Nem tudom van e rosszabb annál mikor pénteken nem működik az autó, az utolsó versenyhétvégén mikor minden ezen múlik. Egyébként péntek estére rájöttem, van rosszabb ennél, mikor túl későn jössz rá hogy min kellene változtatni, így két óra alvás után szombat reggel hatkor már a pályán vagy és gyomorgörcsel várod a harmadik szabad edzést, hogy ténylegesen működnek e a beállítások. Majd miután már össze vesztél mindenkivel és ordítottál minden apóságért végre elérkezik az edzés, kiderül hogy működnek a beállítások és kérhetsz mindenkitől bocsánatot, mert egy retkes tapló voltál délelőtt. Na igen, két óra alvás csöppet sem tesz jót az emberi idegrendszernek, a stressz pedig csak fokozza az ingerlékenységet. A délelőtt folyamán Fred négyszer fenyegetett meg hogy kirúg ha nem hagyom abba az idegeskedést, Jamessel teljesen feleslegesen ordítottam kétszer és még Charlesal is kiabáltam mert két percet késett. Az a mázlim hogy mind a három rendes ember így mikor kidühöngtem magam, megbizonyosodtam róla hogy elég gyors a kocsi és bocsánatot kértem tőlük csak legyintettek rám. Fred közölte hogy nem fog addig kirúgni míg a kocsi versenyképes, James megkérdezte hogy jobban éreztem e magam a kiabálás után és mikor erre igen volt a válaszom, csak megpaskolta a fejem, mint valami apuka. Charles pedig egyszerűen csak átölelt és jó öt percig nem engedett el. Ahogy a karjai között álltam jöttem rá hogy nekem mennyire szükségem volt az ölelésére egész nap. Na igen, ez egy probléma, hogy szükségem van Charlesra, nem szeretek függeni dolgoktól mert rettegek mi lesz ha elveszítem őket. Ráadásul Charles nem is az enyém. Mikor kibontakoznék az ölelésből, mert mégis csak a munkahelyemen vagyok nem ölelgethetem az egyik pilótát hosszú percekig, mikor valaki igen hangosan fejezi ki hogy szeretne Charlessal beszélni. Magyarán ordít egy kurva nagyot, hogy "Charles!". A kiabáló személy egy kb Charles korú pasi és mikor oda ér hozzánk Charles röhögve megöleli.

-Még nem is néztél felénk ma haver!-veregeti meg a vállát a srác, mire Charles megforgatja a szemét.

-Nincs szükséged bebiszittere Joris! Vagy ha igen kerítek neked jobbat mint én!-veregeti meg a vállát Charles, majd rám mosolyog.-Fruzsi ő itt Joris...

-Charles országos legjobb barátja!-szakítja félbe a bemutatást Joris és kezet nyújt.

-Fruzsi!-mosolygok meglepetten a férfira és megrázom a felém nyújtott kezet.

-Charles versenymérnöke ugye?-kérdezi félre döntött fejjel, mire bólintok.-Mindent tudni akarok ami kínos és Charlieval történt míg nem voltam itt!-mosolyog rám, mire elnevetem magam, Charles pedig lemondóan sóhajt.

-Char! Miért rejtegetted elölem Jorist???-nézek rá egy vicces szemere hányó grimasz kíséretében, mire Joris elneveti magát Charles pedig a kezébe temeti az arcát.

-Mert nem akartam leégetni magam!-néz fel elkínzott arccal, mire Jorisal elnevetjük magunkat.

-Igazából mindig elkerültük egymást a hétvégéken mikor itt voltam vele!-magyarázza meg a dolgot Joris, majd kedvesen vállba boxol.-Pedig mi lett volna itt ha hamarabb össze futunk!-mosolyog rám cinkosan, mire elröhögöm magam.

-De nem is értem hogy nem futottunk össze!-rázom meg a fejem hitetlenkedve.

-Charles tényleg rejtegetett elölem! Ugye Charlie?-karolja át Charles vállát Joris, mire Charles megpróbálja lerázni magáról a baráti ölelést.-Csak beszélni tud rólad, bemutatni nem!-borzolja meg a csapdába esett férfi haját, mire Charles ellöki magától.

-Nekem csak rossz ha ti nagyon jóban lesztek, mert akkor már ketten mentek az agyamra!-mosolyog ránk Charles majd ott hagy minket Jorissal és lelép az isten tudja hova. Valószínű az öltözőjébe megy hogy össze kapja magát az időmérőre.

-Tényleg jó téged megismerni! Charles sokat beszél rólad!-mosolyog rám Joris kedvesen, már épp válaszolnék mikor drága főnököm hasonló hangerővel adja tudtomra hogy keres, mint Joris Charlesnak öt perce.

-Fruzsi! Megbeszélés azonnal!-süvölt végig Fred a boxon nagyon diszkréten.

-Megyek!-ordítok vissza, mire Joris viccesen befogja a fülét.-Bocs, mennem kell!-fordulok vissza hozzá sajnálkozva.

-Hallottam!-forgatja meg a szemét, mire elnevetem magam.-Jó munkát!-mosolyog rám, majd ő is távozik a helyszínről.

-Mi történt hogy megbeszélés van azonnal?-sétálok oda a csapathoz.

-Eső!-mutat Fred a kijelzőre, mire Ricky lemondóan megforgatja a szemét.

-Hol?-nézek én is a kijelzőre.

-Ott!-bökdösi Fred a képernyő szélén látható apró kék sávot.

-Fred az még messze van, mire ide ér kb vége lesz az időmérőnek.-próbálom nem forgatni a szemem, de nem nagyon sikerül.

-De legyetek rá készen!-néz ránk Fred enyhén mániákusan, mire Rickyvel egyszerre bólintunk.

-Mindig készen vagyunk az ilyenekre Fred!-nézek a főnökömre értetlenül, de aztán inkább csendben maradok mert Fred szemében enyhén őrült fény csillog.

-Teljesen kész van!-tátogja nekem Ricky, mire egyetértően bólogatok.

-Látom!-tátogok vissza, majd Fredre mosolygok, mert drága főnökünk nem tekinti befejezettnek a megbeszélést.

Hála a jó istennek elkezdődik az időmérő, mielőtt Fred minket is megőrjítene. Nem sok rosszabb dolog van annál mint egy túlpörgött főnök és az utolsó versenyhétvége nyomása egyszerre. Persze mindig vannak azok a csapatok akik az esélytelenek nyugalmával vágnak neki ennek a hétnek, mert már nem oszt nem szoroz nekik az a pár pont amit szerezni tudnak, de én nagyon örülök hogy velünk nem ez a helyzet. Bár most épp a RedBull előtt vagyunk ez simán meg tud változni ha rosszul jön ki a holnapi futam, ráadásul Charles és Max között is csak öt pont van. Még Charles javára, de ha Max lesz az első, Charlesnak közvetlenül utána kell végeznie hogy ne a holland nyerjen. Ha így alakulna akkor holtverseny lenne, bár akkor nem tudom mi van, lehet a leggyorsabb kör döntene.

-Fruzsi figyelsz rám?-ránt ki Charles kérdése a gondolataim közül, mire megrázom magam és megnyomom a rádió gombját.

-Most már igen! Jelen pillanatban a harmadik az időd!-válaszolok.

-Nem ez volt a kérdés hanem hogy lehetséges e az hogy vizes a pálya a 11es és a 14es kanyarnál?-ismétli el a kérdést Charles, de hallom a hangján hogy nagyon jól szórakozik rajtam.

-Igen lehetséges!-nézek a kijelzőre.-Mert ott esik. Megjött az eső amit Fred vizionált az időmérő előtt!-válaszolok szemforgatva, majd Rickyre nézek aki mellettem próbálja vissza tartani a nevetését a szarkasztikus hangsúlyom hallatán.-De ne aggódj ahogy látom nagyok a felhők szóval a Q1 végén ki fogjuk várni mi lesz belőle.

-Ne hamarkodjuk el!-szól rám Ricky, mire megvonom a vállam.

-Ezek itt nézhető időmérőt akarnak, ahogy nézem itt két percen belül szakadni fog az eső. Senki nem szereti nézni ahogy átlagon aluli köröket mennek extrém esőgumival, majd Stroll az első körben a faba rakja az astonját.-mosolygok Rickyre.-Meg fogjuk várni míg eláll az eső!

-Ezt tuti nem nekem mondtad, de egyet értek!-szól Charles a rádióba, mire összerezzenek.

-Baszki mindig elfelejtelek kikapcsolni!-szitkozódom, mire Charles felnevet.

-Így mindig tudok mindenről!

-Inkább kormányozd vissza a kocsikádat a boxba anélkül hogy megcsúsznál!-szólok rá, de csak nevet rajtam.

-Copy!

Mire Charles vissza ér leszakad az ég pontosan ahogy mondtam és két perccel a Q2 kezdete előtt megkapjuk a piros zászlót is. Én és Ricky is vissza futunk a boxba, mert van időnk megbeszélni a dolgokat és így egyszerűbb mint rádión.

-A 12es, 13as kanyarban kicsit túl csúszom valami miatt!-mászik ki Charales a kocsiból.

-Túl sok tempót akarsz bevinni! Nem veszítesz időt ha hagyod jobban lelassulni a kocsit, mert jobb lesz a kigyorsításod. Bár asszem így szoktad meg.-vakarom meg a tarkómat.

-Kipróbálom!-mosolyog rám Charles és leveszi a maszkját is, majd össze borzolja a haját. Legszívesebben oda nyúlnék és még jobban összekócolnám, de vissza fogom maga és nem teszem meg. Sajnos igen gyorsan sikerül átbeszélnünk mindent, az eső viszont nem akar ilyen gyorsan elállni, így húsz perc elteltével mindannyian csak ülünk és bámuljuk az esőt. Lehangoló mint a fene. Alessandro unja meg először a dolgot és bekapcsol valami zenét. Imádom ezt az embert, pont olyan örökmozgó mint én, csak a zenei ízlésünk nem egyezik.

-Ettől csak még rosszabb lett!-nézek rá szenvedő arccal, mert valami katasztrófális nyávogást hallgatunk.-Mindjárt eret vágok!-teszem hozzá, mire az egész garázs felnevet.

-Akkor tegyél be te zenét!-sértődik meg viccesen, de én kapok az alkalmon.

-Oké!-nyúlok a telefonért amit felém nyújt. A következő pillanatban a Måneskin Zitti E Buoni száma zendül fel, én pedig ritmusra kezdem mozgatni a fejem.

-Mért, most ez jobb?-kérdezi Alessandro szemforgatva, mire Charles, Carlos, Ricky és pár szerelő egyszerre vágja rá hogy igen. A második refrénnél felállok és elkezdek viccesen táncolni, mire Charles felhuhog és rám vigyorog.

-Gyere!-nyújtom felé a kezem, Charles azonban megrázza a fejét.

-Jobb ha nem! Nem akarom leégetni magam!-röhögi el magát, mire vigyorogva megrázom a fejem, de nem erőltetem. Természetese egyből élőadásba kerülök, mert semmi más nem történik és egyébként sem mindennapi hogy egy hülye mérnök a garázsban táncikál. A zenét már nem én irányítom de maradunk a Måneskinnál, mert a következő szám a I Wanna Be Your Slave. Na erre már nem csak én táncolok, Carlos is kiperdül a "táncparkettre" és elkezd ugrálni miközben énekli a szöveget. A spanyol enyhén kínos előadása mások kedvét is meghozza a hülyülésre, Fred hiába kiabál hogy hagyuk abba. Valaki mindig arrébb rakja a telefont mikor a közelébe kerülne így még lekapcsolni sem tudja a zenét. Végül Andrea segítőkészen átkarolja a vállát és szépen bevonja az ösznépi "táncolásba". Vigyorogva hagyom hogy Carlos megpörgessen, majd együtt ugrálva kántáljuk a refrént. Mikor vége a számnak valaki berakja a The Loneliestet, mire kicsit lecsendesedik az ugrálás. Mosolyogva szambázok oda Charleshez aki még mindig a falnál áll és csak nézi az őrületet.

-Gyere!-nyújtom felé a kezem megint, de ő csak rázza a fejét.-Esküszöm neked nem lesz rossz, Carlosnál jobban már nem tudod magad leégetni! Na légyszi táncolj velem!-próbálom meggyőzni, mire Charles elneveti magát.

-Oké, de csak miattad!-fogja meg a kezem, mire rámosolygok.

-Köszönöm!

Charles megforgat, majd hirtelen magához húz, hogy mellkasának ütközöm. Kezét a csípőmre helyezi egy pillanatra, de én már ki is fordulok a karjai közül, mire a kezem után nyúl.

-Ez nem egy lassúzós szám!-kacsintok rá, majd a fejem fölé emelem összekulcsolt kezünket és körbe fordulok. Így huzavonázunk, mikor hirtelen kifordulok a tető alól és az esőben találom magam. Mosolyogva nézek az ég felé, majd elengedem Charles kezét és kitárt karral kezdek forogni a szakadó esőben. Pillanatokon belül vizes leszek de nem zavar, teljesen szabadnak érzem magam. Charles nevetve néz és hitetlenkedve néz, mint aki nem hiszi el mit csinálok. Pont ilyen hitetlenkedő arcokat kapok a mellettünk lévő RedBull garázsból is, csak nevetés nélkül. Ők szimplán hülyének néznek, nem szórakoznak rajtam. Nem sokáig maradok egyedül az esőben, csatlakozik hozzám az egyik fiatal médiás csajszi, majd még páran az ő részlegéről. Épp az egyik kamerás srác forgat meg, mikor vált a zene és Black Pinket kapunk. Nevetve kezdem énekelni a Hard to Loveot, egyszer régen táncoltam rá csapatban és bár nem szerettem a koreót a dalt megtanultam. Viccesen Charlesra mutatok a refrénnél, majd a kezem nyújtom felé. Charles egy egye fene bólintással megfogja a kezem és kilép az esőbe. Igazából nem táncol csak nézi ahogy illegetem maga, de nem engedi el a kezem.

-Honnan veszed hogy téged nehéz szeretni?-kérdezi a második refrén után, amit teli torokból énekeltem.

-Tessék?-állok meg hogy halljam is a kérdést.

-Honnan veszed hogy téged nehéz szeretni?-ismétli meg, mire megvonom a vállam.

-Nem tudom, eddig mintha senkinek nem sikerült volna!-nézek rá.

-Szerintem csak nem próbálták még soha úgy igazán, tudod?-néz rám hunyorogva.

-Ezt én nem tudhatom Char!-mosolygok rá és megpróbálok nem bele gondolni miről beszélgettünk az előbb. A zene hirtelen elhallgat, mire mindenki megáll.

-Tíz perc múlva folytatódik az időmérő!-kiálltja bele a csöndbe Fred. Szavai elképesztő káoszt okoznak, mert mindenki egyszerre próbál meg visszaérni a helyére, de mivel profik vagyunk ezt öt perc alatt abszolváljuk. Kivéve hogy a fél csapat csuromvíz. Átöltözni nem lehet ilyen gyorsan.

-Szeretem mikor ekkora őrület után is ilyen profi a csapatom!-ül le mellém Fred a helyére elégedetten, mire megforgatom a szemem, majd oldalba vágom a mellettem ülő Rickyt, aki alig bírja visszatartani a röhögését.

-Hát Fred ezért vagyunk profik.-nézek a főnökömre komolyan, pedig legszívesebben én is röhögnék rajta.

-Pontosan!-dől hátra Fred és süt belőle az elégedettség.

-Te vagy a kedvence!-suttogja nekem Ricky, mire megint oldalba vágom.

-Fogd be!-sziszegem vissza, de a férfi csak nevet rajtam. Aztán szép lassan már egyikünknek sincs kedve nevetni, mert a srácok enyhén szenvednek a száradni nem akaró pályán. Charles majdnem kiesett a Q2ben, csak az mentette meg hogy Stroll nem ismeri a pályahatárokat. A Q3ra felszárad annyira a pálya hogy ne legyen baj a tempónkkal, de Max valahonnan olyan plusz tempót szerzet hirtelen hogy csak a második és harmadik rajtpozíció marad a srácoknak. Azzal nyugtatom magam hogy Perez csak a nyolcadik lett, de sajnos Carlos mellől Lando indul, aki elég veszélyes a hétvégén. A McLaren össze rakta a kocsiját az év végére. A megbeszélések és startégiai egyeztetések után úgy megyek vissza a hotelba hogy egyetlen újságírónnak sem állok meg. Elegem van belőlük és érzem hogy lassan túl sok lesz a feszültség, és nem fogom tudni elvieselni. A pont mikor végül pánikszerűen túlárad este következik be. Csak járkálok fel alá a szobámba és képtelen vagyok értelmesen gondolkodni. Olyan érzésem hogy be vagyok zárva és nem tudok szabadulni így elindulok a szállodában olyan helyet keresni ahol egyedül lehetek.

Megkönnyebbülök mikor nem találok egyetlen vendéget sem a tetőteraszon. Lassan a korláthoz sétálok és lenézek a városra. A héten folyamatosan azt éreztem hogy egyből felrobbanok a feszültségtől, és ez most hogy egyedül vagyok csak még rosszabb. Legszívesebben üvöltenék, de ehelyett csak idegesen beletúrok a hajamba és megtépem egy kicsit hogy a fájdalom elterelje a figyelmemet. Pár percig így maradok, de a fájdalom nem segít megnyugodnom. Engedem hogy a hajam vissza hulljon az arcomba, majd átölelem magam. Ezt a pszichológusom tanította, és most egy instant pánikroham szélén állok, szóval szükségem van rá. Túl sok a feszültség és Charles miatt nekem mindennél fontosabb hogy végződik a holnap. Mindegy mi történt köztünk, vagy nem történt, vagy történhetett volna. Magamat ölelve nézem a várost és azon jár az agyam hogy holnap ilyenkor már vége lesz. Holnap ilyenkor már eldől ki nyeri a bajnokságot, eldől hogy Charlesnak sikerül e életében először a világ legjobbjának lennie, vagy Max triplázik. A gondolataimból az ajtó csapódása ránt ki, mire le engedem a karjaimat és a korlátra támaszkodom. Nem fordulok meg mert nem érdekel ki jött ki, de az illető oda jön a korláthoz.

-Fruzsi jól vagy?-lép mellém Charles, mire meglepődve fordulok felé.

-Persze!-erőltetek mosolyt az arcomra. Mark most képen törölne ha látná hogy megjátszom magam, de Charles sem veszi be a dolgot. Egyetlen szó nélkül tárja ki felém a karjait, én pedig hálásan bújok az ölelésébe. Két karommal a hátába kapaszkodok, mintha az életem múlna rajta, fejemet pedig a vállába fúrom. Charles egyik kezével magához szorít, másik kezével pedig óvatosan simogatja a hajam megnyugtatásképpen, közben pedig finoman ringat. Nem tudom meddig állunk így, de nem is számít igazán. Szép lassan csökken bennem a feszültség és elengedem magam az ölelésben. Charles így tart pár percig, majd megkérdezi hogy jobban vagyok e, mire bólintok.

-Vissza mehetünk a hotelba?-kérdezi óvatosan.-Elég késő van!

Bólogatok csak válaszul, mire Charles átkarolja a vállamat és bemegyünk. Egészen a szobámig kísér és még be is jön hogy megbizonyosodjon róla jól vagyok.

-Nekem kellene ezt csinálnom veled! Rajtad nagyobb a nyomás!-hajtom le a fejem, miután leültem az ágyam szélére.

-Más fajta nyomás van rajtunk Fruzsi! És te rosszabbul viseled a tiédet!-tiltakozik Charles és megsimogatja a vállam.-Nincs ezzel semmi baj!

-Nem szabadna ilyennek lennem!-ejtem az ölembe a kezem.

-De ilyen vagy. Ezzel nem tudunk mit csinálni, csak elfogadni!-emeli fel a fejemet Charles óvatosan.-Most pedig aludnunk kell!-tereli a témát és mintha kicsit zavartan kapná el a fejét. Feláll és az ajtóhoz indul.

-Itt maradsz velem?-kérdezem nagyon halkan és miután kimondom egy kicsit reménykedem benne, hogy Charles nem hallotta.

-Ha szeretnéd, Napsugár!-néz vissza rám Charles, nekem pedig kicsit megdobban a szívem a becenév hallatán. Ez már a sokadik alkalom és sokadik becenév a héten.

-Szeretném!-nézek a szemébe, mire Charles leveszi a cipőjét és a pulcsiját, majd az ágyhoz sétál és bemászik mellém. Úgy bújok hozzá, mint egy kisgyerek. Charles átkarol és lassan simogatni kezdi a hátamat. Biztonságban érzem magam a karjai között és erre a biztonságra mindennél jobban szükségem van most. És Charles mintha ezt tudná magától is. A karjai között alszom el és hetek óta először sikerül végig aludnom az éjszakát.