Vasárnap reggel, bocsánat délután, kifejezetten jó hangulatban ébredek. Ehhez valószínű nagyban hozzájárul a tegnapi meglepetés buli és az éjjeliszekrényemen pihenő apró szürke igazgyöngy. Felkelés után pár pillanatig csak nézem az apró ékszert és mosolygok mint a tejbetök. Az elkészülés is hasonló lelkiállapotban zajlik, és valószínű ezért vesz igénybe egy órát, pedig nem is sminkeltem. Az pedig már tényleg csak a véletlen műve hogy a Charlestól kapott pulcsiban lépek ki az ajtón James kitartó kopogására.

-Menő pulcsi!-jegyzi meg a sofőröm kajánul, mikor meglát.

-Nem úgy mint a tied!-vigyorgok vissza és becsukom magam mögött az ajtót.

-Milyen vidámak vagyunk ma!-állapítja meg James miközben a kocsihoz sétálunk, és az arcomról nem lehet letörölni a mosolyt.

-Nincs okom panaszra!-válaszolok mosolyogva, majd beszállok a kocsiba, mert leértünk a mélygarázsba.-Végül is csak egyszer huszonegy az ember!-teszem hozzá, bár ezt James nem érti, és önkéntelenül a nyakamhoz nyúlok hogy megbirizgáljam a nyakláncom.

-Persze, csak egyszer!-forgatja meg James a szemét, de a szája sarkában mosoly bujkál és biztos vagyok benne hogy levágta kitől kaptam a nyakláncot. Bár soha nem mondtam Jamesnek hogy szerelmes vagyok Charlesba, szerintem már bőven előttem tudta, úgy mint Mark. Jó igazából mindenki tudta ezt a dolgot már jóval azelőtt hogy én rájöttem volna magamtól. Ezért is tartom baromi cikinek az egészet, a barátaim jobban ismernek engem mint én önmagamat.

Mikor kiérünk a pályára hatalmas a tömeg, bele telik pár percbe mire képes vagyok kiszállni a kocsi biztonságából. A kocsiban legalább békén hagyott mindenki. Nem lökdöstek az emberek és nem üldöztek újságírók. Majdnem fél órába kerül mire átverekedjük magunkat Jamessel a tömegen és megérkezünk a boxba. Mondjuk inkább csak ő lökdösődött, mert neki van hozzá meg a termete, de ez egy részletkérdés. Az út hosszúságára való tekintettel, közös megegyezés alapján úgy döntünk hogy én nem megyek innen sehova ha csak nem életbevágóan fontos a dolog. Bele sem merek gondolni milyen lehet Charlesnak, Carlosnak vagy bármelyik srácnak a mai nap. Annyi itt az ember amennyit ritkán látok, ráadásul extrém sok híresség rohangál csak úgy random a paddockban. Sajnos sokan vannak közülük olyanok, akik csak azért jönnek mert "ez Vegas baby!". Ja Vegas, nekem ugyanolyan munka mint eddig, te pedig magadat égeted le ha kiderül hogy igazából fogalmad sincs a forma 1ről. Az viszont kicsit pofán vágott, mikor megérkeztem a boxba és Shakira éppen a segédmérnökömmel beszélgetett. Valaki igazán szólhatott volna hogy a gyerekkori példaképem a VIP vendégünk a hétvégén. Nem baj! Mindenki fáradt már! James mikor észrevette hogy mennyire szétestem, csak kiröhögött. Mint a nap folyamán mindenki más. Aki évek óta itt dolgozik annak természetes hogy énekesek meg élsportolók korzóznak néhanapján a boxunkban, de nekem még azt sem sikerült rendesen feldolgoznom hogy az emberek felismernek néha az utcán. Azt végképp képtelen vagyok felfogni hogy egy bizonyos szempontból majdnem ugyanolyan híres vagyok mint ezek az emberek. Éppen az utolsó utáni alkalommal is ellenőrzöm a beállításokat még ebéd előtt, mikor Shakira egyszer csak mellém kerül és megszólít.

-Te vagy Charles versenymérnöke igaz?-kérdezi félredöntött fejjel, majd megismétli a kérdést, mert a fejhallgatóm miatt nem hallottam elsőre.

-Ja, igen! Fruzsi.-mosolygok rá és kikapcsolom a monitort hogy még véletlenül se arra figyeljek beszélgetés közben.

-Shakira, de neked csak Shaki! Tudod tök jó ilyen pozícióban nőket látni!-mosolyog rám teljesen közvetlenül, ami rettenetesen meglep mert nem vagyok hozzászokva hogy nők szeretnének ismerkedni velem. Pedig én is nő vagyok, na nem baj.

-Nehezen kerültem ide és hát nem mindig egy fáklyás menet, de ettől függetlenül imádom csinálni.-vonom meg a vállam.

-Gondoltam. Lewis mesélte hogy alapjáraton jóval kevesebb elismerést kaptok ti csajok ebben a szakmában.

-Ez teljes mértékben így van.-bólintok, de a mondandója eleje jobban érdekel.-Tényleg együtt vagytok Lewisal?-kérdezem kíváncsi mosollyal, mire Shakira elneveti magát.

-De pletykás valaki csajszi!-jegyzi meg, mire megvonom a vállam.

-Itt ritkán pletykálhatok nőkkel!

-Hát akkor csak most, csak neked elmondom a pletykák mögötti valóságot, de csak akkor ha te is elmondod mi igaz a Charlesos pletykákból, amiket rólad terjesztenek! Minden ami most elhangzik köztünk marad!-kacsint rám cinkosan az idősebb nő.

-Hát az nem sok, és elkeserítő az igazság, de oké! A te pletykád az enyémért cserébe! Úgyis szükségem van már női társaságra, itt túl sok a pasi!-mosolygok vissza.-De nem érdekel valami a kocsival kapcsolatban?-kérdezem meg a kötelezőt, mert Justin még az elején közölte, hogy ezt minden VIPtól meg kell kérdezni.

-Nem. Az a kedves, viszont kissé unalmas úriember, aki a segédmérnöködnek mondta magát, azzal szeretett volna bevágódni nálam hogy mindent elmondott, zavarba ejtően alaposan. Bármiben lefogadom hogy te izgalmasabban beszélnél róla, csak már meguntam.-válaszol Shakira, mire elnevetem magam. Hát igen Nico ilyen.

-Akkor viszont ha nem baj mehetnénk ebédelni, bocsi vacsorázni? Vissza kell érnem fél órán belül és még ennem is kellene valamit!-kérdezem, mire Shakira bólintva indul kifelé a boxból.

-Szóval mi van veled és Lewissal?-kérdezem, miközben a motor homeunk felé sétálunk.

-Hát randizunk, vagy valami hasonló. Ugye mind a ketten sokat utazunk, ez pedig nagyban akadályozza a dolgokat, de Lewis elképesztően figyelmes pasi.-meséli én pedig mosolyogva hallgatom az idősebb nőt.

-Mindig is annak tűnt!-mosolygok rá, mire mosolyogva megvonja a vállát.

-Hát még erősen alakulóban van a dolog, szóval nem szeretnék elkiabálni semmit. Na de most te jössz!-löki meg a vállamat, mintha már ezer éve barátok lennénk és nem tíz perce ismerkedtünk volna meg.

-Hát minden pletyka.-vonom meg a vállam.-Charlessal jó barátok vagyunk de ez minden.-folytatom, majd egy önkéntelen mozdulattal a nyakláncomhoz nyúlok.

-Azért hívod "Charnak", mert csak barátok vagytok, mi?! Ugyan már csajszi! Kicsit fiatal hozzám, de azért van szemem és ez a Leclerc azért elég jól néz ki! Már meg ne haragudj, de mint nő társad egészen biztos vagyok benne hogy nem hagy hidegen!-néz rám hitetlenül, mire vágok egy grimaszt és beállok az ebédemért a sorba.-Vannak barátnőim akik nézik az f1et és egyiket sem hagyja hidegen!-teszi hozzá, mire ismét vágok egy grimaszt.

-Most mond meg az őszintét! Ismersz olyan nőt akit hidegen hagy Charles Leclerc?-vonom fel a szemöldökömet, mire Shakira habozás nélkül megrázza a fejét.-Azt hiszem ezzel válaszoltál a saját kérdésedre!-mondom, majd megköszönöm az vacsorámat és elkezdek asztal után kutatni.

-Aha!-kiált fel az idősebb nő, mire elmosolyodom. Természetesen értette a válaszomat, így nem kellet nekem kimondanom.-Akkor miért csak barátok vagytok? Már ne haragudj de szerintem simán megkaphatnád! Ahogy az a pasi rád néz!-teszi hozzá, mire megvonom a vállam.

-Hiába mondjátok sokan nem tudom hogy néz rám, és egyébként sem vagyok jó az ilyenekben. A legutóbbi pasim megcsalt a legjobb barátnőmmel, és bár most nincs legjobb barátnőm nem tudom hogy hogyan kellene egy új kapcsolatba kezdeni!-magyarázom teljes meggyőződéssel, majd köszönök egy csapat szerelőnek és leülök az asztaluknál lévő egyik szabad székre, mert az étterem fullon van.

-Na miről van szó?-érdeklődik viccesen előre dőlve Austin, az egyik pasi. Egyébként elképesztően jófejek a srácok a csapatnál.

-Hát biztos nem a kocsi guminyomásának mértékéről!-löki meg röhögve Luke a vállamat. Ő az egyik legfiatalabb szerelő a csapatban, csak egy évvel idősebb nálam és egy ideje gyanítom hogy bejövök neki. Sajnos szőke és nekem a barnák az esetem.

-De nem is rólad volt szó!-szólok neki vissza, mire az egész asztal felröhög, Luke pedig elvörösödik szégyenében. Szegény srácot oltják a többiek egész szünet alatt, mert Shakiránál is bepróbálkozik. Majdnem a teljes csapat csatlakozik az asztalunkhoz és együtt nevetünk és beszélgetünk, annyira belemerülünk hogy kicsit meg is hosszabbítjuk a szünetet. Shaki lelép Lewishoz, mielőtt mi vissza indulnánk a boxunkhoz, én pedig azt veszem észre hogy Charles valahogy mindig mellém keveredik és huncutul mosolyog a pulcsim láttán.

Egyébként az egész csapaton érzem a fáradságot. Hiába "top csapat" meg ilyenek, azért mi is emberek vagyunk és huszonhárom verseny fizikailag és mentálisan is megterhelő. A "szabad" napjainkon rendszeresen utazunk és szerintem egy hétnél senki nem volt többet szabadságon. De ez a fáradság valahogy összehozza a csapatot, kicsit olyanná válunk mint egy hatalmas család. Egy hatalmas fáradt család, de ennek én örülök, szeretek ilyen környezetben dolgozni. Kicsit kizárjuk a nyomást, mert megosztjuk egymás között a feszültséget. A versenyig hátra lévő két óra elég gyorsan elrepül ebben a hangulatban, de nekem a rajt előtt még ki kell mennem a rajtrácsra, mert valamilyen alkatrészt elhagytak a srácok valahol és nem találják. Andrea csatlakozik hozzám kifele menet, mert ő meg Charleshoz megy, csak kicsit elkésett.

-Tudod elég régóta dolgozom a Ferrarinál, de ilyet még nem nagyon láttam!-szólal meg a mellettem sétáló férfi hirtelen.

-Milyet?-kérdezem értetlenül, majd lendületből kikerülök egy kamerát, bár legszívesebben inkább fellökném.

-Nem tudom, a csapat valahogy együtt volt. Barátokként beszélgettünk, és ilyet még nem láttam. Bár valószínű ez a sikereknek is köszönhető, és egy kicsit Frednek is. Mióta itt van megváltozott a csapatdinamika, de ehhez te is nagyban hozzá teszel. Már ha éppen jóban vagytok Charlessal. Ha nem akkor még mindig vannak gondok.-magyarázza Andrea, miközben átvágunk a tömegen.-De igazából soha nem láttam olyat hogy egy mérnök és pilóta kapcsolata ennyire befolyásolta volna a csapat hangulatát.-fejezi be a férfi, majd kedvesen arrébb tol egy újságírót, aki nem hajlandó egyből felfogni hogy nem fogok neki nyilatkozni, akkor sem ha kiskutyaként követ.

-Nézd Andrea én nem tudom mit csinálok! Csak azt tudom hogy ezek a srácok fontosak nekem.-utalok Charlesra és Carlosra.-Szeretném ha nyernének és ehhez az kell hogy egy jó csapat álljon mögöttük. Én pedig mindent megteszek ennek érdekében.-vonom meg a vállam.

-Úgy beszélsz mintha ez nem lenne nagy dolog!-állapítja meg Andrea hitetlenkedve.-Tudod kezdem érteni Charles mit lát benned!-teszi hozzá, mire nekem felszalad a szemöldököm.

-Mit?-kérdezem a fejemet rázva, és kezd elegem lenni abból hogy mindenki tud valamit amit én nem.

-Pont ezt!-bólint rám Andrea, mire felháborodottan széttárom a karom.

-Elegem van belőletek!-hagyom ott mikor végre megérkezünk a kocsihoz.

-Most mit csináltunk?-kérdezi Charles mosolyogva, mivel ő nem hallotta a beszélgetés elejét. Mondjuk nem nagyon ellenkezik a dolog ellen. Ennyire gyakran lenne elegem belőlük? Vagy ők csinálnak túl sok hülyeséget?

-Andrea hülye!-jelentem ki, majd lehajolok hogy megnézzem a jobb első futóművet, mert igazából azért jöttem.

-Hát nem tudom erre miért csak most jöttél rá, de oké!-vonja meg a vállat Charles és visszafordul a sisakjához.

-Ezért vagyok veled jóban évek óta?-háborodik fel Andrea viccesen, de Charles csak kiröhögi a barátját.

-Amúgy minden oké a kocsival?-kérdezi az egyik szerelő, ha jól emlékszem Oliver, de nem vagyok benne biztos mert új.

-Persze, én nem látok semmilyen sérülést és a műszerek sem mutatnak semmit.-állok fel a kocsi mellől.

-Szóval nem fog szétesni alattam az egész, amint elindulok? Tudod, mint a rajzfilmekben.-kérdezi Charles, mire elnevetem magam.

-Ez elég valószínűtlen. Nem így terveztük meg. De egyébként érdekes kísérlet lenne, úgy autót tervezni hogy darabjaira essen az indításnál.-gondolkozom el a dolgon. Andrea értetlenül bámul rám, majd lemondóan megrázza a fejét.

-Te sem vagy ám normális!-jelenti ki, de erre csak bólintva igazat adok neki. Ez egy tény, teljesen mindegy hogy kimondjuk vagy nem.

-Azért én örülnék ha ezt a gyerekkori álmomat nem versenykörülmények között próbálnád megvalósítani!-húzza el a száját Charles, mire mindenkiből kitör a röhögés.

-Neked ez gyerekkori álmod? Hogy szétessen alattad egy autó?-nézek Charlesra hitetlenkedve.

-Ja.

-Ez menő! Mármint soha nem gondolkodtam ilyesmin, de most hogy így mondod! Tök nagy élmény lehet!-habogok össze vissza, de természetesen ömlik belőlem a szó. Hogy lehet hogy ilyen aranyos dolgai vannak Charlesnak? Mert szerintem ez egy kicsit aranyos és most hogy így mondta tényleg király lenne kipróbálni.

-Ha kipróbáljátok mindenképp vegyétek fel és tegyétek fel valahova!-szól közbe Andrea.-Garantálom hogy mém lesz belőle!-teszi hozzá, mire mindenki felnevet.

-Aztán futhattok Fred elől mikor megtudja!-szól közbe Nathan, a legidősebb szerelő, mire csak még jobba nevetünk.

-Ne már! Fred nem is olyan rossz!-kelek a főnökünk védelmére, de igazából én sem hiszem el amit mondok.-Oké! Oké.-bólogatok beleegyezően, mikor Charles rám néz.-Igaz.-vonom vissza a dolgot, mire még jobban kezdenek nevetni. Lassan már furcsán bámulnak minket a RedBull szerelői, a másik oldalról.

-Készüljetek srácok már csak öt perc a rajt!-vet véget a nevetésnek Alessandro, mire mindenki visszatér a dolgához.

-Még úgy is meg akartam nézni Carlost!-legyintek, mikor rájövök hogy baromira láb alatt vagyok.

-Szóval nem fog összeszakadni alattam a kocsi?-kérdezi kacsintva Charles, mikor mellé lépek hogy ne legyek útba a többieknek.

-Nem valószínű de azért vigyázz magadra!-tárom ki a karom ölelésre, amit Charles vigyorogva viszonoz.

-Mindig vigyázok magamra ange gardien! (Mindig vigyázok magamra őrangyalom!)-suttogja a fülembe, mire kiráz a hideg és csak remélni merem hogy a zavarom nem látszik az arcomon. Zavart mosollyal engedem el Charlest, majd körbe intek és elindulok Carloshoz.

-Je ne pense pas que je serais ton ange gardien, mais tu es mignonne chérie! (Nem hiszem, hogy én lennék az őrangyalod, de aranyos vagy drágám!)-fordulok hátra pár lépés után, mert nem bírom szó nélkül hagyni a dolgot. Charles teljesen lefagy és úgy bámul rám mintha még nem látott volna embert, Andreából pedig kitör a röhögés.

-Te... Te tudsz franciául?-vált vissza Charles angolra, miután magához tér a sokkból.

-Oui chéri!-kacsintok rá, miközben hátrafelé sétálok az autók között. Hála istennek a nagy tömeg már feloszlott így nem megyek neki senkinek.

-Che cazzo!-káromkodik Charles olaszul, mire elnevetem magam.

-L'italiano mi va bene, Char! (Az olasz is jól megy Char! (már ha így kell mondani, nem tudok olaszul egy szót se!))-kiáltok vissza.

-Van olyan nyelv, amin én beszélek és te nem?-kérdezi Charles kétségbeesetten.

-Ik dacht het niet estimado! (Nem hiszem kedvesem!)-keverem össze a spanyolt és a hollandot, mert bár egyiket sem beszélem tökéletesen meg tudom értetni magam mind a két országban. Charles hitetlenkedve bámul rám, majd lemondóan megrázza a fejét.

-Mindegy is!-legyint, majd a fejébe húzza a sisakját. Vigyorogva fordítok hátat nekik és gyorsan végig szaladok a rajtrácson hogy még legyen időm váltani pár szót Carlossal.

-Sziasztok! Minden oké Carlito?-kérdezem mikor végre hátra érek. Teszem ezt félig olaszul, félig spanyolul. Carlos bámul rám pár pillanatig, majd egyszerűen a fejébe húzza a sisakját.-Mindegy is! Felejtsd el!-rázom meg a fejem lemondóan, mire Carlosból kitör a röhögés a sisak alatt.

-Összeakadtak az áramkörök?-kérdezi a spanyol, mire bólintok.

-Valahogy úgy!-vágom rá.-Csak sok szerencsét akartam kívánni és azt is azért, hogy legyen ürügyem lelépni Charlestól. Szóval inkább felejtsd el az egészet és majd beszélünk a verseny után!-magyarázom ki magam, bár nem lesz jobb a helyzet. Pont olyan hülyének tűnök mint két perccel ezelőtt.-Sziasztok!-fordulok körbe megint és végre elhagyom a pályát. A boxhoz érve felrakom a fejemre a fülest, majd hogy itt is lejárassam maga véletlenül spanyolul köszönök Frednek. Szóval így indulunk neki a Las Vegasi nagydíjnak. Sírva röhögve. És az emberek azt akarják hinni hogy ez egy komoly sport.