Odaértünk pár órával a koncert előtt és körbenéztünk addig a környéken. Próbáltuk meglesni merre jár Harry. Vettünk táskákat, pulcsikat és karkötőt.

És összefutottunk valakivel a kapunál.

-Ahhhhh.-sipítoztunk.-Uramisten. Mit keresel itt?-öleltük meg egymást.

-Harry-t sose hagynám ki.-vigyorgott.-Ő?

-Ő Sam, a barátom.

-Szia.-ölelte meg őt is.

-Hello?

-Ő Simone. A legjobb barátnőm. Vagy hívhatlak még így? Alig beszéltünk az elmúlt pár hónapban.-néztem rá.

-Igen, hát sok minden történt. De milyen cukin néztek ki mind a ketten. És nagyon jó a szettetek is.-nézett végig rajtam.-És felszedtél pár kilót?-húzta a száját.

-Mintha anya szólt volna be.-nevettem.-Mondjuk....öhmm...-elővettem a táskámból a táblát és megmutattam neki.

-Azt a kurva. Mi a fasz? Gratulálok.-ölelt meg még egyszer.-Mostantól kötelező felhívnod rendszeresen. Kisfiú? Kislány? Unokahúgim lesz vagy unokaöcsim?

-Még nem tudjuk. De ez lesz az első koncertje.-vigyorogtam.-Hova szól a jegyed?

-Oh a harmadik szektorba. Apa csak oda tudott jegyet szerezni.

-Sajnálom, hogy neked nincs ilyen jó pasid.-mutattam fel a küzdőteres jegyemet.

-Mi a fasz?-nézte meg jobban.

-Sam a világon a legjobb. Minden téren ami csak létezik.-néztem rá a pasimra.

-Azt elhiszem.

-Uh baszki.-néztem rá az órára.-Lassan menni kéne, mert első sorban akarok állni.

-Akkor majd utána beszélünk.-adott egy puszit.

-Puszi.

Elindultunk befele a stadionba. Sam futott helyettem a helyért, mert már akkor kicsit elfáradtam. Mintha öregember lennék, hoztunk pici széket, hogy amíg várunk tudjak pihenni.

-Lesz majd előzenekar is.

-Mi? Mikor fog akkor jönni Harry?

-Majd csak 8-kor.

-Négy óra van. Rebecca. Még csak négy óra van.-nézett rám nagyon csúnyán.

-Hozok addig kaját. Addig nézegesd a lányokat.-kacsintottam.

-Bármennyire is unalmas várakozni, nem bámulnék rajtad kívül senkit.-fogta a kezem.-Inkább hozok neked én kaját. Addig barátkozz. Úgyis értesz hozzá.-adott a kezemre egy puszit.

-Köszi.-mosolyogtam.

-Mindjárt jövök.

Addig tényleg mentem oda a lányokhoz, meg ők is jöttek hozzám. Sokat pletyiztünk, örjöngtünk. És elkezdtek zenéket lejátszani. Volt Queen is, de a legjobb akkor is a One Direction-től a ,,Best Song Ever". Egy lánnyal be is álltunk és lenyomtuk a koreót ami hozzá tartozott. A végére mintha részeg lettem volna olyan jól elvoltam. Majd visszajött Sam és amíg előjött az előzenekar addig telefonoztunk, játszottunk és beszélgettünk. Az előzenekar nem az én stílusom volt, de Sam-nek tetszett. Alig vártam, hogy lemenjen az ő koncertjük és jöhessen A csoda.

Még elő se jött senki, de már az egész közönség tapsolt és ujjongott. Előjöttek Mitch-ék (Harry zenekara) és előfutott a back stage-ből végre az Istenem. Sipítoztam, üvöltöztem, Sam majdnem megsüketült. Majd előrejött végre Harry és észrevette a táblánkat.

-Gratulálok.-olvastam le a szájáról.-Hogy hívnak?-kérdezte meg a ,,szünetben".

-Rebecca.-kiabáltam.

-Mi?

-Rebecca!

-Gartuláljunk Rebecca-nak. Babája lesz.-sipítoztak a többiek.-Shhh.-csöndesítette le őket.-Ki a szerencsés apuka?-húzta fel a szemöldökét. Sam jelentkezett mellettem kínosan.-Hogy hívnak?

-Sam!

-Cam?

-Sam!

-Csodaszép babájuk lesz Rebecca-nak és Sam-nek!-üvöltöztek megint és folytatódott tovább a koncert.

Csodálatos volt. Életem egyik legszebb napja. Már sötét volt az ég mmikor végeztünk. A fél csapat még csodálkozva, meghökkenve próbáltak egyáltalán kivánszorogni. A másik fele meg már sírt, hogy véget ért. De én csak egy kérdést tettem fel.

-Hogy tetszett?-fogtam a hasam.

Persze nem kaptam választ, de azért mégis jól esett. 

Aztn visszatértünk az iskolába. A suli utolsó hónapjaiban egyre nehezebb volt titokban tartanom a picit. Próbáltam nagy pulcsikba járni, de ahogy egyre melegebb lett egyre nehezebb lett. Igazából a többiek meg tudták magyarzni miért hízok meg, rengeteget ettem. De ezt nem kérdőjelezték meg. Riley-val beszélgettünk, mint szimpla barátok. Ő se tudott róla. Aztán ott voltak persze a srácko ahol Mitch rendesen megjegyezte, hogy meghíztam és még poénkodott is rajta. Egy vérbeli seggfej, nem is tudom miért tartozik bele a baráti társaságba. Nagyon el akartam mondani Ben-nek a nagy hírt. Mert nagyon cuki nagybácsik lehetnének Charlie-val. De akkor sem akartam őket bevonni a dologba. Elterjedne a suliba, hogy én vagyok a tinimami.

Ahogy közeledett a suli vége egyre nehezebb volt. Ha be is húztam a hasamat akkor is lehetett látni. Szóval kihagytam az utolsó pár hetet. Ez feltűnt a többieknek, de azt mondtuk ledöntött egy nagyon durva vírus. 

De amint elkezdődött a nyár már minden jó volt. Én én Sam elutaztunk a nagyszüleihez. Hogy pontosítsak, Európába a partra. Hogy még jobban pontosítsak, Olaszországba. Szép nyugdíjas éveket akartak, hát sikerült. Csak fürdőruhákat kellett pakolnom meg lenge szoknyákat. Életem legszebb pár hónapja volt. Csak szeptemberre vártuk a picit, szóval kiélveztük a vakáció minden pillanatát. Sam inkább fotózással töltötte az időszakot, főleg engem fotózgatott. ,,Majd vissza szeretnéd nézni az időszakot". Idézve őt. 

Még elintéztük a babaholmik megvásárlását amíg otthon voltunk szóval teljesen nyugodtan élveztük a nyarat. Eljött az augusztus és a szülinapom. Itt volt az ideje megosztani a többiekkel, hogy szülők leszünk. Szóval kiraktunk az instagramra Sam képeit rólam. Nem sokkal később már kaptuk a hívásokat is.

-Nem akartál volna valamit elmesélni?-hallottam a sértődött hangját.

-Bocsánat, oké? Nem akartuk, hogy tudják az emberek.

-Mennyi időd van még? Nem egy egy-két hónaposnak tűnsz.

-A jövő hónaptól már nagybácsi leszel.-kuncogtam.-Elmesélheted Charlie-nak is. Nagyon cukik lennétek mellette.

-Kisfiú vagy kislány?

-Azt még nem mondom el. A többiek előtt még titokban tartom.

-Ja, 8 hónapodba tellett elmondani, hoyg gyereked lesz. Akkor is egy posztról tudtam meg.

-Ben! Nyugi. 

-Lesz babaváród?

-Akarok egyet, amúgy. Majd ha visszamegyek Amerikába. De el se hiszed milyen nyaram volt.

-Láttam a képekből.

-Valószínű, hogy még sok ilyen hívást kell elintéznem, szóval a srácoknak üzenem, hogy jöhetnek majd a babaváróra.

-Akkor se mondod el, hogy fiú vagy lány? El kéne dönteni milyen cuccokat vegyünk.

-Ne legyél már ennyire múlt századi. Bármilyen színű, kinézetű dolgokat hozhattok. Mindegy, hogy fiú vagy lány.

-Gender semlegesnek öltöztetitek fel?

-Majd kiválasztja mit szeretne. 

-Jó, felelősségteljes megoldás.-nevetett.

-Akkor majd beszélünk.

-Oké. Puszilok mindenkit.

-Én is titeket.-tettem le.

Sam-től szülinapomra egy estét kaptam a város legjobb éttermébe. A rosszullét kerülgetett már a vége felé, a gyomromnak meg a picinek nem igazán ízlettek az olasz ízek. Szóval amint hazamentem ki is hánytam a finom kaját. 

-Jól vagy?-simogatta a hasam.

-Már sokkal. 

-Fáj valamid?

-Kicsit a lábam. Nem bírta a járkálást.

-Akkor....-elmászott a lábamig és masszírozni kezdte.

-Annyira tökéletes vagy. Tökéletes pasi és tökéletes apuka leszel.

-Köszi.-mosolygott elpirulva.

Elteltek az utolsó napjaink Olaszországba, de mivel nem repülhettem terhesen hajóval kellett visszamennünk. Vissza se értünk suli kezdésre (nem mintha annyira be akartam volna menni). Aludtunk otthon kettőt és bementem iskolába, mert be kell majd mennem később a baba után és akkor en hagyjak már ki többet. Már mindenki tudta, hogy terhes vagyok. Nem nagyon zavart a dolog. Csak mindenki meg akarta simogatni, de Ben mindig ott állt testőrként. 

Egy héttel a kiírt dátum előtt végleg otthon maradtam. Átjött Ben néha, Sarah és Riley is. Ők voltak ott velem amíg vártunk. 

De amikor minden elkezdődött csak Sam és a szüleim voltak ott. Fogtuk a csomagokat és beindultunk a kórházba. Annak ellenére, hogy csak 17 voltam tökéletesen lezajlott a szülés és mind a ketten tökéletesen megúsztuk a dolgot. Egészséges kisbaba. És ennél boldogabb nem lehettem amikor a karomba rakta a nővér.

-Szia.-simogattam meg az arcát.-Szia Kicsim.

-Szia kicsi Zoey.-adott a fejére egy puszit Sam.

Nehéz volt a rákövetkező pár hónap. Iskolába kellet járnia Sam-nek, ez volt a végzős éve. Én próbáltam minél többet otthon lenni vele, de anyáék meg el akartak zavarni suliba. Szóval bejártam minden hétfőn, szerdán és pénteken. Minden más nap a gyereké volt. Sam-nek kellettek a kreditek az érettségihez szóval csak délutánonként vagy csak esténkét lehetett Zoey-val. Mint a dolgozó apukák akiknek nincs semmi ideje.

Sok idő volt, hogy Zoey megtanulja átaludni az éjszakát és ne ébresszen fel mindenkit hajnal 2-kor.

Sam leérettségizett és amint én elkezdtem az utolsó évemet ő maradt otthon vele. De minden létező percet együtt töltöttek. Ezért éreztem, hogy Zoey jobban kötődik Sam-hez, mint hozzám.

Én is letettem sikeresen az érettségit és már anyáék panaszkodtak, hogy munkát kell találnunk. Megoldottuk a helyzetet. Elmentek képzőművészetire, addig Sam állást keresett. Csak egy kis könyvesboltban dolgozott és nem is keresett sokat, de anyáéknak oda is adta a nagyját annak a pénznek, mert sokkal tartoztunk nekik. Mire végeztem az egyetemmel Zoey már 5 éves volt. Sam vitte őt az óvodába én meg haza. De ezek után már állás után nézelődtem. 

Egy könyvkiadónál lettem grafikus. Sam meg amint nekem lett keresetem elment egyetemre. Ugyanoda ahova én. Lediplomázott és nálunk kezdett el dolgozni. Zoey már harmadikos volt. Eljött végre a kedvenc részünk az életben. Reggel együtt elindulunk hármasban, kidobjuk Zoey-t az iskolában, után együtt elmegyünk dolgozni. Rengeteget kerestünk egy saját képregénnyel. Együtt írtuk és rajzoltuk is. Ha életünkben kettő munkánk volt az Zoey és ez a képregény. 

Végre elköltöztünk egy saját házba. A kertvárosi környezet jót tett mindannyiunknak.

Leültünk a kanapéra és épp egy mesét kerestünk amikor előhozakodtunk egy témával. 

-Zoey, én és apa gondolkodtunk valamin.

-Hm?-mászott fel közénk.

-Azon gondolkodtunk, hogy milyen lenne neked egy kistesó? Tetszene neked ez az ötlet?-simogattam a göndör haját.

-Hugi vagy öcsi?

-Még nem tudjuk. De tetszene?

-Ahaaa.-bújt hozzánk.

-Akkor majd meglátjuk mi lesz.-nyomtunk a fejére puszikat és néztük a mesét.

Szóval volt egy ötletünk. És általában az ötleteinket meg is valósítjuk. Szóval a következő éven bellül megérkezett Harry. De nála sajnos nem ment minden simán. Volt egy dolog amiről nem tudtam. A mániákus-depresszió örökölhető. Amint nagyobb lett nem nagyon tudtunk vele mit csinálni. Elkerült pszichiátriára szegény és gyógyszeres kezelést kapott. Olyan lett, mint az apja.

Alig voltam 34 amikor Zoey leérettségizett. Ő bezzeg nem olyan volt, mint mi és ő szingliként eljutott az egyetemre anélkül, hogy mondjuk egy kisgyerek bekavart volna. Beköltözött a kollégiumba és együtt maradtunk a kis törpével. Aki mellesleg nagyszerűen teljesített az iskolában. Az a kisfiú örökölte a tehetségét az apjának. Gyönyörű művész volt. 

De sajnos nem nagyon bírta a gyógyszereket. Nem akarta bevenni őket. Sokszor voltak epizódjai. Mi meg sajnos sokat veszekedtünk miatta. A konyhában veszekedtünk amikor bejött a 13 éves Harry. Üvöltöztünk és semmiért se hagytuk abba. Már Harry is ránk kiabált, de nem hallottuk meg. Elvett egy kést a pultról és azzal a kezében próbált fenyegetőzni. Idióták voltunk, nem törődtünk vele. Mire másodszorra rápillantottunk már a földön feküdt és csupa vér volt. Felvágta a karját.

Rohantunk vele a kórházba, de késő volt. Mire beértünk már elvérzett. 

Telefonon kellett közölnünk ezt Zoey-val. teljesen összetörtünk. Zoey hazajött a vadiúj lakásából, én meg elköltöztem. Nem ment, hogy mellettük legyek. Zoey főleg engem okolt. Mindig is Sam pártját fogta, nem hibáztatom. De akkor is, nekik könnyebb volt együtt feldolgozniuk, mint nekem. Nekem jobban állt ehhez a magány.

Felhívtam a régi ismerőseimet, hogy tanácsot kérjek. Kiültünk a parkba, ők kávéval én a fincsi epres teámmal.

-Annyira sajnálom.-öleltek át.

-Köszi.-töröltem meg a szemem.-De akár mennyire akarom sajnálni Harry-t, megértem. Nehéz volt neki. Én meg Sam idióták voltunk, hogy nem vettük észre. Zoey meg engem hibáztat, mert minden szart rá akartam kényszeríteni Harry-re. Ezalatt szimplán a gyógyszereit értem.

-Semmi baj Kicsim.-birizgálta a kezemet. Ekkor vettem észre a gyűrűt ami évek óta ott van az ujjamon.

-Hm.-mosolyodtam el.

-Mi az? A gyűrű? Nem házasodtatok össze, hogy emlékeztesselek.

-Tudom. Ezt a gyűrűt én vettem. Egyet neki, egyet nekem. Az első Karácsonyunkon. Ez volt a mi fogadalmunk. Aznap el is dőlt, hogy együtt leszünk még egy jó darabig. 

-Ne emlékeztess, hogy Zoey akkor fogant.-rázták a fejüket.

-De azt hiszem elmúlt. Nem tudom már úgy szeretni Sam-et, mint akkor.-vettem le a gyűrűt az ujjamról.-Már csak a gyerekem apja. Semmi több számomra. Csak irányítani próbál mostanság. Meguntam.

-Ezért eldobod a kapcsolatodat? Most? Harry miatt?

-Nem miatta. Ezek már korábban történtek. Nem bírok ki vele többet. Nem szedte a gyógyszerét. Erőszakos volt. Nem akarok ilyen embert magam mellé.

-A betegsége miatt hagynád ott?

-Nem. Az a saját döntése ha enm szedi a gyógyszerét. Szóval a döntése miatt hagyom ott.

-Nem tudok pártatlan lenni. Az öcsém.-rágta a körmét.

-Én se. Az exem vagy. És a 16 éves buta fejemmel szerettelek és a mostani 39 éves fejemmel is szeretni foglak.-mosolygott rám.

-Ez nem fog menni.-álltam fel.-Hazamegyek hozzájuk. 

-Mi?-néztek rám értetlenkedve.

-Megígértem. Akkor. A Karácsonyfa alatt. A buta 16 éves fejemmel.-húztam vissza a gyűrűt az ujjamra.-Akármennyire utálnak otthon engem, akkor is muszáj.

-Nem utálnak.-fogta meg a kezem Riley.

-Reménykedjünk.-mosolyogtam.-Köszönöm, hogy segítettetek.-adtam mind a kettejüknek egy puszit és kocsiba ültem. Visszamentem hozzájuk. Csak Sam ült az étkezőben és épp valamit eszegetett.

-Becs?-nézett fel rám.

-Kijönnél egy kicsit?-felállt a székből és a kezemet megfogva kijött az ajtó elé.-Beszélni akartam veled. Tudom, hogy teljes káosz volt az utóbbi idő és tudom, hogy a legtöbb rossz dolog miattam történt.-kezdett el lefolyni a könnyem.-Az egész Harry-vel és, hogy összevesztem veletek. De közben rájöttem valamire. Akármennyire dühösek vagyunk egymásra, tettünk egy ígéretet.-birizgáltam a kezemet.-Akkor Karácsonykor. Az örökkét megígértük és én sose szegem meg. Ha szerettek engem, ha nem, ha akartok, ha nem. Én itt leszek most már. Nem akarlak cserben hagyni.

-Becca...

-Nem akarlak egyikőtöket itt hagyni egyedül a gyászban..

-Rebecca. Add ide a gyűrűd!

-Ennyi? A kis beszédem után is?

-Add már ide!-emelte fel kicsit a hangját. Lehúztam az ujjamról és a kezébe nyomtam.

-Ha neked csak ennyit jelent....-fordultam sarkon és elindultam a kocsihoz. De elkapta a csuklómat. Letérdelt elém és felmutatta a gyűrűmet.

-Rebecca Cooper, hozzám jönnél?

-Mi?

-Lennél a feleségem?

-Ugye ez nem Harry miatt?

-Neeem. Mármint minden körülmény miatt. De szeretlek és ezt már 20 évvel ezelőtt is meg kellett volna tennem. Hozzám jössz?

-Persze.-fogtam össze az arcát és megcsókoltam. Visszakaptam a gyűrűmet és bementünk együtt a házba. Zoey épp lesétált a lépcsőn és amint meglátott minket kicsit lefagyott.

-Hello? Mi folyik itt?-értetlenkedett.

-Végre összeházasodunk.-fűztem össze az ujjainkat és rápillantottam.

-Oh...grat.-ment be a konyhába egy tál müzliért.-Amúgy, majd a temetés után visszamegyek. Nektek még rengeteg mindent meg kell dumálnotok.-csámcsogott.

-Mi lenne ha maradnál inkább? Tölthetnénk együtt egy kis időt.

-Már bocsi anya. De azért lépek le, hogy ne kelljen időt töltenem veletek.-vitte fel magával az emeletre a tálát.

-Ez gonosz volt.-ráncolta össze Sam a szemöldökét.-De mit vártunk tőle.

-Mikor utált meg minket?

-Amikor tiniként bevállaltuk. Felváltva voltunk vele, nem is tudja milyen ha együtt vagyunk. Meg amikor az öccse öngyilkos lett miattunk.

-Köszi, hogy felhoztad.-lettem kicsit ideges és elengedtem a kezét.

-Ne már Becca. Bocsi.-kapott el és visszahúzott a karjai közé.-Mint a régi szép időkben.

-Mintha megint 16 lennék.-néztem fel rá.-Csak lehet nem bírná a derekam.

-Kipróbáljuk?-simította meg az arcomat majd megfogva az arcomat megcsókolt. A nyakába raktam a karjaim, ő meg a derekamat fogdosta.-Megy, mint régen?-motyogta közbe.

-Mi?-meg sem szólalt utána csak felkapott a karjaiba és a dereka köré fontam a lábaim. A hátamat simogatta és a hajamba túrt.-Be kéne zárkóznunk.-lépkedni kezdett velem a kezében egyenesen a szobánkba. Bezártuk az ajtót és ledobott az ágyra. Csak szétdobta a lábaimat és lehúzta rólam a nadrágot. Előkeresett valahonnan egy gumit és felhúzva már rögtön bele is kezdett.

...

-Mint régen.-mosolyogtam.

-Mint régen.-pacsiztunk le.

Hamarosan lement a temetés, Zoey amint tudott le is lépett tőlünk. Mi próbáltuk megbocsájtani magunknak ami Harry-vel történt és amint sikerült eljött az esküvő. Csak ketten voltunk, Sarah és Simone. Kimondtuk végre 20 év után az igent és boldogabbak voltunk, mint valaha.

Persze jön az idő ami mindenki ellensége. Nekem sajnos nem volt akkora szerencsém, mint Sam-nek és Sarah-nak. Én továbbra is az idő ellenfele voltam.

Sam és Sarah és Uberben ültek és eltrafálta őket egy kamion. Zoey már felnőtt volt. Nem is érdekelte nagyon, hogy az apja meghalt és a nagynénje is. Nem tudom, hogy sikerült kettő érzeles embernek egy olyan lányt összehoznia akinek semmi empátiája és hiányzik belőle minden érzelem kivéve a harag és a gyűlölet?

Itt maradtam én. Egyedül. A nagy házban. Zoey a gyerekeit elzárva nevelte tőlünk. Sose ismerhettem őket. Szóval tényleg egyedül maradtam. Senki se beszélt már velem. Csak a tv előtt heverésztem a nap minden percében. De csöngettek az ajtónál.

-Te meg mit keresel itt?-mosolyogtam rá.

-Itthagytak minket.-nyújtott át egy zacskót.

-Ez mi?-nyitottam szét.

-A régi idők kedvéért.-lépett be a házba.

Együtt lefeküdtünk a kanapéra két pohárral és a nagy üveg borral.

-Akkor hallottál Sarah-ékról....

-Persze. Mindenhol ez szólt a hírekben. Sajnálom.

-Én is.-kortyoltam.

-Egyedül? Hol van a kicsi Zoey?

-Kicsi? Ekkora méregbombát te még nem láttál.

-Ennyire gáz a helyzet?

-Utál engem. Az unokáimat elzárta tőlem. Nincs esélyem senkivel se beszélni.

-És mi van Simone-nal? Vele bbeszéltél?

-Ha ő nincs benne a hírekben akkor meg sem tudod, hogy meghalt?

-Mi? Komoly?

-Aha. Pár hónapja. Rákos volt.

-Baszki. Akkor tényleg csak mi maradtunk. És mi van a srácokkal?

-Semmi. Amikor Ben összeházodott Charlie-val eltűntek a térképről. Teljesen. 

-És a többi?

-Velük szimplán nem beszéltem többet.

-Halálra isszuk magunkat?

-Ez betenne a diabétesemnek. Szóval tolassuk.-húztam le az egész poharat és újratöltöttem.-Te amúgy jól vagy? Neked nem jött össze valami gebasz?

-De, kinek nem? Petefészekrák. Ezért nem lettek gyerekeim. Gátolt az egészben.

-Baszki. Sajnálom. Hányadik stádium?

-Szerinted ha idejövök veled bepiálni akkor mennyim lehet hátra?

-Ha itt mersz te is hagyni akkor én magam nyírlak ki.-megfogta a kezemet.-Hallod, ha kinyallak vagy ollózunk akkor elkaphatom tőled a rákot?

-Te már beálltál. 

-Lehet.-nevettem.-De azért a régi idők kedvéért?

-Becca...megöregedtünk. Tudod mikor szexeltem utoljára? Szerintem vagy 15 éve.

-Én.....-számoltam az ujjaimon.-Ja....pontosan Sam halála előtt két nappal.-vigyorogtam.

-Vén kujon.

-Csak igyuk meg akkor a bort és aludjunk. Abba még mi se fáradunk el.-nevettem.

Lement az egész üveg és teljesen kidőltünk. Másnap reggel ébredtem fel ugyanabba a helyzetben. Még mindig mellettem feküdt a kanapén tátott szájjal.

-Riley....Riley....-ráztam meg kicsit a vállát, de semmi reakció.-Kellj már fel!-közelebb mentem hozzá és nem lélegzett.-Mondtam, hogy én nyírlak ki. Várj meg a túlvilágon és megfojtalak.-mondtam Riley hullájának.

Kihívtam a mentőket és elszállították. Baszki, hogy ennek is ekkora mákja volt.

-Szerintetek most mit fog csinálni?-Sam.

-Tervezi, hogy hogyan nyír ki amint ő meghal.-Riley.

-Hiányzunk neki?-Sarah.

-Persze. De nem tud mit csinálni. Egyedül maradt.-Sam.

-Zoey egy seggfej és az is marad.-Sarah.

-Na, ne mondd ezt Sarah néni.-Harry.

-Jó, bocsi.-Sarah.

-Anya mikor csatlakozik? Így is sok időt unatkoztam itt egyedül.-Harry.

-Mi nem vagyunk elég jók?-Sam.

-Nekem kelletek mind a ketten.-Harry.

-Oh, nézzétek!-Riley.-Most mit művel?

-Nem szabadott volna megnéznie a 13 okom volt-ot.-Sarah.-Uhh. Takard el Harry szemét.

~~~pár perccel később~~~

-Sziasztok!-vigyorogtam.

-Anya!-futott a karjaimba Harry és megölelt.

-Uh, ez a régi testem. Ah, sokkal jobb. Visszakaptam a 16 éves testem. Király, még a szülés előtt.-mosolyogtam.

-Szia Kicsim!-jött Sam (szinténa  fiatalkori testével) és megcsókolt.

-Hiányoztatok.-Én.-És te!-néztem Riley-ra.-Nem megmondtam mi lesz?-ugrottam Riley-ra.

-Elég lesz.-szedett le Sam.

-Oké.-sértődtem meg.

-Most mit csinálunk?-nézett ránk Sarah.

-Várunk még valakit?-Harry.

-Harry, találkoztál valamikor Ben bácsiékkal?

-Azok kik?

-Baszki, tényleg. Nem találkoztál velük még soha. Akkor hagyjuk. Majd megkeresnek minket.-simogattam meg a haját.

-Anya, ne káromkodj!-Harry.

-Kicsim. Meghaltunk, azt csinálunk amit akarunk.-adtam a buksijára egy puszit és a kezét megfogva elszaladtunk.