-BOLDOG SZÜLINAPOT!!!-robban az arcomba egy csomó konfetti ágyú.

Szó sincs vészhelyzetről, a teremben egy asztal van tortával, ajándékokkal és az összes számomra fontos személy várakozóan néz rám. Itt van Mark, Charles, Carlos, Lando, Daniel, Max, Pierre, Kika, Lewis, Nando, Arthur, Oscar, George, Alex, Logan, és mindenkinél lufik, konfetti ágyúk vagy virágok vannak. Nem tudom kontrolálni az érzéseimet és elsírom magam. Soha nem kaptam még ilyen szép szülinapi ajándékot, pedig Mark minden évben kitett magáért még akkor is ha soha nem értékeltem igazán.

-Látod Daniel, mondtam hogy nem jó ötlet a konfetti!-szólal meg Charles szemrehányóan.-Ne haragudj! Nem akartunk megijeszteni!-lép hozzám és a hátamra teszi a kezét.

-Nem... Csak soha nem kaptam ilyen szép szülinapi ajándékot!!!-vágok közbe, mielőtt még vita alakulna ki.-Kibaszottul szeretlek titeket srácok!!!-sírom le magam újra, mire Charles megölel.

-Ne hagyatok ki az ölelésből!-ugrik ránk Lando, mire elnevetem magam.

-Gyere!-tárom ki felé a karom és őt is bevonom az ölelésbe. Ezt látva Mark is csatlakozik, majd Kika is megölel és végül kialakul egy nagy csoportos ölelés, aminek én vagyok a közepén.

-Szóval te most tényleg azért sírtál mert megleptünk?-lép hátra zavartan Max.-Mark! Azt mondtad már volt meglepetés szülinapja!-néz a holland szemrehányóan a legjobb barátomra.

-Volt is neki!!!-tiltakozik Mark.-Csak lassan tíz éve és igazából tudott róla. Nem gondoltam volna hogy sírni fog!!-mentegetőzik tovább, mire elmosolyodom.

-Srácok örömömben sírok!!!-törlöm meg a szemem.-Nem számítottam rá hogy ilyesmit fogtok csinálni, főleg hogy Mark tudja hogy nem nagyon ünneplem a szülinapomat!-folytatom, de elég nehezen tudok elvonatkoztatni attól hogy Charles keze még mindig a hátamon pihen. Nem mintha kényelmetlen lenne, sőt túlságosan is passzol.

-Hát igazából Mark ötlete volt!-jegyzi meg Lando, mire az egész társaság elneveti magát.-Rajta kívűl csak Charles tudta hogy szülinapod van! Szóval csk ő vett neked ajándékot. Ezt mindannyian szégyeljük!-teszi hozzá, de engem igazából csak a mondandója eleje fog meg.

-Tényleg?-pillantok Charlesra, mire a monacói férfi zavartan zsebre vágja a kezét.

-Meg Mark.-vonja meg a válát, mintha ez nem lenne nagy dolog. Hát nekem elég nagy dolog. Charles tudja a szülinapomat! Oké Fruzsi, nagy levegő, nem kell túlkombinálni!

-Na megesszük a tortát?-szakítja meg az esküvőről szóló terveimet Carlos.

-Hát én igen, de te nem ehetsz cukrosat!-vigyorgok rá kajánul.

-Olyan tortát vettünk, amiből mi is tudunk enni!-vigyorog vissza Carlos ugyanolyan kajánul, mire grimaszolok egyet.

-A francba már hogy nem ehetem meg a teljes tortámat!-szitkozódom viccesen.-Pedig ez a szülinapom!!!

-Két torta van!-jegyzi meg Lewis csendesen, mire mindenki elröhögi magát.

-Hála istennek!-teszem a kezemet a melkasomra teátrálisan.-Akkor mire várunk?-kérdezem és megindulok az asztal felé.

Miután elfújom a gyertyákat nekilátunk ténylegesen megenni a tortákat. Természetesen nem tudom megenni az egész süteményt, mert nem egy kicsi mesterműről van szó, de a felét lelkiismeretesen eltüntetem. A tortázás után mindenki beszélgetni kezd, és az egész "szülinapi buli" átalakul egy baráti összejövetellé. Valahonnan egy hangszóró is előkerül, amit Lando egyből kisajátít, mondván "ma este is ő a DJ!". Annyira viszont hajlandó hogy az én kedvenc zenéimet játsza, így Louis Tomlinson és Harry Styles üvölt, Connan Grayel és Tom Odellel karöltve. Nem feltétlenül partyzós számok de arra pont tökéletesek hogy aláfestésül szolgáljanak a beszélgetéshez. Hatalmaas boldog mosollyal az arcomon nézek végig a srácokon, mert bár annak ellenére hogy ez az egész inkább emlékeztet egy röktönzött gyerekzsúrra, elképesztően jól esik hogy megleptek. És igazából nem is bánom hogy nincs az a tipikus "party" hangulat. Jobban élvezem ezt a csendes, baráti összejövetel feeliget. Azt szeretem ezekben a srácokban hogy a páyán kívül is hasonlítanak egy nagy családra. Nincs mindenki mindenkivel jóban, sőt vannak olyanok akik ki nem állhatják egymást, de valahogy mégis egy család itt mindenki. Most is mindenki beszélget mindenkivel, mégha meg is vannak az olyan társaságok akik közelebb állnak egymáshoz. Lando Georgal és Alexal beszélget, még Carlos a derekát öleli és csak hallgatja a pasija beszélgetését. Arthur Oscaral és Logannal nevet valamin, míg Lewis Nandoval folytat roppant komolynak tűnő eszmecserét. Kika, Pierre és Daniel Maxal és Markal beszélget, és Mark éppen nagyon nevet valamin amit Max mondott. Kika értetlenül néz a legjobb barátomra, én pedig arra a következtetésre jutok hogy annyira azért nem lehetett vicces Max mondata, mint amennyire Mark nevet. Mark nem szokott így nevetni, csak ha tetszik neki valaki. Na most Max elég heterónak tűnik véleményem szerint, legalább is nem láttam még jelét nála az ellenkezőjének, ami ez esetben problémát jelenthet. Charles hangja zökkent vissza a valóságba, annyira el voltam merülve a gondolataimba hogy nem is vettem vettem észre mikor került mellém.

-Átadhatom az ajándékodat?-lép közelebb félénken, mire zavartan rá mosolygok.

-Nem a pulcsi volt az ajándék?-döntöm félre a fejem.-Vagy azt nem azért kaptam mert szülinapom van?-kérdezem, mire Charles megrázza a fejét.

-Nem, azt azért kaptad mert jól áll!-mosolyog rám, mire érzem hogy enyhén elpirulok és hálát adok Istennek, hogy nem az említett pulcsit viselem.-A szülinapodra ezt kapod!-nyújt felém egy fekete dobozt, ami alig nagyobb tíz centinél. Zavart mosollyal és enyhén remegő kézzel nyúlok érte. Mikor kinyitom a dobozt elakad a lélegzetem. Soha nem az a fajta lány voltam aki ékszereket hord, mert soha nem volt türelmem kiválasztani őket, de a dobozban lévő nyaklánc egyszerűen csodálatos. Egy apró szürke igazgyöngy, ezüst láncon, tipikusan az a fajta ékszer ami nem hivalkodó mégis minden alkalomra tökéletes.

-Úr isten Char! Ez gyönyörű!-kapom a szám elé a kezem.-Ez... Ez...-hirtelen az sem tudom mit mondjak annyira meghatódom. Csak dadogok össze vissza mint valami idióta, miközben azon gondolkodom hogy lehetséges hogy megismerhettem ezt a csodálatos embert.

-Akkor tetszik?-néz rám kérdőn Charles, és mintha félelmet vélnék felfedezni a szemében.

-Igen!-vágom rá mosolyogva és szorosan megölelem. Kuncogva viszonozza a hevességem, nekem pedig nagyon kell erölködnőm hogy ne olvadjak el a nevetésétől.

-Feltehetem?-kérdezi mikor elengedem.

-Persze!-bólintok és átadom neki a nyakláncot. Charles mögém lép és óvatosan kisimítja a hajamat a nyakamból. Az érintésére kiráz a hideg és egészen biztos vagyok benne hogy a fülem hegyéig elpirulok. Megint csak remélni merem hogy nem tűnik fel neki. Szerencsére Charles viszonylag gyorsan végez a nyaklánc becsatolásával, majd megigazítja a hajam és visszalép mellém.

-Köszönöm!-nézek rá enyhén zavartan.

-Nincs mit!-vonja meg a vállát, és mintha az ő arcán is enyhe zavart vélnék felfedezni.-És nem mellesleg nagyon jól áll!-teszi hozzá, mire zavartan elnevetem magam.

-Köszi!-túrok bele a hajamba hogy a zavaromat leplezzem egy kicsit. Már megint ezek a bókok! A francba is már hogy nem értek pasiul!!!

-Egyébként te választottad?-csakhogy eltereljem a témát, bár ahogy kimondom megbánom. Nem szokás az ajándékról érdeklődni, hacsak nem dicsekednek vele.

-Hát először megkérdeztem anyát hogy szerinte minek örülnél, mert nem vagyok a legjobb ajándékokban, de végül én választottam a nyakláncot. Anya csak az ötletet adta.-válaszol Charles, nekem pedig majdnem elolvad a szívem. Hogy lehet ez a férfi ennyire figyelmes???

-Táncolunk?-nyújtja felém hirtelen a kezét Charles, mire egyből elvigyorodom és bólintok. Én szoktam őt invitálni ezért meglepett a kérdése, de mint mindenre ami vele kapcsolatos egyből igent mondok. 

-Természetesen!-teszem a kezébe a kezem és nevetve hagyom hogy megforgasson. Lando éppen a This Townt indítja el Nail Horantól, Charles pedig pörget forgat mint valami gyerek. Hagyom neki, és szép lassan a többiek is csatlakoznak hozzánk a rögtönzött táncparketten. Mindenki nevet a másikon és mindenki mosolyog. Ismét meg kell állapítanom hogy a tánc felszabadít és mérhetetlen szabadságot ad az embernek. Mosolyogva nézem ahogy Charles felszabadultan táncol, majd nevetve fogadom a felém nyújtott kezét, mikor észreveszi hogy nézem.

Nem pontosan tudom meddig maradunk a srácokkal, de nem időben fekszünk le az biztos. Mikor becsukom a szemem is csak Charles mosolyát látom magam előtt és most először ez egy kicsit sem zavar.