A téli szünetnek egy szempillantás alatt vége lett. A szilveszter nem volt nagy durranás, a szüleink otthon voltak, így velük kellett ünnepelnünk. Mondhatom ,,nagyon jól" szórakoztam. Sok időt töltöttem Rihitoval is, egy csomót beszélgettünk az iskolájáról, ahova én is járni fogok holnaptól. Borzalmasan izgultam. Mi van, hogyha ott is az fog történni, mint itt?

Idegesen forgolódtam az ágyamban. Már lassan éjfél volt, de egyáltalán nem tudtam aludni. A szüleink miatt, Sora nem akarta megkockáztatni, hogy itt aludjon. Sóhajtottam. Pedig ilyenkor pont rá van szükségem.

Végül felálltam, és a sötétben botladozva eljutottam az ajtómig. Kilestem a folyosóra. A lépcső felől fény szűrődött fel, tehát a szüleink még nem aludtak. Lábujjhegyen osontam át a szomszéd szobához. Óvatosan benyitottam, és becsuktam magam után az ajtót. Nagy rutinnal sétáltam az ágy felé. Az akadályra, viszont én sem számítottam. Szerintem egy kosárlabdára léptem rá. Nagy csattanással estem hátra. Hirtelen felkapcsolódott az éjjeli szekrényen lévő lámpa.

-Wataru?! – lepődött meg Sora.

-Ez fájt – simogattam a hátam azon pontját, amire ráestem.

-Mit csinálsz itt?

-Hát nem bírtam aludni, ezért átjöttem hozzád – álltam fel, és befeküdtem mellé.

Lekapcsolta az éjjeli lámpát. Közelebb húzódott hozzám, és átkarolt.

-Izgulsz a holnapi nap miatt? – kérdezte.

-Nagyon – vallottam be.

-Nem kell. Reggel én is elkísérelek. Ráadásul Rihito is ott lesz.

-Tudom, de ő másik osztályban van, és te sem lehetsz velem egész nap – fúrtam a fejem a mellkasába.

-Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz – kezdte el a hajamat simogatni – Ha meg nem akkor... Akkor is minden rendben lesz. Mármint, ha már egy valakivel sikerül jól kijönnöd, és a többi osztálytársad sem piszkál téged, akkor az már fél siker.

-Szóval kapcsoljak survive üzemmódba? – egyszerűsítettem le a mondandóját.

-Igen. De szerintem itt már nem lesz gond. Bár kicsit aggódok...

-Miért? – csodálkoztam.

-Hát ez egy fiúiskola. Nem elképzelhetetlen, hogy lesznek kétes személyek, akik megpróbálnak majd rád hajtani.

-Nos, ezen én is gondolkoztam...

-Azt hiszem a legjobb lesz, ha én is átiratkozom ebbe az iskolába – szólalt meg Sora pár perc tanakodás után.

-Mi van? – néztem rá úgy, mintha ufót látnék – Ez most csak viccnek szántad ugye?

Sajnos nem.

-Figyelj – kezdtem – Nem lesz baj. Meg kell tanuljak a saját lábamra állni. És ennek az egésznek nagyon kicsi az esélye.

Várjunk. Miért én nyugtatom a bátyámat? Ennek pont fordítva kéne lennie.

-Tudod, milyen vagyok. Elég féltékeny típusú, ráadásul nagyon aggódó. Főleg ha az én Watarumról van szó, akit annyira szeretek – puszilt bele a hajamba.

-Tudom – mosolyogtam – Egyébként, csak nekem van halálfélelmem? – váltottam témát.

-Mire célzol?

-Te nem félsz, hogy rád esik alvás közben? – pillantottam föl. Sora követte a tekintetemet.

-Nem. De nem is fájna, csak meglepődnék.

Igen. A festmény, amit Soranak készítettem, végül az ágya fölött kapott helyet. A szüleink kiakadtak. Nem, nem azért, mert mi ketten vagyunk rajta, hanem mert megint festésre pazaroltam a drága időmet. Egész nap itthon voltam, mégis mi mást csináltam volna?

-Éhes vagyok – nyögtem be váratlanul.

-Hihetetlen vagy – nevetett fel Sora – Ha más ember ideges, nem bírna enni, te bezzeg ennél helyettük is.

-Nem mindenki egyforma – puffogtam – De akkor is éhes vagyok...

-A szüleink már alszanak?

-Nem tudom. Amikor jöttem, akkor még égett a lámpa.

-Megnézem – állt fel.

-Vigyázz a... - akartam szólni, de már késő volt.

-A shitbe – sziszegte, egy nagy puffanás után.

Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, hogy legalább lássunk valamit. Sora a földön feküdt, a labda meg arrébb gurult.

-Miért van ez a kosárlabda a szoba kellős közepén? – sétáltam oda hozzá.

-Nem tudom, de legközelebb keresek neki valami helyet. Ez így nem állapot – tápászkodott fel az oldalát fogva.

Miután összeszedte magát, kezdődhetett az akció. Lábujjhegyen sétáltunk a lépcsőig. A lámpa már nem égett lent, ezt jó jelnek vettük. Viszont a sötét miatt, csak csigalassúsággal tudtunk haladni. Lépcsőfokról lépcsőfokra lépkedtünk, próbáltunk nem orra esni. Nagy nehezen végül elértük a konyhát.

-Sikerült – csukta be magunk után az ajtót Sora. Elégedetten ült le az egyik székre.

Megtámadtam a hűtőt, de nem találtam semmi fogamra valót. 5 perc töprengés után, végül úgy döntöttem, csinálok egy kakaót.

-Te nem kérsz? – kérdeztem Sorat, miután megmelegítettem a tejet.

-De majd – ásította.

Leültem vele szembe, és kortyolgatni kezdtem a már kész italból.

Sora várakozó szemekkel nézett rám.

-Ó, hogy ebből kérsz? – esett le – Tessék – nyújtottam oda neki a bögrét.

-Köszi – fogta meg a bögrét tartó kezem, és áthajolva hozzám egy puszit nyomott a számra – Édes – vigyorgott.

Elpirultam. Beleivott az italba, majd visszaadta.

Csendben figyeltem Sorat, aki engem nézett. Hamar megittam a kakaót.

-Mehetünk? – kérdeztem.

-Persze.

Visszaosontunk Sora szobájába.

-Próbáljunk most már aludni – motyogta, miután visszafeküdtünk az ágyba.

-Oké – suttogtam.

Kényelmesen elhelyezkedtem, és vártam. Vártam és vártam. Sora mellettem már rég bealudt. Én is lehunytam a szemem. Már majdnem sikerült is elaludnom, de... Idegesen ültem föl. Kellett nekem pont kakaót innom. Most meg mehetek ki a mosdóba.

Hangtalanul felkeltem, és a labdát kikerülve, eljutottam az ajtóig. A fenti folyosó most sokkal kísértetiesebben hatott, mint máskor. Még szerencse, hogy a vécé itt van szinte szembe.

Amikor végeztem, kiléptem a helységből. Ijedtemben felsikoltottam. Anyám értetlenül nézett rám.

-Megijesztettél – motyogtam.

-Miért nem alszol még?

-Aludtam, csak mosdóba kellett mennem – végül is nem teljesen hazugság.

-Aludj, holnap korán kell kelnetek.

-Tudom... Jó éjt – indultam meg a szobám felé.

Esélyem sem lett volna Sorahoz bemenni. Egész végig éreztem anyám tekintetét magamon.

Befeküdtem az ágyamba. Talán olyan fél 3 körül sikerült is elaludnom. 

-

Ezt a részt az álmosságomnak köszönhetitek xD ... Aludni akarok...