1 évvel később

Az elmúlt egy év során minden megváltozott. A mindenki által tisztelt és szeretett Karin hirtelen egyedül találta magát a világban. Családja és barátai sorra fordultak el tőle a személyisége váratlan változása miatt. Dühkitörései, alkoholizmusa, depressziója és öngyilkossági kísérletei után mindenki számára világossá vált, hogy a nő ön és közveszélyes lett. Martin igyekezett a legvégsőkig kitartani szerelme mellett, ám egy ponton túl az élet Thaler doktornő oldalán elviselhetetlenné vált. Francesco viszont minden rossz ellenére támogatta gyerekkori szerelmét. Folyton a nő kedvére tett és a nap bármely szakában készen állt annak rendelkezésére állni. Mivel az orvosnő saját magán kívül másokkal is megpróbált végezni, nem maradt más megoldás, mint az elmegyógyintézet. Miközben ő egy szobában sínylődött, a Medicopter támaszpontján az "A" csapat teljesített szolgálatot. Mivel lassan fél éve, hogy nem látták, a csapat tagjai szép lassan el is felejtették egykori kolléganőjük létezését. A nyugodt perceket a diszpécser szakította félbe. 

-Központ a Medicopter 117 bázisának. Bevetésük helyszíne Rosenheim. Gázolás következtében egy nő megsérült. A rendőrséget is értesítettük. A koordinátákat repülés közben mondom el.-ismertette a részleteket a központ. Miután a riadót átvették, a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. Az ajtók sorra záródtak be és a műszerek is egymás után kapcsolódtak fel. A rotorok fordulatszám szinte percek alatt érte el a maximumot. Az előkészületeket követően Jens a karhoz nyúlt és ezzel együtt a gép is a levegőbe emelkedett. 

-D-HECE a müncheni toronynak. Keletről nyugati irányban szeretném átrepülni a zónájukat. Beteghez hívtak.-jelentkezett be Köster pilóta a rádión keresztül. A beszélgetés végeztével a vonalkapcsolat megszakadt, az út további része pedig néma csendben telt. Hála a gyorsaságnak, alig öt perccel később már a szóban forgó helyszín felett köröztek. Azt, hogy a gázolást Gabriele unokahúga, Lori okozta egyikük sem tudhatta. Francesco már jó előre megérkezett a baleset színhelyére és gondoskodott arról, hogy a gázoló, vagyis a szeretője kiléte ismeretlen maradjon. Miközben Lori egy fal mögött várta, hogy az általa elütött személyt elszállítsák, a mentőhelikopter megkezdte a landolást. Földet érést követően Gabi és Peter a két zsákkal együtt szaladtak az ellátásra váróhoz. Az orvosnő szinte azonnal hozzálátott a feladatához. 

-Koponya alapi törése van. A biztonság kedvéért mehet neki a nyakfodor. Kell majd branül, Ringer és 10 mg Dipidolor. Intubálni a gépen fogjuk.-hangzott Kollmann doktornő utasítása

-Ahhoz képest, hogy elgázolták, szerencséje volt. Rosszabbul is járhatott volna.-állapította meg Berger szanitéc, közben felettese kezébe nyomta a kért eszközöket.  Mialatt az orvosok dolgoztak a hordágy is megérkezett. Köster pilóta közvetlenül a beteg mellé tette azt, ezután átvette az infúziós tasakot. Russo felügyelő pedig arra ügyelt, hogy a helyszínelést végző munkatársai és a mentősök nehogy véletlenül felfedezzék a közelben bujkáló Gruber lányt. A páciens életéért való harc során senkinek nem tűnt fel Francesco különös viselkedése és hogy folyton ugyanabba az irányba bámult. Nagyjából húsz perces küzdelmet követően a sérült állapota is stabilizálódott. 

-Jelen pillanatban mást nem tehetünk érte. Irány a kórház.-mondta ki Gabriele a végszót. Miután a beteg hordágyra került, betolták a helikopterbe. Elsőként Gabi és Jens foglalták el a helyüket, őket Peter követte. Francesco segített bezárni a hátsó ajtókat, azt követően kicsit távolabb állt a géptől. Felszállás előtt Kollmann doktornő még intett egyet Russo felügyelőnek, aki a gesztust egy színlelt mosollyal viszonozta. Miután az oldalsó ajtók becsukódtak és a rotorok is forogtak, Köster pilóta a karhoz nyúlt és ezzel együtt a gép is a magasba emelkedett. 

-Torony, itt a Medicopter 117. Átrepülési engedélyt kérek a kijelölt zónájukban.-vette fel a kapcsolatot Jens a diszpécserrel. Mivel a csapat tisztes távolságra került, Francesco feltűnés nélkül távozott, majd közelebb lépett a fal mögött rejtőzőhöz. 

-Mindig tudtam Lori, hogy egy idétlen ribanc vagy. Még dél sincs, de már be vagy állva. Mi a fenének ültél egyáltalán volán mögé?-kérdezte a nyomozó, közben a falhoz lökte a nőt

-Mióta tudom, hogy nem Cori okozta a tüzet, amiben anyu is megégett, csak az éltet, hogy Lizbeth meghaljon. A nagynéném elvette tőlem az egyetlen embert, aki feltétel nélkül szeretett. A birtokra akartam menni, hogy megöljem a vén tyúkot.-sóhajtott fel Lori. Annak jeleként, hogy a tervet meggondolatlannak és felelőtlennek tartotta, Francesco adott egy jókora pofont a nőnek, majd beráncigálta őt az autóba és végül mind a ketten távoztak. 

***

Karin lassan fél éve volt egy mentális betegekkel foglalkozó intézmény gondozottja. Az elmúlt egy év számára meglehetősen zavaros volt. Folyton szorongott, ha a múltra gondolt és nem vágyott másra, csak a halálra. A körülötte zajló eseményeket úgy élte meg, mintha a hangok egy távoli dimenzióból szóltak volna és saját magára is idegenként tekintett. Francesco elbeszéléseiből tudta, hogy mennyi szörnyűséget tett, noha ő maga nem emlékezett egyikre sem. Még az is kiment a fejéből, hogy egy elborult pillanatában ő és az olasz barátja lefeküdtek egymással. A legrosszabb az egészben az volt, hogy szerettei magára hagyták és ő maga még csak az okokra sem emlékezett. Mióta a bolondok háza ápoltja volt, gyerekkori barátján kívül más látogatót nem engedélyeztek a számára, sőt az olasz nyomozó parancsára még a nővérek sem álltak szóba vele. Mivel lassan beszélni is elfelejtett, Thaler doktornő magában kezdett el társalogni és unalmában sokszor a falon mászkáló pókokat tanulmányozta. A nő olyan kíváncsisággal figyelte a szobában lévő tárgyakat, akár egy kisgyerek. Az egyhangúan töltött órákat hódolója érkezése szakította félbe. A férfi nagy hévvel lépett be a szobába. 

-Az ápolónők mondták, hogy napok óta nem ettél semmit. Nem engedem meg, hogy meghalj. Ha kell, én magam tömöm beléd az ételt.-foglalt helyet Francesco az ágy szélén, mire az egykori orvosnő heves ellenállásba kezdett. Hiába erőltette, Karin csak nem kért az ennivalóból. A finomnak épp nem nevezhető levest, végül a kifáradt nyomozó hörpintette fel. Miközben a felügyelő összepakolta az étkészleteket, Thaler doktornő sírásban tört ki. 

-Most minden elviselhetetlenül nehéz. De ebből a pokolból már tényleg nincsen kiút. Tudom, hogy csak jót akarsz nekem France. Vszont a te érdekedben jobb volna, ha örökre eltűnnél innen.-mondta Karin tehetetlenül, majd fejével a kijárat felé biccentett

-Most minden olyan, mint amikor gyerekek voltunk és néztük a felnőtteket. Mindegyik komor képpel járkált az utcán és nem értettük, hogy mi bajuk. Amióta az eszemet tudom, mindig ismertük egymást. Veled voltam gyerekként, veled vagyok most és veled leszek amíg csak élsz. Veszélyes vagy a szeretteidre nézve, de az én eszemet már elvetted. Ettől nagyobb veszélybe már nem sodorhatsz. Annyira szeretlek, hogy az már fáj. Nem hagylak el, mert nem követtél el semmit.-válaszolta a férfi szinte egy szuszra és a nyomatékosítás kedvéért egy nyálas puszival jutalmazta a bálványozott nőt

-Nem csináltam semmit? Hisz te mondtad, hogy meg akartam ölni a szeretteimet és a barátaimat.-kérdezett vissza Thaler doktornő kikerekedett szemmel

-Előfordul az ilyesmi. Főleg a te állapotodban. Szeded a gyógyszereket, teszed, amit a dokik mondnak és hamarosan kijöhetsz.-ujjongott a felügyelő

-A férjem és a többi Gruber hallani sem akar rólam. Az apám is megtagadott. Nincs hová mennem.-sóhajtott fel a doktornő, ám a vele szemben ülő nem hagyta magát eltántorítani a terveitől

-Hamarosan visszamész a bázisra. Mondjuk, hogy jó helyen kopogtattam, ezért a vezetőség ismét kész alkalmazni téged. A lakás ügy is megoldva. Vettem egy ikerházat. Csodás környék és pazar a kilátás. De a legjobb, hogy szomszédok leszünk.-mondta Francesco szinte örvendezve. Mivel Karin tisztában volt azzal, hogy barátja elvárta tőle, hogy igent mondjon az előbbiekre, nem maradt más választása, mint hálás szívvel fogadni a feléje nyújtott segítséget

Ezzel egy időben Gabriele első útja a műszak végén a bátyja rendelőjébe vezetett. Martin már számított húga érkezésére, ezért jó előre kikészítette a teás bögréket. Kollmann doktornő a kert végében parkolt le, ezt követően közelebb lépett testvéréhez. A két orvos egy hatalmas mosollyal köszöntötte egymást, noha Gruber doktornak még továbbra sem sikerült túllendülnie a Karinnal történteken. 

-Minden rendben van veled Martin? Olyan nyugtalannak tűnsz.-állapította meg Gabi őszinte aggodalommal a hangjában, közben fivére helyet szorított neki a lócán

-Ma jönnek meg Karin vizsgálati eredményei. Remélem, hogy sikerült szervi okot találni a hirtelen dühkitöréshez. Bízom benne, hogy a lelet a vese, a mellékvese, vagy a máj elváltozását hozza. Bizonyított tény, hogy ennek a három szervnek a betegsége személyiség változást idézhet elő. Russel professzor és Kenneth doktor rengeteg cikket publikáltak a témában.-hangzott a válasz, mire egy rövid csend következett. Kollmann doktornő óvatosan belekortyolt a finom teába, de azért fél szemmel bátyját figyelte. A nő még jól emlékezett testvére kétségbeesésére, amit Karin miatt kellett átélnie. Ha a múltra és fivére szenvedésére gondolt, Gabriele kezdte szívből utálni sógornőjét. Válasz helyett a férfi vállára hajtotta a fejét és még vagy percekig ültek néma csendben egymás mellett. 

-Szerintem Karin egészen egyszerűen megbolondult. Túl jó élete volt és ez elvette az eszét. Sosem fogom neki megbocsátani az ellenünk elkövetett bűneit. Meg akarta ölni az apját. Hans lábán a traktorral hajtott át. Kést szegezett Lizbeth torkának. És velem is megpróbált végezni.-morfondírozott a nő, közben bátorítóan megszorította fivére kezét. Martin az előbbiekre nem is reagált, mert már maga sem tudta, hogy mit kellett volna gondolnia a történtekről. Az egyetlen, ami legalább egy kis okot szolgáltatott a reményre, az a délutáni vizsgálat eredménye volt. Miután gondolatait sikerült rendeznie, Martin a beszélgetést egy másik irányba terelte.

-Szeretném neked megköszönni, hogy az elmúlt hónapokban végig mellettem álltál és hogy Samynek anyja helyett anyja voltál.-fejezte ki köszönetét Gruber doktor, egy kedves mosoly segítségével, melyben egyszerre rejlett a hála, a köszönet és a szeretet. A gesztust Kollmann doktornő egy szoros öleléssel viszonozta. A két testvér annyira elbeszélte az időt, hogy mire észbe kaptak, addigra az idő már későre járt. Gabrielének még volt egy találkozója a belvárosban, ezért gyorsan elköszönt testvérétől, majd kocsiba vágta magát és a belváros felé vette az irányt. 

***

Másnap reggel a Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban. Mivel a Karin helyettesítését végző orvos váratlanul lebetegedett, ezért ma újfent Gabrielének kellett beugrania. Miközben Kollmann doktornő és Gruber pilótanő a jelentéseik felett görnyedtek, Feldmann szanitéc egy utazási iroda katalógusát tanulmányozta. Leonard mostanság meglehetősen furcsán viselkedett, de társai okosabbnak látták nem firtatni a dolgokat. A bázis csendjének végül a diszpécser vetett véget. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, ezalatt a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. Mindenki elfoglalta szokott helyét, az ajtók sorra záródtak be, a rotorok pedig megkezdték a működésüket. Cori csak az alkalmas pillanatra várt, hogy a magasba emelje a gépet. 

-Medicopter 117 a központnak. Jó reggelt! Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat.-vette fel a kapcsolatot a pilótanő a diszpécserrel, közben a kar segítségével a levegőbe emelte a helikoptert

-Központ a Medicopter 117-nek. Baleset történt a starnbergi építkezésen. Egy munkás teherautó alá szorult. A jármű technikai okokból nem mozdítható. A rendőrséget is értesítettük. Russo felügyelő és egysége már biztosították a landolás feltételeit.-válaszolt a diszpécser a hívásra. Cornelia egy "értettem"-mel nyugtázta a hallottakat, végül bontotta a vonalat. Gabriele közben oldalra csúszott a székével, hogy Leonard is hátra tudjon menni. Az orvosnő és a szanitéc magukra vették a sárga hevedert, azt követően kiültek a gép szélére. Hála a gyors repülésnek, alig öt perccel később sikerült el is érni az építkezést. Idő hiányában Leo kiugrott a gépből, a hevedert a teherautó hátuljához rögzítette, majd a leereszkedő csörlő végéhez kapcsolta.

-A horog a kötélhez van kapcsolva. Nelli! Lassan húzd le a járművet a sérültről.-nézett be a pilótafülkébe Gabriele. A kapott instrukcióknak megfelelően megkezdődött a mentőakció, Cori pedig minden figyelmét arra összpontosította, hogy egy hibát se vétsen. A gép és ezzel együtt a teherautó megindult hátra, a sérült munkás mellkasa és később az egész teste is szabaddá vált. Percekkel később az orvosnő már a betege mellett guggolt. 

-A vérnyomás 190 per 100. Pulzus 200.-olvasta le az értékeket Leo

-Intubálni a gépen fogjuk. Mehet neki egy branül és a Ringer. Kell majd Midazolam, Etomidat és Sedatívum.-adta ki a parancsot Kollmann doktornő. Miközben a mentősök dolgoztak, a hordágy is megérkezett. Körülbelül 20 perc elteltével az orvosnő úgy találta, hogy a szerencsétlenül járt személy szállítható állapotba került, ezért hordágyra tették őt, majd betolták a kabinba. Gabriele hátul szállt be a gépbe és rögzítette a hordágyat. Leonard is csatlakozott hozzá, miközben Francesco a hátsó ajtókat csukta be. Minden készen állt a felszálláshoz, Cornelia pedig a karhoz nyúlt és ezzel együtt a gép az égbe emelkedett. 

Kora este Gabriele tett egy kis kitérőt a városi temetőben. Kollmann doktornő egy nagy csokor fehér rózsát tett édesanyja sírjára, ugyanis ma volt Angela Kollmann halálának évfordulója. Gabi egy ideig még elidőzött a fejfa előtt, közben egy váratlan pillanatban egy kezet érzett a vállán. Mikor testvérét meglátta, a nő arcára egy széles mosoly ült ki. Martin tisztában volt azzal, hogy húgát majd itt megtalálja. Miután ő maga is letett egy csokor rózsát, a két testvér egymásba karolva távozott. Gruber doktor kezében már ott voltak Karin leletei is. Azt, hogy a papírok Francescónak hála nem az igazságot tartalmazták, senki nem tudhatta. Fivére sóhajtozásából ítélve az orvosnő már tudta, hogy mivel álltak szemben. 

-Karin teljesen egészséges. Nyoma sincs elváltozásnak a szervezetében.-biggyesztette le Martin a száját és keserűségét ha akarta volna sem tudta volna letagadni

-Tudom, hogy nehezedre esik, de fel kell keresned őt. Úgy hallottam, hogy már kiengedték a klinikáról. A villanegyedben lakik.-válaszolta Gabriele, közben bátorítóan megsimogatta testvére felkarját

-Nem szeretnélek terhelni, de nagy könnyebbséget jelentene, ha te is velem tartanál.-jegyezte meg Gruber doktor egy apró mosoly kíséretében

Ez idő alatt Karin a becsomagolt bőröndjeivel együtt arra a címre ment, melyet Francesco adott meg neki. A környék és a közeli házak valóban pompásak voltak, mégis minden barátságtalannak hatott. A nő feje jelen pillanatban tiszta volt, ezért Russo felügyelő nyugodt szívvel hagyhatta őt magára. Miután a taxi távozott, Thaler doktornő a ház felé vette az irányt, ám ebben a percben el is felejtette, hogy hol volt és miért volt ott. Zavartan ült le a kapuba, majd meredten nézett maga elé. Miközben ismét úrrá lett rajta egy szorongás, a kapuban Martin jelent meg. Gabriele viszont végig tisztes távolságban maradt. Gruber doktor csak szeretett volna gyorsan túl lenni ezen a beszélgetésen. Eleinte félve lépett közelebb feleségéhez, majd mikor meggyőződött róla, hogy az teljesen ártalmatlan volt, helyet foglalt mellette. Noha a doktornő feje nem egészen volt tiszta, férjét egyből felismerte. A kínos csendet a doktor törte meg. 

-Szervileg teljesen rendben vagy. A pszichiáter szerint tiszta is maradsz, ha szeded a gyógyszereid. Viszont a családom szerint nem engedhetem meg neked, hogy láthasd Samyt. Jelen pillanatban csak az számít, hogy a lányunk biztonságos környezetben nőjön fel.-magyarázta Martin és ahogy szerelmére nézett még most sem tudta elhinni, hogy a mindig erős Karin mentálisan milyen kiszámíthatatlanná vált

-Samynek jó dolga lesz veled és Gabival.-vágta rá Karin, közben egy jól eső vibrálás lett úrrá rajta, amint a vele szemben ülőre pillantott. Mint minden, a Martinnal eltöltött idő sem volt teljesen nyilvánvaló a nő számára, de még a betegsége ellenére is érezte, hogy milyen jó hatással volt rá a férfi közelsége. A két fél keze a padon pihent, Thaler doktornő pedig óvatosan közelebb csúsztatta a kezét a mellette ülőéhez. Egy rövidke pillanat erejéig férj és feleség ujja összeért. Egy ponton túl viszont Gruber doktor zavarba jött és tudta, hogy örökre el kellett felejtenie szerelmét. 

-Mikor sokadjára kaptál dührohamot, haragudtam rád, de magamra is. Mérges voltam, mert talán tehettem volna valamit amivel megelőzhettem volna a bajt. Minden rossz ellenére kötődöm hozzád és a szívem is azt súgja, hogy a történteknek van ésszerű magyarázata. Mert te és én egyek vagyunk és ha valóban veszélyes volnál, azt a zsigereimben kellene éreznem. De én jelen pillanatban inkább azt érzem, hogy bedőltem valaki aljasságának.-mondta Martin gyengéden, ám ha arra gondolt, hogy a múltban Karin mennyi szörnyűséget követett el, szégyellni kezdte magát, amiért még mindig képes volt szeretni a nőt. Mivel az idő későre járt, ráadásul az eső is eleredt, a tanácstalan férfi okosabbnak látta indulni. Vetett még egy lopott pillantást a szeretett asszonya felé, végül húga kíséretében távozott. Thaler doktornő egy darabig még elidőzött a kapuban, ám hirtelen idegennek kezdte érezni magát Francesco házában. Bőröndjeit földre dobta, majd elindult az esőben, noha azt maga sem tudta, hová.