1x10. rész - Az igazság napja
Giordano sikeresen menekült meg az igazságszolgáltatás elől. Az egykori felügyelő több ezer kilométert tett meg gyalogosan és még éjszaka is rejtőzködni kényszerült. Hiába a lehetséges veszély, Astori felügyelő nem adta fel abbeli szándékát, hogy bosszút álljon. A német-osztrák határon végül sikerült elkötnie egy figyelmetlen sofőr kocsiját. Azt, hogy a parkolóban civil rendőrök is voltak, nem tudhatta. Mire észbe kapott, addigra már késő volt. A jó és a rosszak között tűzpárbaj alakult ki. Az olasz karját súrolta a golyó, a fedett nyomozók viszont nem úszták meg ilyen szerencsésen. Mivel egyikük súlyos hasi sérüléseket szenvedett, így a szökésben lévő könnyű szerrel tudott meglépni. Áthajtott a rendőr kordonon, percekkel később pedig nyoma sem volt. A földön fekvő rendőr csak nehezen érte el az adóvevőjét.
-Hármas egység a központnak. Giodano Astori áthajtott a lezáráson. Egy fekete Mercedessel menekül Kitzbühel irányába. Kérem értesítsék a mentőhelikopter támaszpontját. Egy rendőr megsérült. Vége.-vette magához a rádióját a sebesült, ezt követően erőtlenül tette vissza a fejét a hideg betonra
Ez idő alatt a Medicopter bázisán az "A" csapat volt szolgálatban. Mint általában minden éjszakai műszak, úgy a mostani is unalmasan telt. Miközben Gabriele fáradtan dőlt hátra a székében, addig Jens és Peter sakkozással ütötték el az időt. Az éjszakai csendben a sziréna hangja meglehetősen fülsüketítően hatott.
-Központ a Medicopter 117 bázisának. Lövöldözés történt a határ közelében. Egy rendőr súlyos sérüléseket szenvedett. A GPS Koordinátákat megkapják, ha felszálltak.-ismertette a részleteket a központ. Miután Gabi átvette a bevetést, a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. Az ajtók sora záródtak be, ezután Jens megkezdte a műszerek felkapcsolását. A rotorok már javában forogtak és szinte percek alatt érték el a maximumot. A kellő fordulatszám elérését követően a gép a levegőbe emelkedett.
-D-HECE a salzburgi radarállomásnak. Hamarosan átrepülök a zónájukban. Beteghez hívtak.-jelentkezett be a rádióba Köster pilóta. A beszélgetés végeztével a vonalkapcsolat megszakadt, az út további része pedig néma csendben telt. Hála a gyorsaságnak, a helikopter legénysége tíz perccel később már a szóban forgó helyszín felett körözött. A landolás helyét egy a határon szolgálatot teljesítő őr jelezte. Földet érést követően Kollmann doktornő és Berger szanitéc a két zsákkal együtt szaladt az ellátásra váró személyhez. Az orvosnő szinte azonnal hozzálátott a feladatához, asszisztense pedig várta az utasításokat.
-A golyó a hasát érte. Valószínűleg a lép is megsérült. Kell majd branül, Ringer, 3 mg Dipidolor, 2 mg Dormicum és 0,5 mg Fentanyl.-hangzott Gabi parancsa. Mialatt a mentősök dolgoztak, a hordágy is megérkezett. Mivel a jelenléte csak zavart volna, Jens helyesebbnek látta visszamenni a helikopterhez. Gyorsan felírta az üzemanyagfogyasztást, közben várta, hogy társai befejezzék az ellátást.
-A vérzés csillapodott. A vérnyomás is normális.-nézett fel Peter a vérnyomásmérőről. Körülbelül 20 perc elteltével a doktornő úgy találta, hogy a szerencsétlenül járt rendőr szállítható állapotba került, ezért hordágyra tették őt, majd betolták a kabinba. Gabriele hátul szállt be a gépbe, rögzítette a hordágyat és kicsivel később asszisztense is csatlakozott hozzá. A rotorok már javában forogtak, Köster pilóta pedig csak az indulásra várt. Miután az összes ajtó bezáródott, a gép a magasba emelkedett. A jelentés megtétele után a beszéd joga a szanitécet illette.
-Medicopter 117 a központnak. Bejelentést kérünk a Kitzbüheli Kórházba. Férfi páciens. Golyó okozta sebbel a hasán. Intubálva és lélegeztetve.-tolmácsolta Peter a főnöke kérését
-Medicopter 117 itt a központ. Jelen pillanatban nincs szabad ágy az ottani klinikán.-hangzott a válasz
-Akkor ugyanez a bejelentés a Schladmingi Kórházba. Köszönöm és vége.-ragadta magához a doktornő a beszéd jogát
***
Karin és Martin negyedik házassági évfordulójukat ünnepelték. A házaspár egy hangulatos étterembe beszélte meg a találkozót. Mivel Thaler doktornőnek a támaszponton még akadt egy kis papírmunkája, ezért csak jóval később tudott megjelenni a randevú helyszínén. Miközben Gruber doktor a nejére várt, addig az előtérben egy ismerős bukkant fel. Peter egyedül érkezett és láthatóan nem érezte magát valami otthonosan a családias környezetben. Már épp azon volt, hogy távozzon, mikor a pultnál álló férfiban a kolléganője férjére ismert. Közelebb lépett a doktorhoz, ezt követően a két férfi közvetlenül köszöntötte egymást, végezetül az egy ablak melletti asztalnál foglaltak helyet.
-Nem akarok bókolni egy férfinak, de sokkal jobban nézel ki. Mikor a rendelőmben jártál, meglehetősen életuntnak tűntél.-jegyezte meg Martin vidáman, miközben az asztalon lévő étlapot egy kicsit arrébb tolta. Peter maga is úgy érezte, hogy a Stellával való váláson sikerrel tette túl magát, emiatt vigyorogva kihúzta magát.
-Jobban is érzem magam. Kibeszéltem a gondjaimat és a személyedben még egy barátot is sikerült szereznem. Mostanában sorra vesztettem el azokat, akiket szerettem. Kedvelem a mostani csapatot, de Thomas halála, Michael és Enrico távozása után már semmi sem olyan, mint korábban volt. A kegyelemdöfést Stella és Oliver távozása adta meg. Cori, Gabriele, Jens és Leonard kedves barátaim, de nem tagadhatom, hogy mennyire fáj Thomas halála. Karin pedig már nálunk van egy ideje, de két szónál többet ő sem szólt még hozzám.-válaszolta Berger szanitéc rezignáltan, közben egyik fél sem vette észre, hogy beszélgetésüknek Karin is fültanúja volt. Thaler doktornő kíváncsian várta férje válaszát a kollégája által elhangzottakra. Bebújt az egyik fal mögé, ám fél fülét a beszélgető felek irányába fordította.
-Karin olyan, mint én. Szívét-lelkét beleadja a munkájába, de a magánéletben csak nehezen tud barátkozni. Viszont, ha egyszer úgy találja, hogy méltó vagy a bizalmára, soha többé nem enged el. Többek között ezért is szeretem őt.-mondta Gruber doktor szerelmesen, mire a nő arcára egy tőle megszokott angyali mosoly ült ki. Csak azután lépett elő a fal mögül, hogy a két férfi elhallgatott. Martin számára egyértelmű volt, hogy felesége minden szavát hallotta. A két orvos arcán egy mosoly jelent meg, melyből valósággal sugárzott az egymás iránti szerelmük. Karin harmadikként csatlakozott a kétfős társasághoz, majd miután férjét egy csókkal köszöntötte, ő maga is helyet foglalt az asztalnál.
-Már másodjára kaplak el titeket együtt. Lassan féltékeny leszek rátok.-vigyorgott a nő, miközben a szája a füléig ért. Gruber doktor egy csókkal viszonozta az előbb hallottakat, Berger szanitéc viszont érezte, hogy munkatársa érkezésével az ő személye feleslegessé vált. Kiitta a boros pohár tartalmát, végezetül távozott és ezzel magára hagyta az orvosokat. Miután a két fél rendelt valamit, a férfinak akadt egy jó híre is a felesége számára.
-Az előbb hívtak New York-ból. Képzeld, Antonio műtétje nem is sikerülhetett volna jobban. Már fel is ébredt a kómából.-tolmácsolta a történteket Martin, miközben a mosolya még szélesebbre szaladt. Férje boldogságában Karin is osztozott, ezért a nő arcán egy újabb mosoly jelent meg.
-Ennek szívből örülök. Miattad és Antonio miatt is.-derült fel Thaler doktornő arca, ám amint meglátott egy árnyat a távolban, a mosoly gyorsan az arcára fagyott. A megváltozott viselkedést Gruber doktor is érzékelte, de mire hátra fordult, addigra az árnynak nyoma veszett.
Másnap reggel Martinra egy nehéz operáció várt a klinikán. A műtét majdnem öt órán keresztül tartott, ezért mikor kilépett a műtőből, Gruber doktor alig látott tovább az orránál. Fáradtan ment közelebb a kávéautomatához, majd két pohárral is felhajtott az ízletes nedűből. A nap további része viszonylagos nyugalomban telt, ám késő este halk nyöszörgésre kapta fel a fejét az egyik betege szobája felől. Benyitott a helységbe, mire az arca hirtelen komorrá vált. A páciens ágya mellett a rendőrség elől menekülő Giordano Astorit találta. Az egykori nyomozót egy fecskendővel a kezében kapták rajta.
-Az elmúlt két hétben három betegem is meghalt. Mindegyik rejtélyes körülmények között vesztette életét. Annyira tudtam, hogy maga áll minden mögött.-állapította meg Martin és egész végig farkasszemmel bámult ellenségére. Giordano sejtette, hogy a vég egyre csak közeledett, de egyben biztos volt, esze ágában sem volt börtönbe vonulni. A kezében lévő tűt eldobta és futásnak eredt, azonban az ajtónál tovább nem jutott. Gruber doktor a karjánál fogva tartotta vissza a gyilkos rendőrt, ezután verekedni kezdett vele. A szobában tartózkodó beteg félve nézte a harcot, melyből sajnos az orvos került ki vesztesen. Astori felügyelő menekülőre fogta, ám a folyosón egy nővér véletlenül egy gyógyszeres kocsit tolt a lába elé. Az olasz figyelmetlensége folytán felesett a hordozóban, így Martin könnyű szerrel érte őt utol. Újabb párbaj következett, ám ekkor előkerült egy kés is, mely a doktor hasában landolt.
***
A Medicopter támaszpontján a "B" csapat volt szolgálatban, ám a szanitéci szerepet most kivételesen Peter töltötte be. Miközben Gruber pilótanő és Berger szanitéc álmosan könyököltek a kávéscsésze felett, addig Thaler doktornő egy nyugtalanító felfedezésre tett szert. A interneten terjengő hírek szerint Giordano Astorit a rendőrség emberei Ausztria és Németország határában látták. A doktornő mintha megérezte volna, hogy szerelme élete veszélyben volt, emiatt nyugtalanul kapott a szívéhez. Kolléganője megváltozott viselkedését Gruber pilótanő is érzékelte. Cori közelebb lépett munkatársához, majd annak vállára tette a kezét.
-Astori megszökött az olasz hatóságok elől. Ausztria közelében látták utoljára. Menjünk Hallba. Érzem, hogy Martin is veszélyben van.-pattant fel a székből Karin, közben sokatmondóan barátaira nézett. Cornelia és Peter számára nem is volt kérdés a mentőakció és valamiért ők is azt érezték, a veszély valós volt. A háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott, ezt követően sorra foglalták el a szokott helyüket. Miután az összes ajtó becsukódott, a pilótanő megkezdte a műszerek felkapcsolását. A rotorok fordulatszáma szinte percek alatt érte el a maximumot. Cori csak az alkalmas pillanatra várt, végül a magasba emelte a gépet.
-Medicopter 117 a központnak. Van egy nem tervezett utunk a Halli Kórházba.-jelentkezett be Gruber pilótanő a rádión keresztül
-Vettem Medicopter 117. Tartsák a kapcsolatot a mentőközponttal is.-hangzott a válasz.A beszélgetés végeztével a vonalkapcsolat megszakadt, az út további része pedig feszült csendben telt. A gépnek szűk negyed óra kellett ahhoz, hogy a szóban forgó klinikát elérje. A csapatnak nem volt konkrét terve a mentőakcióhoz, ám Martin élete minden másnál elsőbbséget élvezett. Miután Karin mobiljára érkezett egy üzenet, melynek feladója Gruber doktor volt, mindenki számára világossá vált, hogy Thaler doktornőt most sem hagyta cserben a megérzése. Földet érést követően a csapat három tagja kupaktanácsot tartott.
-Martin küldte az üzenetet. Arra kér, hogy menjek a pincébe.-olvasta le Karin a mobil kijelzőn megjelenő sorokat
-Ez egy csapda lesz. Astori küldhette az üzenetet. Számíthatott rá, hogy hamarosan megjelensz majd.-tűnődött Peter, mire a társaság másik két tagja helyeslően bólintott
-Úgy teszel, mintha teljesítenéd a kérést. Arra persze senki nem számít majd, hogy mi végig a háttérben leszünk.-jelentette ki Cornelia. Rövid hallgatást követően a csapat többi tagja igent mondott a tervre. Mind a hárman beszaladtak az épületbe, majd az alagsor felé vették az irányt. Thaler doktornő ment előre, őt kis lemaradással, de társai is követték.
Ezzel egy időben Martin és Giordano a pincében várták Karin érkezését. Gruber doktor kés okozta hasi sérülése első ránézésre súlyosabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Noha a vérzés nem állt el, de jelen pillanatban a férfi jobban aggódott neje életéért. Astori felügyelő egész végig egy fal mögött állt és késsel a kezében várta első számú ellensége érkezését. A kihalt folyosókon nem volt nehéz meghallani a közeledő lépteket. Az ajtó kinyílt, ám férj és feleség most nem egy szerelmes mosollyal köszöntötték egymást. Egyikük arca komorrá vált, másikuk szemébe pedig könnyek szöktek, hiszen amíg a férfi vérző hassal feküdt a földön, addig a nő épp most sétált be a csapdába. Martin a szemével jelzett szerelmének a fal irányába, ám Karin reflexei lassúak voltak. Az olasz nyomozó hirtelen bukkant elő és gyakorlatilag a nőre vetette magát.
-Egy életet, egy életért. Monica halála után még mindig van egy nyitott számlánk. Tudtam, hogy ide fog jönni, ha meglátja a szökésemről szóló cikket az interneten.-vihogott Giordano és épp azon volt, hogy leszúrja riválisát, mikor egy kezet érzett a csuklóján. Összeszedve minden erejét, Martin felkelt a földről és ezúttal ő lepte meg ellenfelét. A hátulról jövő támadást kibillentette a bosszúra éhes férfit a magabiztosságából és pont emiatt nem készült fel a harcra. Karin lélegzetvisszafojtva nézte végig a két férfi verekedését. A kés ezen alkalommal is előkerült, ám az most Astori lábában kötött ki. A nyomozó fájdalmában üvöltözni kezdett, majd elterült a földön. Miután sikerült a szökött bűnözőt hatástalanítani, férj és feleség egy elismerő pillantást vetettek a másik felé, majd közelebb léptek a földön fekvőhöz és gondoskodtak róla, hogy a rendőrök érkezéséig ne legyen lehetőség az újabb szökésre. Kis késéssel, de a Medicopter csapatának másik két tagja is megérkezett.
-Annyi folyosó van a klinikán. Eltévedtünk.-szabadkozott Cori egy bárgyú vigyorral, közben Karin megkezdte a férje sebének ellátását
-Őszintén szólva én nem vagyok oda a közelharcért. Szóval nem bánom, hogy kimaradtam a bunyóból.-tette hozzá Peter, mire három pár szemrehányó tekintettel találta szembe magát
Két hónappal később
Hetek teltek el azóta, hogy Giordano börtönbe került. A vád többszörös gyilkosság, nemi erőszak kísérlete, gyilkossági kísérlet és jó hírnév megsértése volt. Az egykori nyomozóra húsz év börtönbüntetést szabott ki a rendőrség, melyet egy szigorúan őrzött fegyházban kellett letöltenie. Amíg az egykori áldozatai elégedetten vették tudomásul, hogy létezett az igazságszolgáltatás, addig Astori betegsége az elmúlt napok során rosszabbodott. A nyomozó nem vállalta a kezelést, ezzel pedig az AIDS utolsó stádiumába lépett. Miközben ő az ágyban merengett az életén, a cellába az egyik smasszer lépett be.
-Eljött a mosdó kitakarításának ideje. Utána kipucolod a wc-t, végezetül mosogatsz. Ebédet ma sem fogsz kapni, mivel hallom, hogy terrorizáltad a társaidat.-morogta az őr, közben kirángatta a nagy beteg foglyot az ágyból. Giordano ellenkezés nélkül teljesítette a parancsot, hiszen minden alkalommal, mikor ellenállásba kezdett, hideg slag lett a jutalma. Az olasz rendőrt sem cellatársai, sem a börtön személyzete nem kedvelte, így valósággal élvezték, ha szenvedni láthatták őt. A kirótt feladatokat négy órával később fejezte csak be, ám a munka ezzel még nem ért véget.
-És most irány a zuhany. Akad itt pár férfi, akinek kijár a kényeztetés. Senki nem mondta, hogy az élet idebent könnyű lesz.-jelent meg egy rab a konyhában. A nagy darab férfi látványa őszinte undort keltett Giordanóban, ám csak az tartotta benne a lelket, hogy az életéből már nem volt neki sok hátra.
-Élvezzétek ki, amíg itt vagyok. Könnyen lehet, hogy fél év múlva már nem lesz, aki a hátadat masszírozza.-vont vállat Astori, ezután néma csendben indult meg a fürdőszoba irányába
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro