyetlen megoldás amivel el tudok menekülni a világ elől...minden és mindenki elől...

Mindenem fáj. Minden egyes test részem. De nem érdekel a fájdalom. Tovább kínzom magam.

-Egy újabb keserves éjszaka után-

Reggel 8:30

Bementem a suliba. A mellettem ülő kissrác észrevette a kezemen a vágásokat. Nem kérdezett semmit, csak szomorúan lehajtotta a fejet. Kezét a padra tette. Mikor ránéztem a kezére észrevettem, hgy neki is tele van a keze vágásokkal.

Jól látok? Úr isten! Ez durva!
Amugy az új srácot JiMin-nek hívják, de én maradok a törpe névnél.

Elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy őt is sokat bántották régen.
Miafasz?!

Teljesen megértem, hogy kiborult idegileg a srác. Mikor elmesélte, hgy miken ment keresztül, ledöbbentem. Szinte vele is ugyanaz történt mint velem...

Itt egy kép a törpéről:

Nem valami boldog a képen, de egy depis fiútól ne várj mosolygós arcot.

Tudom, hogy nem szabadna szóba állnom vele mert nem akarok neki fájdalmat okozni. De ő mindig szóba áll velem. Ő is depis mint én mégis kedves velem.

Itt vagyok! Remélem tetszett nektek ez a rész próbáltam összedobni valami értelmeset. Remélem sikerült. 😊💕