A percek csak teltek, de mi még mindig mozdulatlanul álltunk, és a szituációt próbáltuk feldolgozni.

-Öhm, segítenétek nekem? – szólalt meg újra a srác, aki az előbb a bokrok közül mászott ki.

Sora kapcsolt elsőnek.

-Gyere utánunk.

Csendben elindultunk vissza a ,,szállásunkhoz".

A bátyám mellett baktattam, és csupán szemkontaktussal próbáltuk megbeszélni a dolgokat. Az talán még nem olyan furcsa, hogy találkozunk valakivel, de az már igen, hogy egyáltalán nem tűnik olyannak, mint aki az erdőben vágyik egy kis kikapcsolódásra. Napszemüveg, most komolyan? Gyanús volt, nagyon. Lehet valami álruhába bújt medve. Ha igen, nekünk végünk. Pedig azt mondták itt nem élnek medvék!

Szerencsére, hamar visszaértünk a többiekhez, akik már felállították a sátrunkat.

-Hol a fa? – vette észre Kaito, hogy üres kézzel tértünk vissza – És honnan szereztétek ezt a fickót? – emelkedett rögtön magasba a szemöldöke.

Erre már a többiek is felkapták a fejüket.

-A bokorból mászott elő. Nem tűnik egy Mauglinak, szóval szerintem eltévedt – válaszolta Sora.

-Pfff, persze, beszéljetek úgy, mintha itt se lennék – tette karba a kezeit a srác.

-Na, jó, na, jó – intett csendre minket Sun-Hee – Először is, ki vagy te?

Kuncogni kezdett.

-Halandók. Aki itt áll előttetek az nem más, mint az eredeti, az utánozhatatlan, a gyönyörű...Yuki! – rántotta le magáról egy kecses mozdulattal a napszemüvegét.

Pislogás nélkül meredtünk rá.

-Gyanús a fickó, szerintem hívjuk a rendőrséget – vette elő a mobilját June.

-Ne, ne, ne, várjatok! – kezdett el tiltakozni ez a bizonyos ,,Yuki" – Tényleg nem ismertek meg?

Egyöntetűen ráztuk a fejünket.

-Ah, ez szíven ütött – váltott drámaira – Ennyire népszerűtlen lennék?

-Szóval te valami híresség vagy? – csettintett Ayato.

-Igen – szipogta – Egy idol.

-Még soha nem hallottam róla – vakargatta a fejét Sun-Hee.

Erre még jobban bedepizett.

-És mit kerestél a bokorban? – tereltem át a beszélgetést az engem leginkább foglalkoztató témára.

Yuki még szipogott párat, majd belekezdett.

-Úgy döntött a menedzserem, hogy a legújabb kijövő albumomhoz csináljunk képeket itt az erdőben. Egészen bemerészkedtünk a hatás kedvéért. Végeztünk a fotózással, és úgy gondoltam, hogy járok egyet. De mikor visszaértem már senki sem volt ott! Mindenki eltűnt, és én is! – kezdett el újra pityeregni.

-Szóval itt hagytak – jegyezte meg June.

-Nem hagytak itt! – kérte ki magának rögtön Yuki.

-De ha elvesztél, nem az lett volna az első dolguk, hogy elinduljanak megkeresni? – töprengett el Sun-Hee. A fején találta a szöget.

Szegény Yuki teljes letargiába esett.

-Miért... Miért hagytak itt? Mit vétettem?

Összenéztünk.

-Oké, kupaktanács! – tapsolt a rózsaszín hajú kettőt a levegőben, mire arrébb mentünk pár méterre talált emberünktől. Átkaroltuk egymás vállát, és kis kört alkottunk.

-Gondolom, most azt kéne ki találni, hogy mi legyen – szólalt meg Kaito elsőként.

-Bármennyire is idegesítő, azért nem volt tisztességes dolog itt hagyni őt – sóhajtott Sora.

-De nektek nem gyanús? – kérdezte Ayato – Még sosem hallottunk róla, lehet, hogy valami sorozatgyilkos, aki eljátssza, hogy holmi sztárocska, így férkőzve a bizalmukba az embereknek, hogy aztán könnyűvérrel végezhessen velük.

-Ahhoz túl extrémen néz ki – legyintett June.

-De tök menő, láttátok, hogy kétszínű szeme van? – lelkesültem, mire mindenki furán nézett rám. Ja, hogy maradjak csöndben, ha ilyeneket akarok mondani? Oké, oké...

-Szóval? – húzta fel a szemöldökét Sora.

-Szerintem adjunk neki egy esélyt – jelentette ki Kaito pár perc gondolkodás után – Ha bérgyilkos, akkor nekünk már úgyis mindegy, ha viszont tényleg egy szerencsétlen, akkor nem mondhatjuk neki, hogy húzzon vissza az erdőbe. Maradjon velünk, aludhat majd a matracon, és ha tényleg nem jön érte senki, akkor majd hazavisszük. Ez így mindenkinek rendben van?

-Milyen matrac? – ragadta meg a figyelmemet a szó, mert elképzelni se tudtam, hogy mégis milyen matrac fért volna el még a túlzsúfolt kocsiban.

-Csak egy felfújhatós, Sunnie ragaszkodott hozzá –mondta June, mintha ez egy tök természetes dolog lenne.

-Igen, de nagyon cuki! Úgy néz ki, mint egy kétméteres pizzaszelet! – kezdett el áradozni a barátnője.

-Na, jó, ha megbeszéltük, akkor közöljük alanyunkkal is a döntésünket – egyenesedett fel Sora. Neki ennyi bőven elég volt a pizzából.

Visszasétáltunk Yukihoz, aki már valamelyest megnyugodott, és most érdeklődve figyelt minket.

-Szóval – kezdte Kaito – Úgy határoztunk, hogy itt maradsz velünk, hátha mégiscsak érted jönnek. Ha meg nem, akkor meg max hazaviszünk. Rendben van így?

-Komolyan? – csillant fel a szeme – Köszönöm – ugrott Kaito nyakába, aki eléggé meglepődött.

Érdekes ez a srác. Senki meg nem mondaná, hogy a menő külső mögött, egy ilyen együgyű lélek lakozik.

-Rendben, akkor mutatkozzunk be – pörgött fel Sun-Hee ismételten. Vagy eddig is pörgött, csak nem ilyen intenzivitással. Részletkérdés.

-Én Han Sun-Hee vagyok. Nyugodtan szólíthatsz Sunnienak, Sunnak, vagy ahogy szeretnél – mosolygott a rózsaszín hajú – Ő itt mellettem June.

-Hello – biccentett az említett.

-Takano Sora vagyok – folytatta Sora – Ő pedig az öcsém Wataru – karolt át, amibe kicsit belepirultam.

-Engem Hori Kaitonak hívnak.

-Én pedig Nagatsuka Ayato vagyok – mutatkozott be utolsóként Ayato.

-Yokoyama Toshiyuki a teljes nevem. Nagyon örvendek, és még egyszer köszönöm, hogy befogadtok – hajolt meg előttünk.

Azért nem kellett volna annyira hálálkodnia. Azt még nem tudta, hogy az éjszakát kénytelen lesz egy pizza alakú felfújható strandmatracon tölteni...

-

Végre megszültem ezt a rövid részt! T_T 

Én komolyan igyekszem, de a dolgok valahogy mindig ellenem vannak xD Depresszióban szenvedek, szerelmi bánat, megbuktam félévkor fizikából (nem, az annyira nem hatott meg xD) stb... De amúgy minden rendben, majd megpróbálok igyekezni a kövi résszel ^^

Egyébként...

Kinek van ZEPETO-ja? Aki akar bekövethet (de nagylelkű vagyok lol xD), a kódom J79MKK.

OMG jiniális ötlet jutott eszembe!