Díj, első felvonás!
Sziasztok!
Nem gondoltam volna, hogy ez a kis mindenes blog (? sose tudom, mik ezek a Wattpades dolgok) valaha díjat fog kapni, ám erre rácáfolva kedves színháztesóm megajándékozott eggyel. Köszönöm, drága GalViragFlower ! :) <3
- Az ajándékozó történetének elolvasása - Folyamatban! ;)
- 10 dolog magamról
1. Van három kaktuszom, és az egyik cserepébe egy Mickey egeres lufi van állítva. Mit ne mondjak, szeretek veszélyesen élni.
2. Eddig minden erőmmel pszichológusnak készültem, nemrég azonban változni látszik a terv, és inkább a színház, filmek, nyelvészet felé kezdek fordulni.
3. Mindig nagyon jó kapcsolatot ápolok a tanáraimmal, a régiekkel még ballagás után is. Megbízom bennük.
4. Szeretem megtervezni a dolgaim, sokszor egymást érik a programok, vagy ha utazom, akkor az átszállások. Emiatt nagyon könnyen felhúzom magam, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan én azt szépen kigondoltam.
5. Elég fejfájós vagyok, viszont nem szeretek gyógyszert bevenni. Inkább lefekszem aludni.
6. A korom ellenére nagyon Disney-mániás vagyok (a napokban beszereztem egy Jégvarázsos ágyneműt), sose fogok felnőni. :D
7. Meg tudom érteni a perverz és/vagy sötét humort is (valamint nevetni rajta), és ezzel gyakran vagyok egyedül a környezetemben.
8. Rengeteg színészt imádok, és nagyon könnyen beleszeretek újabbakba, viszont néhányuk különlegesebb a többinél. Ők képesek felvidítani, mikor már semmi. :)
9. Nincs nagyobb vágyam, mint hogy akit szeretek, legalább egyszer az életben viszontszeressen. Néha kicsit elfáradok abban, hogy mindig nekem erősebbek az érzelmeim (legyen ez barátság vagy komolyabb dolog). *ömlengés vége, pozitív meglátások vissza*
10. Noha a klasszikus műfaj a létezési közegem és feltételem, nagyon jól el tudok kacarászni a bugyuta romcomokon. A Százkarátos szerelem és az Ébredj velünk kifejezetten nagy kedvencem. :D
- Kérdések
1. A Blogger-profilom szerint 2012 júliusától. :)
2. Hm. A bordó mindenképpen, ezen kívül a sápatag színeket kedvelem. :)
3. Hűha, idén még nem tanulunk filozófiát, de szerintem tele van, hiszen a vízen kívül levegő is van a pohárban. :)
4. Simán, imádom a csacsikat. *-* Füles. <3
5. Ha külföldi, akkor Párizs (99 NAP MÚLVA UTAZOM), ha pedig hazai, akkor Tihany és Pest :)
6. Nem, még sosem csináltam, sosem voltam jó abban, hogy kijavítsak másokat. :'D
7. Fogalmam sincs. Valamiféle megosztóoldalt kerestem a Bloggeren kívül, és itt kötöttem ki próba-cseresznye alapon. :D :)
8. Ajaj. Nagyon nehéz ebben döntenem, hiszen a színészek az életeim, és mind sorozatot mind pedig filmet színészek miatt nézek nagyobbrészt, nem pedig a sztori miatt. Amibe azonban belekezdek, azt mindig megszeretem, valahogy eddig sosem lőttem mellé, viszont filmet nagyon sokáig kell vadásznom, míg rászánom magam, hogy megnézzem. Így a sorozatokat mondanám. :D
9. Gyilkos elmék, Blindspot (Rejtjelek), Mom (Anyák gyöngye), Shooter, Prison break (A szökés), The Affair.
10. Noha még csak egy/másfél éve szerettem bele végérvényesen ebbe a világba, és az Operettszínház életében igazán otthon vagyok, más színházakat nem igazán követek és ismerek (talán a Centrál kivétel), így összességében nem mondom magam jártasnak. :)
És talán ezt a díjat itt abba is hagynám, sem kérdésekhez sem pedig jelöltek vadászásához nincs elég erőm, bocsánat. :( Köszönöm még egyszer, Virágom! <3
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro