Össze-vissza futkároztam a házban, és próbáltam elkészülni. Késésben voltam, mert az a hülye ébresztőm nem szólt. Sora szórakozottan figyelte, mit szerencsétlenkedek. A mázlistának nem volt 1.órája, így csak később kellett bemennie.

-Basszus! – csaptam a fejemre, amikor már teljes harci szerelésben álltam az ajtóban.

-Sora! – kiáltottam, de felesleges volt, mert a bátyám előttem állt.

-Mi az?

-Le tudnál hozni nekem egy üres rajztömböt? Ott az íróasztalom legalsó fiókjában.

-Megnézem – sietett fel a lépcsőn.

Idegesen toporzékoltam. Az kéne még, hogy elkéssek.

-Ez jó lesz? – jött le pár perc múlva.

-Tökéletes – kaptam ki a kezéből – Majd találkozunk!

Sietve róttam az utcákat. Az egyik sarkon megtorpantam. 20 percem volt még becsöngetésig, az iskola pedig már csak 5 percre volt. Kifújtam a levegőt. Nem tudtam eldönteni, hogy most dühös legyek, vagy inkább örüljek, hogy nem kések el. Komótosan sétáltam tovább, amikor megpillantottam egy pékséget. A kapkodásomban otthon hagytam az uzsonnámat, így úgy döntöttem, akkor veszek magamnak.

Beléptem az üzletbe, és rögtön megcsapott a friss pékáruk illata. Rajtam kívül még hárman tartózkodtak a helységben. Az üvegpulthoz mentem, és a kínálatot szemléltem. Talán veszek két mini pizzát...

-Öhm, bocsi – érintette meg valaki a vállamat. Megpördültem. Egy srác állt velem szemben. Rögtön felismertem.

-Te vagy a kutyás srác a parkból! – lepődtem meg.

Szégyenlősen nevetett.

-Örülök, hogy felismertél. Nem hittem volna, hogy összefutunk.

-Szintúgy.

-Gyakran jársz ide? – vette el az eladótól a zacskóját.

-Most vagyok itt először.

Kértem két mini pizzát, és kifizettem. A srác megvárt, és együtt hagytuk el a boltot. Volt alkalmam jobban szemügyre venni. Magasabb, mint én. Az arcát szeplők tarkították. Barna szemek, és barna, enyhén hullámos rövid haj. Az öltözködési stílusa normális. Farmer, kapucnis pulcsi, és sportcipő. Szimpatikusnak tűnt.

-Egyébként Endo Rihito vagyok. Nyugodtan szólíts, csak Rihitonak – mutatkozott be.

-Takano Wataru.

-Takano? Akkor rokona vagy Takano Masamunenak?

-Igen – bólintottam – Talán ismered?

-Az egyik ismerősöm felettese. Sokat panaszkodik róla – nevetett.

-Meghiszem – jelent meg az a bizonyos képzeletbeli vízcsepp a fejemnél.

-És mondd csak, te hova jársz suliba? – váltott témát.

-Ide a sarkiba – mutattam az út túloldalára, ahol már ott díszelgett az épület.

-Váó, akkor nem is vagy olyan messze az én sulimtól. Pár utcával van csak arrébb. Ismered azt a fiú gimnáziumot? Na, oda járok.

A kapu előtt még beszélgettünk kicsit, majd 8 óra előtt 10 perccel elbúcsúztunk. Mosolyogva léptem be az ajtón. Nem nagyon voltak barátaim, Rihito meg nagyon szimpatikusnak tűnt. Bementem az osztályterembe, és leültem a helyemre. Leghátsó sor, legutolsó pad. Előkészítettem a felszerelésemet az unalmas matekra. Sosem szerettem a matekot, ráadásul itt a gimiben egy 60 éves néni tartotta. Kicsit be van már lassulva, ráadásul azt se veszi észre, ha puskázol, vagy telefonozol.

Becsöngettek, és elkezdődött az óra. Szörnyen unatkoztam, ezért a pad alatt a telefonomat nyomkodtam. Hirtelen bevillant egy üzenet.

Csak bámultam az utolsó sorra. Elvörösödtem. A szívem őrületes módon kezdett kalapálni. A fejemet az asztalra hajtottam. Azt hittem menten meggyulladok.

-Minden rendben? – állt meg hirtelen mellettem a matek tanár. Felpillantottam. Mindenki engem nézett. Szuper...

-P-persze – dadogtam.

-Nyugodtan menj ki, mosd meg az arcod – nézett rám kedvesen.

Szófogadóan felálltam, és kisétáltam a teremből. Úgysem volt több kedvem a matekhoz. Nem mintha eddig lett volna...

Megmostam az arcomat a hideg vízben, és nagyjából újra normális színt öltött. A telefonom újabb üzenetet jelzett. Félve nyitottam meg a chatet.

A mosdókagylónak támaszkodtam. Hogy lehet valaki ennyire... Szexi? Nem, nem ez a megfelelő szó rá, hanem... AHW!!! Nagy nehezen, de sikerült megőriznem a hidegvéremet.

Visszamentem az osztályba. Csak bírjam ki a maradék 6 órát.

Fénysebességgel száguldottam haza az utolsó óra után. Alig vártam, hogy újra lássam Sorat. Bár nem tudom, mire számítottam. Hogy majd szerelmesen egymás nyakába ugrunk? Ennek lehetősége egyenlő a semmivel.

Becsuktam magam mögött a bejárati ajtót. Ledobtam a cuccomat, majd felsétáltam az emeletre. Bekukkantottam a bátyám szobájába, de nem volt ott.

-Meg is jöttél?

Megpördültem. És lefagytam. Soran mindössze, csak egy törülköző volt, az is a derekára kötve.

-I-igen – hebegtem.

-Hm, elég piros vagy. Jól érzed magad? – ért hozzá a homlokomhoz – Nincs lázad.

-Öhm, én most, izé, megyek enni – nyögtem, és lesiettem a lépcsőn. Hogy az a... Már látom is magam előtt a sírkövem:

Takano Wataru, meghalt 16 évesen, mert a szíve túl hevesen dobogott a bátyja látványától.