Karin és Martin lassan két órája gyalogoltak az erdőben. Mind a ketten fáradtak és megviseltek voltak, de egyszerűen csak örültek annak, hogy ismét együtt lehettek. A menekülés hóban-fagyban megnehezítette a dolgukat, de most csak az számított, hogy Thaler doktornő biztonságba kerüljön. A két fél egymásba kapaszkodva menetelt a csúszós hegyoldalon, mikor a nő kifulladva torpant meg. 

-Az apád mind a kettőnket megöl, ha ránk talál. Nem szeretnél inkább visszamenni a kórházba? Még mindig lábadozol. Nem viselném el, ha valami bajod esne.-jegyezte meg aggódva Martin, miközben kezével felmelegítette vacogó kedvesét. Karin először nem reagált semmit az elhangzottakra, viszont fejét hevesen rázni kezdte és a szemében egyszerre tükröződött a pánik, a félelem és a kétségbeesés. Hangja pedig olyan szívszaggató volt, hogy ezzel sikerült könnyeket csalnia Gruber doktor szemébe. 

-Az emlékeim talán soha többet nem térnek vissza, de azt tudom, hogy veled akarom leélni az életem és egy napon szeretnék ismét a Medicopter orvosnője lenni. A papa viszont arra készül, hogy az egyetlen lányát bolondok házába zárja. Te nem láttad az elszántságot a szemében. Sajnálom, hogy téged is belerángattalak ebbe a szörnyű históriába, de úgy megrémültem, mikor megláttam vele a pszichiátert.-magyarázta Thaler doktornő megtörten, majd szorosan átölte szerelmét

-Ha folytatni akarod az utat angyalom, akkor folytatjuk. Mindenek ellenére én még hiszek az apád jóságában. Talán most ráébred arra, hogy az egyetlen lányával nem így bánik az ember.-mondta Martin egy kedves mosollyal és olyan lágy hangon beszélt, hogy a vele szemben álló nőt is sikerült megnyugtatnia. Újabb egy óra gyaloglás következett, de a menedékkunyhó még legalább fél óra távolságra volt. Menetelést meg kellett szakítani, ugyanis a két orvos egy eszméletlen személy testére bukkant az erdő közepén. Thaler doktornő és Gruber doktor habozás nélkül léptek közelebb az ájult nőhöz, akit minden valószínűség szerint egy motoros gázolt el. Mialatt a férfi felmérte a sebesült állapotát, addig az orvosnő a mentők számát tárcsázta. 

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján Clara, Gabriele és Leonard voltak szolgálatban. Bergmeister pilótanő és Feldmann szanitéc a közös éjszaka óta gyakran találkozgattak, de végül csak testi kapcsolat alakult ki kettejük között, noha a nő még mindig szerelmes volt munkatársába. Miközben a pilótanő és a doktornő a jelentéseikkel bajlódtak, addig a szanitéc egy esti randevú részleteit beszélte meg Emiliával. Arról, hogy Leónak mással is viszonya volt, Clara mit sem sejtett. A bázis nyugalmát a diszpécser szakította félbe. A központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, ezt követően a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott. A pilótanő megkezdte a műszerek felkapcsolását, majd a kellő fordulatszám elérését követően a gép a levegőbe emelkedett. 

-Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat.-szólt bele Clara a mikrofonba

-Központ a Medicopter 117-nek. Egy elgázolt nő fekszik a Dachstein közelében. A bevetés pontos helyszíne a Sulzenalm-Wallenhütte közelében van. A sérült mellett már van két orvos.-hangzott a diszpécser válasza. A beszélgetés végeztével a pilótanő bontotta a vonalat, majd feltette a napszemüvegét és azon keresztül gyönyörködött tovább a festői tájban. A bevetésre tartó út csak látszólagos nyugalomban telt. Karin és Martin eltűnése ugyanis nagyon felzaklatta Gabrielét. Egyfelől értette a pár menekülését, másfelől szerette volna tudni, hogy minden rendben volt-e velük. Negyed órás repülést követően a mentőhelikopter megkezdte a landolást a bevetés helyszínén. Kollmann doktornő arcára egy boldog mosoly ült ki, mikor a beteg mellett lévő orvosokban elveszettnek hitt szeretteire ismert. Gabi a mellette álló Leonard kezébe nyomta a táskáját, majd előre futott és gyakorlatilag belevetette magát bátyja és leendő sógornője karjaiba. Az örömteli viszontlátástól mind a három orvos szemébe könnyek szöktek.

-Félig-meddig már én is egy Gruber vagyok. A Gruberek pedig soha nem adják fel és harcolnak, amíg csak élnek.-törte meg a hallgatást Karin, majd egy széles mosoly jelent meg az arcán. A megható perceket követően megkezdődött a páciens ellátása. Thaler doktornő az amnézia ellenére rutinos mozdulatokkal végezte feladatát. Mint általában mindig, Karin és Martin most egyszerre szólaltak meg. Udvariassági ide, vagy oda Karin a beszéd jogát átadta a szeretett férfinak. 

-Nagyjából 15 perce találtunk rá. Elgázolták. Van egy seb a fején és a bal lábszára eltört.-ismertette Gruber doktor a sérült státuszát, Gabi pedig egy bólintással nyugtázta a hallottakat

-A vérnyomás 120 per 90. Pulzus 97. Oxigénszaturáció 80.-olvasta le a kijelzőn mért értékeket Leonard, mialatt Clara is befutott a hordággyal. Bergmeister pilótanő arcára egy halvány mosoly ült ki, mikor meglátta nyomtalanul eltűnt kolléganőjét. Válaszul Karin egy apró mosolyt eresztett meg munkatársnője felé. A három orvos összhangban dolgozott együtt a páciens megmentésén, a szanitéc pedig a kezük alá dolgozott. 

-Leo! Kell majd Midazolam, Etomidat és Dormicum. Mindenből 1 mg-ot kérek.-hangzott Gabriele utasítása. Feldmann szanitéc nyugtázta a parancsot, időközben az elgázolt nő értékei is sokat javultak. Miután a doktorok úgy találták, hogy a beteg szállítható állapotba került, hordágyra emelték őt. Clara közelebb lépett Karinhoz, Gabriele pedig Martinhoz és ezzel eljött a búcsú ideje. 

-Ha találkoztok a papával, kérlek ne mondjátok meg neki, hogy merre vagyunk.-könyörgött Thaler doktornő, válaszul Bergmeister pilótanő megsimogatta kolléganője hátát. Kollmann doktornő pedig bátyját ölelte magához. Leo közben mérgelődött egy sort, mivel a hordágy cipelésénél magára maradt. Az érzékeny búcsút követően a hordágy a helyére került, a csapat tagjai pedig elfoglalták szokott ülésüket. A kellő fordulatszám elérését követően Clara a karhoz nyúlt és ezzel együtt a gép a levegőbe emelkedett. 

***

Már késő este volt, mikor Erik még mindig a könyvelésekkel kínlódott. A férfi sóhajtott egy nagyot, majd fáradtan dőlt hátra a székében. Miután végzett a munkával, habozás nélkül nyúlt a telefon után és szeretője számát kezdte el tárcsázni. Az elmúlt majdnem egy évben Emilia meghúzta magát és a tervezett bosszúról időközben mintha elfelejtkezett volna. Mahler felügyelőnő ugyanis kezdett beleszeretni Leonardba. Baumgartner doktor idegesen várta, hogy a nő végre fogadja a hívását. A kagylót Emilia a sokadik kicsörgést követően vette csak fel. 

-Emilia, cicuskám. Mit szólnál, ha most átmennék hozzád és eljátszadoznánk egymással egy kicsit? Sok stressz ért mostanában és kell valaki, akin levezethetem a fölös energiáimat.-szólt bele a vonalba negédesen Erik, ám a háttérben Leo nevetésére lett figyelmes

-Az unokaöcséd jobb parti, mint te. Amíg Karin emlékei nem térnek vissza, sok értelme nincs a bosszúmnak. Különben is, Leonard az előbb kérte meg a kezemet. Épp az eljegyzésünket ünnepeljük.-utasította vissza Emilia a találkozást, Erik pedig hebegve-habogva vette tudomásul, hogy a szeretője és az unokaöccse házasodni készültek. Mahler felügyelőnő köszönés nélkül tette le a kagylót, mire Baumgartner doktor idegesen igazított egyet a nyakkendőjén. A férfi magában mérgelődött, miközben Werner Thaler kopogás nélkül lépett be az irodájába. Erik kíváncsian hallgatta végig az öreg mondandóját, aki szokásához híven köszönés nélkül tért a lényegre. 

-Nyilván már maga is értesült róla, hogy Karin és Martin együtt szöktek meg. Akárhol is vannak, én megtalálom őket, a lányomnak pedig viselnie kell a következményeket. Karin makacs és öntörvényű, éppen ezért nem hallgat az apjára. Maga ez egyetlen reménységem arra, hogy sikerüljön őt a helyes irányba terelnem. Lássuk be, hogy az egyetlen gyermekemet bolondok házába záratni nem épp emberi cselekedet. Maga viszont a támaszpont vezetőjeként elérheti, hogy ne vegyék vissza a Medicopter kötelékébe. Nem akarom, hogy a lányom nap, mint nap életveszélyben legyen. Amióta az eszemet tudom arra neveltem, hogy egy nőnek a konyhában a  helye. Minden asszony, akibe szorult egy kis tisztesség meghajol a férfiak akarata előtt.-ismertette jelenléte okát Werner és hangja egész végig rideg és érzéketlen maradt. Az öreg Thaler közönye a lánya iránt még Eriket is meglepte, de azért figyelemmel hallgatta végig az idősödő férfi mondandóját. 

Több órás gyaloglást követően Karin és Martin végre a menedékkunyhóhoz értek. A Wallenhüttéről pont olyan mesés kilátás nyílt a Dachsteinra, mint az összes többi kunyhóból, Thaler doktornő és Gruber doktor szeme mégis úgy csillogott, akár egy kisgyereké. A két orvos pecekig állt néma csendben egymás mellett és egyszerűen csak kiélvezték egymás társaságát, valamint a friss hegyi levegőt. A nap nyugovóra tért, a hőmérséklet fokozatosan csökkent, a kunyhóban viszont kellemes meleg várta az érkezőket. Karin helyet foglalt az egyik székben, majd lehunyta a szemét és egy reszkető sóhajt eresztett meg. Martin aggódva pillantott szerelmére, ezt követően finoman végig simította kedvese haját. A nő szeme továbbra is csukva maradt, de az érintéstől egy ösztönös mosoly jelent meg az arcán. A hallgatással töltött perceket Gruber doktor törte meg.

-Isten mentsen, hogy a végkifejlet olyan legyen, de most kicsit úgy érzem magam, mintha a Rómeó és Júliából cseppentünk volna ide. Apád miért akar bolondok házába záratni? Mi történt angyalom?-kérdezte Martin és kezdte egyre inkább megrémíteni a szeretett nő viselkedése. Mivel a kórházból sietve kellett megszökniük, a férfi csak az igazságnak csupán egy kis részletét ismerte. Karin a kezébe temette az arcát és kért pár percet mielőtt válaszolt volna. Gruber doktor türelmesen kivárt és addig főzött maguknak valami finomat. Mialatt ő konyhában szorgoskodott, addig Thaler doktornő lopva kedvesére pillantott. A férfiról lerítt, hogy szívét-lelkét beleadta a főzésbe. A nő magában meg is jegyezte, hogy Martin valószínűleg régen is gyakran főzhetett neki.

-Az apám kihallgatta a veled való beszélgetésemet. Megtiltotta, hogy a lábadozást követően visszamenjek a Medicopterhez dolgozni és arra kötelezett, hogy a házasság után minden időmet a háztartásnak szenteljem. Persze csak akkor mehetek hozzád, ha a közös életünket a poros Ellmau helyet egy nagy városban kezdjük meg. Tőled pedig egy luxus kórház felépítését várja el. Hevesen tiltakoztam a tervei ellen, ezért azzal fenyegetett meg, hogy a bíróság előtt cselekvőképtelennek nyilvánít. Még egy pszichiátert is hozatott.-roskadt magába Karin, ugyanakkor továbbra is minden zavaros volt a számára. Az emlékei továbbra sem tértek vissza és mások elbeszélésébe kapaszkodni teljesen más érzés volt, mint a saját emlékei birtokában lennie. Két menü között Gruber doktor elképedve hallgatta végig szerelme szavait és már maga sem tudta, hogy mit kellett volna gondolnia leendő apósa viselkedéséről. Miután elkészült a vacsora, a két fél lelkesen vágott neki az előételnek, a bujdosó élet viszont hamar elvette az étvágyukat. 

-Talán az eltűnésed után a kedves papa átértékeli a dolgokat és hajlandó lesz lejjebb adni az igényeiből.-bizakodott Martin, ám szerelme szívfacsaró arckifejezése rá is átragasztotta az aggódást. A két orvos az ételben csak kotorászott, végül mind a ketten eltolták maguk elől a tányért. Percekig néma csendben ültek egymás mellett, azonban a nő amnéziája miatt a férfi nem mert szerelmes gesztust intézni a kedvese felé. Mivel Thaler doktornő számára a mellette ülő továbbra is idegen volt, Gruber doktor nem tudta, hogy mi lett volna a helyes viselkedés. Szerette volna közel érezni magához Karint, de nem lehetett benne biztos, hogy egy félig idegen férfi érintésére az orvosnő miként reagált volna. Végül győzött Martin megérzése, mely azt súgta, hogy a nő mindennél jobban vágyott a testi közelségre. A férfi székével közelebb húzódott a nőhöz, ezután szíve hölgyét gyengéden magához ölelte. A hatás nem maradt el, Thaler doktornő szája pedig hatalmas mosolyra fakadt.

-Nem tudom, hogy honnan jövök és hová tartok. Az apám nem csak, hogy idegen a számomra, de még úgy is viselkedik velem. Az egyetlen, amim maradt, az a lányom és te vagytok. Lehet, hogy néha távolságtartónak tűnök, de abban, hogy veled akarok lenni, még az emlékeim nélkül is biztos vagyok.-mosolyogta el magát Karin, miközben kedvesen megsimogatta a férfi arcát

***

Karin csak másnap reggel döbbent, hogy milyen nagy felelőtlenség volt tőle, hogy csak úgy megszökött a klinikáról. A kunyhóban lévők kora reggel indultak vissza a városba. Épp egy veszélyes szerpentinen haladtak végig, mikor a két orvos felfigyelt egy kislány segélykérő hangjára. A hegyoldal csúszott, így a két fél egymásba karolva ment közelebb a völgyben rekedt kislányhoz, majd szinte azonnal ellátásban részesítették a jégen elesett gyereket. Gruber doktor felnézett a hegytetőre és egyáltalán nem tetszett neki, amit látott. Odafent több tonna hó volt, mely bármikor megindulhatott. A kislány sírva fakadt, közben a közelben lévő kunyhóra mutatott. 

-Odabent még van valaki. Segítsenek rajta.-mondta könyörögve a kicsi. Martin távozás előtt még adott egy csókot a szerelmének, majd berohant a házikóba. A kanapén nagyon gyorsan rá is talált a bajbajutottra. Ölbe kapta őt, ám mielőtt elhagyhatták volna a kunyhót, a hegytetőn lévő lavina megindult és percek alatt temette maga alá a bennrekedteket. Karin sírva nézte végig az előbb lezajlott jelenetet. Biztonságba helyezte a kislányt, majd visszafutott oda, ahol pár perccel ezelőttig még a ház állt. Thaler doktornő tisztában volt azzal, hogy magát is veszélybe sodorta, ám a szeretett férfi élete mindennél többet jelentett a számára. Az orvosnő mindenféle felszerelés nélkül, kézzel kotorta félre a havat. 

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján lévők is értesültek a Wallenhütte közelében történt lavináról. Gabrielét egy furcsa érzés kerítette hatalmába, mely azt mondatta vele, hogy a szeretett bátyja élete is veszélyben forgott. Kolléganőjük viselkedése Jensnek és Peternek is feltűnt. Kollmann doktornő társai tudtára adta, a kunyhóban történteket. A két fiú számára nem is volt kérdés a mentőakció lebonyolítása. A távozó csapat minden tagja beleszaladt az ajtóban megjelenő Erikbe. Baumgartner doktor még saját magát is meglepte azzal, hogy mennyire féltette Karin és Martin életét. A hangár előtt parkoló helikopter rotorja már forgott, Köster pilóta pedig a levegőbe emelte a gépet.

-Medicopter 117 a salzburg toronynak. Bevetésünk van Schladming-Dachsteinban. Szabad a légtér?-jelentkezett be Jens a rádión 

-A légtér szabad. Sikeres bevetést.-hangzott a válasz

Mind eközben Karin elkeseredett küzdelme a hóval tovább folytatódott. A házban rekedt Martin viszont csodával határosan, de túlélte a lavinát. A bajbajutott, akiről a kislány mesélt történetesen egy bolyhos kis macska volt, aki a Ramszesz névre hallgatott. Az állat legalább annyira megrémült, mint Gruber doktor maga és egész végig a férfin lógott. Martin az épület tetején felfigyelt egy apró résre, melyen át fény szűrődött be, de Ramszesszel a hátán csak nehezen tudott mozogni.

-Most egy kis időre leteszlek téged Ramszesz. Gondolom nem szeretnél a nagy előd sorsára jutni és egy ilyen hatalmas házban mumifikálódni.-simogatta meg az állat fejét Martin egy mosoly kíséretében, aki válaszul a férfihez bújt. A fehér macska hatalmas szemekkel nézett az emberre és egy félelemmel teli nyávogást adott ki magából. Ramszesz újfent a doktor hátára ugrott és az szinte érezte, hogy az állat karmai a bőrébe mélyedtek. Ha még nem lett volna elég bajuk, most derült csak ki, hogy Martin allergiás volt az állat szőrére. Gruber doktor kínjában csak nevetni tudott, közben a zsebében lévő öngyújtót kidugta a tetőn keletkező apró résen át és úgy tartotta, hogy a nap sugarai visszaverődjenek rajta. A segélykérésre nem csak Karin, de a közeledő mentőhelikopter utasai is felkapták a fejüket. Gabriele a távcsőn keresztül még Thaler doktornőt is látta. 

-Medicopter 117 a központnak. Két személyre bukkantunk a Wallenhütte közelében lévő lavinaomlás helyszínén. Kérem értesítsék a tűzoltókat is.-vette fel a kapcsolatot Jens a diszpécserrel, ezt követően a csapat megkezdte a leszállást. Földet érést követően Gabriele és Karin egy öleléssel köszöntötték egymást. A hőmérséklet lassan emelkedett, a nap kisütött, a hó pedig olvadozni kezdett. A tűzoltók érkezését követően mindenki ásót ragadt és percekkel később sikerült kimenteni a bajbajutottakat. Thaler doktornő és Kollmann doktornő közrefogták Gruber doktort és úgy ölelték magukhoz. 

-Gabi! Van egy kislány, aki elcsúszott a jégen. Vigyétek kórházba és röntgenezzétek meg, hogy nem tört-e el a lába.-nézett Karin a kolléganőjére, mialatt Martin kabátja alól a macska mászott elő. A társaság tagjai egy emberként simogatták meg a kis állatot, aki láthatóan évezte, hogy minden tekintet ő rá szegeződött.

A helikopter és a tűzoltók távozását követően Karin és Martin kettesben maradtak, majd intettek egyet a távolodó gépnek. Miután a helikopterből nem maradt más, mint egy apró pont az égen, Thaler doktornő rémülten szorította magához szerelmét. Láthatóan Gruber doktor még fel sem fogta, hogy most tényleg nem sokon múlt, hogy meghaljon. A két fél egymásnak támasztotta a homlokát, Karin pedig úgy érezte, hogy most jött el az első csók ideje. Tulajdonképpen ez a csók már a sokadik volt, mégis varázslatossá tette a pillanatot. A bensőséges perceket Werner Thaler érkezése szakította félbe. A szerelmes pár elképzelni sem tudta, hogy az öreg honnan értesült a jelenlétükről. Mint kiderült, Wernernek a diszpécserek között is volt beépített embere. Az idős férfi teljes mértékig kihasználta lánya sebezhetőségét és még csak nem is titkolta.

-Elismerem, hogy ki akartam használni a kómából való ébredésed és bolondnak akartalak nyilvánítani. De én csak féltelek és azt akarom, hogy tisztességes asszony legyen belőled.-váltott kedves hangnemre Werner, mire Karin is belement a társalgásba. Mivel az öreg személyes kérése volt, hogy lányával kettesben tudjanak beszélni, Martin nem szívesen, de kicsivel arrébb ment. Miután Gruber doktor hallótávolságra került, az öreg egy erőltetett mosolyt eresztett meg és igyekezett természetesen viselkedni. Miközben apa és lánya váltottak egymással pár szót, addig Martin fogadta családja hívását. Lizbeth, Lili és Hans ugyanis majd meghaltak a félelemtől, mikor kiderült, hogy a férfi életveszélybe került. Mialatt ő telefonált, Karin és Werner újabb nézeteltérésbe keveredtek egymással. 

-Fel fogok gyógyulni. Már tudok járni, sőt szaladni is. Hamarosan az emlékeim is visszatérnek és első dolgom lesz, hogy felvegyem a Gruber nevet. Nem akarom, hogy több közöm legyen hozzád.-vonta fel Karin a szemöldökét

-Gregornak több pofont kellett volna adnia neked. Veréssel még a legmakacsabb nőket is térdre lehet kényszeríteni. Ha te és Martin Gruber össze akartok házasodni, azt teszed, amit mondok. Abban az esetben, ha ellenszegülsz, elintézem, hogy a világ szemében bolond legyél, a lányodról pedig örökre lemondhatsz.-suttogta Werner és a hatás kedvéért egy grimasz jelent meg az arcán. Első döbbenetében Thaler doktornő meg sem tudott szólalni. Mielőtt bármit is mondhatott volna, apja faképnél hagyta őt.