A fejezet zenéje: Shawn Mendes, Imagination

....................................

00.43

-Mi lenne ha versenyre figyelnél?-kérdezi Fred mellettem, mikor már két kör óta támasztom a homlokommal az előttem lévő képernyőt.

-Úgy mennének körbe körbe, hogy nem csak a kép alját látom!-válaszolom, de azért felemelem a fejem.

-Esküszöm néha elgondolkozom miért nem rúgtalak még ki! Pokolian rossz és flegma munkaerő vagy!-néz rám Fred, mire egyetértően bólintok.

-Csak aztán mindig rá jössz hogy én vagyok a titkos lelki társad és nem tudsz élni a zsenialitásom nélkül!-vigyorgok rá tenyérbemászóan, mire Ricky felröhög mellettem.-Most mit röhögsz? Nekem jó az önbecsülésem!-vágom oldalba a férfit, aki viszont erre csak még jobban nevet.

-Hogyne!-hagyja rám, majd vissza fordul a saját dolgához.

-Értékelem az önbecsülésedet, de vannak pillanatok mikor tényleg csak a zsenialitásod menti meg az állásodat!-válaszol Fred, de mind a ketten tudjuk hogy én vagyok a kedvence. Meg tényleg szüksége van rám, mert terveztem egy olyan autót amivel nyer.

-Mi a helyzet Maxal? Nem akarnak elfogyni a gumijai?-recseg be Charles hangja a fülesembe, mire mosolyra húzom a számat.

-Ilyen amikor nem a saját versenyedre figyelsz!-figyelmeztetem, mire egy morgást kapok válaszul.-Nem látom hogy bármi gondja lenne a RedBullnak, de Lando meg fog rád érkezni!-válaszolom meg a kérdését.

-Ilyen amikor normálisan válaszol Chéri!-vág vissza, mire elnevetem magam.

-Tusé!-bólintok és ellenőrzöm hogy a mi kocsikkal minden rendben van e. Kicsit gyorsabb gumikopást látok mint azt reméltem, de még nem foglalkozom vele csak megjegyzem.

Szép lassan telnek a körök és Charles és Lando között folyamatossá válik a csatározás. Charles hősiesen védekezik, de Landot mintha megszállta volna valami, nagyon komolyan támad. Két körön keresztül előzgetik egymást, míg végül Lando felülkerekedik és átveszi a második helyet.

-A francba!-szitkozódik Charles.-Soha nem láttam még így versenyezni! Egészen biztos hogy nem fogom tudni vissza előzni!-tájékoztat, de ezt én is látom a beállításokon.

-Gondoltam. Carlos van mögötted és ezek után csak a gumikra koncentrálj légyszi! Eléggé megnyirbáltad őket, és nem szeretnék nagyon korai cserét!-válaszolok Charlesnak.

-Oké!

Charles szépen tartja magát Lando mögött, bár vissza előzni esélye sincs. A brit férfi pedig szép lassan utol éri Maxot is.

-Maradj le egy kicsit két másodperc környékére Landotól!-kérem Charlest, mikor előzés közelbe kerül a brit.

-Rendben!-válaszol Charles és eleget is tesz a kérésének.-Mikor kell kimennem?-kérdezi egy körrel később.

-Hogy érzed, tudod még tartani egy darabig ezt a tempót?-kérdezek vissza, mert jelen pillanatba ez rajta múlik.

-Még tudom tartani!-érkezik Charles válasza egyből.

-Akkor azt kérem szólj ha már nem. Én szeretném megvárni hogy mi lesz az előtted lévő kakaskodásból, aztán meglátjuk. Ez így oké Char?-teszem fel a kérdést, mire Fred egy kicsit mérgesen néz rám. Nem mindig nézi jó szemmel ha Charlesnak is adok döntési lehetőséget ilyen dolgokban, pedig ő van a pályán nem én.

-Igen!-válaszol Charles, mire elégedetten bólintok.

A következő körökben arra várunk hogy Landonak sikerül e megelőznie Maxot. Lando elképesztően versenyzik ma, még soha nem láttam ilyen határozottan vezetni. Abban teljesen biztos vagyok hogy ha megelőzi Maxot anélkül hogy összetörnék egymást, csak a második és harmadik helyért küzdünk. A következő körben Lando megtámadja Maxot. Érdeklődve nézem az előzési kísérletet, mert ezt a pályát nem ismerem ilyen szempontból. Persze azt tudom hol lehet optimálisan előzni de ez soha nem jelent semmit. Az elő kísérletet Max kivételezi, de Lando kigyorsítása fényévekkel jobban sikerül így át veszi a vezetést. Max nem hagyja annyiban a dolgot. A következő kanyarba megpróbál bevetődni Lando mellé és egy pillanatra úgy tűnik sikerül is neki az előzés, aztán a RedBull első szárnya belecsúszik a McLaren bal első kerekébe. Max fékezése elfüstöl míg Landonak gyorsan korrigálnia kell a kanyart hogy ne menjen neki a falnak. Max autója drasztikusan lelassul a törött szárny miatt így Charles és Carlos is könnyedén elmennek mellette.

-Gyere ki boxba ha Lando jön előtted!-szólok Charlesnak mielőtt befordulnának a célegyenesbe. A box felbolydul és látom hogy a McLaren is készül a cserére. Lando kijön a kör végén, utána Charles is behajt a boxutcába és természetesen Max is követi őket a negyedik helyről.

-Fernando és Lewis van előtted, de még jönniük kell boxba, szóval a második vagy! Mögötted Max lesz, de szerintem nem veszélyes rád.-közlöm Charlessal mikor vissza ér a pályára. A két autó előtte éppen szoros csatában van, de ez nem befolyásolja a mi versenyünket. Örültem volna ha nem mögéjük sikerül Charlest visszahozni mert a turbulens levegőben autózástól nem lesznek jobbak a gumijai, de ha jól következtetek öt körön belül kiállnak előle és mehet szabadon. Lando meglógott, már több mint öt másodpercre van Charlestól, de már rég látszott hogy ma nem tudjuk felvenni vele a versenyt. Igazából senki nem tudja és ennek örülök, annak ellenére is hogy ez azt jelenti nem mi nyerünk. Ez Lando századik futama és még egyszer sem sikerült a dobogó tetején állnia. Ma úgy néz ki hogy sikerül neki, hacsak nem rontja el. Carlos abban a körben hozzuk ki az élről mikor Charles elől is kiállnak Lewisék. Az ötödik helyre jön vissza, de szinte játszi könnyedséggel előzi meg Maxot, akinek nem csak az első szárnya lehet sérült, mert közel sem autózik olyan jó tempót mint az elején. A verseny maradék tíz köre teljes mértékben eseménytelenül telik ha az nem számít hogy Stroll megelőzi Bottast a tizennegyedik helyen.

Mikor leintik a futamot mosolyogva pacsizok le a srácokkal a boxban. A mosolyom nem egészen a második és harmadik helyünknek szól, hanem Landonak. Aki életében először a dobogó legtetejére állhat. Persze a csapatnak is jó eredmény hogy mind a két versenyzőnk a dobogón van, de most ennél kicsit jobban örülök a brittnek. Mosolyogva sétálok a dobogóhoz Andrea és James társaságában. Utóbbi árnyékként követ egész héten, már szinte nem is emlékszem milyen volt mikor szabadságon volt. Mostanában erősen hasonlít egy matricára. A srácokat elviszik az egyik hotel elé interjúzni így nem találkozunk egyből de a kivetítőkön nézzük az interjúkat és az oda vissza utat. A limuzinban Lando ül középen hatalmas mosollyal az arcán, Carlos a jobb oldalán, Charles pedig a balon foglal helyet. Charles megpróbál beszélgetni, de hamar kiderül számára hogy a másik kettőnek egészen más szándékai vannak. Lando és Carlos csak mosolyognak egymásra mint az idióták. Ez Charlesnak is elég hamar feltűnik, de nem hagyja abba a beszédet, csak mondja és mondja a magáét, hogy elterelje a figyelmet róluk. Mert Charles már tudja amit én is sejtek, hogy ezek ketten elő fognak ma bújni. Az interjúkat a lehető leggyorsabban zavarják le és a visszafele úton Carlos keze már Lando dereka köré kerül "véletlenül". Hatalmas mosollyal az arcomon nézem ahogy egyesével kijönnek a dobogóra, majd meghallgatjuk a himnuszt, csak a brittet, mivel Lando és a csapat britt. Átadják a serlegeket és Charles arcán már látom a várakozó fintort egy mosollyal keverve, mikor felveszi a pezsgőjét a dobogó mellől. Mosolyogva nézem a dobogón pezsgőző srácokat, majd elképesztő hangos kurjongatásba és tapsolásba kezdek, mikor Carlos magához húzza Landot és megcsókolja. A teljes közönség felrobban, nem igazán lehet eldönteni ki örül nekik és ki nem, de az biztos hogy mindkét csapat mellettük áll aki a dobogó alatt gyűlt össze. Egy pillanatra Markra téved a tekintetem, aki valahogy ide keveredett a tömegbe. Az arcán egy pillanatra rettegés fut át, de olyan gyorsan felváltja egy büszke és határtalanul boldog mosoly, hogy nem is vagyok benne biztos hogy jól láttam. A mosoly kitart Mark arcán, így nem is foglalkozom vele többet. Ahogy vissza fordulok a dobogó felé, Charlessal egyből össze akad a tekintetünk, mintha ezt szerette volna. Önkéntelenül mosolyodom el ahogy vicces grimaszra húzza a száját és a Carlandora pillant, akik éppen nem nagyon akarják elengedni egymást és szembenézni a külvilággal. A grimasz ellenére Charles úgy mosolyog a párra mintha a gyerekei lennének, de nem sokáig nézi a két férfit, gyorsan vissza kapja a fejét rám. Elmosolyodom mikor ismét össze fonódik a tekintetünk. Pár pillanatig csak azok a kék szemek töltik ki a világot és ez nekem pontosan megfelel így, még akkor is ha csak nekem jelent ilyen sokat. Aztán Charles elfordul, mert Zak cinkosan átkarolja a vállát és mond neki valamit. Charles nevetve paskolja meg a McLaren főnökének hátát és egyetértően bólogat. Viccelődve mennek oda Carloshoz és Landohoz fotózkodni. A fotókon mindenkinek hatalmas mosoly van az arcán. Egészen biztos hogy mindenkit meg fognak kérdezni a csókról az este további részében. És az is biztos hogy sokan lesznek akik támogatóan fognak nyilatkozni, például Zak, Fred, de egészen biztos hogy versenyzők is lesznek, például Lewis. Abban pedig teljesen biztos vagyok hogy Charles mit fog nyilatkozni. Elárulja a mosolya mikor megöleli Lando és Carlost.

Mosolyogva sétálok vissza boxba, Fred társaságában. Nem tülekedek hogy Landot és Carlost faggassam és Fred társaságában inkább őt kérdezik a dologról nem engem. Majd a partyn gratulálok a srácoknak, úgy is egy helyen kötünk ki.

És megint igazam van. Hajnali három körül egy, a szállodához meglepően közeli klubban partyzik a McLaren és a Ferrari teljes csapata. Itt Vegasban kicsit máshogy működik az idő, szóval senkit nem érdekel hogy pár óra és fel kel a nap. Mindenki elengedi magát és iszik. Lassan kezd nagyon elegem lenni a részeg emberekből és ezen Charles sem segít, aki mikor meglátja hogy megyek vissza a hotelba közli velem hogy ő is jön.

-De Char, maradj még nyugodttan!-próbálom meg finoman lerázni, mert én már tényleg szeretnék aludni.-Második lettél ünnepeld nyugodttan! Csak azért megyek vissza a hotelba mert már nagyon fáradt vagyok!

-Nem akarok nélküled ünnepelni! Úgy unalmas!-vonja meg a vállát Charles, majd minden további nélkül elindul vissza a hotel felé gyalog. Nem tudom mivel jött de remélem nem kocsival, mert tényleg csak öt perc séta az út.

-Mivel jöttél?-szólok utána, mire hátra néz a válla felett.

-Gyalog!-mosolyog rám, mire én is elindulok. Két lépés múlva beérem és együtt sétálunk tovább.

-Miért nem maradtál?-kérdezem érdeklődve egy kis csend után.

-Nélküled nem az igazi!-vonja meg a vállát, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk.

-Char több évig buliztál anélkül hogy ismertél volna!-rázom meg a fejem, hogy elrejtsem a zavaromat. Nem egészen tudom eldönteni mennyire részeg.

-Néha nem is értem hogy sikerült túlélnem azokat az éveket!-vigyorog rám és már tényleg nem tudom eldönteni hogy szivat e vagy komolyan gondolja amit mond. Minden esetre ha nem akkor az nagyon fog nekem fájni. Már reménykedem benne hogy erre nem fog emlékezni holnap. Mivel nem igazán tudok mit válaszolni csendben tesszük meg a maradék utat. A szállodába érve fellélegzem egy kicsit mert elég kínos csend uralkodott köztünk. Már éppen elköszönnék mikor Charles megfogja a vállam és megállít.

-Zongorázni akarok!-jelenti ki hirtelen, mire elképedve nézek rá, ez most honnan jött neki???

-És hol Char? Ez egy szálloda, nem hiszem hogy van zongorájuk!-próbálom meg elmagyarázni a kissé spicces Charlesnak hogy hajnali kettőkor aligha tud zongorázni, még akkor sem ha Las Vegasban vagyunk. Istenem de utálom a részeg embereket. És de utálom hogy nem tudom csak így itt hagyni ezt a férfit.

-Tegnap láttam egyet az egyik emeleti teremben!-hagyja figyelmen kívül a tiltakozásomat, majd megragadja a kezem és húzni kezd maga után.

-Char!-kiáltok fel meglepetten, de aztán nem ellenkezem. Két perccel később felérünk az emeletre ahol Charles a zongorát sejti és legnagyobb meglepetésemre tényleg ott van. Ezen az emeleten Hatalmas rendezvény termek vannak, amibe Charles behúz körben tükrös és egy zongora áll benne.

-Látod!-mosolyodik el Charles, majd elengedi a kezemet és leül a zongorához. Halvány mosollyal nézem ahogy óvatosan felnyitja a hangszert és végig futtatja ujjait a billentyűkön. Lassan én is oda sétálok a zongora mellé, de csak megállok a hangszer mellett. Charles leüt pár billentyűt, majd felnéz rám.

-Leülsz?-kérdezi nyílt tekintettel és kicsit arrébb húzódik a zongoraszéken. Bólintva ülök mellé, combunk össze simul ami biztonságérzetet ad, mint a legtöbb fizikai érintés. Charles játszani kezd és gyorsan felismerem a MON23(1:3)at. Csak csendben hallgatom ahogy játszik és csak élvezem a társaságát mert megtehetem. Miután Charles befejezi a dalt egy kicsit ülünk csendben egymás mellet, majd megint játszani kezd. Csak hallgatom az ismeretlen dallamot és engedem hogy magával ragadjon a zene.

-Új dal?-kérdezem kicsivel később.

-Nem, csak azt játszottam amit érzek!-vonja meg a vállát Charles és folytatja a dallamot. Nem tökéletes amit játszik, elég sokat hibázik de így is gyönyörű a dal.

-Nem is tudtam hogy ilyet is tudsz!-lököm meg a vállát incselkedve.

-Sokat hibázok és ez a dallam sem egészen az amit játszani szereznék. Azt ami a fejemben van képtelen vagyok eljátszani!-üt le két random hangot kissé frusztráltan, mire a vállára hajtom a fejem.

-Szerintem így is gyönyörű!-suttogom. Charles

-Van mikor csak játszom amit érzek!-dönti fejét az enyémnek.-Mikor nem gondolkodom hogy hangzana jól csak játszok, hagyom hogy irányítson a zene. Erre te tanítottál meg.-leüti az utolsó hangot és tudom hogy nem fog folytatódni a dal.

-Örülök hogy tudtam neked adni valamit!-emelem fel a fejem hogy a szemébe tudjak nézni.

-Jóval többet adtál nekem mint amit el tudsz képzelni Fruzsi!-ejti az ölébe a kezét Charles. Nincs zavarban, hangjából valami megmagyarázhatatlan szomorúság árad amit nem tudok hova tenni.-Nekem már teljesen mindegy mi lesz jövő héten! Viszont kérlek ígérd meg hogy nem fog ez változni közöttünk a téli szünetben!!!-néz a szemembe.-Kérlek ne távolodjunk el csak azért mert nem látjuk egymást minden nap!-a szemében könyörgést látok.-Nem lennék képes elviselni ha még egyszer újra kellene kezdenem!-suttogja még maga elé halkan és abban sem vagyok teljesen biztos hogy ezt nekem szánta.

-Nem hiszem hogy a szünet miatt kevesebbet beszélnénk egymással Char!-teszem a kezem az övére megnyugatatás képpen. Nem vagyok zavarban, a mozdulat teljesen természetesen jön, ahogy a szavak is.-Jobb barátom vagy annál mint hogy ne beszéljek veled, csak mert nem látlak minden nap! Nem tudom kivel történt ez de velünk nem fog!!! Ezt megígérem neked!!!-Charles végre felemeli a fejét és belenéz a szemembe.-És még meglátjuk ki nyer jövő héten. Ne írjunk le senkit.

-Jelen pillanatban nem érdekel!-vonja meg a vállát Charles és a kezemre kulcsolja az ujjait. Az ő mozdulata is természetes és önkéntelen, ne úgy néz ki mint aki figyel rá. Ami nagyon megijeszt ebben, hogy túl jól passzol az egész.-Bárcsak egyszer el tudnám neked mondani mennyit jelent hogy megismerhettelek!-suttogja szinte csak magának és tekintetét az enyémbe fúrja. Aztán kék írisze lejjebb vándorol és én megértem hogy meg akar csókolni. Lassan felém hajol én pedig nem ellenkezem. Charles a szemembe néz mint egy engedély kérésként, ajkainkat már csak centik választják el, érzem a leheletét a bőrömön, a következő pillanatban mind a ketten az ajtó felé kapjuk a fejünket és szétrebbenünk, mert az hatalmas robajjal kitárul és megjelenik benne Daniel.

-Sziasztok srácok!!! Nem tudtam hogy van itt valaki!!!-vigyorog ránk Daniel, majd megbillen egy kicsit, amiből egyből látszik hogy nagyon nem józan.-Mit csináltatok? Mindenki titeket keresett!!!-kérdezi Daniel, a kérdésre pedig legszívesebben sírva röhögnék.

-Csak elegünk volt már a hangzavarból!-válaszol Charles, aki gyorsabban kapja össze magát mint én.-És azt hiszem jó lenne ha neked is véget érne már az este!-áll fel és lép oda Danielhez, aki rá támaszkodik És egyből elkezd neki magyarázni valamit.-Jó éjt Fruzsi! Vissza kísérem Dant a szobájába, holnap találkozunk!-néz hátra. Egy pillanatra össze fonódik a tekintetünk, de nem tudok semmit kiolvasni belőle.

-Jó éjt Charles!-suttogom megsemmisülten. Imádom Danielt, de miért most kellett megjelennie??? Azt hiszem pár centire voltam attól hogy megcsókoljon életem szerelme, erre most itt ülök egyedül és legszívesebben a zongorába verném a fejem. Mert elképzelésem nincs mi lesz ezután. Mi lesz velünk.